AZ ELÁRULT SZERZŐDÉS

Hans A. Bethe
Nobel-díjas, Cornell Egyetem,USA

1999. október 21-i keltezéssel a "Coalition to Reduce Nuclear Dangers" (Nukleáris technika és fegyverkezés veszélyeinek csökkentésére alakult szövetség) alábbi című kiadványa jelent meg:

"Hans Bethe az USA Szenátusának azon döntéséről, miszerint nem ratifikálja a CTBT- t (Comprehensive Test Ban Treaty = nukleáris fegyverek, tesztelésének teljes betiltását kimondó szerződés)."

Ezen kiadvány teljes szövegének közlése előtt röviden vázoljuk az előzményeket.

Hans Bethe (1967. évi, fizikai Nobel-díjas) ez idő szerint professzor emeritus a Cornell Egyetemen. Mint a Los Alamos Laboratory Elméleti Fizikai Osztályának vezetője, részt vett az első atombomba létrehozásában. Az utolsó negyven évben az atomfegyverek ellenőrzésével kapcsolatos akciók keretében vállalt szakértői munkát.

1999. október 3-án Hans Bethe levelet intézett az USA elnökéhez és Szenátusához. Ezen levélből először csak két mondatot idézünk:"...Minden gondolkodó ember beláthatja, hogy az atomfegyverek tesztelésének teljes betiltása egyértelműen az USA érdekeit szolgálja... Nem érdekünk és nincs is rá szükségünk, hogy kísérleti atomrobbantások útján továbbfejlesszünk atomfegyvereket..."'

1999. október 13-án az USA Szenátusa mégis úgy döntött, hogy nem ratifikálja a CTBT- t. Erre a döntésre reagált Bethe azzal az okfejtéssel, amely a "The New York Review of Books" 1999. november 18-i számában jelent meg és amelyet alább teljes egészében közlünk.

1999. október 13-án az USA Szenátusa úgy látta helyesnek, hogy nem ratifikálja az Átfogó Atomfegyver-kísérletek Betiltására Vonatkozó Szerződést (CTBT = Comprehensive Test Ban Treaty). Ezt mind a magam országának, mind pedig az egész világnak érdekeit szem előtt tartva, sajnálatos döntésnek, sőt súlyos hibának tartom. Egyrészt azért, mert a CTBT szerződést önmagában megfelelőnek és hasznosnak tartottam volna, másrészt pedig azért, mert meggyőződésem szerint a ratifikálás megtagadásának következményeként az amerikai külpolitikának súlyos nehézségekkel kell majd számolnia.

Ötvennégy évvel ezelőtt én magam is (biztonságos távolságból) végignéztem a "Trinity" fedőnevű atombombakísérletet, amely Los Alamosban végzett munkánk eredményességét igazolta. Erre a kísérletre szükségünk volt. Nem tudtuk, hogy az a szerkezet, amelyet feltaláltunk, megterveztünk és megépítettünk, fel fog-e robbanni. Ugyanúgy, mint kollégáimat, akik az atombomba megvalósításán fáradoztak, engem is megörvendeztetett a siker, de megdöbbentett az eredmény. Néhány héttel később atombombák hullottak Hirosimára és Nagaszakira. Szerencsére azóta egyetlen bomba sem hullott senkire.

Feltételezem, mindannyian azt akarjuk, hogy így is maradjon mindvégig. Ennek egyik fontos feltétele, hogy minél kevesebb ország jusson az atomfegyverek technikájának birtokába. Egy további feltétel természetesen az, hogy képesek legyünk megtorlásra, ha akárki megkísérelné, hogy atombombát használjon.

Annak a törekvésnek, hogy mindennemű nukleáris fegyverkísérletet tiltó szerződés létrejöjjön, hosszú története van. Az ilyen kísérletek teljes megtiltásának célja nyilvánvaló. Egyrészt megnehezítené az elterjedést, nukleáris és atomfegyvereknek újabb országok birtokába jutását. Másrészt lelassítaná vagy megállítaná a fegyverek továbbfejlesztésének versenyét a jelenlegi atomhatalmak között.

1958-ban az USA Elnökének Tudományos Tanácsadó Bizottsága, amelynek tagja voltam, azt tanácsolta Eisenhower elnöknek, javasolja egy nukleáris fegyverek kísérleti robbantását tiltó szerződés megkötését. Eisenhower elfogadta tanácsunkat és javaslatba hozta a szerződést. Az akkori idők másik két atomhatalma, a Szovjetunió és Nagy-Britannia csatlakozott a javaslathoz. 1961-ben a hivatalából távozó Eisenhower elnök úgy nyilatkozott, hogy meg nem valósult és emiatt legnagyobb sajnálkozással számon tartott célkitűzései közé ezen szerződést is kell sorolnia. Azóta is az USA minden kormányának deklarált szándéka az atombombakísérleteket betiltó szerződés létrehozása volt.

Még ugyanezen 1958. évben - mindhárom atomhatalom tudósainak részvételével megtartott konferencián megvizsgálták a tilalom betartatásának realitását. A konferencia megállapításai szerint 20 kilotonna trinitrotoluol robbanási erejénél kisebb robbanóerejű bombák föld alatti robbantásának kimutathatósága kétes (összehasonlításul: a "Trinity" kísérlet bombájának és a Japánra dobott két bombának robbanóereje 15 és 25 kilotonna közötti volt.)

Manapság már körülbelül 1 kilotonna robbanóerejű bombákkal végzett fegyverkísérleteket is megbízhatóan ki lehet mutatni. Az 1958. évi konferencia végül is hatékonyan előkészített egy 1962-ben aláírt szerződést, mely megtiltotta a légköri nukleáris fegyverkísérleteket.

Az összes nukleáris fegyverkísérleteket kivétel nélkül megtiltó szerződés ellenzői lényegében három kifogást sorolnak fel: (1) Akik folytatni akarják a nukleáris fegyverek fejlesztését, azok úgy vélik - helyesen -, hogy az új fegyvereket ki is kell próbálni, illetve meg kell állapítani, működőképesek-e. (2) A CTBT szerződés ugyan mindennemű kísérlet elvégzését tiltja (zérus toleranciával), de elképzelhetőek olyan kis robbanóerejű bombák, melyeknek hatása nem mutatható ki. (3) Időnként szükség lehet kísérletekre a legyártott és raktározott bombáink karbantartása végett.

Az alábbiakban mindhárom ellenvetésre külön-külön is válaszolok, de már most, előljáróban is leszögezem, hogy minden tiltó szerződés erősen kedvez az Egyesült Államoknak. Lényeges előnyünk van minden más országgal szemben a nukleáris fegyverek technikája terén. Végigkísérleteztük a háború viseléshez számításba jövő fegyverek mindennemű - nagy és kicsi, valamint különböző típusú - változatát. Nincsen arra szükségünk, hogy újabb nukleáris fegyvereket kipróbáljunk.

A kísérleteket megtiltó szerződés rendkívüli módon megnehezítené újabb nukleáris (atom-) hatalmak porondra lépését. A Szenátus Külügyi Bizottsága előtt Richard Garwin, egy neves fizikus, akinek sok tapasztalata van a fegyverek ellenőrzésében, a következőket jelentette ki: "Ideális körülmények között már egytonnás (nukleáris robbanóerejű) bombákkal végzett kísérleteket is lehet detektálni. Az egy kilotonna feletti bombák - szinte akárhol történt - kipróbálásának kimutatása pedig majdnem minden körülmény között biztonsággal elvégezhető".:. annál is inkább, mivel a CTBT előirányozza a kísérleteket detektáló állomások számának lényeges emelését, ami tovább növelné annak valószínűségét, hogy bárhol a világon végzett nukleáris kísérlet nem marad észrevétlen.

A CTBT ellenzői sokat hivatkoznak annak lehetőségére, hogy bandita-országok kimutathatatlan bombakísérleteket végezzenek. Ámde rendkívül nehéz lenne olyan fegyvernek is felhasználható - nukleáris szerkezetet létrehozni, amelynek robbanóereje biztonsággal alatta marad a kimutathatósági küszöbnek. És még ha egy új atomhatalom észrevétlenül meg is építene és kipróbálna ilyen fegyvert, ez sokkal kevesebb információt szolgáltatna, mint egy lényegesen könnyebben megépíthető, 5-20 kilotonnás bomba, amelynek kipróbálása viszont nem maradna titokban. Egy ki nem mutatható kísérlet semmilyen lényeges információt nem szolgáltatna egész városokat elpusztító hidrogénbombák kifejlesztéséhez, ugyanakkor a jelenlegi atomhatalmak számára érdektelen.

Így tehát azok a hatalmak, amelyek tudnának ki nem mutatható bombákat létrehozni, ebben nem érdekeltek, azok az országok pedig, amelyek ilyen kísérletek révén csak nagyon csekély információkra tehetnének szert, valószínűleg nem képesek garantáltan ki nem mutatható bombákat előállítani.

Nekünk (amerikaiaknak) ez idő szerint minden elképzelhető fajtájú atomfegyverből van nagy készletünk. Ezen készletek természetesen gondos kezelést és karbantartást igényelnek, ami nemzeti (össz-szövetségi) laboratóriumaink egyik legfontosabb feladatköre. Ebben jómagam is szakértőként aktív vagyok.

Meglévő fegyverek karbantartása egészen más feladat, mint új fegyverek tervezése. Bombáink működési elveinek helyessége beigazolódott és a műszaki rendszereik is beváltak: a kipróbált bombák felrobbantak. Ami viszont azóta is folyamatosan végzendő, az annak ellenőrzése, hogy a fegyverek különböző egységeinek állaga nem romlik-e a tárolás alatt. Ez az ellenőrzés azonban robbantások nélkül is lehetséges. A részegységekre specifikus, bonyolult vizsgálati módszerekkel, valamint számítógépes modellezéssel és adatkiértékeléssel eldönthető, hogy a raktározás során bekövetkezett és észlelt változások befolyásolják-e a vizsgált fegyver működőképességét. Ha bármely alkotórészen vagy egységen a minőségromlás jelei mutatkoznak, azt újra gyártjuk. Ha maga a nukleáris töltet elöregszik, felújítjuk. Meggyőződtünk arról is, hogy a jelenleg rendelkezésre álló eszközökkel és módszerekkel a felújított egységek alkalmassága is bombarobbantások nélkül is ellenőrizhető.

A karbantartás kulcskérdése azonban: az emberi munkaerő minősége. Eredményesen dolgozó karbantartókká csak igen magasan kvalifikált tudósok és mérnökök képezhetők ki. Ilyenek toborzása és e munkahelyen tartása a nemzeti laboratóriumok feladata - és egyik gondja. Ezen laboratóriumok munkakörülményeinek és légkörének vonzania kellene a kiváló szakembereket és a munkaerők színvonaláról, valamint a személyzet stabilitásokról kellene gondoskodnia. Egyik laboratóriumunk vezetője egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy jelenlegi munkatársaival robbantási kísérletek nélkül is tudja vállalni az atomfegyverek működőképes és készenléti állapotban tartását, de ezen ígéret megismétlésére tíz év múlva már nem vállalkozhatna, ha folytatódik a pénzügyi keretek folyamatos megnyirbálása és a boszorkányüldözések sorozata (a külföldi származású diákok és fiatal szakemberek gyanúsítgatására célzó kijelentések). A magam részéről hozzátenném, hogy amennyiben a személyzet kvalifikációja romlik, akkor még robbantási kísérletekkel sem lesz garantálható a fegyverkészlet kifogástalan állapota.

Mindezek után látnivaló, hogy a CTBT elleni kifogások tarthatatlanok. Nekünk (amerikaiaknak) nem kell újonnan kifejlesztett fegyvereket kipróbálnunk. Immár nem vagyunk a fegyverkezési verseny résztvevői, hiszen azt már megnyertük, a kísérlet-stop segítségünkre lehetne előnyünk megtartásában. Igaz ugyan, hogy egyes bomba-kísérleteket titokban végezhetnék olyan államok, amelyek atomhatalmi státuszra törekednek, de a biztonságosan eltitkolható kísérletek nem igazán segíthetnek ezeknek az államoknak, különösen a termonukleáris fegyverek kifejlesztésében. Nekünk pedig a fegyverkészletünk karbantartásához sem kellenek kísérletek mindaddig, amíg a kormány megfelelően finanszírozza a karbantartási programunkat.

Külön gondom, hogy meggyőződésem szerint a CTBT elvetése fontos vonatkozásokban komoly kárt okoz majd az országunknak. A CTBT szerződésről még 21 potenciális atomhatalom-ország aláírása hiányzik. Az USA Szenátusában történt leszavazás után kiváltképp megcsappan a továbbjutás reménye. Az USA elvesztette szavahihetőségét leszerelési ügyekben, és sok időbe fog telni, amíg országunkat ismét a mozgalom motorjának lehet nevezni. Ez azért is különösképpen sajnálatos, miután a legtöbb, leszerelést kezdeményező ötletet eddig Amerika terjesztette elő.

Az ez idő szerint folyamatban lévő, legjelentősebb leszerelési kezdeményezés a START, a stratégiai atomfegyverek számának csökkentése a jelenlegi, képtelen túl magas (6000 USA + 6000 Oroszország) érték alá. A START-akció (amelyet Reagan kezdeményezett) még sokkal fontosabb, mint a CTBT kísérlet-stop. Célja (illetve perspektívája) az atomfegyverek legnagyobb és legveszélyesebb készleteinek csökkentése egészen az elrettentéshez elegendő minimális számig.

Vajon - a fentiekben leírt fejlemények után - ki fogja a START-kampányban felvállalni a kezdeményező és szorgalmazó ország szerepét? Oroszország, amely politikai és gazdasági (nagyhatalmi) fennmaradásáért küzd? Valamelyik NATO-partnerünk, mondjuk Nagy-Britannia vagy Franciaország, amelynek viszonylag kis atomfegyverkészlete van? Vagy Németország, amelynek nincs is atomfegyvere? Talán Kína?

A CTBT-szerződés ratifikálása elleni állásfoglalás minden jövőbeli fegyverkorlátozás jövőjét veszélyezteti. Olyan döntés, amelyet felül kellene vizsgálni!

------------------------------------

Fordította: Haiman Ottó