Fizikai Szemle 1982/223.o.
PÁRKÁNYI LÁSZLÓ 1907-1982
". . . A tanulók számára a legkörültekintőbb módon fogalmazott definíció ténylegesen csak akkor mond valamit, ha már meglevő (tapasztalati úton már megszerzett, vagy a tanulók számára az adott szinten hozzáférhető) jelentéstani előzményekre támaszkodik, ha a jelentéstan értelmében van mit körülhatárolnia . . . .
. . . A bevezetés fokán feltétlen a jelenség, a jelenség leírása az, amit előtérbe kell helyeznünk. Ez van ! . . . Annak a szemléletnek a kialakítása a legfontosabb, hogy a természetben lefolyó jelenségek az értelmezés módjától függetlenül leírhatók, és hogy a jelenség leírása az értelmezésre
irányuló spekulációkkal szemben a természet megismerésének első, nélkülözhetetlen lépését jelenti . . .
. . . A fizikaóra ne egyszerűen természetismeretet nyújtson, hanem a természet megismerésére tanítson . . ."
Három kiragadott mondat Párkányi László "A súly és a súlytalanság" című cikkéből, amely 1967-ben jelent meg a Fizikai Szemlében. Mint cseppben a tenger, úgy tükröződik bennünk Párkányi László tanítás-szemlélete, a fizika és a gyerek szempontjait egyaránt figyelembe vevő, a kettő egyensúlyát okosan ragyázó fizikatanár filozófiája. Pedig kevés ilyen általános didaktikai vonatkozású mondatot írt le életében; az volt a véleménye, hogy a helyes didaktikai elveknek a konkrét tanítás során kell megnyilvánulniuk, s a jó tanítást a jó tankönyv és példatár sugallhatja igazán. Ezért vállalt szívesen tankönyvírást és példatárösszeállítást, ahol bemutathatta a fogalmak induktív bevezetésének és felépítésének saját gyakorlatában kikristályosodott módszerét.
Párkányi László fent idézett mondatai időtállóan korszerűek, de ma talán szélesebb körben elfogadottak és kevesebb vihart váltanának ki, mint az idézett cikk 1967-ben.
A hatvanas évek az egész világon a fizikaoktatás megújításának jegyében teltek el, s például a világszerte elismerést aratott Nuffield fizikaprogram koncepciója lényegében ugyanazokra a szakdidaktikai alapelvekre épült, amelyeket Párkányi László is hirdetett: kísérleti megalapozottság, az életkori sajátságok figyelembe vétele, nem lineáris, hanem koncentrikus felépítésű tanterv, a legfontosabb fogalmaknak a tapasztalásból kiinduló megalapozása, melyet évek során fokozatosan lehet elmélyíteni, illetve magasabb és magasabb szinten tárgyalni.
Csakhogy amíg a Nuffield program koncepciójának fő kidolgozója Eric Rogers professzor már a negyvenes években Princetonban egyetemi tanár lehetett, Párkányi László Magyarországon csak a hatvanas években (55 éves korában) lett először kinevezett egyetemi adjunktus. Sorsa a két világháborút átélt nemzedék embert próbáló rmegpróbáltatásaival terhes, pedagógusi pályafutása pedig elválaszthatatlan a magyarországi fizikatanítás e századi történetétől.
1907-ben Ignécen született, egy Munkács közelében levő, akkor még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó kis faluban. Édesapja volt a faluban a tanító, édesanyja az óvónő. Az apa Beregből, az anya Zemplénből jött: itt kaptak közös pedagóguslakást a századforduló idején épült új iskolaépületben, melyben két nagyobb terem volt, egyikben működött az osztatlan iskola, másikban az óvoda. A kétszobás lakásban egyre nőtt a család; amikor az első világháború kitört és az apát behívták katonának, hat gyereket hagyott otthon feleségével.
A tanítás megszűnt, a tanító úr a háború első évében elesett. Feleségének egyedül kellett eltartania héttagú családot. A nagyobb gyerekek - köztük László is -, Munkácsra jártak iskolába. Egyik alkalommal hazafelé gyalogolva a 18 km hosszú úton megszomjazott gyerekek fertőzött vizet ittak, László tífuszos lett.
1920-ban a család elköltözött az akkor már Csehszlovákiához tartozó Ignécről Sárospatakra. Sárospatakon egy ideig a pályaudvaron laktak egy vagonból átalakított lakásban, később az édesanya munkához és egy kicsiny lakáshoz jutott ugyanitt. A hadiárvákkal az akkori magyar állam "bőkezűen" bánt: a három legkisebb fiút Kecskeméten helyezte el az Eötvös alap kezelésében levő árvaházban. Az otthonmaradt gyerekek között László volt a legkisebb, őt egyik bátyjával együtt felvették a Sárospataki Református Gimnáziumba. Bejáró tanuló volt, de édesanyjának tandíjat kellett fizetnie, mert fia ugyan kitűnő tanuló volt, viszont nem volt - református.
Az osztálytársainál valamivel idősebb Párkányi László a tanulásban is a többiek előtt járt. A gimnázium jól felszerelt fizikai szertárában önállóan is kísérletezhetett, VII. osztályos gimnazista korában (1926-ban !) már rádiót épített otthon. Ami akkor minden fizikát szerető gimnazista álma volt: ő is elektromérnök szeretett volna lenni. Tanárai azonban felismerték benne a pedagógus tehetséget, és 1927-ben kitűnő bizonyítvánnyal és azzal az ígérettel küldték Budapestre a tudományegyetemre tanulni, hogy mint tanárt, visszavárják tanítani Sárospatakra.
Az egyetemen - volt sárospataki osztályfőnökének ajánlására - bekerült az Eötvös kollégiumba. Kiválóan tanult, pedig a tanulásra legtöbbször csak éjszaka jutott idő, mivel délelőtt előadások voltak, délután pedig magántanítást vállalt, hogy kifizethesse a kollégiumi díjakat és eltarthassa magát. (A nyolcéves kora óta árva kisfiú korán megismerte a szegénységet és azt az érzést, hogy csak a saját erejére támaszkodhat. Gimnazista korában nyaranként téglagyárban végzett nehéz fizikai munkát, hogy legyen pénze cipőre, ruhára.) Fejér Lipót az évfolyam egyik legtehetségesebb hallgatójának tartotta.
1932-ben, amikor elvégzi az egyetemet, a család már Sződön lakik, édesanyja itt kapott újra óvónői állást és szolgálati lakást. Az ország a gazdasági válság legkritikusabb időszakában van. Több száz frissen végzett diplomás növeli évről-évre az állástalan diplomások számát. Párkányi László számára az állás a szó valódi értelmében létkérdés; az egyetemen felkínált fizetésnélküli gyakornoki státuszt nem tudja elfogadni. Sárospatak már szóba se jöhet, de nincs egyetlen állami gimnázium sem, ahol elhelyezkedhetne. A Sződhöz közeli váci piarista gimnáziumban azonban van egy lehetőség: egyéves szerződést kínálnak matematika-fizika szakon. Elfogadja. Az év lejártával ez az állás is megszűnik, ekkor a váci tanárkollégák segítő ajánlása alapján Veszprémbe kerül az ottani piarista gimnáziumba, ismét csak szerződéssel.
1935-ben végre állami állásajánlatot kap. Az Állástalan Diplomások Országos Bizottsága (ÁDOB) tájékoztatja őt, hogy Makón az állami gimnáziumban van egy "kisegítő óraadói helyettes tanári" állás, havi 76 pengős fizetéssel. Megpályázza az állást és alkalmazzák. Odaköltözik; a bútorozott szoba albérleti díja havi 30 pengő; kifőzésben eszik napi 1. pengőért. A nyári szünetre nem jár fizetés.
Tanári munkájával elégedettek, mégis csak nyolc évvel az egyetem elvégzése után, 1940-ben kapja meg az állandó tanári kinevezést. Leginkább VII. és VIII. osztályokban tanít, érettségiztet. Kifejleszti a fizikai szertárat. A könyvtár rendezést is rábízzák. Szocialista érzelmű, szókimondó természetű fiatal tanár, ami nem éppen
előnyös tulajdonság az akkori, egyre éleződő politikai helyzetben.
1941-ben megnősül - felesége Szegeden végzett matematika-fizika szakos tanárnő, kolleganője a gimnáziumban -, s alig néhány hónap múlva már meg is kapja katonai behívóját. Szerencsére egy év múlva leszerelik. 1942-ben áthelyezik a szegedi gyakorló gimnáziumba, ekkor Szegedre költöznek. Felesége abbahagyja a tanítást, otthonmarad 1942-ben született gyermekükkel.
A felszabadulás után újult erővel veti be magát a fizikaszertár fejlesztésébe, ennek kapcsán ismerkedik meg Budó Ágostonnal is.
Szegeden 1947-ben alakul meg, a pedagógiai főiskola, és Budó Ágostont bízzák meg a fizika tanszék vezetésével, megszervezésével. Budó szeretné kikérni a középiskolában tanító Párkányit tanszéke számára, azonban a középiskolai főosztály nem engedi el. "Nekünk is kell a jó tanár" - hangzik az elutasítás szóbeli indoklása.
A felszabadulás után a gyakorlóiskolai tanítás mellett már tanárkollégái számára szervezett továbbképző tanfolyamon is felkérik a "fizika c. tárgykör előadására". Több évig tanít a "dolgozók középiskolájában". Heti 10-12 órában tanít az "Ifjú Gárda Szakérettségis Tanfolyamon" matematikát. Eközben mint megbízott előadó a szegedi egyetemen "A fizikatanítás módszertana" c. előadást tartja, és a "Bevezetés az előadási kísérletezésbe" c. gyakorlatot vezeti a IV. éves tanárszikos hallgatók számára.
Az ötvenes években vizsgálatot indítanak ellene, mivel az általa tanított osztályokban a legrosszabbak az (általa adott) osztályzatok matematikából. A vizsgálat szakmai vezetését Kalmár László professzorra bízzák, aki valamennyi tanulóval egyidejűleg megirat egy dolgozatot, melynek feladatait ő maga állítja össze. Az eredmény: Párkányi László tanítványainak átlagos eredménye lesz a legjobb.
Budó Ágoston továbbra is szeretné behozni Párkányit a fizika tanszékre, ezért 1952-ben azt tanácsolja neki, hogy pályázza meg a budapesti pedagógiai főiskolán a fizika tanszékre akkor kiírt tanári állást. Az az elképzelése, hogy ha a középiskolai főosztály hozzájárul ahhoz, hogy Párkányi Budapestre pályázzon, és azután mégsem nyeri el az állást, akkor már sikerülhet elintézni, hogy hozzá kerüljön.
A budapesti főiskolán azonban Öveges József a fizika tanszék vezetője, s ő a jelentkezők közül - talán nem véletlenül - éppen Párkányi Lászlót választja. Párkányi megkapja főiskolai tanári kinevezését.
Most már nem lehet visszalépni; Budapestre költözik albérletbe, hétvégeken utazik csak haza Szegedre. 1954-ben elcserélik lakásukat budapestire, s újra együtt lehet a család.
Alig egy évvel később, 1955-ben miniszteri rendelettel megszüntetik a budapesti pedagógiai főiskolát. Az Öveges és Párkányi által alig néhány év alatt kifejlesztett értékes fizikai szertár eszközeit, műszereit az ablakon át dobálják fel a szállítók egy teherautóra, s elviszik - ki tudja hová.
Párkányi László több állásajánlatot is kap. Hívják a MOM-ba, az iskolai tanszergyárba, de nem akarja elhagyni a tanári pályát. Ekkor érkezik egy állásajánlat: Pécsre hívják a tanárképző főiskola fizika tanszékére. Felesége rábeszélésére fogadja el, s újabb öt éven át csak hétvégeken találkozik szeretteivel. Pedig gyerekeinek is most tudna a legjobban segíteni: most középiskolások. (Ha annyi gyereket megtanítottam, pont a saját gyerekeimet ne tanítsam?) Fiával a közös hétvégeken sokat beszélgetnek fizikáról (mindig így tanított, beszélgetve), a fia megnyeri az országos fizikaversenyt. A pályaválasztásnál viszont már nem tudja (nem is akarja?) befolyásolni őket: leánya a nyelvszakon, fia az orvosegyetemen tanul tovább. Pedig megvolt bennük a szikra - mondogatta később sokszor kollégái között, baráti körben. Közben Pécsett megír egy igazán tanároknak való jegyzetet mechanikából, melyet akkori tanítványai közül sokan ma is használnak.
1960-ban végre visszajöhet a családhoz. Az 1957-ben újjászervezett Fővárosi Pedagógiai Szemináriumon kérik fel, hogy irányítsa a fővárosi fizikatanárok továbbképzését. A Nagy László-i pedagógiai hagyományok szellemében működő intézetben - amely akkor már Budapesti Pedagógus Továbbképző Intézet néven működik Párkányi László a fizika tanszék vezetője lesz.
1962-ben újabb átszervezés következik; az intézet feladatait egy új, a fővárosi iskolák szakfelügyeletét is ellátó intézet veszi át.
Ezekben az években az Eötvös Loránd Tudományegyetemen két fizikatanszék vezetőjének figyelme is a középiskolai fizikaoktatás felé fordul. A Jánossy Lajos vezette Atomfizika tanszéken folyik a fizikaszakos tanárjelöltek módszertani felkészítése valamint a mechanika és az atomfizika oktatása, a Nagy Elemér vezette Kísérleti fizika tanszéken pedig a hőtan, az optika és az elektromosságtan oktatása a leendő fizikatanárok számára. Nagy Elemérnek sikerül megnyernie Párkányi Lászlót, hogy az amúgy is átszervezésre kerülő intézetből jöjjön át a tanszékre, s tapasztalataival, hozzáértésével segítse a tanszék oktatási munkáját.
Ez az utolsó nagy lehetőség Párkányi László életében. Újult erővel, fiatalos lendülettel veti magát a munkába. Nagy Elemér tudatosan fejleszti a tanszék oktatási munkáját, gazdag demonstrációs eszközparkot létesít, tanárszakon végzett hallgatókat vesz fel a tanszékre. Párkányi kedves és színes egyénisége jó hatással van minden kollégára, a tanszék oktatói egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak az oktatás problémái felé.
Párkányi László Nagy Elemér javaslatára pályázatot nyújt be az akkori tanterv szerinti II. osztályos gimnáziumi tankönyv megírására. A pályázatra két munka érkezik - a hatvanas évek elején ez még teljesen szokatlan volt, - és salamoni döntés születik: mindkét pályázó könyvét ki kell adni. A normál tantervű osztályok számára Makai Lajos - akit Szegeden, Budó Ágoston vett fel a tanszékére 1952-ben, miután Párkányi László Budapestre került - az akkor induló szakosított tantervű osztályok számára pedig Párkányi László írja meg a könyvet.
Jánossy Lajos, akinek a tanszékvezetésen kívül még a KFKI igazgatása is feladata volt, úgy gondolta, hogy jó kezekbe teszi a tanárképzés ügyét, ha az addig az ő tanszékén működő szakmódszertani oktatást egészében átadja a gyorsan fejlődő, s az oktatási kérdések iránt akkoriban egyre jobban érdeklődő Kísérleti Fizika Tanszéknek, ahol olyan ember irányíthatja a fizikatanárok szakmódszertani felkészítését, mint Párkányi László.
Párkányi László javaslatára a módszertani csoportot új, többéves középiskolai tanítási tapasztalattal rendelkező kollégák felvételével bővítették.
Új demonstrációs és laboratóriumi kísérletek, új példatárak és jegyzetek születtek, s az összes maradék energiát felemésztette az új tankönyvek írása a szakosított tantervű középiskolai fizikaoktatás számára.
1966-ban kapta meg egyetemi docensi kinevezését.
Amikor elkészültek végre a IV. osztályos szakosított tanterve osztályoknak szóló fizikakönyvek is (ezeknél Párkányi László helyett újra Jánossy Lajos vállalta az elvi irányítást), Párkányi László megírta a Középiskolai Fizikai Példatár első köteteit, amelyet azután munkatársai folytattak tovább.
1970-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat felterjesztése alapján megkapta "Az oktatásügy kiváló dolgozója" kitüntetést.
1971-ben a Kísérleti fizika tanszék helyett két új tanszék alakult: a Szilárdtest fizikai és az Általános Fizika tanszék. Nagyrészt az utóbbi tanszékre hárult a fizikatanár képzés feladata, ide került a legtöbb olyan oktató, akik a Kísérleti fizika tanszéken módszertani kutatással foglalkoztak, köztük a 60. életévén egyre jobban túlhaladó Párkányi László is.
1975-ben nyugdíjba ment, átadta helyét azoknak a kollégáknak, akikbe úgy gondolta sikerült beoltania fizika oktatása iránti elhivatottságot.
Élete végéig tagja maradt az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Vermes Miklós vezette bizottságának, s hátramaradt írásaiból, baráti beszélgetésekből tudjuk, hogy mindvégig figyelemmel kísérte a középiskolai fizikaoktatás aktuális kérdéseit.
Egészsége fokozatosan romlott, míg 1981 Karácsonya előtt egy szerencsétlen baleset utolsó fizikai energiáját is felemésztette.
Utolsó napjaira ismét együtt volt az általa mindennél jobban szeretett család: Svájcban élő leánya, Szegeden élő fia, s a vele mindvégig kitartó, együtt küzdő és áldozatvállaló felesége. 1982. január 1-én meghalt.
Emlékét sok-sok tanítványa őrzi, akiket ő nevelt a fizika szeretetére és a tanári hivatástudatra. Munkásságát tankönyvek, példatárak, cikkek, általa feltalált kísérleti eszközök tükrözik, szerény, szimpatikus tanítási módszerére pedig talán a következő - véletlenül meghallott - megjegyzés a legjellemzőbb, melyet egyik középiskolás tanítványa mondott: - Fizika? Az egy könnyű tárgy. A Párkányi tanítja. Csupa olyan dolgot tanulunk, amit mi már addig is tudtunk.
Szívesen mesélte azt mindig, ha arról volt szó, hogyan lehet a nehéz fizikát könnyen és eredményesen tanítani.
Radnai Gyula