Nehéz megszólalni kollégánk, atyai barátunk, Medveczky László ravatalánál. Nehéz kapcsolatba hozni vele a halált. Halála ürügyén inkább életéről szólok.

Intézetünk alapító nemzedékének egyik legidősebb képviselője távozott el az ő személyében. A legtöbb Szalay-tanítvány egy nemzedékkel fiatalabb volt mesterénél, ő viszont, legalábbis a mi korosztályunk szemszögéből nézve, az alapító Szalay Sándor nemzedékéhez tartozott.

Az "atyai" jelzőt nemcsak életkori besorolásnak szántam. A Laci bácsi életpályája, személyisége a mi szüleink nemzedékének sorsát, helytállását példázza. A 30-as évek a debreceni egyetem - a Tisza István Tudományegyetem - első fénykora. Az egyetem mai szemmel igen kicsiny intézmény volt akkor, de jelentős professzoregyéniségek dolgoztak itt, és tudományos téren az egyetem a kibontakozás korszakában volt. Az Orvoskarhoz tartozó Fizikai Intézetet Gyulai Zoltán vezette, az ő famulusa volt Tarján Imre, Tarján Imréé pedig Medveczky László.

Az egyetemi ifjúság karrierkilátásai azonban korántsem voltak rózsásak. Medveczky László diplomát szerez 1938-ban, de nincs állása., illetve hamarosan lesz a Fizikai Intézetben, de milyen: díjtalan gyakornoki. Azután jön Erdély visszacsatolása, a Kolozsvári Egyetem visszaállítása, és ez igazi álláshoz juttatja őt is. A munkafeltételek ott siralmasak, és a háborús távlatok nem kecsegtetnek semmi jóval, de egy életerős fiatalembernek elfogadható kiindulópont. Ezt is elsodorta azonban a háború és a két és fél éves orosz hadifogság. Életre szóló tapasztalat ez neki, csakúgy, mint számtalan kortársának. Ez az a világ, amelynek szenvedéseit sok magyar család átélte, és emlékeit még a mi korosztályunk is hordozza. Ahogyan a gyermekek számára a szülők háborús és hadifogság-emlékeiket anekdotává szelídítették, úgy tálalta Medveczky Laci bácsi derűsen, anekdotaszerűen a már felnőtt ifjabb nemzedéknek is ezeket az élményeit. Aki otthonról hasonló emlékeket örökölt, arra a Laci bácsi elbeszélései is az átélhető élmények közvetlenségével hatottak.

A hadifogság után Medveczky László Debrecenbe tér haza, megnősül és hamarosan egyetemi állást kap Szalay Sándor mellett. Felesége később szintén az ATOMKI-ban dolgozott, és nagyon kedves munkatársunk volt. Tanárkodásáról húsz évvel későbbről van emlékem, amikor

Szalay professzor technikai jellegű előadásaiban vendégként közreműködik. Az ötvenéves Medveczky Lászlót egyszerűsége, közvetlensége, joviális gesztusai a diákjaihoz érzelmileg is kötődő tanáregyéniségnek mutatták.

Az életpálya kiteljesedése felől nézve az egyetemi tanítás csak epizódnak tűnik, mert erre az időszakra esnek kutatói és szervezői szárnybontogatásai is. Az ekkor beköszöntő hőskorról, az Atommagkutató Intézet előtörténetéről és alapításáról viszonylag sokat tudunk. Medveczky László az Atommagkutató Intézetben dolgozik a kezdetektől fogva. Ennek az időszaknak nem főhőse, de egyik fontos szereplője ő, hiszen az intézet megszervezésében komoly érdemei vannak. Eredeti kutatási témáját hadifogsága és az ott szerzett betegsége alatt más örökölte, viszont ekkor kezd foglalkozni azzal, ami egész tudományos munkásságának legfőbb tárgya: a nyomdetektorokkal.

A detektorok az atomokból, az atomok magjából kirepülő részecskék, más szóval sugárzások észlelésére szolgáló eszközök. Közöttük a nyomdetektorokat az különbözteti meg, hogy nem elektromos jeleket adva jelzik a becsapódó részecskéket, hanem maradandó változás képződik bennük a részecskék pályája mentén. Ez a változás kémiai eljárással láthatóvá tehető, mint fényérzékeny filmben előhívással a fény hagyta nyomok. Ha nem túl sok a részecskenyom, akkor minden egyes részecske behatolási útvonala utólag egyedileg feltárható. Medveczky Lászlóék eleinte emulziósnak nevezett detektorokkal dolgoztak, később pedig a szilárdtest-nyomdetektoroknak nevezett szilárd, műanyag alapanyagú detektorok mesterei lettek. A nyomdetektorokkal való munka klasszikus laboratóriumi bíbelődés, és aprólékos pontosságot kíván. Látványos eredményeket nem ígér, de igen hasznos eredményeket igen. A részletek iránti kíváncsiság és a kicsiny jelenségek szabályszerűségeire való ráérzés szükséges hozzá. Mindezek a képességek megvoltak Medveczky Lászlóban, és az eredmény nem is maradt el.

A nyomdetektoros technikát eleinte konkrét magfizikai mérésekre használta. Lassú kézi és szemmunka volt ez. Kezdettől fogva érdekelték azonban a módszertani kérdések is. Egyik legismertebb eredménye a neutronbesugárzástól származó dózisok mérésére kidolgozott eljárás, amelyet azután a gyakorlatba is átültettek.

Ennek az időszaknak az eredménye az 1963-ban megszerzett kandidatúra és egyetemi doktorátus. Ekkor 46 éves. Vitathatatlan tehetsége és szorgalma ellenére pályafutásának derekán jutott el oda, ahová a 10-15 évvel fiatalabbak 30-35 éves korukra, a mai fiatal kutatók pedig 30 éves koruk előtt eljutnak. Csakhogy a háború előtt és közvetlenül utána a hazai magfizikai kutatás a semmiből indult, és abból nem volt könnyű valamire jutni. Medveczky Lászlót pedig a katonaság, a hadifogság, a betegség és a hidegháború okozta elzártság is visszavetette, és neki hosszútávfutónak kellett lennie ahhoz, hogy valamire jusson.

Medveczky László tudományos pályafutásának csúcspontja még ezután jön. A hatvanas évek elején fedezik fel a szilárdtest-nyomdetektorokat, és ő ezek vizsgálatára áll rá. Ekkor már együtt dolgozik vele legtehetségesebb és legambiciózusabb tanítványa, Somogyi György, akinek Medveczky László nyomán már volt mire építenie, és aki rövid életében kiemelkedően sikeres pályát futott be. Az ő munkásságuknak nagy része van abban, hogy a szilárdtest-nyomdetektorok egyszerűbben, hatékonyabban, olcsóbban több információt szolgáltatnak, mint a hagyományos emulziós nyomdetektorok. A nyomdetektoros vizsgálatok alapvető magfizikai eredménye a maghasadás egy új formájának felfedezése. Ő javasolja a szilárdtestnyomdetektorok bevezetését a középiskolai oktatásba, amely ötlet részben közvetlenül, részben áttételeken át később több magyar fizikatanárnak hozott nagy sikereket, és amelynek köszönhetően ma a lakásoknak a talajból és az építőanyagokból kiszivárgó radon-gáz okozta sugárszennyeződései Magyarországon jobban ismertek, mint legtöbb más országban. Ugyancsak elsősorban az ő fontos eredménye a szilárdtest-nyomdetektorok alkalmazása neutronbesugárzástól származó dózisok mérésére, orvosi dózismérésekre és uránkutatásokra.

Munkáját közvetlen környezetén kívül is elismerték: sok tudományos konferenciára hívták előadni, a Kossuth Lajos Tudományegyetem címzetes egyetemi tanárságot adományozott neki, több kitüntetést is kapott, amelyek közül az akadémiai díjra lehetett a legbüszkébb.

Medveczky László 1967 és 1975 között volt az Atommagkutató Intézet igazgatóhelyettese. Magam is betöltöttem később ezt a hivatalt, és nemcsak mint egykori vezetett, hanem mint későbbi vezető is tudom értékelni a Medveczky László erényeit. Kötelességtudata, adminisztratív tehetsége, szervezőkészsége, érzéke a hivatali fegyelemhez, nagy munkabírása, kitűnő memóriája - szinte mindentudónak látszott -, barátságos természete, az emberekre figyelő magatartása tette őt nagyon jó vezetővé. Ugyanakkor Szalay Sándor is megtalálhatta benne az ideális második embert, hiszen kiegyensúlyozott volt, mérsékelt, józan, bölcs, szerény, de kritikus természetű, és másokhoz örömmel alkalmazkodott. Nagy volt a teherbírása, a lelki ereje, a munkakedve, és törhetetlennek látszott az egészsége.

Lelki ereje az életét szakaszoló nagy betegségeiből való gyógyulásaiban is megmutatkozott. Felépüléseivel kivívta mindannyiunk csodálatát. Ő ugyanis betegségeit nem egyszerűen átvészelte, mint egy közönséges halandó, ha szerencsés, hanem nagy akaraterővel, tudatosan végigharcolta. Én a 70-es évek közepén rátörő nyakcsigolya-daganattal való küzdelmét követtem viszonylag közelről nyomon. A sugárterápia dolgában megismételte Szilárd Leó tettét: a kúrát saját számításai alapján csinálta végig, és a siker nem maradt el. Felgyógyulása után már nem vette vissza az igazgatóhelyettességet, viszont az intézet egyik legtermékenyebb kutatója maradt. Egyebek között ekkor, 1981-ben szerezte meg a tudomány doktora fokozatot is. A 90-es évek elején agyérgörcsöt kapott, amely látását és főleg olvasási képességét támadta meg. Abból is felépült, már amennyire lehetett, és újra megtanult olvasni. Szellemileg friss maradt 85-éves koráig. De a betegség legnehezebb formában közvetve sújtott le rá: felesége súlyos betegségének terheit öregen és betegen neki kellett sok éven át viselnie, és hősiesen viselte is.

Medveczky László erős ember volt, és embervoltának sok megpróbáltatását emberként viselte el. Zokszót tőle alig lehetett hallani. Természetes derűvel és belenyugvással vette tudomásul a környező világ, a politika szorításait, akárcsak a betegség pörölycsapásait, és közben meg tudta őrizni önazonosságát is. Puritán értelmiségi volt, akibe a kötelességtudatot, az erős tartást gyermekkorában beleoltották, és kiegyensúlyozottságának, józan ítélőképességének köszönhetően a zord körülmények között is az tudott maradni, aki volt. Nem a formák embere, nem hagyományok teremtője, de a formák és a hagyományok őrzője.

Medveczky László nemcsak önmaga volt, hanem nemzedékének képviselője, a "történelem bizalmasa" is. Nemcsak sorsa volt tipikus kortársai között, hanem jelleme is. Elvesztésével közös emlékezetünk egy darabja is elveszett. Szerencsére a 80-as években még meg tudta szerkeszteni az intézet történeti kronológiáját, ami ma adatok kincsesbányája, de ez a munka csak élettelen, szikár vetülete annak a színes élményvilágnak, amely áradt belőle, hacsak megszólalt, hacsak megállt vele az ember beszélgetni. Bizony bánom, hogy az utóbbi évtizedben, amikor lett volna még ideje és talán kedve is mindezt továbbadni nekünk, az elmondott történeteket ismételve bevésni emlékezetünkbe, kevéssé használtuk ki a lehetőséget. Bizony sajnálom, hogy jómagam is és nemzedékünk legtöbb tagja a pillanatnyi nyomásnak engedve nem törekszünk a múlt és a jelen közötti folytonosság fenntartására. A fiatalabb nemzedékben nyoma sincs olyan egyéniségnek, aki csak kicsit is képes volna a Medveczky Laci bácsi korábbi szerepét betölteni. Ő nyilván tudta magáról, hogy ő ilyen, és mint ilyen: egyetlen, de vajon megérezte-e azt, hogy mi ezt nagyra becsüljük benne?

Laci bácsi, Isten veled! Nyugodj békében!

Lovas Rezső
MTA ATOMKI

_________________________