A Szovjetúnió szakköreiről

Turchányi György
Egyetemi Orvosi Fizikai Intézet, Budapest

Ha egy szovjet fizika-tankönyvet a kezünkbe veszünk, legfeltűnőbb benne vastagsága. A magyar pedagógus nem is érti, hogyan végezhet él szovjet kollégája heti 2-3 órás tanítás mellett ekkora anyagot.

A magyarázat egyszerű. A Szovjetúnió természettudományos műveltsége sokkal magasabb nívón áll, mint a többi államé. Náluk megvalósult a magyar természettantanárok azon álma, hogy ne azt tartsák műveletlennek, aki nem tudja, Goethe hol született, hanem azt, aki nem ismeri - teszem azt - az elektromotor szerkezetét.

Hogyan jött létre a Szovjetúnió magasszínvonalú természettudományos művéltsége? Az iskolákon, a mindennapi újságon, az ötéves terveken kívül a fizikai estéken, a tanulókörökben, a laboratóriumi gyakorlatokon és nem utolsó sorban a szakkörökben.

A Szovjetúnióban évtizedek óta az iskolák mellett fizikai, technikai, kémiai problémákkal foglalkozó szakkörök működnek. Egy-egy szakkörben egy csoportban 15-20 tanuló működik. Ezek a szakkörök manuális munkákon keresztül természettani ismerétekre tesznek szert. Mindazt, amit a magasszínvonalú szovjet pedagógia 33 éven át kitermelt, érvényesítik ezekben a szakkörökben. Példaképpen nézzük meg a rádió-szakkör szervezeti utasítását.

E szakkörben az ifjú rádióamatőröket képezik. Hivatalos célja, hogy tartalékkeretet, alapot adjon a Szovjetúnió rádiósításának, hogy a szovjet honvédelmet szakképzett káderekkel lássa el. A szakkörnek külön jelvénye van. A jelvény elnyeréséhez megfelelő tudással kell az. iskolásfiúnak rendelkeznie. A tudás elméleti tudást jelent és egy bizonyos normának elérését:

A norma a következő :

1. Leírás alapján el kell készíteniök egy detektoros vevőt.

2. Egyszerű vázlat alapján lámpás-készüléket - magas vagy alacsony frekvenciájú fokozatos erősítéssel - kell készíteniök.

Mondanunk sem kell, hogy a vevőkészülékeknek technikailag kifogástalannak kell lenniök. Különösen megvizsgálják, hogy az ifjú technikus vajjon a forrasztásokat jól végezte-e el.

A normához tartozik az az elméleti ismeret, amit a jelvényszerzőnek igazolnia kell. Ismernie kell, mi a jelentősége a rádiónak a Szovjetúnió honvédelmében, a gazdasági és kulturális fejlődés tekintetében. Értelmes előadást kell tartania a rádió jelentőségéről a repülésnél és a tengeri flottánál. Ismernie kell a rádiósok munkáját a Nagy Honvédő Háború napjaiban. Azonkívül tudnia kell, ki és mikor fedezte fel a rádiót. Meg kell magyaráznia, hogy megy végbe a rádióadás és vétel, milyen a vevőkészülék berendezése: legfontosabb részei - antenna, földelés, rezgőkör, detektor, telefon ; milyen a szerkezete az elektronesőnek és hogyan működik. Ezenkívül értenie kell a rádióvevők vázlatának megrajzolásához. Fel kell tudni szerelnie az antennát, ezt földelnie. Tudnia kell a Morse-abécét, értenie kell a Morse-kulccsal, fényjelzéssel, vagy zászlójelekkel közölt szövegek áttételéhez.

Ebben a szakkörben 15-16-17 éves tanulók vesznek részt. A szovjet iskolarendszer szerint számítva: VI-VIII. osztályú tanulók.

Ezek a tanulók az iskolában tanulnak fizikát. De nem mindnyájan tanulták még meg az elektromosság alapfogalmait. Ilyenkor a szakkör annyit tanít nekik az elméletből, amennyi a szakköri munka elvégzéséhez éppen szükséges. Ezáltal szolgálja az iskolai tanítást. Ennek a tanításnak az anyaga a következő:

  1. elsősorban a rádió története és jelentősége, Faraday-től Popovig. (2 óra.)
  2. az elektromos áram és a mágnesség fogalma. Elektromos áramforrások. Elektromos vezetők ellenállásának és az elektromos áramkör fogalma.
    A feszültség, áramerősség és áramteljesítmény fogalma. Az elektrotechnikai mértékegységek: Volt, Amper, Ohm, Watt. Ohm törvényé és gyakorlati alkalmazása.
    Dinamógépek, elektromos influencia-gépek, galvánelemek modelljeinek bemutatása. Az iránytű, a természetes, a mesterséges és az e
    lektromágnes. Gyakorlati munkák: az áram feszültségének és erősségének mérésére, Kísérletek Ohm törvényére. (4 óra.)
  3. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogyan megy végbe a rádióadás és vétel, két órán át a hang fogalmával, a fül szerkezetével és működésével, a hangrezgéseknek elektromos rezgésekké való átalakításával és viszont, foglalkoznak. Itt ismerkednek meg a rádióhullámsávval, a mikrofonnal, az adó- és vevőkészülékekkel, az antennával, a telefonnal. Ezeken az órákon van szó a magas-és alacsonyfrekvenciájú rezgésekről, a hangolásról.
  4. A detektoros vevők szerkezetét és működését 2 órában ismertetik. Itt már szerepel a rezgőkör, az önindukció, a kapacitás.
  5. A detektoros vevők összeállítására külön 2 órát szánnak. Itt a szakkör választása szerint vagy a variométeres vevővel (leágazások nélkül), vagy folyamatosan hangolható variométeres, vagy forgókondenzátoros, vagy 2-3 állomásra rögzített, vagy nagy szelektivitású vevőkészülékekkel foglalkoznak. A szerkezeti részleteket kapcsolótáblaszerű rajzzal szemléltetik.
  6. 4 órában tekercsekkel és készítésükkel foglalkoznak.
  7. Újabb 3 órát szánnak a detektoros vevők részeinek és szerelésének megismerésére. Itt tanulják meg a kondenzátorok párhuzamos és soros kapcsolását. Itt sajátítják el a forrasztás, az alkatrészek elhelyezésének és megerősítésének módjait.
  8. 2 órában foglalkoznak az antennával és földeléssel.
  9. Ezután kerül 4 órában sorra a detektoros vevők kipróbálása, működtetése, a vétel gyakorlata, a különféle fajtájú detektoros vevők összehasonlítása, a detektoros vevő hibái, megtalálásuk és kijavításuk módjai, a telefon hibái és javítása. Itt kerül sor a gyári készítésű detektoros vevő megismerésére is.
  10. 4 órában foglalkoznak a rádióadás és vétel alapjaival. Ez a rész az előző feladatokon átvett anyag széleskörű áttekintése. Ennek tartalma a rádióhullámsávok részletes ismertetése, az elektromágneses hullámok, a hullámhosszúság és a frekvencia összefüggése.
  11. 4 órát szánnak az elektroncsőre. Jelentőségét és történetét - nagyon röviden - ismertetik, majd rátérnek a szerkezetére, az elektronemisszióra, a telítési áramra, az anódáram szabályozására stb. Itt szerepel az elektroncső, mint egyenirányító, mint erősítő. A többelektródos lámpákra is sor kerül.
  12. 3 órában foglalkoznak a rádióvevő áramellátására szolgáló áramforrásokkal: az egyenirányító berendezéssel, a telepekkel és akkumulátorokkal.
  13. 6 óra az alacsonyfrekvenciájú erősítőkre jut. Itt szerepel a transzformátor.
  14. 2 óra a rádiócsöves vevő és működése. Itt szerepel az elektromágneses és dinamikus hangszóró.
  15. 2 órában foglalkoznak a magasfrekvenciájú erősítéssel.
  16. 2 órában a rögzített hangolású helyi vevőkkel.
  17. Ezen elméleti megalapozás után 20-25 órát szánnak a rádiócsöves vevők szerkesztésére.
    Ebből 2 óra jut a vázlat megbeszélésére és magrajzolására. 3 óra a rezgőkörök tekercseire és elkészítésére. 1 óra a szerelési anyagok és más alkatrészek megvizsgálására, a hullámsáv átkapcsolóra, a forgatható kondenzátorokra. Ha hálózati és egyenirányítós vevőt készítenek, akkor erre 20 órát, ha telepes vevőt, 15 órát szánnak.
  18. Most következik 5 órában a vevők elrendezése és kipróbálása.
  19. Most éppúgy, mint a detektoros készülékek után 2 órában gyári vevőkkel foglalkoznak.
  20. A 2 órás zárómegbeszéléseken feltárulnak a további munkaperspektivák. Itt kapják meg a rádiókedvelők a további munkalehetőségeket : a superheterodinok, televizorok, hangíró szerkezetek megépítésére. Itt hallanak a rövidhullámú rádióamatőrségről, ennek honvédelmi jelentőségéről.
  21. Most 16 órában a Morse-abécé megtanulása következik.

Amint látjuk, ez a programm igen dús. Hogyan tudja végrehajtani a szakkört vezető tanár ? Az elméleti anyag elsajátítása megbeszélések alakjában folyik. Ezeket a megbeszéléseket kísérletekkel és szemléltető anyagokkal támasztják alá. És azt is meg kell jegyezni, hogy az órák alatt nem tanórákat, hanem foglalkozásokat kell érteni. Egy foglalkozás ideje általában 2 óra. A foglalkozás előtt a vezető 15-20 perces megbeszélést tart. Ez a megbeszélés az aznapra tervezett munka tartalmát fejti ki.

Példaképpen nézzük egy ilyen foglalkozás módszeres feldolgozását.

Az első foglalkozások feladata a rádió történetének és jelentőségének ismertetése. Itt a tanár röviden elmondja Faraday, Maxwell, Hertz és mások munkálatait, elmondja, hogy ezek vetették meg a rádió alapjait. Hangsúlyozza azonban, hogy ezek közül a tudósok közül senkisen gondolta lehetségesnek az elektromágneses hullámoknak jelek továbbítására való alkalmazását. Popov orosz felfedező érdeme, hogy a Hertz-féle hullámokat a dróttalan táviratozásra alkalmazta. 1895 május 7-én Popov elsőnek mutatja be az egész világon rádióvevőjét és 1896 március 24-én rádióadóját, melynek segítségével adták le az első rádiógrammot. A megbeszélést a tudósok fényképeivel, készülékeikről és kísérleteikről készült vázlatok szemléltetésével kísérik. Szemléltetik a Hertz-féle rezgéskeltőt és rezonátort, valamint a Popov-féle viharjelzőt. Kitér azután a rádió széleskörű fejlődésére az Októberi Szocialista Forradalom után. Beszél arról a kivételes jelentőségről, amit Lenin és Sztálin tulajdonítottak a rádiónak, mint az agitáció és a propaganda eszközének. Természetesen beszél a rádió jelentűségéről a Nagy Honvédő Háborúban. Befejezésképpen a rádióamatőrség jelentőségét ismerteti.

A második feladatkörben az anyag elektromos felépítését vázolja, beszél a nagyfokú villamosításról, az iskolai fizikai szertár felszerelésének segítségével elmagyarázza az alapvető fizikai fogalmakat. Az áramforrások közül bemutatja a galvánelemet és a dinamógép modelljét. A szakkör tagjaival vezetőkön, félvezetőkön és dielektrikumokon át áramot bocsát, hogy a kör tagjai az ellenállásról fogalmat kapjanak.

Az elektromos mérőegységek megállapítása után a kör tagjai voltmérőt és ampermérőt kapnak. Ezek segítségével különböző áramkörökben uralkodó feszültséget, intenzitást mérnek és vizsgálják mindazokat a következményeket, amelyek Ohm törvényéből folynak.

A harmadik feladat részben a hangrezgéseknek elektromos rezgésekké való átalakítását mikrofon és telefon segítségével szemléltetik. A magasfrekvenciájú rezgéseket csőgenerátorral állítják elő. A modulációk és demodulációk folyamatát, úgyszintén az elektromágneses hullámok terjedését grafikusan szemléltetik. Működés közben bemutatja a szakkört vezető tanár az antennát, a vevőkészüléket, a fejhallgatót. Az egész elméleti magyarázat leíró jellegű megbeszélés és demonstráció ügyes vegyüléke minden elméleti levezetés nélkül.

A többi feladatkör kidolgozása hasonló rendszer szerint megy végbe. Feleslegesnek tartom most itt, ezen a helyen ismertetni. Inkább azt szeretném lerögzíteni, hogy a szakköröket központilag szervezik. A szakkórt vezető tanár minden támogatást megkap a központi vezetőségtől. Ez a támogatás nemcsak a szükséges nyersanyagra, helyiségre, hanem módszeres utasításokra is vonatkozik. Ezek a módszeres utasítások részletesen kidolgozzák az egyes szakkörök anyagát, feldolgozási módját, a szakköri munkához szükséges felszereléseket és a Szovjetúnióban megtalálható, a szakkör anyagához vágó irodalmat. Mindez nem jelenti azt, hogy megkötik a szakkörvezető tanár kezét. Bőven van alkalma és lehetősége a szakkörvezetőnek önálló munkára. Az is természetes, hogy ezen központi utasításon kívül a helyi adottságnak megfelelően egészen más beosztású szakkört is szervezhet az erre hajlamot és tehetséget érző tanár. Sőt arra is gondolnak, hogy igen sok elméletileg jól felkészült, jó pedagógus szakember nem rendelkezik a szükséges manuális ismeretekkel. Ezért a szakköri utasítások ajánlják ilyenkor a tanárnak, hogy valamilyen közeli üzemből vagy esetleg a szülők közül szerezzen megfelelő gyakorlati szakembert, és - saját magának csak a pedagógiai, elméleti irányítást tartsa fenn. A szovjet pedagógusnak se szabad mindent a központi vezetőségtől várnia. Szakkörszervező munkájában támogatja mindenki, de neki magának is ügyeskednie kell, hogy üzemektől, a szülői munkaközösségtől megszerezze a szükséges helyiséget, felszerelést és nyersanyagot.

Ha jól átgondoljuk azt a hatalmas, megszervezett és mégis öntevékeny munkakört, amit például a szakkörök jelentenek a szovjet pedagógusnak, akkor megértjük azt a szabadságot, ami a megszervezettségben is a szocializmust jellemzi.