• A fokozódóan intelligens élet megjelenése markáns jelenség, fontos szerepet játszik a kozmikus reprodukciós ciklusban, és megnyilvánulásának világképünk lényeges részét kellene képeznie.

• A SETI a Mindenségben elfoglalt helyünkről szóló tudásunk alapvető forrása. A földönkívüli intelligencia keresése egyben a legmélyebb értelemben saját eredetünk, sorsunk, valódi mivoltunk keresése.

Ami az első pontot (a NASA Origins Programját) illeti, ismeretes, hogy lényegében a Föld kozmikus helyének kitüntetettségét tagadó “kopernikuszi elv" túlhajtásával szembeni reakcióként vezette be a hetvenes évek elején B. Carter[1] az antropikus elvet, amely erős formájában azt mondja ki, hogy “az Univerzumnak egy bizonyos stádiumban alkalmasnak kell lennie megfigyelők kialakulására'; gyenge változata viszont pusztán a következőket deklarálja: “figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy az Univerzumban elfoglalt helyünk szükségképpen kitüntetett abból a szempontból, hogy összeegyeztethetőnek kell lennie megfigyelőként való létezésünkkel". Nos, ha kiderül, hogy földönkívüli intelligencia létezik, és az emberiség esete nem kivételes, bekövetkezik a kopernikuszi forradalom végső lépése: a Föld helyzete nem központi még annak folytán sem, hogy otthont ad intelligens életnek.

Kiábrándító volt megtudnunk, hogy a Föld a Nap körül kering, hogy vannak más napok, más galaxisok, talán más univerzumok is. Megszégyenítő volt a felfedezés, hogy alsóbbrendű állatoktól származunk. Most azonban reményt táplálhatunk, hogy magasan fejlett földönkívüli “rokonságunk" van valahol odakünn.

Erre leginkább saját testünk utal. Az evolúció és a természetes kiválasztódás feltételezhetően az alkalmazkodási követelményeket szolgálja, mégis olyan különleges szervvel - agyunkkal - szerelte fel a homo sapienst, hogy azt a mai napig teljesítőképességének mindössze két vagy három százalékát használva, mindeddig képtelen volt megfelelő módon használatba venni. Mivel ezt a furcsaságot az evolúciós genetika nem képes megmagyarázni, nem kizárható, hogy genetikai kódunknak legalább egy része nem helyi eredetű. Éppen a SETI sikere vethet fényt e nyilvánvaló paradoxon eredetére.

Rátérve a második tételre, meg kell jegyezzük, hogy az evolúció teoretikusainak többsége szerint az ember-szerű értelem természetes biológiai evolúciós folyamatokon keresztül való kifejlődésének valószínűsége elenyészően csekély [2], ezért megjelenésünket általában rendkívül valószínűtlen eseménynek tekintik. Néhány neves optimista [3, 4] ellentétes állásponton van. A konvergens evolúció mindenütt jelenvaló trendje és más jelek alapján érvelve úgy látják, hogy az emberi-szintű intelligencia kifejlődése szinte szükségszerű. Gustav Arrhenius kicsi apatitszemcséket tanulmányozva a grönlandi Isua képződményben olyan C¹²/C¹³ arányokat mért, amelyek élő földi anyagból származó mintákkal vannak összhangban. Az Isua sziklák 3,85 milliárd évesek. Ez arra utal, hogy bolygónkon az élet azonnal megjelent, amint azt a környezeti feltételek lehetővé tették [5]. Az élet tehát az első milliárd éven belül kimutatható azután, hogy Földünk a protoplanetáris korongból kialakult. Milyen módon volt ez lehetséges?

Noha jogosan következtethetjük, hogy az élőlények túlságosan bonyolultak - statisztikailag túl valószínűtlenek - ahhoz, hogy véletlenül létrejöhessenek, ez a következtetés csak egy egyszeri spontán eseményre érvényes. De a törzsfejlődés kis véletlenszerű lépések - genetikai mutációk - hosszú sorából áll, mindegyikük elég kicsi ahhoz, hogy előzményének reális következménye legyen. Csak csekély kisebbségükről derül ki valami kis előrelépés a túlélés és reprodukció tekintetében, de a természetes kiválasztódás folyamata útján az előnyös változások a fajon belül fokozatosan elterjednek és normává válnak. Testünk túl bonyolult; hogy egyetlen véletlen eseményben létrejöhessen, kicsiny lépések nagyon hosszú szelektív láncolatának eredménye, amelynek időléptéke majdnem 2 milliószor hosszabb, mint a kereszténység teljes története. Valóban nagyon nehéz az emberi értelem számára felfogni ilyen roppant nagy időtartamot.

Ez az érvelés bizonyosan nem korlátozódik a Földre. A középszerűség elve alapján biztonsággal következtethetjük, hogy a törzsfejlődés mindenütt végbemegy az Univerzumban, ahol a feltételek kedvezőek. A komplex alkalmazkodó rendszerek - és ezért a törzsfejlődés bármely fajtájának - viselkedésével kapcsolatos egyik alapjelenség a kiemelkedés, amit nagyszerűen írt le John Holland [ 6]: “Mindenhol szembekerülünk a kiemelkedéssel olyan komplex alkalmazkodó rendszerekben - hangyakolóniák, neuronhálózatok., immunrendszer, az Internet és a globális gazdaság, hogy néhányat megnevezünk ahol az egész viselkedése sokkal összetettebb, mint a részeké. " A kiemelkedés jelenségének következő jellemzői lényegesek az élet fejlődésével, a természetes és mesterséges intelligencia kialakulásával kapcsolatban:

• A kiemelkedés lehetőségei növekednek, “ha a rendszer elemei tartalmaznak valami képességet, még ha elemit is, az alkalmazkodásra vagy a tanulásra. "

Az utolsó tulajdonság különösen fontos, mert maga után vonja, hogy egy bizonyos kiemelkedő jelenséghez tartozó hierarchikus szintek száma végtelen nagy lehet, és hogy kezdetleges komponensek (amelyek annyira egyszerűek, mint az ősi szubatomi részecskék) elegendően fejlett hierarchiái képesek lehetnek olyan bonyolult jelenséget eredményezni, mint az emberi civilizáció és a mesterséges intelligencia.

Most a harmadik tételre fordítjuk figyelmünket. Úgy tűnik, hogy Világegyetemünk fizikai törvényei és állandói nagyon finoman ráhangolódtak az élet fenntartására. Ezt a finomhangolást számos mérvadó szerző úgy tekinti, mint amit meg kell megmagyarázni, mert az nem magától értetődő. Jelenlegi legjobb fizikai elméleteinkben és a kozmológiai Ősrobbanás forgatókönyvében számos (mintegy húsz) szabad paraméter van; az ember nem jöhetett volna létre olyan univerzumban, amelyikben ezen alapvető állandók vagy paraméterek egyike vagy másika néhány százalékkal megváltozott volna egyik vagy másik irányban. Közülük ötöt választank ki:

• A térbeli dimenziók száma. Két térdimenzió tisztán geometriailag nem elegendő ahhoz, hogy megengedje olyan bonyolult lények kifejlődését, mint mi. Négy térdimenzióban (például) a bolygók pályái instabilak lennének: a legkisebb zavar a Földnek a Naptól távolodó vagy ahhoz közeledő spirálmozgását eredményezné. (Az atomburkok elektronpályáival is baj lenne.)

• A tágulás kezdősebessége. Ha a tágulási sebesség egy másodperccel az Ősrobbanás után kisebb lett volna mindössze 1/10¹⁰ értékkel, az Univerzum néhány millió év után összeomlott volna. Ha ugyanennyivel nagyobb, a Világegyetem ugyanennyi idő után gyakorlatilag kiürült volna. Vagyis nem lett volna elegendő idő az élet kifejlődéséhez.

• Neutrínók, gyenge kölcsönhatás. A szén és néhány más nehezebb elem abszolút szükséges életünkhöz. Ezek az elemek a csillagokban képződnek, Galaktikákban akkor szóródnak szét, amikor a csillagok kis része szupernóvaként felrobban. Computeres számítások azt mutatják, hogy a csillag magsűrűségre, sőt azon túl összeroskadó centrumából eredő neutrínó-kitörés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a robbanás lökéshulláma szétvesse a csillagot. Ha a gyenge kölcsönhatás (az az erő, ami meghatározza, hogyan hatnak kölcsön a neutrínók a tarionokkal) kissé gyengébb volna, akkor a sűrű csillaganyag is átlátszó lenne a neutrínók számára; ha viszont a kölcsönhatás kicsit erősebb lenne, a neutrínók soha sem jutnának ki a csillag centromából.

• Elektron/proton töltésegyenlőség. Bármely töltéskiegyenlítetlenség az Univerzumban levő összes tárgyat-saját testünk, sziklák, bolygók, csillagok stb. - azonnali szétrobbanásra kényszerítene. Az egyensúlynak rendkívül pontosnak kell lennie. Már akkor is szerterepülnénk, ha a két töltés oly kevéssel különbözne, mint egy százbilliomod rész!

• Neutron/proton tömegkülönbség. Világunkban az instabil neutron súlyra felülmúlja a stabil protont. A tömegkülönbség mindössze ezreléknyi (nagyjából egy elektron tömege). Ellenkező esetben a neutronok stabilak lennének, minden proton neutronokra bomlana. Vagyis, ha a különbség megfordulna, a hidrogén, a víz és a csillagok legtöbbje nem létezne. A szilárd testek gyorsan összeomlanának neutron-objektumokba vagy fekete lyukakba, és mi biztosan nem lennénk itt, hogy megvitassuk ezt az esetet.

Indokolt kételkedni abban, hogy egyáltalán létezik alkalmas fizikai elmélet azon az alapon, hogy Univerzumunk nem finomhangolt. Hírneves fizikusok - mint John Wheeler- kifejezetten kigúnyolnak minden erőfeszítést a fizikai állandók és törvények időtől független princípiumokra támaszkodó származtatásával kapcsolatban [7]: “. . . a fizika törvényei nem létezhetnek öröktől fogva az örökkévalóságig. Az idő egyik kapujában kellett létrejönniük és egy másikon átlépve elenyésznek. "

Jelenleg két lehetséges magyarázat forog “közkézen". Egyik a tervezés-elmélet, ami felsőbbrendű lényeket, elveket vagy mechanizmusokat használ fel, amelyek kívül esnek fizikai világunkon, de magyarázatul szolgálhatnak tulajdonságai kiválasztására. Másik a sokaság-elmélet. Jelen cikkünkben a másodikkal szándékozunk foglalkozni, melynek értelmességét kevésbé vitatják. Ez azt állítja, hogy Világegyetemünk (ez a nagy, alkalmasint eléggé, de nem teljesen elkülönült téridő-tartomány) csak egy kis része a fizikai létezők teljességének (multiverzum). Nick Bostrom szavaival [8]: “E teljesség maga nem kell, hogy finomhangolt legyen. Ha ez elegendően nagy és változatos, akkor valószínű, hogy megfelelő részként tartalmaz olyanfajta univerzumot, amit megfigyelünk így a megfigyelés, mint kiválasztási hatás hozható fel magyarázatként, miért is tapasztalunk mi finomhangolt univerzumot. "

A multiverzum tag-univerzumai egyszerűen együtt létezhetnek vagy genetikusan kapcsolódhatnak. A két legmegalapozottabb javaslat, amely számot adhat az univerzumok “családfájának" terebélyesedéséről, az örökké tartó kaotikus inflációz elképzelése [9] és a kozmológiai reprodukció és természetes kiválasztódás folyamata [10-12], de csak a második kínál ésszerű magyarázatot a finomhangolás problémájára.

• • egy tervrajzot, ami az utód készítésének tervét adja;
• • egy üzemet a készítés lebonyolítására;
• • egy ellenőrt, ami biztosítja, hogy az üzem a tervet követi; és
• és egy másológépet, ami átadja a tervrajz másolatát a leszármazottnak.

Elképzelhető, hogy az első két összetevő biztosítható Univerzumunk fizikai törvényei és állandói, illetve saját világunk által [16, 17], de ez idő szerint messze túl van mindenen, amit felfoghatunk, hogy az élettelen természet bármely mechanizmusa képes lehet bevésni világunk alapvető törvényeit és paramétereit egy “bébi-univerzumba".

Mintegy hat évvel ezelőtt R. Harrison gondolatébresztő megoldást javasolt, amely a két utolsó Neumann-összetevőt képes szolgáltatni: az ellenőrt és a másológépet. Azt vetette fel, hogy Univerzumunkat egy másik univerzumban élő szuperintelligens életforma hozta létre. Mivel az ő univerzumuknak összhangban kell lennie az ő életükkel, ezért hasonlónak kell lennie a mienkhez. Tegyük fel, hogy - a primordiális kaotikus infláció következményeként - az univerzumoknak volt egy kezdeti sokasága, amelyben az alapvető fizikai állandók véletlenszerűen változtak, és amely legalább egy univerzumot tartalmazott, ahol intelligens élet fejlődött. A felemelkedés már tárgyalt jelenségével összhangban az élet képes elérni azt a kapacitást, hogy kozmikus mérnöki munkába bocsátkozzék [18] és növelje az univerzum képességét a reprodukcióra. Freeman Dyson szavaival [19]: “jó tudományos okai vannak, hogy komolyan vegyük azt a lehetőséget, miszerint az életnek és értelemnek sikerülhet az univerzum alakítása ... saját céljaikra ... Úgy tűnik számomra, a szellem az irányú törekvése, hogy áthassa és ellenőrizze az anyagot, természeti törvény. "

Számunkra a végső cél még nagyon-nagyon távoli, de már felfogható. Amint E. Farhi és A.H. Guth elvileg megmutatta [20], valóban lehetséges egy univerzumot teremteni ellenőrzött laboratóriumi körülmények között, ha kialakítunk egy körülbelül 10 kg tömegű fekete lyukat ~10¹⁵ GeV energiájú részecskékből. A létrejött univerzum fizikai állandói valószínűleg igen hasonlók lennének a szülőuniverzum-béli értékekhez.

Figyelmünket a negyedik tételre fordítva, nincs kétség afelől, hogy a folyamatban levő SETI programokról kiderülhet: döntő próbái az emberszerű (és emberfeletti) intelligencia kifejlődési erejének, és alapvető forrásaink ahhoz, hogy megértsük helyünket a kozmoszban.

Amióta Arisztarkhosz megértette az Univerzum hatalmasságát, és Ptolemaiosz arra gondolt, hogy a középpontjában vagyunk, vagy Kopernikusz tisztázta, hogy nem, az emberek széles körben elfogadták annak a lehetőségét, hogy más világok más értelmes lényeknek adnak otthont [21, 22]. A meggyőződés a “világok sokaságában" általában három hiten alapul; az úgynevezett “bőség elvén"; amely szerint ha valami létezhet, akkor léteznie is kell valahol, ahol a feltételek kedvezőek számára; a “középszerűség elvén"; amely garantáltnak veszi, hogy létezésünkben nincs semmi különös; és a “kozmosz végtelenségén ", amely - azzal a mellékfeltevéssel, hogy a természeti törvények mindenütt ugyanazok - azt biztosítja, hogy bármely nem-zérus valószínűségű eseménynek határtalan sokszor kell bekövetkeznie az Univerzumban.

El kell fogadnunk egy szigorúan szuper-kopernikuszi álláspontot (Wheeler kifejezése híres könyvében “Otthon az Univerzumban" [7]): Nagyon messzire jutottunk az Univerzum bármely antropocentrikus szemléletétől, de a harmadik évezred hajnalán mégis azt kezdjük el fontolgatni és kutatni, hogy az élet nem vak véletlen, hanem a kozmosz lényegi összetevője. Az élet és intelligencia fontos szerepet játszik a kozmológiai reprodukciós ciklusban. Arra rendeltetett, hogy elterjedjen és uralkodjék az univerzumok egész családjában. F. Dyson helyesen következtette “Minden irányban végtelen" című nevezetes könyvében [19] , hogy a tudomány szilárd alapot ad a remény filozófiájának: “Gazdagságban és összetettségben határtalanul növekvő Univerzumot látunk, az élet Univerzumát, amely örökké túlél, és közben megismerteti magát szomszédaival a tér és idő elképzelhetetlen mélységein keresztül."

10. E. HnRRtsoN - QJRAS 3G (1995) 193

18. N. S. KnRDASHEV - Soviet Astronomy 8 (1964) 217

19. F. DYSON: Infinite fin all Directions- Harper, New York, N.Y. 1988. 20. E. FnRttt, A.H. GuTH - Pliys. Lett. 183E (1987) 149

22. M. Caowe: The Fxtraterrestrial lijé Dehate, 1750-1900: The Idea of a Plurality of Worlds from Kant to Lowell