BODÓCS ISTVÁN
1887-1965

Jellegzetes, szikár, magas alakja eltűnt a győri utcákról, ahonnét negyven éven át figyelte a felhők mozgását, szelek járását, a napsütést; meg-megállt és jegyzőkönyvébe apró betűkkel bejegyezte megfigyeléseit, hogy a meterológiai műszerek adataival egybevetve táviratot adjon fel Budapestre.

Bodócs István nevét a Fizikai Szemle, a régi Ter­mészettudományi Közlöny, azonkívül több más hazai és külföldi folyóirat cikkéből, tankönyveiből ismerik a fizika iránt érdeklődök. Neve a geometriai fénytan hiperbolatételével vált ismeretessé. A Ködfénylámpa, a Kisdinamók, a Középiskolai Fizika és kéziratban maradt monumentális Elektrofizika a fontosabb művei. Szívesen kirándult más tudományok területére is. Újszerű gátszivárgási elméletét a hidrológusok osztatlan tet­széssel fogadták. Helynevekről szóló tanulmányai, külö­nösen Kecskemét város nevéről írt nagyszabású munkája elsőrendű a maga nemében. A színes árnyékokról írt tanulmánya kiadás, megjelenés alatt van.

Kecskeméten született, édesapjának kis fűszer­kereskedése volt. Kecskeméten a piarista gimnázium legjobb tanulójaként érettségizett. A budapesti Tudomány­egyetemen két évig volt Schuller professzor tanítványa. majd Wittmann professzor laboratóriumában dolgozott. Egyike volt az elsőknek, aki Magyarországon katód­sugaras oszcillográffal kísérletezett. 1909-ben Köves­ligethy Radó, a világhírű csillagász és szeizmológus ajánlatára került az ógyallai Konkoly-obszervatóriumba, ahol Tass, Terkán, Konkoly társaságában, kitűnő kör­nyezetben dolgozott 1917-ig. Csillagászati megfigyelései során szeme megromlott. Ekkor Győrbe költözött, ahol az állami reáliskóla és leánygimnázium tanáraként műkö­dött 1944-ben történt nyugdíjbavonulásáig. Fizikát és matematikát tanított színvonalasan, ügyszeretettel, szen­vedéllyel. Úgy tanított a természeti jelenségekről, hogy pontosan látszott, meddig terjed a természeti jelenség és hol kezdődik a matematika, emellett ez a két elem tanításában kiegyensúlyozott egységbe fonódott.

Az 1920-as évek legelején, a Győri Szabadegyetem megindulásakor tömegek tódultak ragyogó előadásaira. Diákok, felnőttek szorongtak a padokban és a padok előtt a padlón. (E sorok írója is.) Pazar kísérletekkel, vetített képekkel kísért előadásai felejthetetlen élményt nyújtottak, akárcsak írásai a helyi és fővárosi lapokban, folyóiratokban. Előadásokon mutatta be a vetített pozitív kép alatt rejlő negatív képet. (A Fizikai Szemlé­ben írt is róla.) Indukciós kísérletei hasonló sikerűek voltak. Nádorvárosi (győri) háza pincéjében berendezett laboratóriumában dolgozta ki a ködfénylámpával kap­csolatos, sokszor meglepő hatású kísérleteit. Vezette a helyi meteorológiai állomást és 40 év tapasztalatait kívánta könyvben összefoglalni. A felszabadulás óta, bár nyugdíjas volt, továbbra is a fizikatanítás ügyét szolgálta a Természettudományok Tanításában, a Közép. iskolai Matematikai Lapok fizikai rovatában megjelent cikkeivel és á tanárok számára tartott előadásaival.

Szókimondó természete miatt nem mindegyik tan­ügyi előljárója kedvelte. Iskolai élete során gyakran mellőzték, de az Eötvös Loránd Fizikai Társulat fel­ismerte, értékelte érdemeit és 1962-ben Mikola-díjjal tűntette ki, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat pedig díszoklevéllel adózott munkásságának.

Eredményei, életútja, művei abbamaradt munkái és hirtelen elmúlása elgondolkodtatnak bennünket és szorongó szívvel nézünk Utána..

H. Á