VOSZKA RUDOLF 1928-2004

Voszka Rudolf Székelyudvarhelyen 1928. április 13-án született. Apja, Dr. Voszka István, 1948-ig aktív államügyész, 1956-ban nyugdíjasként halt meg. Anyja, Ádámi Berta, háztartásbeli volt. 1950-ben nősült először. 1953ban született Éva leánya. 1958-ban újra megnősült. 1960-ban született István fia.

Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1946-ban kezdi meg. Még mint egyetemi hallgató 1949-ben került a budapesti Orvoskari Fizikai Intézetbe demonstrátori minőségben. Az Orvosegyetemen, illetve elődjén, az Orvoskaron az akkor nem régiben alakult új intézetek között volt az Orvosi Fizikai Intézet is. Egyike lett az Intézet első munkatársainak. A munkafeltételek, a külső és a belső körülmények nem voltak túlságosan kedvezőek: egyrészt az Orvoskar lelkesedése nem volt különösen nagy a fizika iránt, másrészt az Intézet vezetése is változott; először Koczkás Gyula professzor állt az Intézet élén, akit 1950-ben Tarján Imre váltott fel. Az újonnan alakuló intézet még nem rendelkezett tradícióval. Nem volt kialakult fizika tantárgyi tematika, sőt nem létezett még olyan oktatási koncepció sem, amelyik az orvosok sajátos érdeklődését tekintetbe vette volna. A kutatási témák kialakítása, illetve kapcsolódásuk az orvosi problémákhoz ugyancsak kérdéses volt. Egyszóval mindent akkortájt kellett létrehozni, megszervezni, megvalósítani. Az Intézetnek ebben a hőskorában, ebbe a kreativitást igénylő légkörbe került a fiatal, lelkes Voszka Rudolf, akiben volt tettvágy, kellő tehetség és kitartás, szorgalom ahhoz, hogy a rá kiszabott, sőt az önként vállalt feladatokat teljesítse is. 1950-51-ben gyakornok. 1951. szeptember 6-án megkapta középiskolai matematika-fizika szakos tanári oklevelét. Még ebben az évben tanársegédi, majd 1957-ben adjunktusi kinevezést nyert. Az Orvosi Fizikai Intézetben oktatási tevékenységét az aktív részvétel jelentette a tantermi előadások és a laboratóriumi gyakorlatok tematikájának kialakításában, majd később az orvosi irányultságú elektronikai ismeretek tankönyvi szintű összegzésében is részt vett. Tanítványai szerint is jó pedagógus, kedves, közvetlen oktató volt, aki tudott lelkesíteni, tudta elismerni a jó eredményt, és türelmesen magyarázott, megértően konzultált azokkal, akik bármely okból nem tudták követni a tananyagot. A színvonalas pedagógiai munkára felfigyelt a Kar vezetése is, és az 50-es években megbízta az első évfolyamos csoportokban a csoporttanácsadói rendszer megszervezésével. Az egyetemen az általános orvosi karon gyakran helyettesítette Tarján Imrét a professzori előadásokon. A német hallgatóknak több éven át önállóan adott elő. 1962 szeptemberétől Tarján Imre megbízta az intézetvezető-helyettesi teendők ellátásával.

1957-től kezdve többször volt a környező országokban rövidebb tanulmányutakon, illetve konferenciákon. 1959 óta önálló aspiráns. A hatvanas évek közepén két hónapos tanulmányúton volt a stuttgarti egyetemen. A fizikai tudományok kandidátusa oklevelének kelte 1965. január 28., ez volt a 3035. kandidátusi oklevél. 1969-től 1976-ig docens a közben Biofizikai Intézet nevet felvett intézetben. Az ő koncepciójához fűződik a Tarján Imre által szerkesztett Biofizika alapjai című tankönyv 5. (1977), illetve 6. (1981) kiadásában a Bioelektronika fejezet. 1976-ban kerül tudományos igazgató munkakörben az MTA Kristályfizikai Kutatólaboratóriumába, mely kutatólaboratórium 1976. január elsejével az addig a BME-n működött Kristálynövekedési Tanszéki Kutatócsoportból, illetve a SOTE-n működött Kristályfizikai Tanszéki Kutatócsoportból alakult meg. 1979ben megkapja a fizikai tudományok doktora fokozatot. 1990-ben ment nyugdíjba.

Első (Tarján Imrével közös) cikke 1953-ban, a Fizikai Szemlében jelent meg. A következő években, magyar folyóiratokban (Magyar Fizikai Folyóirat, Orvosi Hetilap, Katona Orvosi Szemle, Kísérletes Orvostudomány) orvosi vonatkozású méréstechnikai problémákról, valamint alkáli-halogenid kristályok növesztéséről jelentetett meg cikkeket. Külföldön először 1959-ben az orosz nyelvű Krisztallográfiában publikált. Alkáli-halogenidek ponthibaszerkezetének vizsgálatával, a magfizikában alkalmazott detektorkristályok, majd akusztooptikai egykristályok előállításával foglalkozott. 1976-ig mintegy 60 dolgozata jelent meg, és 7 elfogadott újítással és 2 találmánnyal rendelkezett. Tudományos igazgatósága tizenöt éve alatt további kilencven publikációnak lett szerzője, illetve társszerzője. Különösen nagy visszhangja volt az extrém tisztaságú OH-mentes alkáh-halogenid kristályok előállításával foglalkozó cikkének. Neki is köszönhető, hogy a Gamma vállalat NaI(Tl) detektorkristályokat tonnányi mennyiségekben tudott gyártani, és így a világ vezető szeintillátor-előállító cégei közé került.

1969-ben megkapja az ELFT Gyulai Zoltán-díját. 1972ben az Oktatásügy kiváló dolgozója. Ugyanebben az évben megszerzi a "Kiváló újító" arany fokozatát. Tarján Imre a következőképen jellemzi: "Voszka mérnökbeállítottságú fizikus. Erősen gyakorlati típus." Mint kutató kifogyhatatlan ötletességű kísérletező volt, aki nemcsak ötletadóként, hanem ragyogó manualitása révén a kivitelezésben is igen fontos szerepet játszott - legalábbis abban az időben, amikor még a Puskin utcában dolgozott. Később az igazgatói teendői egyre ritkábban engedték meg, hogy kísérleti munkákkal saját maga foglalkozzon. Az 1970-es évek közepétől folytonosan romló pénzügyi helyzet sok energiáját elvette. Már a kutatólaboratórium beindításához kevesebb pénzt kapott forintban, mint amennyit korábban dollárban terveztek be. Így például, a budaörsi úti telephely felépítésekor légkondicionált helyiségeket alakítottak ki elektronmikroszkópok számára, ezekbe azonban pénzhiány miatt soha nem került elektronmikroszkóp. Önzetlenül át akarta adni igazgatói keretét, hogy nála fiatalabb munkatársai is hozzájuthassanak "nyugati" kiküldetésekhez. Kezdeményezését viszont felsőbb helyen elutasították. Sok munkájába került, míg a kutatólaboratórium nemzetközi kapcsolatait magas szintre emelte. A kutatólaboratóriumban sikerült kialakítania egy komplex anyagtudományi láncot az alapanyag-előállítástól és -tisztítástól kezdve a kristálynövesztésen, az orientáláson, a megmunkáláson és a minősítésen át a kristálytulajdonságok vizsgálatáig. Voltak tévedései is, tevékenysége mégis jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Gyulai-Tarján kristályfizikai iskola mindmáig eredményesen működik.

Több éven keresztül a Tudományos Minősítő Bizottság fizikai és csillagászati szakbizottságának titkára (1982-91), az ELFT kristályfizikai szakcsoportja vezetőségének tagja, illetve elnöke (1973-78). Tagja volt az Egészségügyi Minisztérium felsőoktatási bizottságának. Elnöke volt az általános orvosi kar tanácsadói bizottságának, ugyanott titkára a műszerügyi bizottságnak, tagja az oktatási-nevelési bizottságának. Az egészségügyi dolgozók szakszervezetében 10 éven át vezetőségi tag.

Hosszú, türelmesen viselt betegsége után 2004. február 7-én hunyt el. Temetésén korábbi tanítványai, a Semmelweis Egyetem részéről Rontó Györgyi professzorasszony, az MTA részéről utóda, Janszky József búcsúztatták.

Emlékét mind tanítványai, mind munkatársai megőrzik.

Hartmann Ervin, Janszky József
MTA SzFKI

________________________________