Fizikai Szemle 2007/12. 428.o.
Simon Singh: A NAGY BUMM
Fordította: Szécsényi-Nagy Gábor. Park Könyvkiadó, Budapest 2006.
Minden idők legfontosabb tudományos felfedezésének
története - szól a könyv alcíme. És, tesszük hozzá, miért
is kell tudnunk róla? Mert az Univerzum "kozmikus
ősrobbanásban” megvalósult kezdetének fizikai-csillagászati
elmélete és azok a megfigyelések, amelyeket a
tudományos közvélemény tapasztalati bizonyítékoknak
tekint, minden bizonnyal a 20. század nagy összegező
vívmányai, amely tényleg megérdemel egy közel 600
oldalas könyvet. Nem is akármilyen könyvet, mert a
kötet már megjárta a nyugati könyvpiacokat, és nyilván
az ottani sikerek híre győzte meg a kiadót a magyar kiadás
szükségességéről vagy üzletéről is.
Először pár mondatot a szerzőről. Simon Singh
1964-ben született Angliában, Cambridge-ben szerezte
fizikus oklevelét, a PhD-fokozatot részecskefizikából
kapta. A BBC-nél kezdett dolgozni, majd hamarosan
sajátos ismeretterjesztőként szerzett hírnevet.
Ebben fő szerepet játszott A nagy Fermat-sejtés című
könyve, amely témáról 1996-ben dokumentumfilmet
is rendezett.
A Nagy Bumm című könyve tulajdonképpen egy
zseniális témaválasztás, zseniális hangszerelésű, úgyszólván
letehetetlen (hiába 600 oldalas) mű. Témaválasztása
azért zseniális, mert a kozmikus ősrobbanás
csaknem minden országban - ahova a könyv már
eljutott - tabutémát, vagy legalábbis nagy és éles vitát
kavaró kérdést boncol. Zseniális a könyv hangszerelése,
mert igazából amolyan félig ismeretterjesztő
(ponyva), félig (óvatosan válogatott) tudományos-
tudománytörténeti fejtegetés, ami kényesen egyensúlyoz
a tudományos ismeretközlés igénye és az állandó,
mégis regényszerű mese között. Ez az egyensúlyozás
irigylésre méltóan sikerült!
Egyedüli gondunk a 142. oldalon van azzal, hogy az
angol hajóhad nem 1666-ban, hanem 1588-ban verte
meg a spanyol Nagy Armadát, ha ugyanarra a nagy
szenzációra gondolunk, mint a szerző. Az „annus mirabilis”
- a csodálatos év - amelyben annyi fontos esemény
történt, ettől még lehet 1666, mindenek előtt Newton
felfedezéseinek (többek között a klasszikus mechanika,
optika, gravitáció területén) köszönhetően.
Visszatérve az ősrobbanás elméletének bemutatására,
valóban egyetértünk a történeti bevezetővel, meg
azzal is, hogy a Nagy Bumm fogalomkörének története
- a szó szoros értelmében - mégis Einstein (és persze
Friedmann) táguló Univerzumról szóló modelljével
kezdődik. Még akkor is, ha előbb Einstein visszatért a
statikus univerzummodellre, mert még nem volt komoly
csillagászati tapasztalat a táguló Univerzumra.
Edwin Hubble kutatásainak bemutatásával folytatja a
tárgyalást. Közben lelkiismeretesen kitér arra a modellre
is, amellyel Fred Hoyle, Hermann Bondi és Thomas
Gold próbálkoztak: az állandó állapotú világmodellre
(amelynek kis szépséghibája a folyamatos, bár kicsiny
méretű anyagkeletkezés). A szerző részletesen ismerteti
Hoyle küzdelmeit az elemek keletkezésének asztrofizikai
magyarázatáért, majd azt a csodálatos alkotást,
amelyben Willy Fowler és a Burbidge-házaspár közösen
megfejtette az elemgyakoriság kozmikus csodáját.
Singh bemutatja a Jansky-féle rádiócsillagászat „kirobbanását”
(1930 körül), ami elvezetett pár évtized után
ahhoz, hogy Arno Penzias és Robert Wilson a Bell Laboratóriumok
kürtantennájával 1964-ben kimutathassa
a kozmikus háttérsugárzást. A szerző ez után vonja le a
következtetést a Nagy Bumm modelljének helyességéről,
miközben részletezi a mai napig tartó küzdelmeket
a háttérsugárzás intenzitástérképének felvételére, ami
már 1992-ben elegendő megbízhatósággal mutatta ki a
galaxisok kialakulásának kezdetét. Ehhez el kellett érni
azt, hogy az intenzitás ingadozástérképét egyezredszázalékos
pontossággal lehessen kimérni! Ezekre az
eredményekre alapozva lehet remélni azt, hogy a 21.
században hamarosan mód lesz olyan kozmikus űrrepülési
programra is, mely lehetőséget nyújt ennél még
nagyobb finomságú (!) mérések véghezvitelére is.
A könyv időszerűségét nagyszerűen illusztrálja az a
körülmény, hogy 2006-ban a Nagy Bumm kozmológiáját
alátámasztó felfedezéséért kapta John C. Mather
és George F. Smoot a fizikai Nobel-díjat.
Csak hálásak lehetünk a Park Könyvkiadónak,
hogy ezt az aktuális tudományos (ismeretterjesztő)
művet a magyar olvasóközönség számára biztosította.
Minden elismerésünk Szécsényi-Nagy Gábor doktor
gondos és lendületes magyar fordításáért. Örömmel
és lelkesen ajánljuk ezt a könyvet a modern csillagászatról
- és persze a modern fizikáról - mind kollégáinknak,
mind tanítványainknak!
Abonyi Iván