A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA A KORSZERŰ TERMÉSZETTUDOMÁNYOS KÖZOKTATÁSÉRT

Az a társadalmi-gazdasági-technikai fejlődés, amit az emberiség a 20. században elért és megélt, meghatározó módon a tudomány eredményeinek, azok sikeres alkalmazásának köszönhető. A 21. században a tudás társadalma épül fel mindenütt, ahol ehhez a lakosság műveltsége, képzettsége és az ország vezetésének szelleme kellő alapot biztosít. A társadalmilag fontos termékek és szolgáltatások értékét ma már nem elsősorban a bennük lévő anyag, nem az előállításukhoz felhasznált energia, hanem döntő mértékben a hozzáadott szellemi érték határozza meg. Ez utóbbit mindenekelőtt a természet- és műszaki tudományok biztosítják, s ezek - természetesen együtt a társadalomtudományok eredményeivel - jelentik a tudás alapú társadalom kialakításának alapjait.

Miközben ezt az alapvetést érdemben szinte senki nem vonja kétségbe, mégis növekvő és erősödő mértékben jelent meg és érvényesül a társadalomban egyfajta bizalmatlanság és elégedetlenség a tudománnyal és eredményeivel szemben. Megjelentek és terjednek az áltudományos, sőt tudományellenes nézetek és szervezetek. Hozzájárul ehhez, hogy a tudomány valóban nem tud, mert nem tudhat minden felmerülő problémát megoldani (például AIDS, rák), hogy eredményeit átgondolatlanul (például műtrágya túladagolás), felelőtlenül (például ciántárolás), gondatlanul (például Csernobil), sőt társadalomellenesen, nem csak békés célokra (például a legkülönbözőbb fegyverek) használják. Ennek a tendenciának a károsultja csak első ránézésre a tudomány, valójában - nem csak hosszú, de már rövidtávon is - maga a társadalom az igazi vesztese. Közös érdek tehát ennek megállítása, illetve megfordítása. Ennek alapja és egyetlen lehetséges bázisa a lakosság minél magasabb szintű műveltsége és alapiskolázottsága. Erre épülhet az életen át tartó tanulás elterjedése, az információs társadalom lehetőségeinek befogadása és alkalmazása, a médiumok ezt (meg)értő és segítő tevékenysége.

Hazánk, a magyar szellemiség az előző század(ok)ban nem csak lépést tudott tartani a tudomány általános és gyors fejlődésével, hanem abban - kiválóságaink révén is - több tekintetben kiemelkedő szerepet játszott. Alapvető társadalmi érdekünk, hogy ezt a szerepet és színvonalat megtartsuk és erősítsük. Ugyanakkor az előbb említett negatív jelenségek nálunk is megjelentek és hatnak, s társadalmunk fogékonysága nem mutat jobb képet más országokénál. Tennivalónk tehát egyszerre közös és egyedi.

Az általános tendenciák körében az érintettek, de más objektív szemlélők is - itthon és szinte világszerte - különösen kritikusnak tartják a természettudományok (a science) társadalmi megítélésének romlását, az irántuk megnyilvánuló bizalom és érdeklődés csökkenését. Ez meghatározó módon, számos tekintetben jól számszerűsíthetően is jelentkezik a közoktatásban és a felsőoktatásban. Így például a közoktatásban a tanulók érdeklődése a természettudományos tárgyak iránt évtizedek óta szinte folyamatosan csökken, ezeket a tárgyakat (sem) tanulják érdeklődéssel és élvezettel, s egyre kevesebben érettségiznek belőlük. Ott tartunk, hogy évente már negyvenezer (!) magyar maturandus nem tesz érettségi vizsgát egyetlen természettudományos tárgyból sem! Ez is egyik sajnálatos, de könnyen megváltoztatható és megváltoztatandó tényezője, s részben oka annak, hogy felsőoktatásunk legtöbb ilyen szakjára mind kevesebben jelentkeznek - a középiskolai tanárok szerint ők is gyakran a második-harmadik vonalból -, ezért a felvételizők eredményei is romlanak. A felsőoktatási intézmények oktatóinak általános véleménye szerint is az első évesek felkészültsége szinte évről-évre gyengébb, e mellett elhivatottságuk és ambíciójuk - tisztelet a nem kevés nagyszerű kivételnek - mérsékelt. Ezek nem kizárólag magyar sajátságok, hanem elég általános nemzetközi tendenciák. Számos országban hasonló tapasztalatokat fogalmaznak meg a szakemberek.

A mi gondjaink és problémáink megoldása viszont ránk, hazai tanárokra, oktatókra, tudósokra és oktatáspolitikusokra vár. Szövetségesünk kell legyen az alkalmazói szféra, az ilyen érdeklődésű fiatalok sokasága, a média, végül is az egész magyar társadalom. Ennek lehetőségét éppen napjainkban bizonyítja a "Mindentudás Egyeteme" című előadássorozat sikere.

A Magyar Tudományos Akadémia mindig is vallotta és vállalta felelősségét és szerepét abban, hogy a tudomány megfelelő helyet kapjon mind az oktatásban, mind a társadalomban. Ebben a helyzetben az Akadémia hét, a természet- és műszaki tudományokban érintett osztálya felismerte azt a felelősséget és kötelességet, ami most rá hárul, és a következő álláspontot alakította ki.

Úgy véljük, hogy az előrelépés alapja a társadalom minden felnövekvő tagját érintő közoktatás és a természettudományos-műszaki szakembereket, köztük a tanárokat képző felsőoktatás tartalma, szemlélete, minősége, feltételei. Olyan átgondolt, kellően kidolgozott koncepcionális változtatásokra, fejlesztésekre és megújulásra van szükség, amelyek a tudás alapú társadalom minél hatékonyabb kiépülését segítik elő. Ennek egyik feltételét a természettudományos alapműveltség oktatásának megújításában látjuk a közoktatás általános fejlesztésének keretei között.

1. A 21. századi természettudományos műveltség tartalma és funkciói a közoktatásban
2. A tananyag szemlélete: tudományos alapra épülő társadalmi és állampolgári relevancia
3. A tanított ismeretmennyiség és a képességfejlesztés arányai
4. A természettudományos tárgyak a közoktatási tantervekben
5. A klasszikus tantárgyszerkezet és az interdiszciplinaritás (a science tantárgy)
6. A természettudományos tárgyak a kétszintű érettségi rendszerében
7. A természettudományos tárgyak tanításának-tanulásának feltételrendszere

A bevezetőben körvonalazottak szerint a természettudományos ismeretek és képességek a 21. századi általános műveltség, a tudás alapú társadalom meghatározóan fontos komponensét adják. Ez jelenti a bennünket körülvevő, életfeltételeinket jelentő természet - benne az ember megismerésének, működése, törvényszerűségei, fenyegetettsége és megvédhetősége megértésének alapját, a környezetet ismerő, felhasználó és védő tudatos emberi tevékenység előfeltételét. A közoktatásban nem arra van szükség, hogy minden tanulót a természettudomány művelésére készítsük elő, hanem arra, hogy kialakítsuk mindegyikükben - a tudomány eredményeire alapozva - a megfigyelés képességét, a megismerés módszereit, a leírás és értelmezés alapjait, a mikro- és makrovilág ok-okozati kapcsolatrendszerének értését, a természeti összefüggések ismeretét. Kiépítsük azt a tudatot, hogy az élő és élettelen természet a tudomány segítségével megismerhető, megérthető és az emberiség jóléte érdekében - megfelelő óvatossággal - felelősen használható és fenntartható. Felkeltsük azt az érdeklődést, amivel mindez elérhető és megszerezzük nekik azt az örömet, amit ezek elérése jelent. Ez tömören úgy is fogalmazható, hogy a tanulókat elsősorban az életre, s nem az iskolára kell felkészíteni. "Non schola sed vitce discimus" - tudták s mondták már a rómaiak is. Érezzék a tanulók a természettudományi oktatás élet- és emberközpontúságát. Ugyanakkor erősíteni kell a középiskolának, különösen az érettséginek a felsőfokú tanulmányokra felkészítő funkcióját: nem elsősorban rengeteg adattal és nem eltúlzott elméleti ismeretekkel, hanem mentálisan, kommunikációs képességekkel, tanulási intelligenciával, gondolkodásra késztetéssel, ami az iskolarendszerűen tanult korszerű általános műveltségre (benne idegennyelv- és informatikai készségekre és ismeretekre) épül. De mindenki számára legyen egyértelmű: gondolkodás, intelligencia, készségek csakis - egy meghatározott minimumot meghaladó - tárgyi ismeretekre és tényekre építhetők. Sürgető feladatnak tartjuk, hogy az érdemi társadalmi párbeszéd keretéhen alakítsuk a 22. századi, ezen belül a természettudományos műveltség hazai közoktatásban érvényesítendő tartalmát! Ebben az Akadémia kész aktív, kezdeményező szerepet vállalni.

A szemléletet az előzőekben összegzett célnak kell meghatároznia: egyrészt felkészítés az életre, az aktív társadalmi tevékenységre, a munka világára, s ezzel párhuzamosan a továbbtanulás és önképzés megalapozása. A közoktatás tananyagának tartalmát és szemléletét a 21. század tudás alapú társadalmának igénye, az Európai Unióban élő magyar állampolgárok szellemi és anyagi szükségletei határozzák meg. Ennek alapján szinte minden egyes tantárgy és témakör oktatásának célja is világosan megfogalmazható. A természettudományos tárgyak szemléletét természetesen a tudomány határozza meg: csakis tudományosan elfogadott és hiteles alapismereteket szabad tanítani. Természetesen mindig a gyermek korának és fejlettségének megfelelő egyszerűséggel vagy részletességgel! Sajnos, egyre nagyobb szükség van társadalmunkban a hamis, áltudományos, sőt tudományellenes hírek, nézetek és üzletek felismerésére, az ellenük való védekezésre, sőt küzdelemre is. Erre csak természettudományosan művelt, ismereteikben és szemléletükben magabiztos állampolgárok képesek. Ezzel párhuzamosan az ismeretek társadalmi felhasználhatósága és egyéni alkalmazhatósága is szemléletmeghatározó szempont kell legyen. A tanuló már diákként is gyakran, felnőtt állampolgárként pedig rendszeresen kerül személyét vagy a közösséget érintő döntési helyzetbe, ahol a felelős döntéshez sokoldalú felkészültségre, biztonságos tájékozódó és értékelő képességre, megbízható tudásra van szüksége. Az Akadémia kezdeményezi, hogy a tanterveket és követelményrendszereket, a közoktatási tananyagokat ennek a szempontnak a kiemelt figyelembe vételével dolgozzák át.

Széles körű nemzetközi tapasztalat, hogy a közoktatásban irreálisan nagy a megtanítandó-megtanulandó anyag mennyisége, s ezzel egyidejűleg elégtelenek az azok alkalmazására, a képességek fejlesztésére fett erőfeszítések, következésképpen az ilyen eredmények is. A legutóbbi elemzések és felmérések a természettudományi tárgyakról is kimutatták, hogy a tananyagok gyakran túlméretezettek, a tanulók túlterheltek, e téren nincsenek sikerélményeik, és sokan érdektelennek, haszontalannak, sőt ellenszenvesnek tartják ezeket a tárgyakat. A legkülönbözőbb elemzések támasztják alá ezeket a megállapításokat. A PISA-2000 felmérés a magyar tanulóknál az alkalmazási, ismeretfelhasználási képességekben meglepően rossz állapotot tükrözött. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar oktatáspolitika és a közvélemény egyaránt felismerje annak halaszthatatlan szükségességét, hogy nem kizárólag a tanított és csak passzív tudásként megjelenő ismeretanyag határozza meg a közoktatás eredményességét, hanem legalább ilyen fontos a tanulók kompetenciája, egyéni adottságaikra épített képességeik (ki)fejlesztése. Az ismeretek mennyisége, mélysége, gyakorlatorientáltsága és a képességek felfedezése, fejlesztése közötti egészséges arány kialakítása a közoktatás nehéz, a természettudományi tárgyakban pedig egyre sürgetőbb központi feladata. Egyik a másik nélkül nem képzelhető el, egymást feltételezik, s ezek szoros összefüggésben vannak az egyes iskolák, iskolatípusok céljaival, funkcióival. Nem kétséges, hogy a jelenlegi tananyagok volumenét csökkenteni kell - de ez nem járhat együtt a tanítási keretek, az óraszámok csökkentésével, annál inkább a különböző képességek eredményesebb fejlesztésével. Szükségesnek tartjuk a tananyag mennyiségének újragondolását - együtt a képességfejlesztés módszereinek, eszközeinek tantárgyankénti, szakterületenkénti körültekintő kidolgozásával és elterjesztésével.

A közoktatás tantervi rendszeréről (NAT, kerettanterv, helyi tantervek, ...) folyó vitákban az Akadémia természettudománnyal foglalkozó képviselői nem kívánnak részt venni. Azt tartanák szükségesnek, hogy minél szélesebb körű megegyezés alapján hosszabb távon is stabil rendszer alakuljon ki, amelyen belül minden tekintetben biztonsággal lehet tervezni. Azt viszont szükségesnek tartjuk leszögezni" hogy a természettudományos szemlélet és ismeretek eddigiekben többszörösen is megindokolt jelentőségüknek és nélkülözhetetlenségüknek megfelelő súllyal és aránnyal jelenjenek meg a tantervi keretekben, mind a tananyagban, mind az óraszámokban, mind a számonkérési rendszerben. A hazai közoktatásban a természettudományi tantárgyak tanításának kereteinek, óraszámainak további csökkenését - a közelmúlt tendenciával ellentétben - nem tartjuk megengedhetőnek. Nem elsősorban a természettudományok, hanem a tudásalapú társadalom megteremtése és a nemzetközi versenyképesség érdekében. Az Akadémia ezért szakmai véleményt kíván mondani a közoktatás műveltségtartalmának főbb arányairól, ezen belül a természettudományos tantárgyak súlyáról.

A magyar közoktatásban a természettudományok tanításában (is), a tanárképzésben (is) a klasszikusnak nevezett tantárgyi (tudományági) rendszer (matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz) alakult ki, és ez ma szinte teljes mértékben meghatározó. Új elemként a technika, a környezettan és az informatika jelent meg, de máig sincs például egészségtan, ami az egészségnevelés és -megőrzés integrált természettudományos megalapozású eszköze lehetne. A NAT-ban megfogalmazott műveltségi területek nem hoztak áttörést a hazai tantárgystruktúrában. Bár számos országban - különféle felfogásban és szerkezetben - egységes természettudományt (science) tanítanak, és a tudományokban is meghatározóak és egyre fontosabbak az interdiszciplináris megközelítések és eredmények, alapvető a szintetizáló, integráló, komplex szemlélet, a hazai közoktatásban most még nincsenek meg a feltételek egy ilyen tantárgyszerkezeti paradigmaváltásra. Indokolt viszont megvizsgálni - a hazai viszonyok figyelembe vételével - ennek lehetőségét, feltételeit, és előkísérleteket is szükséges végezni. A jelen helyzetben a hagyományos tantárgystruktúra szemléletét, tartalmát, felépítését és kapcsolatrendszerét kell elsődlegesen megújítani. E megújulás igen fontos eleme kell legyen a tantárgyak közötti - a jelenleginél lényegesebben hatékonyabb - szervezett összehangoltság (integráció, koncentráció, tantárgyköziség stb.). Ilyen interdiszciplináris, integrációs kezdeményezések elindítását és a meglévők koordinációját javasoljuk az oktatási tárcának azzal, hogy az Akadémia kész ezeket segíteni.

A kétszintű érettségi számos tekintetben valódi paradigmaváltást jelent középfokú oktatásunkban.

• A megjelent dokumentumok alapján úgy ítéljük meg, hogy a két szint - véleményünk szerint szükségszerűen - eltérő funkciója nem jelenik meg az új követelményrendszerben. Jelenleg úgy tűnik, a két szint között a különbség csak a követelmények mennyiségében, részletezésében és valamelyest mélységében van, de nem érzékelhető lényegi funkcionális eltérés. Ha az emelt szintű érettségi a felsőoktatásba bejutás feltétele, s ezzel a felvételi vizsgák kiváltója lesz, és ezáltal egyfajta szelekció eszköze is, akkor a középszintű érettségi hazánkban a 21. század elejének korszerű műveltségtartalmát, a tudás alapú társadalom emberének tudományosan megalapozott, de meghatározóan életszerű ismereteit és képességeit kell mérje és meglétüket igazolja. A természettudományok terén ez természetesen csakis általános európai mértéket jelenthet. E tekintetben a felsőoktatás egészén belül tisztázni kell: fontosnak és elégségesnek tartja-e az érettségizők minél jobb általános műveltségét, bizonyos képességeit, tanulási intelligenciáját, kommunikációs képességét, vagy az egyes szakmákhoz már tételes előismereteket vár el, avagy a jelentkezők többlettudását elsősorban a túljelentkezett szakokon szükséges felvételi szelekció érdekében (kényszerűen) kéri és méri? Kezdeményezzük a kétszintű érettségi funkcióinak társadalmi vitáját, céljának és lényegének megismertetését, mindenekelőtt a közoktatás, a felsőoktatás és az oktatáspolitika részvételével.
• Ezen belül elengedhetetlennek tartjuk, hogy a kötelező érettségi tárgyak között legyen egy természettudományos tantárgy is. A hazai hagyományok és a mai közvélemény szerint is ebben értékítélet van, ennek társadalmi üzenete van, másrészt rendkívül fontos - létében pozitív vagy hiányában negatív - visszacsatoló funkciója van. Az előzőekben vázoltuk a természettudományos műveltség szükségességét, hiányának súlyos következményeit, s jeleztük a mai szabályozás tarthatatlanságát. Felkérjük az oktatási kormányzatot az érettségi vizsgaszabályzat olyan átfogó módosítására, ami ismét kötelezővé teszi az érettségi vizsgát legalább egy természettudományos tárgyból.

A komplex kérdéskörből csak néhány elemet kívánunk kiemelni:

• A természettudományos tárgyak tekintetében - nem új és nem egyedi felismerésként - meghatározónak és érvényesítendőnek tartjuk az elméleti és gyakorlati ismeretek, az osztálytermi előadás és a kísérletezés egészséges arányát. Az utóbbiaknak meghatározó szerepük van a tanulói képességek fejlesztésében. Tudjuk, hogy ma ehhez a feltételek iskolánként is rendkívül különbözőek. Mégis minden körülmények között elengedhetetlennek tartjuk legalább a rendszeres bemutató tanári kísérleteket, de ezeknél természetesen sokkal hasznosabbak (bár anyag- és időigényesek) a tanulókísérletek. Az egyébként sajnálatosan csökkenő tanulólétszám növeli ezek lehetőségét. Századunkban napról-napra nőnek a számítógép alkalmazásának (például kísérletek szimulációjának) lehetőségei is. Ennek során a jelenségek megértése, az ismeretek gyakorlati felhasználása, a témák hétköznapi megjelenése és bemutatása az eddigieknél nagyobb szerepet kell kapjon. Arra szólítjuk fel az oktatáspolitikát: a (szak)tantermi, tankönyvi, szemléltető eszközbeli, iskolai szakasszisztensi és pénzügyi feltételek minél gyorsabb fejlesztésével segítse elő, hogy e téren lényeges előrelépés történhessen, s akkor a tanároktól is megkövetelhető legyen a rendszeres kísérletezés és kísérleteztetés.
• A számonkérésben a lexikális ismeretek szükségszerű ellenőrzése mellett a gondolkodó, a probléma-felismerő és -megoldó képesség kell nagyobb szerepet kapjon. A természettudományos ismeretekben mindenütt van nemcsak alkalom, de didaktikailag szinte kötelező lehetőség arra, hogy a mi, mennyi, milyen kérdések mellett a hogyan, miként és főleg miért, és az azokra adott válaszok is megjelenjenek. Az ilyen felfogású tananyagok, tankönyvek, feladat- és problémagyűjtemények megjelenése az Akadémia képviselői szerint alapvető és meghatározó jelentőséggel bír.

• A természettudományos tárgyak oktatásának jelen helyzetében, a megváltozott feltételek mellett kiemelt fontosságot tulajdonítunk a tehetséggondozásnak és a kiemelkedő színvonalú iskolák ehhez kapcsolódó támogatásának. Nyilvánvaló, hogy a tehetséggondozás és -támogatás a leghatékonyabb társadalmi befektetés, egyúttal a társadalmi mobilitásnak, a demokrácia eme lényeges elemének fontos eszköze. Szerencsére a természettudomány és a matematika területén ennek nagyszerű hagyományai vannak, elég a Középiskolai Matematikai Lapokra, az OKTV-re, a diákolimpiákra és néhány világhírű középiskolára utalni. Ezen hagyományok fenntartása, fejlesztése fontos társadalmi érdek. Ha Magyarország nem akar a fejlett Európa másodosztályú tagja lenni, amelyiknek a nemzetközi munkamegosztásban csak alacsonyabb rendű feladatok jutnak, akkor műszaki-természettudományos elitre is szükségünk van, amihez a közoktatásban kell az alapokat lerakni. Felhívjuk az oktatáspolitika figyelmét a minél fiatalabb korban elkezdett tehetséggondozás kiemelt támogatásának fontosságára. Az Akadémia a kiemelkedő iskolák minősítéséhen, azok programjának kialakításában is felajánlja segítségét.

• A tankönyvkínálat ma bőséges. A rugalmas piaci viszonyok között az új koncepciók - amint azok kialakulnak és ismertek lesznek - tükröződnek majd a tankönyvkínálatban is. A természettudományok akadémiai képviselői készek véleményt mondani a tankönyvekről, azok korszerűségéről és életszerűségéről.
• S ahogy mondani szokás, utoljára, de messze nem utolsósorban: a közoktatás kulcseleme a tanár. A jó és megbecsült tanár. A minél több Rácz tanár úr. A hazai tanárképzés - meglehetősen általános vélemény szerint - reformra szorul. Ezt kívánja meg az úgynevezett Bologna-folyamat hazai implementálása is. Úgy véljük, a tanárképzés megújítása - többek között - az eddigi elemzések és javaslatok, az esedékes paradigmaváltás szellemében végezhető és végzendő el. A természettudományi tárgyak tanárainak képzésében nagy súlyt kell helyezni a biztos elméleti felkészültség W ellett a kísérletező képességre, a tanulók gyakorlati foglalkoztatásának technikájára, a fiatalok motiválását segítő módszerek megismertetésére, a példa- és problémamegoldási eljárások alkalmazására. A tanár meghatározó szerepet játszik a tantárgyának megszerettetésében is! A tanárképzésre jelentkezők - és így a tanárok - minőségét természetesen erősen befolyásolja a tanári pálya erkölcsi és anyagi megbecsülése is. Ha a tanári pálya mai alacsony szintű presztizsén javítani tud a társadalom (és maguk a tanárok), akkor a tanítás és tanulás minősége is jelentősen javulni fog, s megalapozója lesz a tudás alapú társadalom kialakulásának. A természettudományos tanárképzés korszerűsítése - a közoktatás megújulásával párhuzamosan a felsőoktatás, a tanári pálya megbecsülése elsődlegesen az oktatáspolitika sürgető feladata.

<>

A természettudományos közoktatás helyzetét elemző ad hoc bizottság javaslatára az Akadémia hét természet- és élettudományi osztály azt kéri az Akadémia elnökségétől, hogy .

• az Elnökségi Közoktatási Bizottság közreműködésével megvitatva és megerősítve ezeket az ajánlásokat és felajánlásokat
• juttassa el azokat az oktatási miniszternek,
• egyúttal kezdeményezzen mihamarabb konzultációkat a minisztériummal és
• közösen alakítsanak ki cselekvési programot a természettudományos tárgyak oktatásának megújítására.

A hét természet- és élettudományi osztály - és természetesen az ad hoc bizottság - folyamatosan követni és tagjaik aktív részvételével segíteni fogják a természettudományos közoktatás elkerülhetetlen megújulását.

Budapest, 2003. február

Bazsa György
az ad hoc bizottság elnöke
Keviczky László
az MTA alelnöke

Az ad hoc bizottság tagjai

III. Matematikai tudományok osztálya:
Csörgő Sándor, az MTA lev. tagja
Pósa Lajos, tudományos munkatárs

V. Orvosi tudományok osztálya:
Kovács László, az MTA lev. tagja
Mandl József, az MTA doktora

VI. Műszaki tudományok osztálya:
Gyulai József, az MTA rendes tagja
Lenkei Péter, az MTA doktora

VII. Kémiai tudományok osztálya:
Szántay Csaba, az MTA rendes tagja
Bazsa György, az MTA doktora

VIII. Biológiai tudományok osztálya:
Orosz László, az MTA lev. tagja
Kiss Keve Tihamér, az MTA doktora

X. Földtudományok osztálya:
Papp-Váry Árpád, az MTA doktora

XI. Fizikai tudományok osztálya:
Kertész János, az MTA lev. tagja
Juhász András, egyetemi docens

Itt azokat a fontos kérdésköröket említjük meg röviden, melyek nem elsősorban vagy kizárólag a természettudományos tárgyak oktatását érintik, de természetesen azokat is érintik.

• A magyar közoktatásnak, de különösen a középiskoláknak szembe kell nézniük, azzal a ténnyel, hogy a korosztály igen nagy hányadát oktatják: tömegképzést (is) folytatnak. A hagyományosan elitszemléletű (de legalábbis elsősorban ilyen mércével értékelő), egyúttal erősen uniformizáló iskolafilozófiát fel kell váltsa a differenciált feltételeket biztosító és részben differenciált követelményeket állító szemlélet és (nem olcsó) gyakorlat. Ennek a tömegképzés vs. elitképzés kérdéskörnek a keretében lehet és kell tisztázni azt is, hogy milyen tantervi-tantárgyi koncepció tudja kezelni azt az eddig elhanyagolt tényt, hogy a tanulók csak 5-10 százaléka fog egy-egy (természettudományi) szakterületen továbbtanulni, s a dolgok logikája szerint emelt szintű érettségit tenni. A 90%-nak "csak" az általános műveltségi komponensekre lesz szüksége, a többit nem szakmaként, hanem életszerűen fogja felhasználni: nem is konkrétan felhasználni, hanem életszemlélete és -vitele kialakításában érvényesíteni. Csak a szakterületenként: 5-10% számára érdemes és szükséges több és mélyebb ismereteket, határozottabban tudományorientált programokat kialakítani, aminek révén kiérleltebb lesz pályaválasztásuk, sikeresebben kezdhetik felsőoktatási tanulmányaikat és - nem elhanyagolható szempontként kiváló tanulmányi és olimpiai versenyeredményeikkel fémjelzik a magyar fiatalok tehetségét és kiválóságát. A tömeg- vs. elitképzés viszonyának elemzése, a megvalósítás módszereinek és feltételeinek kialakítása az iskola társadalmi esélykülönbségeket csökkentő, az esély egyenlőséget növelő, ugyanakkor a tehetségeket felkaroló funkciójának kulcskérdése.
• Kiemelten fontos kérdésnek tartjuk a tanártovábbképzés korszerű, hatékony rendszerének kialakítását és működtetését. Ezt elsősorban a tanárképző intézmények és a példaértékű, akkreditált gyakorló műhelyek bázisár kell és lehet megvalósítani. Javasoljuk az oktatási kormányzatnak, hogy a szükséges költségvetési források és a tanári érdekeltség biztosításával, a minőség előtérbe helyezésével valósítsa ezt meg.
• Meggyőződésünk, hogy a tanári munkát segítő és értékelő szakfelügyelet mindmáig sok jó hagyományt őriz a magyar közoktatásban, és hogy ennek hatékony, korszerű formájú kialakítása mind a pedagógus társadalom, mind a közoktatás egészének támogatását élvezné. A szakfelügyelet kérdéskörének újragondolására az Akadémia nyomatékosan felhívja az oktatáspolitika figyelmét.
• Hazánk európai uniós csatlakozásával - ha nem is előírásszerűen, de egyre határozottabban - felerősödnek az oktatás európai dimenziói is. A családok, így a tanulók mozgása, a különféle tankönyvek, oktatási esz közök és módszerek, eljárások könnyebb hozzáférése hatással lesz a magyar közoktatásra. A modern kommunikációs eszközök határok nélkül közvetítik az ilyen jel legű információkat és szemléletet is. Az Akadémia széles körű és hagyományos nemzetközi kapcsolatrendszerével kész hozzájárulni ehhez a nagyon fontos "európaiasodási" folyamathoz.