Fizikai Szemle honlap |
Tartalomjegyzék |
AKUSZTIKUS HOLOGRÁFIA
Greguss Pál
NOVOFER Alapítvány Nemzetközi Gábor Dénes Díj
Kuratóriumának elnöke
Ezen sorok írója 1965 decemberében találkozott először Gábor Dénessel, amikor Londonban, a Royal Photographic Society egyik előadó ülésén beszámolt arról, hogy nemcsak elméletileg, hanem kísérletileg is sikerült bebizonyítania, hogy ultrahangokkal - azaz akusztikai, tehát mechanikai, és nem elektromágneses hullámokkal - is lehet hologramokat készíteni. Előadásában, amelynek hallgatóságában Gábor Dénes is ott ült, már akkor hangsúlyozta, hogy különböző okoknál fogva - így többek közt az erős speckle zaj (hangyás zaj, szemcsézettség), valamint az ultrahang és fény hullámhosszainak több nagyságrendnyi különbsége miatt - nem sok lehetőséget lát az ultrahang holográfia gyakorlati alkalmazására. [1]
Gábor Dénes, aki mindig mérnöknek és feltalálónak vallotta magát, azon a véleményen volt, hogy ez csupán technikai probléma és ezért biztosan megoldható lesz. Ez a véleménykülönbség azonban nem akadályozta meg, hogy igen jó szakmai kapcsolat, majd barátság alakuljon ki köztünk, különösen abban az időben, amikor mindketten az USA-ban dolgoztunk. Gábor Dénes, miután a londoni Imperial Collegiumból nyugalomba vonult, eleget téve régi barátja, a magyar származású Goldmark Péter meghívásának, a Connecticut állambeli Stamfordban, a CBS laboratóriumában igyekezett számos ötletét megvalósítani, e sorok írója pedig ehhez viszonylag közel, New Yorkban, a New York Medical College biofizika vendégprofesszoraként orvosi ultrahang és lézeres kutatásokat végzett.
Mivel Gábor Dénest akkoriban különösen foglalkoztatta a holográfia orvosi, és első sorban az ultrahang-holográfia diagnosztikában való fejhasználhatóságának kérdése, folytattuk régebbi eszmecseréinket, melyeknek részben köszönhető tán, hogy megszületett “Sonar systems employing holographic techniques to produce a picture of an object field" című 17 igénypontot tartalmazó szabadalma 1967-ben. Az általa javasolt megoldások lényeges eleme az volt, hogy az ultrahang-hullámok a lézersugarakat tökéletesen visszaverő membránon alakítják ki a hologram-mintázatot. Mikor egyik beszélgetésünk során megemlítettem neki, hogy ezt a gondolatot S.Y. Sokolov már 1929-ben javasolta ultrahangok felhasználására, ugyan nem orvosi diagnosztikai, hanem anyagvizsgálati célokra, sőt kísérleti berendezésében koherensnek tekinthető higanygőzlámpa-fényt használt [2], igen meglepődött. Mikor azonban elmondtam, hogy Sokolov - nem ismerve fel a térbeli rekonstrukció lehetőségét olyan irányból világította meg a hologram-mintázatot hordozó fényvisszaverő felületet (higanyt), hogy csupán árnyékképet kapott, Gábor látszólag megnyugodott, sőt megerősítve látta, amit egyébként nagyon sokszor hangsúlyozott, hogy tudniillik a holográfiában az igazi újdonság tulajdonképpen nem is a hologram-mintázat rögzítése (hiszen ezt már Zernicke is megtette), hanem a térbeli információnak abból való rekonstrukciója a lényeg. Sajnos azonban hiába adták meg US 3,745,814. szám alatt az orvosi diagnosztikát is érintő “Sonoradiography system" című, 6 igénypontot tartalmazó szabadalmát, a CBS nem látott üzleti fantáziát benne, s így a téma nem jutott túl a laboratóriumi szintű “feasibility" kísérleteken.
A holográfia 25. születésnapjára 1973 tavaszán a New York Medical College-ben szimpóziumot szerveztem, és személyes kapcsolatunknak köszönhetően Gábor Dénes nemcsak a díszvendégi tisztet vállalta el, hanem “Holography, past, present and future" címmel nagy áttekintő előadást is tartott [3]. Ebben elmondta, hogy bár az 1948-49-es években a holográfiáról szóló dolgozatai iránt néhány jelentős tudós, int például G.L. Rogers Angliából, H. El Sum, A. Baez az USA-ból stb. is érdeklődött, de aztán teljes lett a csönd és ő maga is őszintén szólva egészen elfeledkezett róla. Csak amikor 1963-ban felesége és barátai felhívták a figyelmét Walter Sullivan tudományos közírónak a New York Times első oldalán “Lensless laser photography" címmel megjelent tudósítására Emmett Leith és Yuris Upatnicks kísérleteiről és eredményeiről, döbbent rá arra, hogy ez nem más, mint a holográfia újjászületése. Előadásának egyik újdonsága az volt, hogy közérthető módon rámutatott a holográfia információelméleti alapjaira.
Gábor a lehetséges Nobel-díjasok listáján volt már egy ideje. De miért kellett 1971-ig várnia erre az elismerésre? Kevesen tudják, hogy az egyik legfőbb ok az volt, hogy mindig mérnöknek vallotta magát, de akkoriban a Nobel-díjakat odaítélő bizottság tagjai csak a természettudományokban és az orvostudományban elért eredményeket tartották méltónak a díjra, a mérnöki tevékenység számukra nem volt eléggé “tudományos". Az 1960-as évek végén azonban fordulat következett be, főleg az amerikaiak gyakorlatias gondolkodásmódjának hatására, s a Nobel Bizottság is hajlott arra, hogy addigi merev álláspontján enyhítsen. Így került aztán Gábor Dénes ismét a lehetséges díjazandók közé, de nem egyedül, hanem az amerikai Emmett Leith - a holográfia gyakorlati kitalálója - és a szovjet Yury N. Denisyuk - a nemkoherens fehér fénnyel is rekonstruálható hologram technika kidolgozója - társaságában. A politika azonban - mint oly sokszor - közbeszólt. Néhány évvel korábban ugyanis a lézer feltalálásáért két szovjet (N.G. Baszov és A.M. Prohorov) és egy amerikai (C.H. Townes) tudós kapta meg a nagy elismerést, tehát nem látták kívánatosnak, hogy a szovjet Nobel-díjasok száma megint emelkedjék. Így kompromisszum született: elejtették mind az amerikai, mind a szovjet jelöltet, és az angol állampolgárságú magyar Gábor Dénes lett a “befutó", akinek igazi nagy tudós voltát mérnök hitvallása ellenére sem lehetett kétségbe vonni.
Irodalom
___________________
Megjelent T.A. Allibone könyvében, a NOVOFER Alapítvány kiadványa.