Fizikai Szemle 1966/12. 353.o.

DR. HEVESY GYÖRGY (1885-1966)

Szalay Sándor
Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen

Dr. Hevesy György 1885. augusztus 1-én született, 1966. július 5-én halt meg. Középiskoláit Budapesten, a piarista gimnáziumban végezte.

Tudományos pályafutása rendkívül változatos volt. Egyetemi kémiai tanulmányait Budapesten, majd Berlinben folytatta és Freiburg in Breisgauban fejezte be, ahol 1908-ban doktorátust szer­zett. Rövid ideig Richard Lorenz és Willstätter mellett Zürichben, majd Fritz Haber mellett Karls­ruhéban dolgozott. 1911-ben már Manchesterben Rutherford mellett találjuk, ahol Moseley és Geiger is dolgoztak akkor. Tudományos pálya­futása itt kapott szárnyakat. Rutherford megbízta, hogy uránércből származó ólomból válassza el a rádium-D-t. A szeparáció teljesen sikertelen maradt. A született tudós zseniális éleslátására jellemző, hogy ebből az eredménytelen kísérletből csinálta élete egyik legnagyobb  felfedezését. Panneth-tel együttműködésben 1913-ban a rádium-D és az ólom szétválaszthatatlanságát (izotópia) felhasználva kidolgozták a radioaktív indikátor módszert. Ő körvonalazta messze tekintő éleslátással a módszer fő alkalmazási lehetőségeit is. Közben Moseley-el együtt a ritka földfémek megvizsgálá­sát tervezték, de a kitört háború és Moseley eleste a háborúban a munka megkezdését megakadályozták. A tervet Hevesy később 1922-ben Niels Bohr intézetében Koppenhágában valósította meg.

Az első világháborút itthon töltötte, közben katonai szolgálatot is teljesített. 1918-ban néhány hónapig megbízott professzor volt a budapesti egyetemen, a II. Kísérleti Fizikai Intézetet vezette. Budapesten Gróh Gyulával és Zechmeister Lász­lóval az ólom öndiffúzióját és az ólomatomok ki­cserélhetőségét vizsgálták organikus és inorganikus vegyületekben.

Tudományos érdeklődése azonban a világ élen­járó kutató centrumaiba vonzotta. Már 1912-ben Rutherford mellett megbarátkozott Niels Bohr-ral, aki 1920-ban meghívta újonnan szervezett elméleti fizikai intézetébe. Itt kevéssé volt sikeres, a higany és klór izotópok szeparálására vonatkozó kísérlete Brönstedt-tel. 1923-ban azonban Costerre1 együttműködésben, miközben a ritka földfémeket vizsgálták, felfedezi a Hafniumot. Közben kidolgozta a Röntgen fluorescenciás analitikai módszert. Foly­tatta a radioaktív nyomjelző kísérleteit is, ólom­izotóp vándorlását vizsgálta például növények leveleiben és állatokban.

1926-ban a freiburgi egyetem fizikai-kémiai professzora lett. 1932 után érdeklődése a fizika, illetve a fizika-kémia területéről egyre inkább a biológia felé fordult. A nehézvíz Urey által történt felfedezése után a hidrogén-deutérium kicserélhetőségével foglalkozott élő szervezetekben. Be­láthatatlan lehetőséget nyitott meg a radioaktív nyomjelzés módszere számára a mesterséges radio­aktivitás felfedezése 1934-ben a Joliot-Curie házaspár által. Hevesy maga is több radioaktív izotópot fedezett fel és közben 1936-ban Hilde Levi munkatársával együtt felfedezte, kidolgozta a neutronaktivációs analízis módszerét, amelynek fontos­ságát tulajdonképpen csak körülbelül 20 év múlva ismerték fel általánosan. 1935-ben P-32 izotóppal döntő jelentőségű felfedezéseket tett a növényi és állati élőszövetek anyagcseréjében, e felfedezései alapvetően megváltoztatták az addig uralkodó bio­kémiai felfogást.

De nincs hely arra, hogy felsoroljuk mindazt a rendkívül értékes és érdekes munkát és felfedezést, amit Hevesy végzett életében. „Adventures in Radioisotope Research” című kétkötetes munká­ban egyesítve újból kiadták a radioaktív nyomjel­zésre vonatkozó mintegy 100 közleményét.

Élete folyamán minden olyan kitüntetést és el­ismerést megkapott, amit csak egy egészen kiemel­kedő nagy tudós megkaphat. Több egyetem tiszte­letbeli doktora, tudományok doktora, 23 külön­böző magasszintű tudományos társaság - köztük a Royal Society és a svéd tudományos akadémia -­ tagja.

1943-ban kapta meg a Nobel-díjat kémiából „kémiai folyamatok vizsgálatában radioaktív izo­tópok nyomjelzőként való alkalmazásáért”. Ezután Stockholmba költözött és svéd állampolgárságot vett fel.

További kitüntetései: Copley érdemérem 1949-­ben, Faraday érdemérem 1950-ben, Baily érdem­érem 1951-ben, Silvanus Thompson érdemérem 1955-ben, Pour la Mérite 1957-ben, Rosenberger érdemérem 1961-ben, Niels Bohr érdemérem 1961­-ben, Atoms for Peace Award 1958-ban. Az utóbbi díjról köztudomású, hogy összegben sokkal nagyobb a Nobel-díjnál és Hevesy a radioaktív izotópok nyomjelző alkalmazásaiért kapta, amivel valóban az atomok békés célra való felhasználásának az ügyét szolgálta.

Rendkívül gazdag tudományos munkásságában nagyon nehéz eldönteni azt, hogy melyek is voltak a legnagyobb jelentőségűek. Kétségtelen azonban, hogyha az alant felsorolt négy közül, akár csak egyet alkotott volna meg, akkor is örökre halha­tatlanná tette volna a nevét:

A Hafnium elem felfedezése.

A Röntgen fluorescenciás spektrográfia meg­alapozása.

A ritkaföld csoport elemeinek megvizsgálása.

A radioaktív izotópnyomjelző módszer fel­fedezése.

Ezeken kívül nyugodtan mondhatjuk, hogy He­vesy a radiobiológia megalapítója. Egyik, már em­lített klasszikus munkája („Radioactive Indicators in the Study of Phosporus Metabolism in Rats” Nature, London. 13, 754 (1935)) alapjában átala­kította a biokémiát. A modern biológia és orvosi kutatás új irányokat és módszereket vett fel. Kuta­tók százezrei használják világszerte mindennapi munkájukban Hevesy gondolatait és technikáját, különösen a radioaktív nyomjelzést. Ha Hevesy sokrétű tudományos munkásságát áttekintjük és hozzá kortársainak, volt munkatársainak róla alkotott véleményét is elolvassuk, akkor a követ­kező rendkívül érdekes jellegzetességeket figyelhetjük meg:

Biztos intuícióval választotta ki mindig azokat a problémákat, amelyek döntő fontosságúak vol­tak és megértek a megoldásra. Véletlen felfedezései is voltak, ha véletlennek lelet tekinteni a Hafnium felfedezését és a Samarium radioaktivitását.

Kutatási módszerének egyik igen jellegzetes sajátossága volt az, hogy rendkívül egyszerű esz­közökkel, zseniális eleganciával vitte keresztül a kí­sérleteit, többnyire sajátkezűleg, minden segítség nélkül. Aki abban a szerencsés helyzetben volt, hogy hosszabb ideig tanítványa lehetett, az meg­tanulta egyszerű eszközökkel megoldani a prob­lémákat és alig volt oka panaszkodni, hogy a tech­nikai segédeszközök hiánya miatt nem tudja prob­lémáit megoldani.

Matematikai apparátust alig használt tudomá­nyos munkáiban.

Élő bizonyítéka volt annak, hogy még a szük­ségszerű tudományos specializálódás korszakában is egy nagy alkotó tudósnak nem kell szűkkörű szakspecialistának lennie. Hevesy bizonyos érte­lemben polihisztor volt. Tudományos érdeklődése mindig a természettudományok legelevenebben fejlődő pontjai felé fordult. Hol a radioaktivitás­ban, hol a fizikai-kémiában, hol a magfizikában, hol a biológiában, hol a biofizikában alkotott, de mindig élenjáró úttörő és kísérleti koncepcióval.

Mi kísérleti atomfizikusok tudjuk, hogy egy véletlen hármas koincidencia nagyon kis valószí­nűségű, ritka esemény. A tudomány fejlődése szempontjából ilyen ritka szerencsés esemény volt az, hogy három olyan zseniális kutató, mint Ruther­ford, Bohr és Hevesy egy  korban születtek, sőt munkatársak és jóbarátok lettek és kölcsönösen inspirálták egymás munkáját. Ez a koincidencia döntően segítette elő századunk tudományos fej­lődését.

Érdekes elgondolkozni azon, hogy a kutatói tehetségtől eltekintve milyen különbözőek voltak. Hevesy elmesélte nekem, hogy Bohr minden kéz­iratát hétszer-nyolcszor is átírja, átdolgozza, mi­előtt nyomdába adja. Szerényen megjegyeztem neki, hogy az olvasónak is legalább ennyiszer cl kell olvasnia, mielőtt megérti, vagy legalább azt hiszi, hogy megérti. Minden mondata mögött érezni a végső alaptörvényszerűséget kereső gondolatok elvont mélységét. Fogalmazása tömör, klasszikus, mintha az örökkévalóságnak szánta volna. Valóban Bohr cikkeiben közölt tudományos megálla­pításokon később kevés nagy felfedezés tudott vál­toztatni. Ha igen, akkor az is fejlődés és nem cáfo­lat volt. Hevesy könnyed stílusban számol be egyszerűségében elegáns kísérleteiről. Döntő fontos izotóp nyomjelző kísérletet végzett olykor egyet­len patkányon az akkor rendelkezésre álló mes­terséges izotóp kis mennyisége miatt. Mégis kísér­leteit a későbbi ellenőrző kísérletek mindenben igazolták, megállapításai döntően megváltoztatták a biológiai kutatások irányát. Az izotópok nyomjelzőként alkalmazásának fő lehetőségeit, terü­leteit évtizedekkel előre felismerte és azóta sem tehetünk mást, minthogy az általa mutatott uta­kon haladunk tovább. Milyen érdekes az, hogy a teljesen elvont gondolkodású elméleti tudós Bohr a teljesen kísérletes kémikus-fizikus-biológus He­vesynek legnagyobb tisztelője, barátja és támo­gatója. Induló elméleti fizikai intézetébe, amelyik a kísérletes atomkutatásnak is egyik fellegvárává lesz, Hevesyt az elsők között hívja meg munka­társai sorába. A nagy elméleti kutató tisztában van azzal, hogy az olyan elméleti kutatás, amelyik nem támaszkodik kísérleti kutatásra, elszakad az anyagi világ realitásától és talajtalanul a felle­gekben jár. Intézete a legszebb példája a kísérleti és elméleti kutatók eredményes együttműködésé­nek. Rutherford, az újzélandi farmer fia, egész életében alapjában egyszerű ember marad. A kísér­leti magfizika területén alkotja meg nagy felfede­zéseit. Hisz a természeti törvények végső egyszerűségében: „I am always a believer in simplicity, being a simple man myself” mondja őszintén a Roy.Soc.-ben tartott korszakalkotó előadásán, amelyen az atom struktúrájának felderítését be­jelentette. Hevesy nagyon sok nyelven beszél, nagy műveltségű, „grand seigneur”, áttekintése, érdeklődése és alkotó tevékenysége a kísérleti tudományok széles területére terjed ki.

Ha azt kérdezzük, hogy mi volt e három annyira különböző tudósban egyforma, az annyi, mintha azt kérdeznénk, hogy mi tesz egy kutatót igazán nagy tudóssá? Azt hiszem, e kérdésre egyszerű, egyértelmű feleletet senki sem adhat. Önmagában az a tény, hogy milyen nagy segédeszközöket hasz­nál egy kutató, még nem teszi nagy tudóssá, legye­nek a segédeszközök akár elvont elméleti gondolkodás és felkészültség, nagy matematikai készség, bonyolult kísérleti berendezés, vagy kísérleti technikai, vagy esetleg nagy kutató kollektívát ki­alakítani tudó szervező-nevelő, rátermettség. Ezek csak mesterségbeli kellékek, amelyek egyike, vagy másika szükséges az eredmény eléréséhez és ma kollektívában együtt is igyekszünk ezeket meg­teremteni, de ez még nem elegendő. A nagy kutató meglátja a természetben azokat a problé­mákat, amelyek megérettek már a megoldásra, mert a tudomány adott stádiumában már megold­hatók, de még senki sem látta meg őket. A meg­oldáshoz már szükségesek a segédeszközök, de itt is döntő tényező a kivételes képesség arra, hogy a problémát a kor színvonalához képest egyszerű eszközökkel és módszerekkel meg tudjuk oldani. Ebben azonban ma a kollektív, szervezett kutatás sokat segíthet.

Hevesy egyszerű eszközökkel és kevés munka­társsal dolgozott. Stockholmi laboratóriuma (né­hány helyiség Stockholm város egyeteme szerves kémiai intézetében) 3-5 kutató munkatársnál többet nem foglalkoztatott. 1961-es beszélgetéseink­nél bizonyos fokig rezignáltan mondta, hogy korára való tekintettel ideje ezt a létszámot is fokozatosan lecsökkenteni.

Hevesy mint ember, minden nagyvonalúsága, szellemi nagysága mellett, vagy talán éppen ezért, végtelen szerény, közvetlen, kedves modorú, sze­retetre méltó ember volt, különösen munkatársai­val, tanítványaival és általában kutatókkal szem­ben. Saját személyes élményeim alapján is beszél­hetek erről. 1956-ban egy előadást tartottam Stock­holmban. Az előadás után odajött hozzám, nagyon melegen gratulált és meghívott, hogy menjünk el a laboratóriumába. Órákon át beszélgettünk tudo­mányról, közben teát főztünk, majd elmosogattuk a csészéket. Egyszer egy nagy sétára vitt el Stock­holm parkjait megmutatni, ahol korát meghazud­toló frissességgel, fáradhatatlanul róttuk a kilométe­reket. 1961-ben újból többször találkoztunk és az évek folyamán olykor leveleket váltottunk egy­mással. Talán nem indiszkréció, ha az egyik leve­léből, amiben még a budapesti időkre emlékszik, egy kis részt itt fotómásolatban bemutatok.

Bár magyar szempontból talán sajnálatos, hogy egész tudományos munkásságát külföldön végezte, de egész pályafutása során a nemzetközi tudomá­nyos kutatás azon centrumaiban találjuk, ahol éppen a legakutabb munka folyt. Az emberiség tudományos haladásának szempontjából jobb volt ez így, mert századunk első felének mostoha hazai tudományos körülményei között sokkal kevesebbet alkothatott volna itthon. Talán nem annyira az apparatív technikai nehézségek gátolták volna, mert ezeken intuitív zsenialitásával és egyszerű metodikájával át tudta volna törni magát. Sokkal jobban gátoló tényező az első vonalban haladó tudományos központokkal való közvetlen, eleven, szellemi kapcsolat hiánya.

Joggal lehetünk büszkék arra a tényre, hogy kis, szerény, de kultúrában, civilizációban és újabban tudományos kutatásban sem elmaradott hazánk több igen nagy tudóssal ajándékozta meg az em­beriséget és ezek közül Hevesy egyike volt a legnagyobbaknak.

Egyben örömmel kell hogy eltöltsön bennünket az, hogy hazánk rohamosan fejlődő tudományos élete itthoni is biztosítja tehetséges fiataljainknak a kutató munka lehetőségét. Az új generáció, a jövő tudósainak már nem kell külföldre távozniuk azért, hogy eredményesen tudjanak dolgozni.