GYIMESI ZOLTÁN 1928-2003

Megrendülten, mélyen lesújtva jöttünk el búcsút venni Gyimesi Zoltántól. Régóta tudtuk, hogy súlyosan beteg, távozása mégis megrendítette családját, barátait és volt munkatársait. Halála nagyon súlyos veszteség az egész magyar atomenergetikai szakmai közösség számára is.

Mi, akik vezetése alatt dolgozhattunk, tudjuk, hogy milyen kivételes, remek embert vesztettünk el. Talán senki sem tudta olyan tisztán és világosan, nagyon komoly emberi tartással kifejezni szakmánk műszaki és egyben erkölcsi céljait, mint Ő. Pontosan tudta, hogy melyek azok a feladatok, amelyeket el kell végeznünk ahhoz, hogy az egész magyar társadalom nyugodtan élhessen az atomenergia intenzív használata közben. Jól ismerte és valami egész fantasztikus teremtő erővel hasznosította munkájában a világban felhalmozott tudást. Széles körű tudását ipari tapasztalataival, konferenciák, publikációk hozzáférhető információival és olyan ismeretekkel, amelyek nem egészen voltak közismertek, állandóan gyarapította és naprakész állapotban tartotta. Az ő képzelőereje formálta intézetünket olyanná, amilyen lett. Igen nagy hatással volt az egész magyar atomenergetikai iparágra, főleg a Paksi Atomerőmű építésének és üzembe helyezésének kritikus időszakában.

Gyimesi Zoltán 1951-ben szerzett villamosmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd fiatal mérnökként 1956 februárjában kezdte meg kutató-fejlesztő tevékenységét a KFKI Kísérleti Atomreaktor egységében, amelynek késői utódintézményéből ment nyugállományba. Kiváló, magas színvonalú munkája, nagy szakmai tudása és remek szervezőképessége eredményeként, különböző beosztásokban, végül 1979-től a KFKI Atomenergia Kutatóintézet igazgatójaként vezette és tanította munkatársait.

Azon szerencsés emberek közé sorolhatta magát, akik nagy eredmények születésénél lehettek jelen, és így elmesélhették unokáiknak az alkotásmegvalósulásának élményét. Zoli egyik elindítója volt 1959 májusában a Kísérleti Atomreaktornak, azután részt vett a ZR-1 zéróreaktor létrehozásában, majd megalkotója és vezetője lett a később kifejlesztett ZR-2 reaktornak, és legvégül a ZR-6 reaktor létrehozása és a köréje szervezett nemzetközi kutatócsapat működtetése tette fel a koronát nagy ívű kutató-fejlesztői pályájára.

Munkáját elismerték, megkapta az Állami Díjat, kitüntették a Munka Érdemrend arany és ezüst fokozatával. Megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Jenő-díját és a Magyar Nukleáris Társaság Szilárd Leó-díját. A Paksi Atomerőmű és az egész magyar atomenergetika vezetői mindig csak a legnagyobb elismeréssel beszéltek és beszélnek mind a mai napig munkásságáról.

Egész lényében és magatartásában volt valami tiszteletet parancsoló, pedig munkatársaival, iparági kollégáival igazán közvetlen, barátságos viszonyban volt. Mi, az akkori fiatalok felnéztünk rá. Ez nemcsak éles eszének és szókimondásának volt köszönhető, hanem sugárzó emberi tisztességének is. Aki csak ismerte, okkal megbízhatott benne, mindenkinek segítséget, támogatást adott, nem elrejtve véleményét a szóban forgó problémáról, esetről. A KFKI-ban, ahol sokféle ember sokféleképpen vélekedett a rendszerváltás előtt és alatt összegyűlt problémákról, abban mindenki egyetértett, hogy Gyimesi Zoltán véleményét mindig meg kell hallgatni és tiszteletben kell tartani - bár sajnos sokszor nem követték javaslatait, elképzeléseit. Az iparág minden mértékadó vezetője, fontosabb alakja ismerte és tisztelte Gyimesi Zoltánt és mindig nagyon nagyra tartotta szakmai véleményét. Pedig álláspontja sokszor szokatlanul sarkos és határozott volt, ha a helyzet úgy kívánta.

Zoli iskolai éveire mindig szívesen emlékezett, különösen a pápai diákként töltött évekre volt büszke. Tanulmányai végzése alatt sokakkal kötött hosszú időre szóló barátságot.

Zoli élete sikerei és elismertsége ellenére nem volt könnyű. A háború és az azt követő viharok mély nyomokat hagytak lelkében. Nem szeretett mesélni arról, hogy milyen nehézségei voltak, főleg az ötvenes években. Nehéz időkben is tisztességes akart és tudott maradni. Bizonyára ekkor ismerte meg mélyebben az emberi természetet és így tudott elnéző lenni az emberi gyarlóságokkal szemben. Aki csak a legkisebb okot is adta rá, azt szerette és segítette. Mindig azt mondta, ezt ne feledjük: az embereket nem szabad bántani.

Nehéz, nem is mindig lehetséges felidézni a közös múlt emlékeit, de ezek tényleg bennünk élnek, számtalanszor emlegetjük azokat. Senki sem felejtheti el például, aki bármilyen kis részese is volt a ZR-G reaktor építésének, hogy azt Zoli 11 hónap alatt úgy építette meg, mintha minden kapavágást, csavarmeghúzást saját kezűleg végzett volna. Senki más nem lett volna képes ezt a feladatot ilyen tökéletesen, ennyi idő alatt megvalósítani. És amikor elkészült, egy éjszaka Zoli mindenkit hazaküldött, és - kicsit talán szabálytalanul - egymaga indította el a reaktort. Miután ezt a következő éjszaka is megcsinálta, a továbbiakban már megengedte, hogy illetékes munkatársai is közreműködjenek a kísérletekben. A személyes bátorság és a személyes felelősségvállalás egyre ritkább példája volt ez az eset.

Fő segítőtársa felesége, Gitta asszony volt, aki fél évszázadon keresztül jóban-rosszban kitartott mellette és aki utolsónapjaiban is minden áldozatra készen ápolta. Rengeteg örömet okozott Zolinak lánya, később veje, majd főképpen unokái. Zoli rossz nyugdíjas volt, főleg betegségei miatt nem tudta élvezni a nyugalmasabb éveket, de mihelyt unokáiról kezdett beszélni, fölcsillant a szeme, és mindnyájunk számára oly kedves, huncut mosolyával mesélt sikereikről és csínytevéseikről.

Zoli nagyon szerette a hobbitevékenységeket. Munkáját, amennyire tudta, hobbinak is tekintette és sok izgalmas műszaki alkotást nemcsak szakmailag tartott nagyra, hanem úgy is értékelte, mint egy izgalmas új játékot, örömöt adó kihívást. Imádta és élete fontos részének tartotta a repülőmodellezést, az érem- és bélyeggyűjtést, az almádi nyaralót és még sok-sok minden mást, így nehezen értette meg azokat, akiknek nem volt hasonló hobbijuk.

Az utolsó években egyre nehezebben mozgott, betegségei mindinkább úrrá lettek rajta. Nyilván sokat szenvedett, de fájdalmait fegyelmezetten palástolta. Látogatások alkalmával mindig igyekezett vidám, jókedvű arcát mutatni, és sokkal többet érdeklődött barátai, kollégái sorsáról, mint amennyit magáról hajlandó volt elmondani. KFKI-beli és külföldi kollégái, barátai mindvégig aggódtak egészségi állapota miatt és nagy szeretettel emlegették.

Mindent összevetve, egy nehéz, küzdelmekkel teli, ugyanakkor sikeres és boldogságot hozó élet ért véget. Zoli, családod, barátaid, kollégáid búcsúznak Tőled, emlékedet igaz szeretettel, tisztelettel megőrzik. Úgy érezzük, és talán mindig úgy fogjuk érezni, hogy velünk vagy, segítesz, szurkolsz nekünk, és ha jó tanácsaidat többet nem is hallhatjuk, még sokszor megpróbáljuk majd kitalálni, hogy vajon az élet óhatatlanul bekövetkező nehezebb pillanataiban Te mit tennél a mi helyünkben. Isten Veled.

Gadó János KFKI AEKI

________________________