Fizikai Szemle 2000/3. 101.o.

A VÉGÉN KELL KEZDENI

1928 januárjában születtem Budapesten. A Berzsenyi Gimnáziumba jártam a Markó utcába. Az iskola ma már nem ott van. Két évig a Műegyetemre jártam. Akkor jött 1968, a balos hatalomátvétel Csehszlovákiában. Elhatároztam, hogy eltűnök, mielőtt engem tüntetnek el. Napokon múlott, hogy még átléphettem a határon, azután nálunk is jött a fordulat. Kijöttem Angliába.

Már Pesten megszoktam, hogy saját üvegholmijaimat magam csináljam, így értettem valamit az anyaghoz. Londonban munkás lettem egy üveggyárban. Egy kis idő múlva már gépeket terveztem, hogy azok csinálják, amit addig én csináltam kézzel. Éjjelente pedig az egyetemre tanultam, pontosabban a Regens Street-i Műszaki Kollégiumban. Így működtem szegényen, de boldogan nyolc éven át. Mivel munkámban az üvegfolyás (rheológia) nagyon fontos volt, gépészmérnökből fizikus lettem. Azóta is anyagtudománnyal, annak alkalmazásával foglalkozom. Az Imperial College-ba hívott egy ausztrál professzor, aki épp felfedezte a képerősítőt, és azt ajánlotta, hogy dolgozzam vele. Mivel ehhez finom üvegtechnika kellett, nálunk voltak ehhez gépek, neki meg más érdekes műszerei voltak, boldogan elfogadtam volna a hívást - de nem kapta meg a pénzt, amit kutatása támogatására kért. Így azután az üveggyárból az Imperial College egy másik professzora vett föl: Gábor Dénes. Doktori munkám Gábor Dénes lapos katódcsövének kialakításával volt kapcsolatos, támaszkodva üvegtechnikai-fizikai tapasztalataimra, 5 cm vastag, falra akasztható, három színt használó televíziós képcsövet fejlesztettünk ki. Párszáz embernek nem lett volna nehéz, de mi mindössze féltucatnyian voltunk. Azért megcsináltuk: 1958-ban Gábor Dénes, Zollman Péter és én egy előadáson be is mutattuk a lapos színes televíziót. Igaz, hogy a képcső még nem volt olyan nagy, mint kellett volna, de működött. Le is publikáltuk. Sajnos, nem volt pénz ipari kifejlesztésére.

Gábor Dénes mindent kiszámolt, de nem csak matematikai fizikus volt, hanem mérnök is: mindent az utolsó csavarig megtervezett, lerajzolt. Ez volt sikerének titka. Emlékszem, 1954-ben valahol meg voltunk akadva. Este volt, csak ketten voltunk benn. Nekiállt megoldani a problémát. Felírt egy egyenletet, jó határfeltételekkel, de az egyenlet nem működött elég jól. Ekkor vett egy másik egyenletet, de az sem volt tökéletes. Azután a két egyenletből egy egyenletcsaládot csinált, átvarázsolta őket, végül megtalálta a megoldást. Tátott szájjal néztem, mert azt hittem, az alapvető egyenletekből lépésről lépésre kell a dolgot levezetni. Ő észrevette elképedésemet és elnevette magát: "Azt hiszi, hogy bármit is föl lehetne találni másképp? Nem! A végén kell kezdeni: tudni kell a választ, ezután jöhet a logikus megalapozás." Gábor tudatalattijának kisugárzása vitte előre a munkát.

- Fizika-disszertációmat 1954-től 1957-ig nála írtam. Egyszer a disszertáció megfelelő hosszúságáról és tartalmáról kérdeztem. Erre így felelt: "Tudja Kálmán, ez attól függ, ki írja. Dirac egy levelezőlap hátoldalán írta meg a disszertációját, de a maga helyében én egy kicsit hosszabb értekezést írnék. "

- Mivel az egyetem mellett gyárban is dolgoztam, éjjel kellett tanulnom. Ezért a vizsgákra készülve az anyag egyharmadába rendszerint bele se néztem. Azt gondoltam, vagy nem kérdezik, vagy a többi részre adott jó válasz megment. Így hagytam ki például a Fourier-sorokat. Gábornak szokása volt, hogy doktoranduszainak gépelt lapon adott egy matematikai feladatsort. Tudtam, ha nem tudom megoldani, vége nála a karrieremnek. Elmentem az irodájába, és érdeklődtem, miként tanuljam meg. Íróasztala sarkáról egy papírcsík-halmazból kivett egyet és kezembe nyomta. Egy könyv címe volt rajta. Elmentem vele a könyvtárba, ott egy nagyon vastag könyvet nyomtak a kezembe. Hazavittem, tudtam, mennie kell. Egy hétig napi 24 órán át bújtam. Időre meg tudtam csinálni a feladatokat.

- Közben a családom kijött, akiket el kellett tartani, így 1957-ben visszamentem az iparba, nevezetesen Kaliforniába, Palo Altóba. Érdekes idők voltak ezek a kibontakozó Szilícium Völgyben. Főmérnök lettem egy gyárban, amely papírszortírozó gépet fejlesztett ki. Bankókat is tudott szortírozni, másodpercenként ötvenet, közben olvasta-leellenőrizte a rajtuk lévő mágneses jelet. Mind az amerikai, mind a skót bankókon van ilyen mágneses jelzés.

- 1958-ban visszamentem Londonba, beadtam doktori disszertációmat. Ezután jött a szigorlat. A bizottságban volt egy külső vizsgáztató is. Elég sokat kérdezett, megnézte a disszertációmat, arra is rákérdezett. Sokat kellett magyaráznom magyaros kiejtésemmel. A végén nem szólt egy szót sem, bementek Gábor szobájába, majd kinyílt az ajtó, kijött, vette a kabátját és ment a vonathoz. Gábor sem hirdetett eredményt. Ég és föld közt lebegtem: sikerült-e a vizsga vagy nem? Ha nem sikerül, ez további 2 évet jelentett volna. Bementem Gáborhoz, épp vette a kabátját, hogy hazamenjen. Ekkor fordult hozzám: "Szeretném, ha eljönne velem vacsorázni."- Így tudtam meg, hogy sikerült.

El kellett tartanom Angliába utánam jött családomat is. A Crossfield Electronicsnál dolgoztam Londonban. Amikor néhány évvel később Crossfield eladta a vállalatát, elmentem Chicagóba, mert korábbi szerződésem nem engedte, hogy európai konkurens vállalatnál dolgozzam. Így amerikai konkurrens munkatársa lettem. Mind a Crossfieldnél, mind Chicagóban anyag-kimunkálási csúcstechnikán dolgoztam. Onnan visszajőve Process Development Ltd. néven vállalatot alapítottam. Legfőbb termékünk egy gázszűrő berendezés, ami már nem igényli, hogy a szűrő bepiszkolódása, átjárhatatlanná válása miatt sűrűn meg kelljen állni szűrőcsere céljából. Ez a készülék már 36 év óta sikeres, Japánba is exportáljuk. Van két másik gépünk is, ami szintén jól fogy.

- Gábor Dénessel időnként később is találkoztam. Én hívtam meg vacsorázni, vagy ő hívott meg minket Queensgate-re, itt Kennsingtonban, ahol a háza volt. Volt otthon egy szép nagy hologramja: egy leány, aki csókot küldött. New Yorkban van a Fény Múzeuma, ott pedig egy nagy hologram van, amelyen Gábor a svéd királlyal beszélget. Amikor visszajöttünk Londonba, megkérdeztem miről beszélgetett a királlyal. - "Teniszről." - Mindketten szerettek teniszezni. Korábban Gábor egy évig Svédországban élt, akkor megnyerte a Svéd Teniszbajnokságot. Angliában is sokat teniszezett, a holográfia lehetősége is teniszjáték közben jutott az eszébe. Legalább is ezt mesélte.

Élete alkonyán láb embóliája volt, azután agyvérzés érte, amitől elvesztette beszélőképességét, de gondolkozni tudott. Amikor meglátogattam, könyvben mutogatva társalkodott velem. A végén hosszú kómában volt, amiből nem tudták kihozni. Felesége megemlítette az én feleségemnek, hogy van egy kedvenc süteménye, a vaníliástorta, amit nagyon szeret. Feleségem anyámhoz folyamodott. Édesanyámnak megvolt a receptje, így együtt megsütötték, és egy tányéron vitt a feleségem egy óriás szeletet Gábornak. Amikor Gábor mellé leültem, Gábor megérezte a vaníliás-cukor illatát, azonnal kijött a kómából megette. Utána visszaesett a kómába, ami többé nem szűnt meg. Érdekes, hogy a vaníliaíllat erőteljesebben hatott minden más érzéknél.

M. Gy.