PAKS - FIZIKA - OKTATÁS - TÁRSADALOM

Raics Péter
Debreceni Egyetem,
Kísérleti Fizikai Tanszék

A Paksi Atomerőműben (PA Rt.) történt súlyos üzemzavar reaktorfizikai és technikai vonatkozásai egyértelműek, a beavatkozás és a helyreállítás olyan szakmai feladat, amelynek megoldása csupán idő kérdése. Ehhez rendelkezésre áll a helybeli nukleáris és egyéb szakemberek tudása, a hazai kutatóbázis és a nemzetközi technológiai segítség.

A paksi események folytán sok probléma vetődik fel mindnyájunkban. Bennem a következő kérdések merülnek fel: Miért következett be az üzemzavar? Melyek voltak a szakmai és vezetésbeli okok? Milyen összefüggések lehetnek a paksi esemény és a természettudományos gondolkodás színvonala között? Mi lesz a nukleáris, illetve általában a modern fizikai műveltség szerepe, jövője az oktatásban? A tudós társadalom hogyan viszonyul egy ilyen probléma megoldásához? A média hogyan tájékoztat az eseményekről? A "zöldek" mire használják ki ezt a helyzetet? Hogyan tudnák a természettudományok művelői felhasználni az üzemzavar és az azt követő események során nyert tapasztalatokat az oktatásban, ismeretterjesztésben?

A felvetett kérdésekre a teljesség igénye nélkül próbálok válaszolni annak alapján, hogy milyen tapasztalatok gyűltek össze bennem és kollégáimban 1985 óta a PA Rt.-vel kapcsolatban. Ugyanis abban az évben kezdtünk végezni helyszíni gamma-spektrometriai méréseket a primer körön a korrózióból, erózióból és dehermetizációból eredő anyagok radioaktivitásával kapcsolatban a blokkok szokásos évi javítási időszakában. Pakson van a világ legértékesebb, legkiterjedtebb ilyen jellegű adatbázisa. Más kutatások kapcsán is azt tapasztaltam, hogy a paksi kollégák minden tudományos eredményt szívesen alkalmaznak a rendkívül bonyolult rendszer működésének jobb megismerésére, a biztonság fokozására. Szakértelmükhöz nem fér kétség, ami nemzetközi elismertségükben is tükröződik.

Itt meg kell említenem, hogy a 90-es években három alkalommal alkalmaztuk mérési módszerünket az egyik németországi erőmű "nyugati típusú" reaktoránál. Az első meglepetés a paksi primerkörihez képest körülbelül 10szer nagyobb dózis volt. A másik a reaktorépületben lévő, a paksihoz viszonyítva sokkal nagyobb energiasűrűség. A harmadik a belépéskor szükséges ellenőrzési módszerek fokozatos leépülése, ami a látszólagos szigorúság növekedésében mutatkozott meg (évenként változó rendszer, amely csak a kutatók életét nehezítette meg, de nem véd a terrorizmus ellen). Pakson is elkezdődött a beléptetési rendszer elbonyolítása. Remélem, nem züllik le majd nyugat-európai szintre ez is... Bár láttunk hasznos, átvételre érdemes megoldásokat, nem voltunk elkápráztatva a szervezettségtől, tudományosságtól. És végül: döbbenten tapasztaltuk, ahogyan a német nukleáris szakértelem fokozatosan kihátrált a saját reaktoraik gondozásából mind a tudományos háttér, mind a technológia terén. Most már érteni vélem a paksi események egyes részleteit...

Súlyos vezetési bajok vannak Pakson (is). A szakmai kompetencia és a döntéshozás között mély szakadék tátong hosszú idő óta. A mostani súlyos üzemzavar hozta ezt felszínre a külvilág számára. Itt az utolsó alkalom tehát, hogy megváltozzék az a kialakult vezetési mechanizmus, amely a "termelés mindenáron" szemlélete miatt az operatív emberek véleményét semmibe veszi.

A bajok körülbelül 8 éve kezdődtek. Meglétüket a legutóbbi OSART anyag (IAEA 2001) is megfogalmazza, a PA Rt. májusi jelentésében is megtalálható, az OAH pedig többször felhívta erre mint biztonsági kockázatra a figyelmet. Szinte belső problémának tekinthető, amelyet a sorozatos vezérigazgató-cserék még csak rontottak. Kétirányú bajokat észlelek:

a) horizontális információáramlási hibák: az egyes operatív osztályok és vezetési szervek között nincs meg mindig az igazi szakmai kapcsolat,

b) vertikális szakadás: a legfelsőbb döntésnél igyekeznek kikerülni a nukleáris főosztályt.

A tisztítási eljárás engedélyeztetése során ezt igen durván alkalmazták velük szemben. A biztonsági igazgatóság nem partnere a fizikusoknak, mérnököknek: a "termelés ellenségeinek" tekintik ők is a reaktorosokat! Sőt, a karbantartókat és mindenkit, aki "időhúzással" vádolható. Az egyes operatív osztályokon évek óta olyan elkeseredett a hangulat, hogy az önálló kezdeményezésektől tartózkodnak a legjobb szakemberek. Ez itt életveszélyes!

Három vezetési szintet látok Pakson. A csúcson a gyakran változó állami vezető(ség) ül. Legalul a közvetlenül a napi operatív feladatokat végzők, szervezők "csikócsapata" küszködik azzal, hogy a "közbenső sávbeli" irányítókkal elfogadtassa a szakmai alapú javaslatokat. Ha ezek a biztonsági követelmények miatt lassítják a karbantartást vagy új eljárások engedélyeztetését, akkor bizony röpködnek a "konzervatív", "termelésellenes" minősítések... A legfelső vezetést a közbenső réteg el tudja szigetelni a valós információktól, mert ez látszólag atomerőművi szakemberekből áll (termelési, üzemviteli, biztonsági és egyéb igazgató). De ők nem reaktorosok! "Legfelül" ültek már ebben az időszakban paksi mérnökök is, de ők is elszigetelődtek a reaktort közvetlenül működtetőktől! Az Rt. igazgatótanácsában van-e nukleáris szakember?

A külföldi cég primitív hibáktól hemzsegő eljárása és berendezése nem mentség a döntéshozók és engedélyezők számára. Voltak Pakson olyan szakemberek, akik világosan megfogalmazták a követelményeket a mostani tisztítással kapcsolatban (sőt az elszennyeződést okozó dekontaminálás ellen is tiltakoznak évek óta). A tervezésnél és - sajnos - a döntésnél ezeket senki nem vette figyelembe! (Most ne menjünk bele annak részletezésébe, hogy miért is kellett tisztítani azokat a kazettákat.)

A reaktorüzemmel foglalkozó, nemzetközileg elismert szakemberek, középvezetők, elsősorban a reaktorfizikusok felelősek a reaktor biztonságos működtetéséért. Egyedül ők tudják felmérni, hogy hasadó anyag nemcsak a reaktornak nevezett berendezésben képes kritikus rendszert létrehozni, hanem bárhol, ahol a feltételek adva vannak (pl. az oklói természetes reaktorban két milliárd évvel ezelőtt¹). És ezek állandóan változnak. A mostani helyzetben is minden lépést végig kell gondolni, információt kell nyerni, adatokat kell mérni, ezek alapján szimulálni kell a lehetséges folyamatokat, és csak utána lehet dönteni. A május 3-án történt, nem előírás szerint végrehajtott hidrazinadagolás újra bebizonyította, hogy nincs önmagában kémia. Remélem, nem kell több "esemény" ahhoz, hogy a reaktorfizika megelőzze az amúgy nélkülözhetetlen vegyészetet, gépészetet, hőtechnikát.

A reaktorfizika az egyik legszebb része a tudománynak: a fizikai alapot jelentő hasadási folyamat a magfizika csúcsa, a kritikus rendszer működése és szabályozása a Fizikusi és mérnöki tudás csodálatos egysége. (A kulcsszerepet játszó, korróziót befolyásoló vízkémia még a fizikus számára is izgalmas!) A munkaszervezés, irányítás színvonala pedig...

Olyan tudományos ellenőrző testületre van szükség, amelynek "igen"-je nélkül semmilyen beavatkozás nem hajtható végre a "sárga kerítésen" belül. Ez a grémium többségében a reaktorosokból álljon, és kiegészülhet a többi szakma képviselőivel. De mindenképpen a nukleáris szakemberek véleménye legyen a döntő! Úgy érzem, most, a bajelhárításnál, ez megvalósulni látszik Aszódi Attila támogatásával. Ennek fenn kell maradnia a későbbiekben is, mindörökké. Ehhez kell segítség, hathatós támogatás a paksi szakembereknek, a miniszteri biztosnak! És nyugodt légkör!

A megoldáshoz találhatók megfelelő emberek. Le kellene ülni velük, egyenként, és elmondatni véleményüket. Itt és most kell lépni nagyon gyorsan! Ha most ezt az üzemzavart nem használjuk ki az értelmes és jól funkcionáló rend helyreállítására, kialakítására, soha nem lesz változás. Ilyen átalakításhoz a fizikustársadalomnak, az MTA-nak is segítséget kell nyújtania!

A május 3-i ügy kapcsán látszik: a majdnem lényegtelen ügyekben látszólag szigorú eljárást indítanak, a milliószor fontosabb problémáknál nincs személyi konzekvencia. Ugyanakkor még ekkor sem ismerték fel a nem reaktorfizikai szakemberek, hogy a jelenlegi probléma nem egyszerűen vegyészeti probléma, és hogy a megoldáshoz alapvetően nukleáris biztonsági követelményeket kell teljesíteni. A francia-német cég ugyanilyen hibákat követett el a tervezés, kivitelezés és a módszer alkalmazása során.

A vezetés és a szakma kapcsolata most javulni látszik. Félő azonban, hogy a nehézségek megoldása után visszatér a "kézi vezérlés", amivel a mostani bajelhárítás is elkezdődött.

Segíteni kell a miniszteri biztost abban, hogy a szakmai kérdések megoldásához a technikai és a logisztikai keretek rendelkezésre álljanak, a szakemberek maximális támogatást és elismerést kapjanak. Meg kell értetni a vezetőkkel Pakson és a kormányban egyaránt, hogy most nem lehet sürgetni a munkát. Megfontolt, részletes leírásokat tartalmazó és sokoldalú szimulációkat követelő utat kell járni.

A médiának a természettudományban tudatosan alulképzett, szenzációéhes rétegével nem sokat lehet kezdeni, pillanatnyilag. Ez bebizonyosodott az 1979-es amerikai reaktorbalesetnél is. Ettől függetlenül a szakmának mindig a valós helyzetet kell közölnie: a társadalomnak tartozunk felelősséggel.

Megdöbbentő, hogy a vezető újságok, elektronikus sajtó munkatársai mennyire nem rendelkeznek minimális technikai intelligenciával sem a legtöbb esetben. Ehhez még hozzáadódik a környezetvédőknek nevezett csoportok tudatosan hamis artikulációja. A tudományosság általában is kiszorul a médiából. Ha nem keresik meg a szakembereket, vagy a hozzáértők késlekednek az állásfoglalással, pánik keltésre nyílik lehetőség, ami jól eladható.

A környezetvédők képviselői többnyire szakemberek valamilyen területen. Médiabeli megnyilatkozásaikat lehet erkölcsi alapon vagy színészi teljesítmény szerint minősíteni. De kérdéseikre mindig korrekt választ kell adnunk! Vagy őszintén be kell vallani, ha valamit nem tudunk. Lekezelő, semmitmondó és buta feleletek a válaszadót minősítik, de közben lejáratják a tudományt is. Sajnos, a Parlament Környezetvédelmi Bizottságának április 29-i ülésén (is) ez történt. Az ilyen eseteket aztán nagyon jól kihasználják!

A szakmaiságot jól hangzó demagógiával kerülik meg többnyire. Meg nem nevezett szakértőikre hivatkoznak a nukleáris energia drágaságának, szén-dioxidkibocsátásának (!) és veszélyeinek taglalásakor. Az Energiaklub sok jó kérdést feltett, és több megvalósítható ötletet is közzétett. Ugyanakkor nyilvánvaló hibák, ellentmondások, át nem gondolt javaslatok is jellemzik megszólalásaikat. Erre figyelmeztető írásomat hiába küldtem be "Mások mondják Paksról" című rovatukba, nem jelent meg. Sőt! Az egész levelezési oldal eltűnt a honlapjukról - demokratikusan! Nagyon kérdéses ezek után, mit értenek "társadalmi vitán", amire pedig éppen most készítik írásos anyagukat. A Greenpeace paksi előadása és egyéb megnyilatkozásai is nagyon ellentmondásosak, érveket nélkülözők voltak. Mindezek ellenére fontos lenne kritikájuk, ha az szakmai elemeket is tartalmazna. Szókincsük pillanatnyilag eléggé szegényes: leállítás, bezárás, szarkofág...

Tovább kell folytatni a biztonságnövelés, az élettartam-hosszabbítás és a teljesítményfokozás programját. Paks stratégiai fontosságú a nemzetgazdaság számára. Elismerem a többi energiatermelési módszer hasznosságát, az alternatív technikák jövőbeli szerepét. A "több lábon állás" alapvető politikája viszont megköveteli minden lehetséges eljárás alkalmazását. Az atomenergia még hosszú ideig kulcsszerepet játszik a világon. Amikor "környezetvédők" Paks idő előtti leállítását követelik, hazánk gazdasági mozgásterének utolsó szeletét akarják odadobni az exportra éhes külföldnek.

Az ELFT internetes vitafórumán, a Fizinfón élénk vita bontakozott ki a paksi eseményekkel kapcsolatban. Ez kiterjedt a fizikai és technikai problémákra éppúgy, mint a vezetés, kommunikáció, felelősség kérdéseire. A fizikustársadalom - vagy legalábbis annak egy része - megérezte a probléma súlyát. A felvetett ötletek, javaslatok valamilyen módon a segíteni akarást mutatták. Miért? Az Erőmű hatalmas érték, benne a fizika és technika csodálatosan ötvöződik, így együtt a legnagyobb beruházása ennek a területnek.

Azt hittem és vártam, hogy a tudós társadalom feje, a Magyar Tudományos Akadémia, mint ilyen kérdésekben autentikus társaság, bizottságot hoz létre. Vizsgálni kezdi az okokat, elemezni fogja a tapasztalatokat a jövő számára. A szakmaiság erősítésével leszereli a tudománytalan megnyilatkozásokat, amelyek akár a napi politika szintjére is betörhetnek: elvtelen leváltások és kinevezések, a PA Rt. jövője, az energiaellátás hosszú távú stratégiája. Mindezzel hatalmas segítséget nyújtott volna a paksi szakembereknek abban, hogy soha többé ne fordulhasson elő szubjektív döntés semmilyen vezetői szinten. Ehelyett mi történt? A sajtóból ismeretes, hogy miniszterelnöki felkérést kapott az MTA egy vizsgálóbizottság létrehozására, de azt a nagytekintélyű testület elhárította. Miért? Milyen szinten? Tudomásom szerint a Fizikai Osztályhoz már el sem jutott a kérés. Akkor kinek a javaslatára született a nemleges válasz? Tudom, hogy a probléma rendkívül összetett. De hisz az Akadémián minden szükséges tudományág képviselve van a legmagasabb szinten! Ki vagy mi foglalkozzon ilyen fontos kérdésekkel? Vagy ez csak néhányunknak fontos? Veszélyes fordulat következhet be, ha bármilyen szinten nem igazán szakmai szervezetek, csoportok kezébe siklik át a vizsgálódás. Ez eléggé szomorú lenne, nem?

Miért nem nézte meg nukleáris szakember a terveket már a külföldi cégnél? Mert nem is volt? Itthon még van, lenne. Meddig? Mikor züllünk le az EU-s színvonalra? 2004-től már kötelező lesz?

A paksi történet kiesiben, de nagyon veszélyesen előrevetíthet egy meglehetősen komor jövőt, amely a jelenben gyökerezik. A természettudományok iránti érdeklődés zuhanását sok minden előidézte, többek között a Fizikaórák számának és/vagy jelentőségének csökkentése a közoktatásban. A modern fizika alapjait csak a legritkább esetben tanulják a diákok, mert az már az érettségi félévében van. Nem vígasztal, hogy a "fejlett" országokban is baj van a fizika iránti érdeklődéssel, a szakemberképzéssel. Kialakulóban van egy olyan nemzedék, amelynek intelligenciája féloldalas: a gondolkodást igénylő területek eltűnnek. Nem is lesz rá igény? Nemcsak az atomenergetikát érinti súlyosan ez a válság! Kétségtelen, hogy itt látszik meg leghamarabb és - sajnos - a legkegyetlenebb következményekkel.

Sovány vigasz, hogy a magfizika tárgyú órák sokáig klasszikus példaként elemezhetik majd ezt az esetet. Segítséget Paksnak! Segítséget a tudománynak! Segítséget az oktatásnak és kultúrának! Segítséget a társadalomnak, önmagával szemben is!

Szomorú, bár szimbolikus, hogy Paks miatt kell most ezért mozgalmat indítanunk...

____________________________