Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2000/3. 101.o.

NE LEGYEN SZILÁRD LEÓ UTCA?

A Budapest XI. kerületi Önkormányzat képviselőtestülete március 12-i ülésén foglalkozott az Eötvös Egyetem azon javaslatával, hogy az épülő lágymányosi egyetemváros egyik névtelen utcáját Szilárd Leó utcának nevezzék el. Ezt a testület leszavazta "a tudósnak az atombomba kifejlesztésében játszott szerepe miatt". Az utcát Varga Lászlóról, a Műegyetem díszdoktoráról nevezik el. (Magyar Nemzet, március 14.)

[A kerület javasol, a végleges utcaelnevezés a Fővárosi Önkormányzat joga.]

A Szerkesztőség megjegyzése: Szilárd Leó az atomreaktor megvalósításán dolgozott, annak szabadalmát Fermivel együtt kapta meg. Atombomba-fejlesztésben konkrétan nem vett részt, Los Alamosba soha nem léphetett be (már csak magyar állampolgár volta miatt sem). 1945 áprilisában, amikor már nyilvánvaló volt Hitler veresége, de a német fegyverletétel még nem következett be, megszervezte az atomtudósok mozgalmát, hogy a majdan elkészülő atombombát emberek ellen ne vessék be. Hirosrima után a nukleáris leszerelésre irányuló társadalmi mozgalom élharcosa, a Pugwash Mozgalom vezető személyisége lett. Az 1950-es években szervezte szovjet és amerikai tudósok béketalálkozását. Ő kezdeményezte Kennedynél és Hruscsovnál a Washington-Moszkva forró drótot. 1960-ban vette át az Egyesült Nemzetek "Atom a békéért" díját. Az Amerikai Fizikai Társaság "Fizika és Társadalom" díjának neve Szilárd Leó Díj. Klein György (Stockholm, Nobel Bizottság) az "emberiség lelkiismeretének" nevezte.

1998-ban születésének 100. évfordulójáról a budapesti Parlamentben ünnepi ülésen emlékeztünk meg. Az ünnepi beszédet Sir Joseph Rotblat, a Nobel-békedíjas Pugwash Mozgalom Nobel-békedíjas elnöke tartotta. Ezen beszédet mondott a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, az Eötvös Társulat elnöke, az Európai Fizikai Társaság elnöke, az Amerikai Fizikai Társaság elnöke, a Japán (!) Fizikai Társaság elnöke, az Ázsiai-Pacifikus Fizikai Társaság elnöke. Szülőházán az Eötvös Társulat, Amerikai Fizikai Társaság, Magyarok Világszövetsége közösen avatott emléktáblát. Hamvait ez alkalommal a Kerepesi-úti Nemzeti Sírkertben helyezték el. Itt a Kormány és a Magyar Tudományos Akadémia magasszintű vezetői búcsúztatták. Idézzük az Emlékbeszéd zárómondatát: "A magyar nép büszkén sorolja a 100 éves Szilárd Leót a legnagyobb magyarok közé."