Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2002/8. 242.o.

ÚJ ATOMERŐMŰVI REAKTOR FINNORSZÁGBAN

Ahti Toivola
Finnország

A finn parlament döntése lehetővé teszi egy új atomerőmű felépítését. A Teollisuuden Voima Oy (TVO) vállalat 2000 novemberében kelt beadványában legfőbb érvként szerepelt, hogy szükség van olyan új energiakapacitásra, amely versenyképes és nem bocsát ki CO2-ot. Alátámasztotta érveiket a fosszilis tüzelőanyagok árának emelkedése.

Finnország jelentős elektromos energiafogyasztása az ország fejlett iparára és hideg éghajlatára vezethető vissza. A hazai energiának egyharmada származik vízienergiából, fából és tőzegből. Az atomenergia a fogyasztás negyedét, fosszilis anyagok az ötödét fedezik. A többit a szomszédos országokból importálják.

Azt jósolják, hogy a következő tíz évben az elektromos energiaigény évente 1,0-1,5%-kal növekszik. A becslésnél figyelembe vették az energiatermelés hatásfokának jelentős növekedését is. Számolni kellett azzal, hogy a régi, fosszilis forrásokkal működő erőműveket le kell majd állítani. Minden tényező figyelembe vételével 2015-re 3800 MW új kapacitásra lesz szükség.

A finn kormány elektromos-energia termelési programjában elsőbbséget élveznek azok a módszerek, amelyek csökkentik az üvegház-hatású gázok kibocsátását. A nemzeti programban szerepel a megújuló források, elsősorban a biomassza és a szélenergia kihasználása. A jósolt igénynövekedést nem tudják hazai megújuló forrásokból fedezni, az import növelésének veszélye viszont a biztonsági kockázat növekedése, bizonytalan az ellátás folyamatossága és az árak hosszútávú stabilitása.

A finn Atomenergia Törvény előírja, hogy új atomerőművet tervező vállalatnak elvi döntést kell kérnie a kormánytól. A TVO új egység létesítésére vonatkozó javaslatát megelőzte két helyszínen, Loviisán és Olkiluoton végzett környezetelemzés. A TVO fő érve a nukleáris kapacitás bővítése mellett a növekvő energiaigény, az atomenergia hosszútávú árstabilitása, az atomenergia CO2-kibocsátás nélküli működése, amely megfelel a Kyotói Egyezményből Finnországra háruló kötelezettségeknek.

A tervet a minisztériumhoz beérkezett adatok túlnyomó része alátámasztotta. Különösen fontos volt a két javasolt helyszín vétójoggal rendelkező önkormányzatának pozitív véleménye. A nukleáris ügyek felügyelője, a Sugárzási és Nukleáris Biztonsági Hatóság megállapította, hogy néhány technikai változtatással a TVO által javasolt alternatívák mindegyike eleget tesz a finnországi biztonsági szabályoknak. A felügyeleti szerv 2001. szeptemberben még azt kérte, hogy vegyenek be a tervbe olyan biztonsági intézkedéseket, amelyek védelmet nyújtanak nagyobb repülőgépek lezuhanása esetére is. Minden állampolgárnak módja volt kifejteni véleményét a Kereskedelem- és Iparügyi Minisztérium által szervezett nyilvános meghallgatás során, vagy javaslatait bármilyen más módon eljuttatni a minisztériumhoz.

A finn kormány 2002 januárjában hozta meg az új erőműegységre vonatkozó kedvező döntését, megállapítván, hogy a terv a társadalom javát szolgálja. A döntés azután került a parlament elé, hogy a gazdasági bizottság több bizottság véleményét összegezte. A parlament a gazdasági bizottság ajánlását május 24-én megszavazta.

A politikai döntési eljárás a média egyik központi témájává vált. A sajtóvitában a javaslatot támogatta sok vezető politikus, a szakszervezetek és az ipar képviselői. Érdemes megjegyezni, hogy a sajtó a vitában semleges álláspontot foglalt el: az egész vita során egyenlő esélyhez juttatta a terv ellenzőit és támogatóit, minden vélemény nyilvánosságot kapott.

A TVO-nál elvileg eldöntötték, hogy az új üzem vízforraló vagy nyomott vizes reaktor lesz. A kimenő elektromos teljesítmény a reaktor fajtájától függően 1000-1600 MW. A költségeket az üzem méretétől függően 1,7-2,5 milliárd euróra becsülik. A felhasznált hazai munkaerő, anyag és felszerelés költsége az összes költségnek körülbelül a felét teszi ki. A pénzt főleg pénzintézetektől és a hitelpiacról veszik fel, a részvényesek által bevitt tőke ehhez képes kicsi. Állami támogatást sem adó-, sem egyéb kedvezmény formájában nem igényel a vállalat.

Hatféle reaktor adottságait vizsgálták meg, fő szempont a biztonság és a gazdaságosság volt.

A könnyűvizes reaktorok tulajdonságai megfelelnek a kívánalmaknak, így közülük a típusválasztást a végleges döntésig halasztották el. A megvalósítandó változatot versenytárgyaláson fogják eldönteni. Rövidesen befejezik a meghívásos tárgyalás dokumentációjának elkészítését.

Az építkezés megkezdéséig a versenytárgyalás értékelését és az építési engedélyezési eljárást be kell fejezni. Az építkezés négy évig fog tartani, a jelen menetrend szerint az üzem 2009-ben kezd el termelni.

A parlament döntése tehát szentesítette a finnországi atomenergia-termelés folyamatosságát. Alapvető fontosságú volt olyan szempontból is, hogy tartalmazott a már működő négy finn atomerőművi reaktor aktív hulladékának végleges elhelyezésére vonatkozó elvi határozatot. Előírták a hulladéktároló bővítését, hogy az befogadhassa az új egység hulladékát is.

A tároló az olkiluotói atomerőmű környezetében, az alapkőzetben lesz. A hulladékelhelyezéssel foglalkozó Posiva társaság az elmúlt évtizedben számos lehetséges helyszínt vizsgált meg. Az alapos alapkőzet- és talajvízvizsgálatokhoz 2010-ig laboratóriumot hoznak létre, ezután kezdődik a tároló építése, amely 2020-ban kezdi meg működését.

___________________________

A Nuclear Europe Worldscan alapján, fordította Menczel György.