ÁTLAGOS ÉS KIVÁLÓ

Harminckilenc-negyven, fokos lázasan, magányosan olvastam dr. Klein 1992-ben magyarra fordított esszéit: “A tudomány körül". Nyáron sikerült megismerkedni az életről és a halálról oly sokat tudó orvosbiológussal, bölcs és empatikus íróval. Georg Klein - Klein György - egy-két nappal azután látogatott Budapestre, amikor a világ tudománytörténete egyik legnagyobb sikerének nevezték államférfiak és tudósok az ember genetikai kódjának megfejtését. Ami feltételezhetően igaz. Dr. Klein néhány fontos megállapítását és megejtően egyszerű magyarázatát szinte azonnal közöltem a Magyar Hírlapban. A beszélgetés más elemei alkalmasak arra, hogy megismerhessük belőle a Karolinska Intézet ma is alkotó professzorának álláspontját a tudományos kreativitásról és a két kultúra egységéről.

- Mindazokkal a témákkal foglalkozom, amelyekkel korábban, évtizedeken át. Egyik témánk az Epstein A vírus. A hatvanas évek közepe óta, amióta felfedezték, a Karolinska
Intézetben vezetett laboratóriumom e téma egyik első számú kutatójává vált. Voltaképpen ez a vírus csak akkor okoz rákot, ha összeomlik az immunrendszer. Ilyen esetben a lymphoma okozója lehet. A második fő téma a rák kifejlődését gátló úgynevezett szupresszor gének.

Tehát dolgozik, alkot most is. Önt egész életében izgatta, mi a művészi és mi a tudományos kreativitás, mitől tekinthető kreatívnak egy tudós vagy egy művész, mi e kreativitás forrása? De lehet-e az ember még kreatív túl a hetvenen?

- Nem én vagyok kreatív, hanem a diákjaim. Ez nem csak most van így, hanem így volt korábban is. A feladatom megbeszélni és szervezni a munkát, elolvasni amit írnak és újból meg íjból értékelni eredményeiket. A kutatásaim mindig kollektívak voltak, és ez a munka most is így megy. Van harmincöt munkatársam, korábban ugyan jóval nagyobb csoportom volt. De az utóbbi években igen érdekesen változott meg a Karolinska Intézet struktúrája, s benne az én helyzetem. Személy szerint 1994 óta nyugdíjban vagyok, s azóta egy olyan amerikai mintára szervezett pályázati rendszert vezettek be, amely addig működik, amíg sikeresen pályázunk. Igen feszes, meghatározott feltételeknek kell eleget tenni. A kutatásokhoz szükséges pénz az én nevemre szól, és magam vagyok a gazda. S megszűnik a munkahely, véget ér a kutatás, ha elfogy a pénz. Egyelőre jutott támogatás kutatásainkra. Minden évben újra kell pályázni. De ha már nem konkurenciaképes az ember, akkor nem kap támogatást. Eddig mindig elnyertem a munka folytatásához szükséges összegeket, bízom benne, hogy ez egy darabig így marad.

- Tehát a zsűrik döntik el, kreatív-e a tudós egy koron túl?

- És persze önmaga. Jacque Monod-val valahol Amerikában akkortájt futottam össze, amikor a Pasteur Intézet élére kinevezték, jóval túl volt a hatvanon. Amikor kérdeztem, hogyan merte vállalni, azt mondta, miért ne.

- Biológus létére bizonyára tisztában volt meddig és mennyire újulnak meg az agysejteink...

- Hát igen. Mondok más analóg példát. Fejér Lipót, a hetvenhez igencsak közel járt, amikor a háború vége felé kirendelték sáncásásra. Őt már nem kötelezték arra, hogy a körletből kivonuljon a századdal, békén hagyták, és hevert egész nap a mocskos szalmán. A saját világában élt, bonyolultnál bonyolultabb képleteken dolgozott, és kiváló hangulatban volt. Azt mondják barátai és munkatársai, hogy nem sokkal a halála előtt, nyolcvan felé közeledve is igen kreatív maradt, matematikus létére. Az én funkcióm másfajta kreativitást igényel, mint korábban, mert egy diszkutáló funkciót látok el, és próbálom megtalálni, kitapogatni doktoranduszaim, diákjaim gyengéit, s a gyengeségekből erősséget csinálni.

- Amit hallok most, megfelel a kreativitás sokféleségéről korábbi esszéjében kifejtette gondolatoknak, úgy sejtem, sok érdemes tanítvány nőhetett fel ön mellé...

- Sok. A világ minden részén jó néhány egyetemen, kutatólaboratóriumokban megtalálni őket.

- Ön “Haza helyett" írta meg első esszékötetét, ezt szánta jelmondatának. Nem volt hazája, innen menekülnie kellett. Most mégis rendszeresen "haza" jár, a budapesti tudóstalálkozón beszélgetünk.

- Nem, ez pontatlan és helytelen következtetés. Nem fogalmaznék úgy, hogy ide, ahol születtem, “haza" járok. Akkor se mondanám, hogy haza, ha bármely más országba érkezem.

- Miből adódott a “Haza helyett" könyvcím?

- Nelly Sachstól vettem a mondatot. Ő egy nagyszerű verset olvasott fel székfoglaló helyett, hasonló címen, amikor a Nobel-díjat átvette 1966-ban. A világ sokszínűségét választotta haza helyett, erről szólt a vers, nyomában én a tudományt választottam.

- A tudomány pedig nemzetközi.

- Hát... Rendkívül vonzódom viszont a magyar nyelvhez, a magyar irodalomhoz. Írtam egy hosszú esszét József Attiláról, amelyet elég sokan elolvastak Svédországban, megvan angolul is. Nemrég írtam egy másik tanulmányt Madáchról.

- Koestler németül írt újságot, angolul könyveket is, és magyarul álmodott. Önnek keserves 1944-es élményei voltak, s még mindig ezek a szörnyű élmények befolyásolnák Magyarország-képét?

- Nagyon szeretek Magyarországra járni, és nem tulajdonítok kollektív felelősséget a népnek a náci bűnökért.

- Ezt Németországgal se tette Ön, s hihetetlen empatikus esszét írt azután, hogy a náci bűnökben vétkes német orvosokkal, folytatott hosszú tisztázó beszélgetéseket.

- Válaszoltam már nyilvánosság előtt arra a kérdésre, hogyha történetesen nagy jólét lenne Magyarországon és a teljes demokrácia levegőjét érezném, visszajönnék-e. Tagadólag válaszoltam. Huszonkét éves koromban kerültem Svédországba, ott élek és dolgozom.

- A svéd nagyhagyományú demokrácia türelmét élvezi?

- Egyszerűen szólva: nem foglalkoztat a haza fogalma. Megírtam részletesen önéletrajzi könyvemben (finnül jelent meg) miért nem. Tudom persze, hogy szörnyen hangzik az előbbi kijelentésem, mert ez itt arrogáns attitűdnek számít. Svédországban persze az lehetsz, aki vagy, azt mondhatsz, amihez kedved van, és nem fog visszatetszést kelteni. Viszont óriási intolerancia mutatkozik azzal szemben, aki nem viselkedik előírásosan és illendően. De a szólásszabadság korlátlan. Az emberi jogok betartására igencsak vigyáznak. Magyarországon nem kell feszesen betartani a társasági viselkedés szabályait, nem feszélyeznek az előítéletek és ezért szeretek itt lenni.

- A kultúra sajátos levegője vonzza ide?

- Ugyan mi a kultúra? Nem fogadom el a két kultúra elméletét. Fogalomrendszeremben a tudomány is besorolható az egységes emberi kultúrába, s mint aktív tudós legjobban Finnországban érzem magam.

- Csakugyan, miért?

- Mert tudománya és a tudomány becse hihetetlenül emelkedik. Svédországban pedig viszonylag süllyed. Svédországban nem illik átlagon felülinek mutatkozni. Viszont Finnországban ki lehet mondani szemérmetlen őszinteséggel, gátlás és kertelés nélkül, hogy nem vagyunk egyenlőek szellemileg. Van tehetségesebb és van kevésbé tehetséges kutató. Az igazán tehetségeseket hozzák össze a finnek és azokat támogatják, mert a tudomány csak így mehet előbbre. Ezt így kimondani Svédországban vakmerőség, szinte lehetetlen közmegbotránkozás nélkül, ott ez szabálytalan és inkorrekt. A finnek viszont éppen azért oly sikeresek és oly nagyszerűek az utóbbi években, mert nyílt elitista nézeteket fogadnak el, emiatt van kimagasló építészetük, és ezért vannak nagyszerű karmestereik és zenekaraik, ezért lett e kis országnak világcége a Nokia. Történetesen részt veszek egy bizottságban, amely elbírálja a tudományos pályázatokat. A pályázatok szervezésében, a tudomány irányításában a szellemi elit megbecsülését tapasztaltam. Nyíltan vállalják ezt. Míg nálunk, Svédországban az “elit" szó igen negatív tartalmat hordoz.

- Befejezésül térjünk vissza beszélgetésünk színhelyére: Budapestre. Mintha mégis a nosztalgia hozná magyar tájakra... Az egykori Berzsenyi Gimnázium emléke, amiről oly szépen ír magyar nyelvű könyve bevezetőjében.

- Nem csak az emlékek. Szeretek magyarul magyar értelmiségiekkel beszélgetni, jövök, mert színes érdekes emberekkel találkozhatom. Nagyon érdekelnek az írók: Kertész Imre, Nádas Péter, Esterházy Péter. Orbán Ottóval volt ez alkalommal hosszú beszélgetésem. Ezek igazán érdekes kontaktusok. Értékes ismeretségeim, barátaim ugyan világszerte molekulárbiológusok, akikkel természetesen fenntartom a szoros szakmai kapcsolatot. De e beszélgetések esetében gyakran zavar a szakmai beszűkültség. A tudósok nagy részének a tudomány egyéb területei, például a pszichológia, a szereptudomány, a szociológia semmit sem mond, és nem jelent semmit. Talán úgy gondolják, mindent megértünk, ha megértjük az agysejtek működését. Nekem viszont egy jó író mindig felfedez valami egészen újat az emberi kapcsolatokból. Az emberi agyba befészkelt tévhit, hogy a nagy egésznek egy kicsinyke töredékét jól megértve már képesek leszünk a nagy egészet érzékelni. Beszűkült szemlélet a gondolkodás elferdüléséhez vezethet, mert ez szülte meg az eugenikát, a hitlerizmus tudományos elvét, azaz a mesterséges szelekciót, a fajbiológiát, ami az emberiség egyik legnagyobb tragédiája lett. Ugyanebből keletkeznek olyan mai utópiák, hogy tökéletes embereket lehetne sorozatban klónozni.

N. Sándor László