1. ábra. A műszaki tervezés kapcsolata más tudományágakkal
Fizikai Szemle honlap |
Tartalomjegyzék |
Fizikai Szemle 2004/2. 54.o.
A TECHNIKA GENERÁCIÓS FEJLŐDÉSE
Tóth József
Észak-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Kht.
A tudományfejlődési tendenciákat elemezve Berényi megállapítja, hogy a természettudomány fejlődését egy háromdimenziós sémával adhatjuk vissza a legreálisabban [1]. Az egyik fejlődési főirány a magfizikán át a részecskefizika irányába mutat, a másik főirány a kvantumkémián át a molekuláris biológia irányába tör előre, miközben a harmadik főirányban például a mechanika fejlődése sem zárult le évszázadokkal ezelőtt, hanem igen aktuális kérdések vizsgálatával tovább folyt és folyik ma is. Jelen tanulmányunk ez utóbbi állítást igyekszik bizonyítani az alkalmazott mechanika fejlődésének egy területéről több konkrét eredményt felvillantó képet bemutatva.
A mechanika mai fejlődésének legfontosabb inspirálója a műszaki tervezés, lévén hogy a műszaki tervezés tulajdonképpeni céljával: a géppel az emberiség szimbiotikus kapcsolata egyre jobban kiteljesedik. A műszaki tervezést, amely az emberi élet szinte valamennyi területét érintve a természettudományok ismereteinek anyagi megvalósítására törekszik, Penny - amint az az 1. ábrán látható - a kulturális élet és a műszaki élet egymást keresztező metszéspontjába helyezi [2].
A műszaki tervezés, géptervezés minőségi munkálatainak előre vetítése, a mechanikai lehetőségek konkrét géptervezést megelőző feltérképezése vezetett a mechanizmusok tárgykörének a mechanika tudományterületén belül történő kialakulására. Ez az orosz “Teorija mehanyizmov i masin” és a német “Getriebelehre” című tárgyak magyar megfelelője.
A mechanizmusok tárgyának fejlődése
A géptervezés területén számos kiváló részeredmény már az ipari forradalom hajnalán megszületett. Ilyenek voltak például a szellemes mechanikus óraszerkezetek, az angol textilipar bonyolult mechanizmusai, a dugattyús gőzgépek forgattyús mechanizmusai.
1. ábra. A műszaki tervezés kapcsolata más
tudományágakkal
Egy időben két nagy mechanizmusiskola alakult ki: P.L. Csebisev (1821-1894) kiváló matematikus egyéniségének munkásságával beindult orosz iskola, és F. Reuleaux (1829-1905) kiváló gépszerkesztés elméleti munkásságával megalapozódó német iskola.
Csebisev a matematika és a mechanika mellett nagy figyelmet fordít a mechanizmusok rendszereinek kérdésére. A mechanizmusok szintézisére vonatkozó munkálkodása során nagy matematikai apparátussal, a legkisebb hiba függvényének vizsgálatával igyekezett a mechanizmus méreteit úgy megválasztani, hogy adott pontja egy előre meghatározott pályagörbét a legjobban közelítsen meg.
Reuleaux minden kérdést gyakorlati oldalról fogott meg, s inkább a szerkesztői módszereket részesítette előnyben a matematikai eszközök alkalmazásával szemben. Megadja a mechanizmusok rendszerezését is, de nem a mechanikai, hanem a funkcionális szemlélet alapján.
Más országok kutatói is jelentős mértékben gyarapították a felhalmozott eredményeket, azonban még ma is érvényesül a két alapító irányzat: a jól áttekinthető gyakorlati funkcionális irányzat és a nagy matematikai apparátust mozgató analitikus irányzat különbsége [3].
A mechanizmusok tárgyának mintegy másfél évszázados múltját áttekintve a robbanásszerű és széles körű fejlődés után az utóbbi évtizedekben a háttérbe szorulás jelei tapasztalhatók. Ennek a háttérbe szorulásnak az az oka, hogy a gépek teljesítményének, fordulatszámának és sebességének megnövelése csakúgy, mint az önszabályozó folyamatok, az automatizálás igényei már nem elégíthetők ki “merev”-nek feltételezett tagok figyelembevételével. Számolni kell hidraulikus, pneumatikus, elektromos, elektronikus és fotoelektromos elemekkel, és figyelembe kell venni a szerkezeti anyagok rugalmas alakváltozását is [4]. Ezen összetett problémák megoldása nagyszámú szaktudomány legmodernebb eredményeinek az ismeretét feltételezné, amely ismeretekkel egy-egy kutató, sőt még egy kutatócsoport sem rendelkezhet.
Ebben a problémában előrelépést jelent az amerikai problémamegoldó iskola, amely a különféle szakspecialistákból és más szakterületeken működő gondolkodókból álló csapatok szervezett együttműködését ajánlja a generálisan új megoldások megtalálására. Kétségtelen tény, hogy így előálló “ötletroham”-mal jórészt kiküszöbölhető a szakmai specialisták “csőlátás”-át tükröző ötlettelenség, de egységes rendszerre, elméleti tisztánlátásra ezek a spontán gondolathalmazok nem vezethetnek. Az új rendszer, amely elméleti előrelépést eredményezhet, csupán a mechanizmusok tudományának új felépítésétől, a kezdeti gyökerekhez történő visszanyúlástól remélhető [5].
Különösen indokolt a mechanizmusok tárgy anyagának kiterjesztése, egy új tudományos szintézis megalkotása annak ismeretében, hogy a közelmúlt évtizedeiben a számítógépek alkalmazásával, a különböző átfogó számítástechnikák és az informatika elterjedésével a géptervezés manuális feladatainak megoldásai óriási fejlődésnek indultak. A számítógépek alkalmazásával egyre nagyobb mértékben betölthető a géptervezés manuális tevékenységének elvégzése [6, 7], az alkotó tevékenység kifejtésében viszont ezzel párhuzamosan az emberi elme szerepe növekszik. Növekszik a minőségileg új megoldások felismerésének a jelentősége, amit a mechanizmusok tárgyának eredeti célkitűzése: a tudományosan megalapozott rendszerezés rendkívül hatékonyan elősegíthet.
A mechanizmusok anyagának kiterjesztése
A klasszikus meghatározás szerint a mechanizmus tulajdonképpen szilárd testek rendszere, amelyek úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy bizonyos mozgási lehetőséggel bírnak [8]. A mechanizmushoz tartozó bármelyik szilárd testet tagnak nevezik. E meghatározás túlhaladottságát könnyen beláthatjuk, ha például arra gondolunk, hogy eszerint a belsőégésű motorok hengerterét megtöltő égési gáz nem sorolható a gépmechanizmus tagjai közé, holott ezen gáz nyomása tartja mozgásban az egész motort. Vagy például a szivattyúban áramló víz sem sorolható a mechanizmushoz, pedig a víz jelenléte idézi elő a szivattyú egészének a működését.
Az említett példák is mutatják, hogy a mechanizmus tagjai sorában a szilárd testek mellett kívánatos figyelembe venni a folyadékból, a gázból és az elektromágneses erőtérből álló elemek egymásra hatását is, amely kívánalomnak az alábbi, az inhomogén gépmechanizmusok elemi szabadságfokmátrixának felállításával tehetünk eleget:
|
|
szilárd |
folyadék |
gáz |
erőtér |
|
alaktartó |
1 |
0 |
0 |
0 |
|
térfogattartó |
1 |
1 |
0 |
0 |
|
tömegtartó |
1 |
1 |
1 |
0 |
|
energiatartó |
1 |
1 |
1 |
1 |
A mátrix bináris jelekkel (1 = igen, 0 = nem) azt fejezi ki, hogy az egyes anyagi minőségekhez milyen működési jellemzők tartoznak. Így például az első oszlop szerinti szilárd anyagú gépelem alakját, térfogatát, tömegét és energiaállapotát is megőrzi a működés során. A folyadék anyagú gépelem alakját nem őrzi meg a működés során, a gáz anyag minőségű gépelem sem alakját, sem térfogatát nem őrzi meg, míg az erőtér minőségű gépelem csupán energiatartó a működése során. A fenti mátrix amilyen egyszerű, mondhatni, olyan mértékben nagyszerű is. E helyen nem mutatjuk be azokat a bizonyító ábrákat, amelyek az irodalomban fellelhetők [5, 9] és amelyek kézenfekvően igazolják, hogy a folyadék elem kétcsuklós mechanizmussal, a gáz elem háromcsuklós mechanizmussal, míg az erőtér elem négycsuklós mechanizmussal helyettesíthető, vagyis a mátrixban feltüntetett egyenértékek gyakorlati realitással bírnak.
2. ábra. A kvadraprés sematikus
megjelenítése
A következőkben két kiragadott példán mutatjuk be, hogy a mátrixban feltüntetett mechanizmus egyenértékek cseréjével milyen forradalmian új konstrukciók realizálhatók.
Kvadraprés mint revolúciós innováció
Az emberiség igen régóta gyárt és alkalmaz különféle tömörítő, préselő gépeket. Ezen présgépek közös jellemzője, hogy munkaterükben az anyag alakítása egyirányú, lineáris. Az egyirányú préselés a szilárd, vagy kváziszilárd préselvényekben inhomogén feszültségállapotot idéz elő, a tömörödés és az anyag folyása egyenlőtlen és meglehetősen korlátozott.
Forradalmi előrelépést (revolúciós innovációt) jelent a tömörítés, préselés területén az egy időben több irányból bekövetkező préselés, illetve az ezt realizáló négyzetes sűrítésű, úgynevezett kvadraprés [10], amely sematikus ábrázolásban a 2. ábrán látható.
Az ábrán látható kvadraprés négyzet alakú 1 présterét hézagmentesen négy – T1 T2, T3, T4 - préspofa határolja, amely T1-4 préspofák kölcsönösen egymáson és a 2 présállványon fekszenek fel.
Jól látható, hogy a szerkezet (szilárd test) mechanizmusa túlhatározott, ugyanis minden egyes T préspofa három irányból meg van vezetve, az elmozdulási szabadságfok 0. Mindezek ellenére - amint azt a gyakorlatban kivitelezett gép is bizonyítja - a T1-4 préspofákhoz csatlakozó hidraulikus M1-4 munkahengerek az egyszerű 3 hidraulikus vezérművel működtethetők: beáramlásra kapcsolva az 1 préstér szűkül, illetve kiáramlásra kapcsolva az 1 préstér tágul. Vagyis a hidraulikus mechanizmuselem bekapcsolása a szerkezet túlhatározottságát feloldja, sőt a gyakorlati tapasztalatok szerint nemcsak a geometriai túlhatározottság, de még a vezetékek megmunkálási pontatlanságából adódó hibák mozgást akadályozó hatása is rugalmasan kiküszöbölésre kerül.
|
|
|
|
|
|
A gép kialakításának szilárdsági jellemzői rendkívül kedvezőek, ugyanis az 1 présteret a 2 présállvány teljesen körbefogja. Ezért a 2 présállvány méreteit kifelé tetszőlegesen növelhetjük, vagyis elvben az 1 préstérben elérhető nyomás korlátlanul fokozható. A gép előreláthatólag a mezőgazdasági zöldtakarmány légmentesen tömör tartósításától kezdve, a nukleáris hulladék tömörítésén át a tömör kvadratikus műgyémánt előállításáig rendkívül széles körben felhasználható.
Csőhengermű rekonstrukciós innovációja
Merőben új konstrukció kifejlesztésre másik példaként a Mannesmann-féle varratnélküli csőhengerlő berendezés rekonstrukciós innovációjának (felújításos minőségi jellegű megújításának) esetét említjük.
A 3. ábrán látható Mannesmann-féle varratnélküli csőhengerlő berendezés megalkotása az 1890-es évekre nyúlik vissza. A hengerlés alatt lévő 1 cső az I. hengermű és a II. etetőberendezés együttes munkájával alakul olyan módon, hogy a periodikus üregezésű 2 pilgerhengerek a 3 nyújtó tüskére húzott 1 csövet visszahengerlik a II. etetőberendezés irányába, aminek hatására a 7 dugattyú a 8 zárt munkatérben lévő levegőt összesűríti. Ez a sűrített levegő a következő hengerlési ütemben az alakítás alatt álló 1 csövet előre löki a 2 pilgerhengerpár üregébe, amely azt újra visszahengerli, és így a 7 dugattyú újból összesűríti a 8 zárt térben lévő levegőt, az újból előrelöki az alakítás alatt álló 1 csövet, és ez így megy tovább az 1 cső teljes hosszának lenyújtásáig. A berendezés többi elemei: a 9 hengerben lévő löketállító 12 dugattyú, az előrelökés véghelyzetét beállító 10 vízfékbe ütköző 4 fékező perem és az előrelökés során 90 fokot elfordító 11 csavarhoronyba bekapcsolódó 6 kilincsmű csakúgy, mint a 15 előtoló szán kialakítása az elmúlt 60-80 évben semmit sem változtak annak ellenére, hogy a 8 zárt munkatérben lévő levegő nyomásának növelésére és a 2 pilgerhengerek üregezésének az optimalizálására számtalan próbálkozás történt azért, hogy a hengerlés termelékenységét fokozzák. A sok próbálkozás azonban eredménytelen maradt, ugyanis a 8 zárt munkatérben lévő levegő nyomását egy határon túl fokozva az alakítás alatt álló 1 csövet a 2 pilgerhengerek nem képesek időben visszahengerelni, a hengerelt cső minősége romlik, sőt a nyomásfokozást tovább erőltetve a berendezés összetörik.
Ennek a számos kísérlettel igazolt felismerésnek a birtokában a német Mannesmann cég a 4. ábrán látható új generációjú megoldást jelentette be [11]. A szabadalom leírása kimondja, hogy hidrodinamikus megoldásokkal a termelékenység tovább nem fokozható, ezért a 13 primer és a 14 szekunder rész egymásra hatása folytán elektromágneses elven hajtja meg az 5 előtoló rudat. Ez a megoldás, bár az elektromos jelátviteli technikára jellemző pontosság és tetszőleges vezérelhetőség előnyeivel rendelkezik, de a gyakorlatban: nagy hőségben, porral és vízzel szennyezett környezetben, 40-50 tonnás tömegek, 1-1,5 méteres lökethosszú, percenkénti 80-90 löketszámú, 0,5-1 mm-es pontosságú mozgatására nem vált be. A sikertelenség oka az, hogy ma még (a normál hőmérsékletű szupravezetés megoldatlansága miatt) olyan erős elektromágnesekkel nem rendelkezünk, amelyek biztosítani tudnák az itt szükséges magas térenergiát.
Ebben a helyzetben vetődik fel, hogy az elektromágneses erőteret egy négy szabadságfokú szilárdtest-mechanizmussal helyettesítsük [12, 5. ábra]. Ezt a szerepet a 2 pilgerhengerpár 16 alsó tengelycsonkjára ékelt forgattyús mechanizmus, azaz a 17 forgattyú, 18 forgattyúcsap, 19 hajtókar, 20 csapszeg és 21 dugattyú együttese látja el. Ha a 22 henger terét a teleszkópos 24 csővezetéken át összekötjük a 8 hengertérrel, akkor az így keletkező zárt gázmechanizmus közvetíti az I. hengermű mozgatási energiáját a II. etetőberendezés 7 dugattyújához.
A 3. és 5. ábra összevetésével az is belátható, hogy a világon számos helyen üzemelő, elavult hidrodinamikus berendezés egy rekonstrukció keretében kiegészíthető a 17-26 elemekből álló inhomogén mechanizmuslánccal, és így egy új generációjú csőhengermű áll elő. Ezt a felújítás keretében végrehajtott modernizálást más szóhasználattal rekonstrukciós innovációnak nevezzük.
Megemlítjük még, hogy az 5. ábra szerinti megoldásnak a forgattyús hajtóműve egy x méretű tengelyeltolással, a 7 dugattyúja pedig a 31 nyomótartályhoz csatlakozó 30 ellennyomó térrel van ellátva. Az x méretű tengelyeltolással úgynevezett aszimmetrikus forgattyús mechanizmushoz jutunk, amely a hengerlés irányában hosszabb íven, míg az etetés irányában rövidebb íven szolgáltat egyenes vonalú elmozdulást. Mindennek az a célja, hogy a csőhengermű hengerlési szakaszain növeljük mind a hengerlés hosszát, mind a hengerlés sebességét és így úgynevezett progresszív csőhengerlést (12) valósítsunk meg.
Az innovációs fejlődésről
Számos példát említhetnénk még arra, hogy homogén merevtest-mechanizmusokat inhomogén mechanizmusokra cserélve, illetve a cserét fordítva elvégezve milyen jelentős minőségi ugrásokat tudunk elérni a technika fejlődésében.
Amint az a 6. ábrán látható, ezek a minőségi ugrások, revolúciós innovációk a biológiai lények törzsfejlődésének váltásaihoz hasonlóan a termékek, gépek, technológiák generációs váltásait idézik elő.
A minőségi ugrásokat nemcsak a gépeket felépítő mechanizmusok váltása idézheti elő, hanem bármely jelentős innovációs tényező. Schumpeter klasszikusnak számító innovációelméletének [13] lefektetése óta keletkezett bő irodalomban magára az innováció fogalomra több mint száz meghatározás született [14]. E helyen az egyik legszélesebb meghatározást alkalmazzuk, amely szerint az innováció ismeretének bevitele a termelésbe.
A 6. ábrán látható innovációs fejlődési modell a revolúciós ugrások (R1, R2) és viszonylag egyenletes evolúciós fejlődési szakaszok (E1, E2) egymást követő váltásait mutatja be, a jelenben pedig, amikor a 2. generáció belső fejlődési tartalékai kimerültek, az a jövő nagy kérdése, hogy a termék egy újabb revolúciós ugrással tud-e tovább fejlődni (Y pont), avagy kihal (X pont). Amint a darwini fejlődéselmélet két alappillérét: a természetes kiválasztódást és a változékonyságot sem lehet egymásra visszavezetni [15], ugyanúgy a gépek és a technológiák fejlődésének evolúciós és revolúciós folyamata sem fogható fel egymás meghosszabbításaként.
Az egyes technológiai berendezések, vagy fogyasztási eszközök viszonylag egyenletes, lassú (evolúciós jellegű) fejlődését viszonylag hatásosan segítheti elő a piaci értékmegítélés, habár itt is zavarok forrása az egyes nyersanyagok, energiahordozók és munkaerő nemek terén megnyilvánuló konjunkturális hullámzás.
6. ábra. A termékek innovációs
fejlődése
A minőségi váltással járó, ugrásszerű (revolúciós jellegű) fejlődést azonban a piaci értékmegítélés teljesen esetlegessé teszi, ugyanis ez esetben a minőségileg új, használati értékben ugrásszerűen jobb termék nemcsak a korábbi elavult termékkel áll szemben a piaci versenyben, hanem az előállításhoz felhasznált régi és már teljesen amortizált termelőberendezések költsége is szemben áll az új termékek előállításához szükséges új termelőberendezések létesítési költségével. A piaci szabályozás paradoxona, hogy rövid távon az evolúciós innováció jól kiszámítható, egyenletes fejlődést biztosító folyamatát preferálja, hosszú távon viszont a revolúciós innováció meglepő, ugrásszerű változásának a létjogosultságát ismeri el. Időben végrehajtott revolúciós innováció nélkül a termékfajta kihal [16].
Részletes elemzéssel kimutatható [9], hogy az új termékfajta megalkotása gépeknél legalább öt esetre tagolható:
Az új termékfajták puszta felsorolásánál is látható, hogy a legegyszerűbb 1. és 2. esetben is projekcióról beszélünk, ami azt jelenti, hogy az új gépek, műszaki termékek a régi és már ismert gépek és termékek elemeinek projektálásával, az alkotó gondolatok valóságba való kivetítésével jönnek létre. (Ezért beszélünk ezeknél revolúciós innovációkról, míg az evolúciós innovációknál a véletlen, a meglévő elemek hibás másolása vezet a fejlődésbeni változásokra.)
Vagyis míg az evolúciós fejlődés öntudatlan folyamat és a másolás hibájára vezethető vissza, addig a revolúciós ugrásokat az emberi elme és akarat jövőbe történő kivetítése, projekciója hozza létre. Ez elmondható nemcsak az új gépeket megalkotó konstrukciós fejlődésről, hanem az ezeket létrehozó, elállító technológiai fejlődésről is.
A konstrukciós és a technológiai fejlesztés egysége és különbözősége
Az új termékgenerációkat eredményező kitörési pontok a 7. ábrán bemutatott módon a konstrukciós fejlesztés és a technológiai fejlesztés eltérő arányait tartalmazzák.
 7. ábra. A konstrukciós és a technológiai fejlődés viszonya, a termékszínvonal-térkép |
|
A 7. ábra szerinti termékszínvonal-térképen látható, hogy a fejlődés során a valamikori magas színvonalú termékek később már csak közepes színvonalú terméknek, majd még később alacsony színvonalú terméknek felelnek meg. A modernizációt tekintve egyformán lehetséges előrelépés a konstrukció színvonalát, illetve a technológiai fejlesztést illetően. A két modernizációs típus: a konstrukciós, illetve a technológiai fejlesztés különbözősége a termelés során az értékre gyakorolt hatásban és a változtatási költségek nagyságában jelentkezik meghatározó módon.
A 8. ábrán bemutatott átlagos esetben a konstrukció (géptervezés) során az érték 75%-a épül be az új gyártmányba, míg a technológia összetevői: a gyártástervezés 13%-ot, a konkrét gyártás 6%-ot és a szerelés is csupán 6%-ot eredményeznek. Ez azt jelenti, hogy a legalaposabb és leginkább körültekintő munkát az új termék tervezése során kell befektetni, mivel itt van az új érték bevitelének a legnagyobb valószínűsége.
Még jobban kihangsúlyozza a géptervezés új érték bevitelében betöltött dominanciáját az átállási költségek új érték bevitelével ellentétesen súlyozott karakterisztikája. Ha az új termék megalkotása során átállásra van szükség, az a géptervezés során elenyésző költséget igényel, a gyártástervezés során bekövetkező átállás már jelentősebb költséget von maga után, míg a konkrét gyártás és még inkább a szerelés során bekövetkező átállás óriási költséggel jár.
Eredményeinket összefoglalva tehát leszögezhető, hogy a technika fejlődése olyan generációs változást ír le, amely mély értelmű analógiában áll a biológiai lények törzsfejlődésével. A forradalmi ugrásokat a technikai fejlődés során a jelentős innovációs eredményeknek a gyakorlati gyártásba való bevezetése jelenti, míg az egyenletes fejlődést, az új generációk öntökéletesedését a technikában érvényesülő technológiák másolásának hibái, illetve ezen hibák kijavításai eredményezik.
Ezen eredmények hasznosítására és jelentőségének érvényesítésére két példát említünk:
Megjósolhatók-e a technika fejlődésében bekövetkező forradalmi ugrások, generációs változások?
A bionika eddigi fejlődése szerint a biológiai lények alakja, szerkezete, mozgása került át a technikában történő felhasználásra [17]. Itt vázolt eredményeink szerint a bionika fejlődésének negyedik, új és betetéző lépcsőfokát nyitjuk meg annyiban, hogy a jelenkori alkalmazási lépcsőfokok mellett bekapcsoljuk a biológiai lények önfejlődése törvényszerűségeinek a felhasználását is a technika fejlődésében. A géptervezés hatékonysága annyiban fokozható a biológiai fejlődésanalógiák felhasználásával, hogy előre megjósolhatók a technikában várható forradalmi jellegű változások, stratégiai megugrások.
Ez az eredmény a világ tudományosságában új dolog, ugyanis jelenleg uralkodik az a nézet, hogy a forradalmian új tudományos eredmények betörése a technikában nem jósolható meg. Minden innovatív nagyvállalatnak tűzoltócsapathoz hasonlóan folyamatos edzésben kell tartani egy kutatás-fejlesztési részleget, és amikor a forradalmian új termék a piacon megjelenik, arra le kell csapni, és azt a tűzoltás sebességéhez hasonlóképpen gyorsan termelésbe kell vonni [18].
Módszerünkkel - amely szerint az innovatív ismereteket feltérképezzük, és azokat előtervezéssel megvalósíthatóságában elemezzük - igenis előre lehet jelezni a forradalmian új termékek lehetőségét, és így sokszor éveket (ritkán évtizedeket) nyerhetünk a forradalmian új gondolatnak a technikába történő bevezetésében.
Egyes vállalati vagy országstratégiák lefektetése
Az előremutató fejlesztési stratégiák tere jelentősen megnyílik a forradalmian új termékek és technológiák feltérképezésével, és ha tudatosan építünk erre. Itt már alaposan figyelembe kell venni a konstrukciós fejlesztés és a technológiai fejlesztés különbözőségeit, azt, hogy a konstrukciós fejlesztés olcsó és igazán előremutató perspektívákat eredményez, míg a technológiai fejlesztés drága és igazán hátrahúzó nehézségekkel tarkított, magas önköltsége csak nagy darabszámú gyártásnál térül meg.
Példaképpen megemlítünk egy szakirodalmi megállapítást, amely szerint Magyarországon “Az új típusú fegyverek kifejlesztésére a hazai ipar nem alkalmas” [19]. Ez a megállapítás csak annyiban igaz, hogy a hadiipari szakemberek, a szakmai specialisták abban a hiedelemben élnek, hogy a lőportöltetű lőfegyverek területén meglepő minőségi ugrás már nem várható, a lőporos lőfegyver-generáció csupán apró finomításokkal, technológiai csiszolásokkal fejleszthető és, hogy emiatt a piac telitett gyakorlatilag egyenértékű lőfegyverekkel. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a technika generációs fejlődése a hadiipar területén is ugrásszerű fejlődést jövendöl - nevezetesen a támadó fegyverek és fegyverrendszerek több évszázados dominanciája után az elkövetkező évszázadban alapvető paradigmaváltás, a védekező fegyverek kifejlesztésének dominanciája várható [20] -, úgy más válasz adható a felvetett kérdésre. Igenis, Magyarországon is megvan a lehetőség arra, hogy az új generációjú, úgynevezett nyomásakkumulátoros lőfegyverek területén, és ennek ismeretében 100-400%-os lőtávfokozású fegyverek konstrukcióját megoldva [21], a nemzetközi kapcsolatokra támaszkodva és a fejlesztésben vezető szerepet vállalva, új típusú fegyverek kifejlesztése terén világsikereket érjünk el, és ezen sikerekkel a háború helyett a béke meghosszabbítását segítsük elő.
Irodalom
