"MINDENTUDÁS EGYETEME":
A MAGYAR TUDOMÁNY SIKERTÖRTÉNETE

Fábri György
Magyar Tudományos Akadémia
Kommunikációs Titkárság

Miközben az Univerzum végtelen határai kerülnek közelebb hozzánk a csillagászat jóvoltából, a Föld keletkezésének, összetevőinek jobb megértése formálódik az űr kutatásából, olyan korábban misztikus jelenségek válnak ismerőssé, mint a fény, a sugárzások vagy az idő, az anyag mélyére hatolva pedig felfoghatatlan finomságú eszközök és mozgások körvonalazódnak - a körülöttünk lévő mindennapi információtömeg mintha elfedné inkább mindezt. Éppen ezért amikor a "modern médium és tudomány" szókapcsolatot halljuk, elkezdünk gyanakodni, hogy megint elkerülhetetlenül beleütközünk mindabba, ami manapság árad a politikával túlterhelt írott és hangos, vagy az értéktelenség alulmúlásában vetélkedő televíziós médiából.

Pedig a Fizikai Szemle olvasói emlékezhetnek rá vagy hallhattak róla, hogy a magyar televíziózásban az egyik legnagyobb médiasztár néhány évtizede éppen egy fizikus, Öveges József volt, nem mással, mint a fizikai világot feltáró tudomány közérthető, látványos és érdekes bemutatásával. De láthatunk érdekes és értékes tudományos ismeretterjesztést az eldugott tematikus csatornákon igaz, ezekből úgy tűnik, mintha kutatni, felfedezni, tudományt csinálni csak angol nyelven lehetne, lévén, hogy a bemutatott műhelyek, tudósok valamennyien a külországok (egyébként kiváló) képviselői. És azt se feledjük el, hogy az internet végső soron akadémiai-egyetemi közegben formálódott, és ma a tudományos kutatás, együttműködés nélkülözhetetlen közegévé vált.

Volt hát mire alapozni, amikor megfogalmazódott a gondolat, hogy mivel a magyar tudományban a mostoha költségvetési viszonyok ellenére még mindig van elegendő teljesítmény és bemutatandó tudós, tudományos eredmény, itt volna az ideje csatlakoznunk a tudományos ismereterjesztés világszerte kibontakozó reneszánszához. Mindez ráadásul váratlan irányból, egy nagyvállalat, a MATÁV köréből (György Péter média tanácsadó ötlete alapján) fogalmazódott meg, ami különösen érdekessé tette a felvetést.

A kiindulópontot mindehhez egy francia kezdeményezés jelentette, a "L'Université de tous les savoirs" program, Yves Michault gondozásában. Alapeszméje (akárcsak a hasonló angolszász példáké) a modern nyugati tudományosság univerzális igényű összefoglalásához, a Nagy Enciklopédiához kapcsolódott: áttekinteni és az érdeklődő közönség számára hozzáférhetővé tenni a korszak legmagasabb szintű tudományos ismereteit. Alapos előkészületek után, több ezer témát több száz szakértővel megvitatva végül 2001 januárjától, az év minden napján elhangzott és videóra rögzített előadásfolyam megvalósult és hatása még élesebben fogalmazta meg kontinensünk tudományos életében azt a kérdést, amelyet tudomány és közösség, tudományos tudás és laikus gondolkodás, tudásalapú társadalom és az antiszcientista hullámok fogalompárjaival szokás leírni, vitatni, továbbgondolni.

A magyar tudóstársadalomban ezek a kérdések az Akadémia égisze alatt is több formában megfogalmazódtak. Az MTA Ismeretterjesztő, illetve Társadalmi Kapcsolatok elnöki bizottságai, tematikus osztályülések, a Tudományos Ismereterjesztő Társulattal való szoros akadémiai együttműködés ezt példázta. Szakmai szinten pedig önálló kutatási irányok (MTA Filozófiai Kutatóintézet, Tudástársadalom Intézetközi Kutatási Program stb.) és akadémiai programok (e-learning) keresik azokat az új lehetőségeket, amelyeket a legkorszerűbb információs és kommunikációs technológiák alkalmazása kínál a tudomány eredményeinek széles körű megismertetésében. Mindebben okkal büszkén támaszkodhatunk a magyar tudományos ismeretterjesztés hagyományaira, a TIT megalapításától kezdve a színvonalas folyóiratokon át a televíziós korszak sok nagy hatású műsoráig (Tudósklub, Öveges professzor, Gólyavári esték, Delta).

Érthető tehát az akadémikusok, kutatók és az Akadémia vezetésének nyitottsága, amellyel a MATÁV javaslatát fogadta a "Mindentudás Egyeteme" magyarországi megvalósítására. A kezdeményezés lényege ugyanis, hogy a magyar tudomány nemzetközi színvonalú kutatóinak és műhelyeinek munkájára támaszkodva, az infokommunikáció közegében adaptálta a tudásterjesztés nemzetközi törekvéseit és magyar hagyományait.

A program a heti rendszerességgel megtartott nyilvános előadásokra épül, melyeket televízióban, rádióban és az interneten is megjelenített, feldolgozott formában ismerhet meg az érdeklődő közönség. Az 53 előadás (az akadémiai év beosztáshoz igazodó szünetekkel együtt) másfél éven át, 2002 szeptemberétől 2003 decemberéig mutatja be a tudomány legfrissebb, leginkább aktuális eredményeit és kérdéseit. Hétről hétre azonos időpontban, hétfő esténként és azonos helyen, a Műegyetem Informatikai Tömbjében tartjuk a mintegy 45 perces előadásokat, melyeket 60 perces kötetlen beszélgetés követ a jelenlévők kérdései, megjegyzései alapján. Az egyes előadások tartalmát, felépítését teljes egészében az előadók határozzák meg. A program célközönsége az általánosan művelt, legalább érettségi szinten képzett érdeklődők köre, ezért számukra közérthető nyelvezettel előadott, szemléletes prezentációkra kerül sor. Az előadásokon televíziós és rádiós felvétel készül, melyek internetről letölthető formája mellett országos televíziós és rádiós csatornákon lesznek láthatók/hallhatók. Folyóiratok és napilapok is közreműködnek médiapartnerként rendszeres tudósításokkal, az előadók interjúival. Mindez olyan nyilvánosságot biztosít a magyar tudományos közösségnek és az Akadémiának, amire hosszú ideje nem volt példa.

A program kulcsfontosságú eleme az internetes megjelenés. Az előadások tagolt, az internetes olvasás sajátosságaihoz alkalmazkodó, többszintű és tömör szövegelemekből felépülő formája kerül az önálló honlapokra. A szakirodalmi hivatkozások és szükséges kiegészítő anyagok ugyanitt jelennek meg, a hypertextes megoldások maximális kihasználásával. Az internetes feldolgozás ugyanakkor kiegészül egy olyan szakmai környezet felépítésével, mely tartalmazza a témakör tudománytörténeti áttekintését, a legújabb kutatási eredmények bemutatását, a kérdéskör aktualitásának és gyakorlati vonatkozásainak taglalását, a területen elért magyar kutatási eredményeket, a legfontosabb műhelyeknek és a terület oktatási hátterének, alapműveinek utalásait. Ugyancsak az interneten folytatódik az előadás interaktív része, fórumok, chat-ek formájában. Ezek felépítésében és működtetésben kulcsfontosságú szerepet játszanak azok a fiatal kutató, doktorandusz kollégák, akik szakmai asszisztensként működnek közre az előadások gondozásban, szerkesztésben.

Természetesen eleve lehetetlen vállalkozás volna a világ megismerésének rögzített, teljes körű és kimerítő tudományos feldolgozására törekedni. A szakmai egyeztetések nyomán felkért előadók (többségükben akadémikusok, illetve vezető kutatók) olyan előadásokat tartanak, amelyek saját kutatási területük bemutatásával a tudományos kutatásnak, a tudomány értékeinek konkrét példáit jelenítik meg. Az előadássorozat ezért nem zárt rendszert kínál: célja az érdeklődés felkeltése, a tudományos kommunikáció és a tudomány kommunikációjának széles körű kiterjesztése a magyar tudományos kiválóság azon képviselői felé is, akik közvetlenül nem szerepelnek az előadók között. Ennyiben tehát a "Mindentudás Egyeteme" az európai egyetemi-gondolkodói hagyomány azon propedeutikai hagyományát követi, amely példákon, személyiségeken és műhelyeken keresztül nyit ösvényeket az érdeklődők számára a tudomány felé.

A program mindezeken túl alkalmat kínál az internetes tudásközvetítés kérdéseinek feldolgozására és a tudásszerveződés legújabb fejleményeinek elméleti feltárására is. Ennek keretében sor kerül a tudományszociológia, a tudományrendszerezés, tudományos újságírás nézőpontjából áttekinteni a tudomány világát, konferenciák, tanulmányok, kiadványok formájában.

A tematika meghatározása és az előadók felkérése természetesen nem kis fejtörést okozott. Három követelményt kellett egyszerre érvényesítenünk: a tudományos kiválóság, a téma érdekessége és a tudós "médiaképessége". Ez utóbbi talán a legérzékenyebb pont: hiszen kitűnő, nemzetközileg is elismert tudósok, gyakorlott egyetemei előadók sem biztos, hogy olyan médiaprodukciót képesek nyújtani, ami leköti a nézőket - márpedig távkapcsolóval a kézben a közönség gyorsan dönt.

De az sem problémamentes, hogy az egyes tudományágak milyen arányban képviseltessék magukat. A program összeállításakor igyekeztük összehangolni a közönség várható érdeklődési irányait és a magyar tudományos kapacitás adottságait. Ennek köszönhetően a fizikai tudományok meghatározó súlyt kaptak a "Mindentudás Egyetemé"-n, hiszen az eddig lezajlott 25 előadásból 8 fizikai tárgyú volt.

A tapasztalatok alapján arról tájékoztathatjuk a fizikai szakma képviselőit, hogy az ilyen tárgyú előadások a legsikeresebbek közé tartoztak. Egy rövid áttekintés az előadókról és az egyes előadások tartalmáról megmutatja, hogy mitől is vált a "Mindentudás Egyeteme" a magyar fizika színvonalas és valóban népszerűsítő fórumává!

Az első, e tárgyú előadást¹ Kroó Norbert akadémikus, az MTA főtitkára tartotta. Arra keresett választ: hol vannak a fizikai tudás határai? A fizikát úgy jellemezte, mint legalapvetőbb, legátfogóbb kísérletét a természet leírásának. Habár egy régi diszciplínával állunk szemben, a fizika leglátványosabb fejlődése az elmúlt 150-200 évben történt. A modern fizika kialakulása, vagyis a kvantumelmélet és a relativitáselmélet megszületése, a 20. századra esett. Az új felismerésekkel a fizikai megismerés határai kitolódtak, ami más természettudományok szerkezetét is átalakította, és számos új tudományág, például a molekuláris biológia, a kvantumkémia, az asztrofizika, a kozmológia stb. megszületését eredményezte. A kutatási módszerek is átalakulóban vannak, a tudományterületek közti klasszikus határvonalak egyre inkább elmosódnak.

A fizika korábban lehetetlennek látszó mérési pontosságot ért el sok területen, ennélfogva valószínű; hogy a fejlődés még jó ideig folytatódni fog. De még így sem hághatunk át alapvető, elvi korlátokat.

A kutatások izgalmas területéről beszélt Almár Iván. Azt vizsgálta, vajon az élet az Univerzumban szabály vagy kivétel? Hiszen tudjuk, hogy a Világegyetem tele van a Naphoz hasonló csillagokkal, sőt valószínű, hogy a Földünkhöz hasonló bolygók sem ritkák. Tudjuk, hogy a Földön szinte a kezdet kezdetén megjelent az élet, és messzemenően alkalmazkodva az adott körülményekhez évmilliárdokig tartó, bonyolult fejlődéssel eljutott az értelemig és a technikai civilizációig. Járható ez az út más égitesteken is, vagy csak az események rendkívül valószínűtlen, véletlen láncolatáról van szó, vagyis Földünk lényegében ritka, vagy egészen egyedülálló kivétel az élettelen Univerzumban? Vagy éppen ellenkezőleg, ez a szabályos út, mert erre vezet a fejlődés a galaxisok sok százmilliárdnyi csillaga körül? Tudjuk, hogy a matematika, a fizika, a kémia törvényei általánosak, vagyis egységesen érvényesek az egész Világegyetemben, de vonatkozik-e ez a rájuk épülő biológia törvényeire is - hiszen a biológia jelenleg egyetlen ismert életforma, a földi tanulmányozásán alapszik! Hogyan fog feloldódni az a napjainkban egyre feloldhatatlanabbnak tűnő ellentmondás, amely a mérhetetlenül nagy és végtelenül változatos élettelen Univerzum, illetve a parányi, de ugyanakkor a tengerek mélyétől a sztratoszféráig és az Antarktiszig élettel tökéletesen átitatott Földünk között feszül? Merre és milyen módszerrel keressük a megoldást? Egyedül vagyunk-e az Univerzumban? Mit tegyünk, ha idegen, Földön kívüli életet találunk, és felismerjük-e azt egyáltalán? Van-e jövője az életnek az Univerzumban, ha csak erre az egyetlen, törékeny égitestre, Földünkre korlátozódik?

Amiről az előadás szólt, az bioasztronómia (vagy asztrobiológia, vagy exobiológia) néven önálló, divatos tudományággá vált a 20. század legvégén. Célja az élet és az Univerzum valódi viszonyának tisztázása. Az élet fogalmát itt úgy használjuk, ahogy a Földön találkozunk vele; vagyis eltekintünk más, egyesek által lehetségesnek feltételezett, de soha nem tapasztalt formáitól.

Mindennapjainkhoz közelebbi témát boncolgatott Jéki László, aki arra az első hallásra meghökkentő (talán ijesztő) tényre hívta fel a figyelmet, hogy sugárözönben élünk. Elmondta, hogy a radioaktivitással kapcsolatos ismereteink még csak száz éve gyűlnek, ezért hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez csak egy modern találmány, emberi csinálmány. Gondolatainkban a radioaktivitás szó mellé joggal társul az atom szó. Sokakban viszont irracionális félelem él mindennel kapcsolatban, ami "atom", legyen az atomerőmű vagy orvosi vizsgálat. Az előadásban megmutatta, hogy a radioaktivitás a természet része, e nélkül nem lenne lakható a Föld. Mi emberek a többi élőlényhez hasonlóan mindig együtt éltünk a sugárzásokkal. Az utóbbi száz évben pedig rengeteg fontos és hasznos alkalmazást dolgoztunk ki, ezek mára nélkülözhetetlenekké váltak. Ugyanakkor sajnos megszülettek a pusztítás eszközei is.

A sorozat következő előadásában Szegő Károly a Naprendszert, mint környezetünket vizsgálta. Hideg. Sötét. Végtelen magányosság. Jellemezhetjük-e így a világűrt? - tette fel a kérdést, s rögvest igen látványos előadással adott csattanós választ: nem! Hiszen a világűr tele van mozgással, változással, csodálatosan aktív folyamatokkal, ilyenek például a Nap folyamatai, a Jupiter légkörének mozgása vagy a bolygók láthatatlan, töltött részecskékből álló környezetének tánca.

E történések nagy részét emberi érzékszerveinkkel nem érzékelhetjük. A sugárzások zöme az elektromágneses hullámok olyan tartományában érkezik, melyet emberi szem nem lát. A világűrben terjedő részecskéket érzékszerveink nem fogják fel. Műszereket kell építeni, hogy a Földön kívüli környezetünket megismerjük, és e műszereket el kell juttatni a vizsgálandó helyekre.

Mit találtak e műszerek, amelyeket a kisebb-nagyobb űrszondák, űrhajók vittek a hátukon, és milyennek látjuk ma az így megismert világot. Csak arról a tartományról szólt, ahova az űreszközök eljutottak - nem beszélt tehát a galaxisokról (sem távoliakról, sem közeliekről), ugyanakkor csak a Földön kívüli világgal ismerkedtetett meg, így nem esett szó az emberrel történő űrrepülésekről sem.

A fizikai kutatások határterületén mozgott az az igen elgondolkodtató és látványos előadása, amelyet Vicsek Tamás akadémikus tartott a rendről és rendezetlenről. A rend és a rendezetlenség problémaköre azért érdekes, mert olyan kérdéseket vet fel, amelyek mindennapjainkat is áthatják. Rend vagy rendetlenség jellemezheti az atomok vagy a mikroszkopikus élőlények világát (1. ábra), ugyanakkor megtalálható az íróasztalunktól ' kezdve a gondolatainkon át egészen a kollektív viselkedésformáinkig is. Megtudhattuk, hogy az igazán érdekes, változatos jelenségek éppen a két szélső eset, a rend és az összevisszaság határán történnek. Ezen a határvidéken jönnek létre a bonyolult geometriájú alakzatok, a fraktálok és a különböző, gazdag mintázatokat mutató, részben rendezett csoportos mozgások is. Bármerre tekintünk - figyeljünk akár a természetre, lakásunkra, munkahelyünkre, saját gondolatainkra, vagy akár az embercsoportok viselkedésére és a társadalmi viszonyokra -, renddel és rendezetlenséggel mindenütt találkozhatunk. Az előadásból kiderült, hogy ez a két fogalom mennyire általános, és példákon keresztül azt vizsgálta az előadó, hogy vajon van-e a rendnek és a rendezetlenségnek egységes elmélete. Arról is szó esett, hogy a legérdekesebb dolgok sokszor éppen a rend és a rendezetlenség határán történnek.

Újra a kézzelfogható tárgyak és a meglepően viselkedő elemek világába vitt el minket parádés tudományos show-val Zrínyi Miklós, amikor az intelligens anyagokat mutatta be az ámuló közönségnek.

Az előadás címe első hallásra talán meglepőnek tűnt, amíg nem hallották a professzort. Az intelligencia szó egyik jelentése, amely felbátorította e terminológia használatára: alkalmazkodóképesség új helyzetekhez. Ilyen értelemben beszélhetünk tehát anyagok és anyagi rendszerek intelligenciájáról. Az elnevezés az anyagtudomány egy olyan új területére utal, amely az anyag és közvetlen környezete - az élő rendszerekhez hasonló - aktív kapcsolatát igyekszik feltárni és kiaknázni. E tudományág elsődleges célja olyan szintetikus anyagok előállítása és tulajdonságainak vizsgálata, amelyek felhasználói szempontból előnyösen reagálnak a környezetből származó hatásokra.

Az intelligens anyag fogalma a tudományos szakirodalomban először az 1980-as évek végén jelent meg. A témának ma már több saját szakfolyóirata van, és évente rendeznek rangos nemzetközi konferenciákat a tudomány és az élenjáró technológia képviselőinek részvételével. Az intelligens anyagok kutatása az Európai Unió soron következő tudományos programjában a kiemelt kutatási irányzatok közé tartozik.

Sokakat izgató kérdést tett fel Bencze Gyula: kell-e félnünk a nukleáris energiától? Hiszen manapság a nukleáris energia emlegetése az emberekben rossz érzést kelt, és sokan azonnal Csernobilra asszociálnak. Valóban ennyire veszélyes az atomenergia? Miért és mitől kell félnünk? Az előadás azzal igyekezett eloszlatni ezt a félelmet, hogy röviden áttekintette, mi is a nukleáris energia valójában, mely tulajdonságai különböztetik meg (ha egyáltalán megkülönböztetik) a többi energiafajtától, és létezhet-e modern társadalom atomenergia nélkül. Megmutatta, az alapvető ismeretek birtokában mindenki képes lehet felmérni a nukleáris energia felhasználásának előnyeit és kockázatát. A misztikus félelmet így felválthatja a racionális mérlegelés.

A legutóbbi fizikai tárgyú előadást Bor Zsolt akadémikus tartotta, az általa mindentudó fénysugárnak nevezett lézerről. A lézer mindennapi és különleges alkalmazásait mutatta be. A CD-lemezjátszó, az áruházi vonalkód-leolvasó, a rendőrségi sebességmérő kamera, a postai és internetvonalak többsége lézereket használ. Ezzel a technikával állítják elő használati tárgyaink egy részét is: a borotvapengét, a füstszűrős cigarettát, a számítógép-processzort, a mobiltelefont. De lehet lézerrel birkát nyírni, arcbőrt fiatalítani, vérösszetételt analizálni és fekélyes sebeket gyógyítani. A mindentudó fénysugár az atomórák taktusadó karmestere, fontos szerepet kap például a korlátlan és tiszta energiaforrás reményével kecsegtető fúziós reaktorban ugyanúgy, mint a csillagháborús fegyverekben vagy Krisztus halotti leplének vizsgálatában. És persze egészségügyi alkalmazásai is óriási jelentőségűek: a lézertechnika a szemészetben például a szuperlátás lehetőségét ígéri.

Ezekkel a "produkciókkal" a nagy tudású fizikusok, akadémikusok és professzorok a "Mindentudás Egyetemé"-n médiaszemélyiségek lettek. Ez azért is fontos, mert a magyar tudomány újszerű társadalmi szerepvállalásában a tudós tevékenységének új elemekkel kell gazdagodnia.

Az Akadémia részvétele a "Mindentudás Egyeteme" elindításában döntő jelentőségű volt mind a program megszervezése, mind a szakmai nívó és tekintély biztosítása, mind a hírérték megteremtése érdekében. A siker azonban részint kötelez, részint új kihívásokkal jár: a következő szakaszban - erre alapozva - az Akadémia a "Mindentudás Egyetemé"-t a fentebb vázolt, "infokommunikáció és tudásátadás/tudományművelés" program know-how-jának és tudásbázis-építésének továbbvitelével valósíthatja meg.

Ennek során a bemutatások megvalósításához biztosítja a program azt a módszertani és kommunikációs támogatást, ami az e-learninges tudásátadás mai szintjén joggal elvárható. A tudásegész digitális térben történő újrafogalmazódása szervesen kapcsolódhat az MTA Filozófiai Kutatóintézetének a 21. század tudományrendszerét feltáró, hosszú távú, alapkutatási jellegű programjához. Emellett az Akadémia nem mulaszthatja el ezt az alkalmat a magyar szaktudományos gondolkodás tudásegészről alkotott képének rekonstruálására, ami egyfelől a résztvevő előadók számára szempontokat kínál, s ezzel alapot ad a program egyenszilárdságához, másrészt hitelessé teszi a vállalkozás enciklopédikus jellegét a művelt közvélemény előtt.

A virtuális tudományos tér definiálásának másik oldala a következő elméleti kihívást jelenti. Ez a tudomány és társadalom, tudás és közösség problémájának újragondolását igényli.

A fejlett világ tudományosságában a résztvevők szereposztása újabb változáson megy át. Míg az újkor klasszikus modelljében az akadémiai cselekvési terű tudós volt az abszolút középpont, addig már a hatvanas évektől - a Big Science növekedésével - egyenrangú résztvevővé vált a tudománymenedzser, a tudomány- (és egyetem-) szervező. A kilencvenes évekre azután egy harmadik funkció képviselői lettek megbecsült és gyakran intézményesített tagjai a kutatási tevékenységnek: a tudományos eredmények bemutatói, a tudományközvetítők. Ezt vélhetően azon monetáris szemlélet elterjedése termelte ki, amely a köz- és magánpénzek felhasználását egyaránt igazolandóvá, a források elosztásában pedig a közönség véleményét perdöntővé tette. A közeljövőben - de napjainkban is - a tudásalapú társadalom, a tudásalapú Európa tágabb összefüggése ösztönzi tovább a tudomány, a tudás és közösség egymáshoz fordulásának programjait.

______________________________