Vámos Gábor
Paksi Atomerőmű

Wigner Jenő nagy előrelátásról tett tanúságot, amikor az atomenergia alkalmazásának jövőjét értékelte. 1948-as tanulmányában jelezte: "A szél és az olaj nem maradhatnak hosszú ideig uralkodó tüzelőanyagok. Lehet, hogy végül a magenergia lép a helyükbe." Már akkor helyesen következtetett arra is, hogy "a szállítás fajtáit illetően valószínűleg a nukleáris erővel hajtott hajók esetében kerül sor a magenergia első alkalmazására. ... A magenergia aligha lehet alkalmas arra a célra, hogy általa érjük el rakéta felemelkedését bolygónkról." Egy másik szerző azon becslését értékelve, mely szerint a magenergia mintegy 30 év múlva kezdi majd elfoglalni a helyét az energiatermelésben, Wigner Jenő a következőt mondta: "A 30-as szám nem biztos, de nem valószínű, hogy ez az idő öt évnél kevesebb vagy néhány száz évnél több lesz".

Nos, a cikk megírása után 35 évvel, 1983. október 15-én Wigner Jenő feleségével együtt meglátogatta a Paksi Atomerőművet. A látogatás során megtekintette a reaktorcsarnokot, a nukleáris főberendezéseket, a vezénylőtermet és az akkoriban még különlegességnek számító oktató-szimulátort, amelynek számítógépét a COCOM szabályokat megkerülve sikerült összeállítani. "Két dolog lepett meg nagyon." - mondotta volt Wigner Jenő a látogatást követően Marx Györgynek. "Az egyik, hogy itt a biztonságra mennyire ügyelnek. A másik, hogy az erőmű méretei milyen nagyok." Wigner Jenő helyesen látta meg az orosz tervezés előnyét, a nagy biztonsági tartalékok beépítését, ami talán ésszerűtlenül túlméretezett, robusztus, de később megbízhatóan üzemelő és könnyen karbantartható berendezésekhez vezetett. A Magyarországon orosz tervek alapján épülő atomerőmű létesítői és későbbi üzemeltetői ötvözték a megbízható orosz gépészeti berendezéseket a korszerű nyugati irányítástechnikával és a minőségre törekvő, lelkiismeretes magyar munkával.

Ezen cikk szerzőjének - aki annak idején ügyeletes mérnöki beosztásban dolgozott - abban a megtiszteltetésben volt része, hogy Wigner Jenő kísérője lehetett a blokkvezénylőben. A blokkvezénylő megtekintése során Wigner Jenőt nagyon érdekelték a részletek. "Megbocsát, ha kérdezek?" - szakította félbe szerényen kísérőjét, és aprólékos magyarázatot kért az információs számítógép kijelzőjén látható paraméterekről.

Elkötelezetten kiállt az atomerőművek biztonsága mellett: "Amerikában már 833 reaktorév tapasztalat van. Eddig egy fél baleset történt, ami miatt kiürítettek egy várost feleslegesen. Autószerencsétlenségben egyetlen év alatt 35 ezer ember hal meg Amerikában. Nevetséges az atomerőművek ellen szólni..." Megnyugodva tapasztalta, hogy a paksi atomerőmű reaktorai a legújabb generációs sorozathoz tartoznak, amelynek tervezői megoldásai a feltételezett üzemzavarok és tranziensek körét tekintve a nyugati nyomottvizes atomerőművekével egyenértékűek. Magyarország számára az 1980-as évek elején nagyon fontos volt, hogy ezt a megítélést a nyugati szakmai világ által elismert szakemberek, mint Wigner Jenő, Alvin Weinberg és Teller Ede is elfogadják és kinyilatkoztassák. Érdekes módon a Paksi Atomerőmű megítélését a laikus magyar közvélemény szemében is kedvezően befolyásolta a tudomány magyar származású nagy öregjeinek támogató nyilatkozata.

A Paksi Atomerőmű biztonságát illetően el kell ismernünk, hogy az alkalmazott legmodernebb biztonsági elvek ellenére a műszaki megoldások bizonyos részleteinél a biztonság növelésére volt szükség. 1986-ban, miközben az építési munkák még folyamatban voltak, a Szovjet Kormánytól javaslatokat kaptunk azon biztonságnövelési intézkedésekre vonatkozóan, amelyekről úgy gondolták, hogy helyes lenne végrehajtani. Megvizsgáltuk az 1979-ben Three Mile Island reaktorának zónaolvadásához vezető körülményeket annak érdekében, hogy meghatározzuk, mit kellene Pakson tenni a hasonló helyzetek elkerülésére. (Az 1986. évi csernobili balesetből levont tanulságok inkább az atomerőmű üzemeltetésének szervezeti és emberi tényezőivel voltak összefüggésben, mint a tervezési megoldásokkal.) Ahogy a biztonságnövelés tételeinek listája növekedett, és nőtt a finanszírozás igénye, nyilvánvalóvá vált, hogy elkerülhetetlen a különböző tételek között a prioritás meghatározása. Ebben az irányban az első lépés az Advanced General New Evaluation of Safety (AGNES) program volt, amit az Országos Atomenergia Bizottság indított el 1991-ben. A Paksi Atomerőmű biztonságnövelési programja hivatalosan 1993-ban vált jogerőssé, amikor a magyar nukleáris törvényhozás bevezette a nukleáris blokkok átfogó időszakos biztonsági újraértékelésének gondolatát. 1996-ban a magyar Parlament elfogadta az új atomenergia törvényt, amely előírja a biztonság tízévenkénti átfogó értékelését, és ezzel párhuzamosan ugyanarra a tízéves időszakra korlátozza az üzemeltetési engedély érvényességét. A következő tíz évre vonatkozóan az engedély megújításának feltétele az előző felülvizsgálat biztonságnövelésre vonatkozó ajánlásainak teljesítése. Ezek az erőfeszítések egy biztonságnövelési programhoz vezettek, amely 1996. és 2002. között került végrehajtásra. Ez a program 250 millió USD értékű befektetést igényelt, amely a Paksi Atomerőműben termelt villamos energia árának egyik összetevőjéből, az értékcsökkenésből került finanszírozásra. A program fő területei a következők voltak: földrengésállóság növelése, a lokalizációs torony működésének kísérleti igazolása, a biztonságot érintő irányítástechnikai rendszerek rekonstrukciója - beleértve a reaktorvédelmet is - és számos más olyan intézkedés, amely az eredeti terv feltételezésein kívüli események és helyzetek kezelésére irányult. Ezen program befejezését követően "a paksi atomerőmű biztonsága jól összemérhető a hasonló korú nyugat-európai erőművek biztonságával" - hangzik a Nyugat-Európai Nukleáris Hatóságok Szövetsége (WENRA) jelentésének megállapítása. Ugyanezt a megállapítást erősítette meg az Európai Unió bővítésével összefüggésben a nukleáris biztonságról készült EU-jelentés is, amit az atomenergiával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó munkacsoport (Working Party on Atomic Questions) készített.

Úgy gondolom, hogy a biztonság folyamatos növelésére irányuló szemléletmódot Wigner Jenő nagyra értékelné. "Nagyon boldog voltam köztetek. Vigyázzatok magatokra, erre az országra..." - ezek voltak búcsúszavai paksi látogatásának végén, 1983-ban.

Wigner Jenő és az atomenergetikához kapcsolódó területen működő többi nagy magyar származású tudós személyiségek emlékére a Paksi Atomerőmű emlékparkot hozott létre a Tájékoztató- és Látogató-Központ bejáratánál. A következő tudósok mellszobrai láthatók egymással mintegy "beszélgetve": Hevesy György, a radioaktív nyomjelzés felfedezője, Neumann János, a 20. század legnagyobb matematikusa, az elektronikus számítógép atyja. Szilárd Leó, a neutron-láncreakció elméletének kidolgozója és az első atomreaktor szabadalmaztatója; Teller Ede, a termonukleáris fúzió elméletének kidolgozója, Wigner Jenő, a magkutatásban kvantummechanika alkalmazója és a vízhűtéses atomreaktor megalkotója.

A Paksi Atomerőmű és a Magyar Tudományos Akadémia közösen létrehozta a "Wigner Jenő Díj"-at, melyet olyan műszaki szakembernek és tudósok ítélnek oda, aki a magyar nukleáris fizika és atomenergia termelés területén végzett tevékenységével maradandót alkot. A Díj minden évben a Magyar Tudomány Napján kerül átadásra.

______________________