Fizikai Szemle honlap |
Tartalomjegyzék |
Fizikai Szemle 1966/12. 353.o.
Szalay Sándor
Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
Dr. Hevesy
György 1885. augusztus 1-én született, 1966. július 5-én halt meg.
Középiskoláit
Budapesten, a piarista gimnáziumban végezte.
Tudományos
pályafutása rendkívül változatos volt. Egyetemi kémiai tanulmányait
Budapesten,
majd Berlinben folytatta és Freiburg in Breisgauban fejezte be, ahol
1908-ban doktorátust
szerzett. Rövid ideig Richard Lorenz és Willstätter mellett Zürichben,
majd Fritz
Haber mellett Karlsruhéban dolgozott. 1911-ben már Manchesterben
Rutherford mellett
találjuk, ahol Moseley és Geiger is dolgoztak akkor. Tudományos
pályafutása
itt kapott szárnyakat. Rutherford megbízta, hogy uránércből származó
ólomból válassza
el a rádium-D-t. A szeparáció teljesen sikertelen maradt. A született
tudós
zseniális éleslátására jellemző, hogy ebből az eredménytelen
kísérletből csinálta
élete egyik legnagyobb felfedezését.
Panneth-tel
együttműködésben 1913-ban a rádium-D és az ólom
szétválaszthatatlanságát (izotópia)
felhasználva kidolgozták a radioaktív indikátor módszert. Ő
körvonalazta messze
tekintő éleslátással a módszer fő alkalmazási lehetőségeit is. Közben
Moseley-el
együtt a ritka földfémek megvizsgálását tervezték, de a kitört háború
és Moseley
eleste a háborúban a munka megkezdését megakadályozták. A tervet Hevesy
később
1922-ben Niels Bohr intézetében Koppenhágában valósította meg.
Az
első
világháborút itthon töltötte, közben katonai szolgálatot is
teljesített. 1918-ban
néhány hónapig megbízott professzor volt a budapesti egyetemen, a II.
Kísérleti
Fizikai Intézetet vezette. Budapesten Gróh Gyulával és Zechmeister
Lászlóval
az ólom öndiffúzióját és az ólomatomok kicserélhetőségét vizsgálták
organikus
és inorganikus vegyületekben.
Tudományos
érdeklődése azonban a világ élenjáró kutató centrumaiba vonzotta. Már
1912-ben
Rutherford mellett megbarátkozott Niels Bohr-ral, aki 1920-ban meghívta
újonnan
szervezett elméleti fizikai intézetébe. Itt kevéssé volt sikeres, a
higany és klór
izotópok szeparálására vonatkozó kísérlete Brönstedt-tel. 1923-ban
azonban Costerre1
együttműködésben, miközben a ritka földfémeket vizsgálták, felfedezi a
Hafniumot. Közben kidolgozta a Röntgen fluorescenciás analitikai
módszert. Folytatta
a radioaktív nyomjelző kísérleteit is, ólomizotóp vándorlását
vizsgálta például
növények leveleiben és állatokban.
1926-ban
a freiburgi egyetem fizikai-kémiai professzora lett. 1932 után
érdeklődése a
fizika, illetve a fizika-kémia területéről egyre inkább a biológia felé
fordult. A nehézvíz Urey által történt felfedezése után a
hidrogén-deutérium
kicserélhetőségével foglalkozott élő szervezetekben. Beláthatatlan
lehetőséget
nyitott meg a radioaktív nyomjelzés módszere számára a mesterséges
radioaktivitás
felfedezése 1934-ben a Joliot-Curie házaspár által. Hevesy maga is több
radioaktív
izotópot fedezett fel és közben 1936-ban Hilde Levi munkatársával
együtt
felfedezte, kidolgozta a neutronaktivációs analízis módszerét, amelynek
fontosságát
tulajdonképpen csak körülbelül 20 év múlva ismerték fel általánosan.
1935-ben P-32
izotóppal döntő jelentőségű felfedezéseket tett a növényi és állati
élőszövetek
anyagcseréjében, e felfedezései alapvetően megváltoztatták az addig
uralkodó biokémiai
felfogást.
De
nincs hely arra, hogy felsoroljuk mindazt a rendkívül értékes és
érdekes munkát
és felfedezést, amit Hevesy végzett életében. „Adventures in
Radioisotope
Research” című kétkötetes munkában egyesítve újból kiadták a
radioaktív
nyomjelzésre vonatkozó mintegy 100 közleményét.
Élete
folyamán minden olyan kitüntetést és elismerést megkapott, amit csak
egy
egészen kiemelkedő nagy tudós megkaphat. Több egyetem tiszteletbeli
doktora,
tudományok doktora, 23 különböző magasszintű tudományos társaság -
köztük a Royal
Society és a svéd tudományos akadémia - tagja.
1943-ban
kapta meg a Nobel-díjat kémiából „kémiai folyamatok vizsgálatában
radioaktív
izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért”. Ezután Stockholmba
költözött és svéd
állampolgárságot vett fel.
További
kitüntetései: Copley érdemérem 1949-ben, Faraday érdemérem 1950-ben,
Baily
érdemérem 1951-ben, Silvanus Thompson érdemérem 1955-ben, Pour la
Mérite
1957-ben, Rosenberger érdemérem 1961-ben, Niels Bohr érdemérem
1961-ben, Atoms
for Peace Award 1958-ban. Az utóbbi díjról köztudomású, hogy összegben
sokkal
nagyobb a Nobel-díjnál és Hevesy a radioaktív izotópok nyomjelző
alkalmazásaiért kapta, amivel valóban az atomok békés célra való
felhasználásának az ügyét szolgálta.
Rendkívül
gazdag tudományos munkásságában nagyon nehéz eldönteni azt, hogy melyek
is
voltak a legnagyobb jelentőségűek. Kétségtelen azonban, hogyha az alant
felsorolt négy közül, akár csak egyet alkotott volna meg, akkor is
örökre halhatatlanná
tette volna a nevét:
A
Hafnium
elem felfedezése.
A Röntgen
fluorescenciás spektrográfia megalapozása.
A ritkaföld csoport elemeinek megvizsgálása.
A
radioaktív izotópnyomjelző módszer felfedezése.
Ezeken
kívül nyugodtan mondhatjuk, hogy Hevesy a radiobiológia megalapítója.
Egyik,
már említett klasszikus munkája („Radioactive Indicators in the Study
of Phosporus
Metabolism in Rats” Nature, London. 13, 754 (1935)) alapjában
átalakította a
biokémiát. A modern biológia és orvosi kutatás új irányokat és
módszereket vett
fel. Kutatók százezrei használják világszerte mindennapi munkájukban
Hevesy
gondolatait és technikáját, különösen a radioaktív nyomjelzést. Ha
Hevesy
sokrétű tudományos munkásságát áttekintjük és hozzá kortársainak, volt
munkatársainak róla alkotott véleményét is elolvassuk, akkor a
következő rendkívül
érdekes jellegzetességeket figyelhetjük meg:
Biztos
intuícióval választotta ki mindig azokat a problémákat, amelyek döntő
fontosságúak voltak és megértek a megoldásra. Véletlen felfedezései is
voltak,
ha véletlennek lelet tekinteni a Hafnium felfedezését és a Samarium
radioaktivitását.
Kutatási
módszerének egyik igen jellegzetes sajátossága volt az, hogy rendkívül
egyszerű
eszközökkel, zseniális eleganciával vitte keresztül a kísérleteit,
többnyire
sajátkezűleg, minden segítség nélkül. Aki abban a szerencsés helyzetben
volt,
hogy hosszabb ideig tanítványa lehetett, az megtanulta egyszerű
eszközökkel
megoldani a problémákat és alig volt oka panaszkodni, hogy a
technikai
segédeszközök hiánya miatt nem tudja problémáit megoldani.
Matematikai
apparátust alig használt tudományos munkáiban.
Élő
bizonyítéka volt annak, hogy még a szükségszerű tudományos
specializálódás korszakában
is egy nagy alkotó tudósnak nem kell szűkkörű szakspecialistának
lennie. Hevesy
bizonyos értelemben polihisztor volt. Tudományos érdeklődése mindig a
természettudományok legelevenebben fejlődő pontjai felé fordult. Hol a
radioaktivitásban, hol a fizikai-kémiában, hol a magfizikában, hol a
biológiában, hol a biofizikában alkotott, de mindig élenjáró úttörő és
kísérleti koncepcióval.
Mi
kísérleti atomfizikusok tudjuk, hogy egy véletlen hármas koincidencia
nagyon
kis valószínűségű, ritka esemény. A tudomány fejlődése szempontjából
ilyen
ritka szerencsés esemény volt az, hogy három olyan zseniális kutató,
mint
Rutherford, Bohr és Hevesy egy korban
születtek, sőt munkatársak és jóbarátok lettek és kölcsönösen
inspirálták
egymás munkáját. Ez a koincidencia döntően segítette elő századunk
tudományos
fejlődését.
Érdekes
elgondolkozni azon, hogy a kutatói tehetségtől eltekintve milyen
különbözőek voltak.
Hevesy elmesélte nekem, hogy Bohr minden kéziratát hétszer-nyolcszor
is
átírja, átdolgozza, mielőtt nyomdába adja. Szerényen megjegyeztem
neki, hogy
az olvasónak is legalább ennyiszer cl kell olvasnia, mielőtt megérti,
vagy
legalább azt hiszi, hogy megérti. Minden mondata mögött érezni a végső
alaptörvényszerűséget kereső gondolatok elvont mélységét. Fogalmazása
tömör,
klasszikus, mintha az örökkévalóságnak szánta volna. Valóban Bohr
cikkeiben
közölt tudományos megállapításokon később kevés nagy felfedezés tudott
változtatni.
Ha igen, akkor az is fejlődés és nem cáfolat volt. Hevesy könnyed
stílusban
számol be egyszerűségében elegáns kísérleteiről. Döntő fontos izotóp
nyomjelző
kísérletet végzett olykor egyetlen patkányon az akkor rendelkezésre
álló mesterséges
izotóp kis mennyisége miatt. Mégis kísérleteit a későbbi ellenőrző
kísérletek
mindenben igazolták, megállapításai döntően megváltoztatták a biológiai
kutatások
irányát. Az izotópok nyomjelzőként alkalmazásának fő lehetőségeit,
területeit
évtizedekkel előre felismerte és azóta sem tehetünk mást, minthogy az
általa
mutatott utakon haladunk tovább. Milyen érdekes az, hogy a teljesen
elvont gondolkodású
elméleti tudós Bohr a teljesen kísérletes kémikus-fizikus-biológus
Hevesynek legnagyobb
tisztelője, barátja és támogatója. Induló elméleti fizikai intézetébe,
amelyik
a kísérletes atomkutatásnak is egyik fellegvárává lesz, Hevesyt az
elsők között
hívja meg munkatársai sorába. A nagy elméleti kutató tisztában van
azzal, hogy
az olyan elméleti kutatás, amelyik nem támaszkodik kísérleti kutatásra,
elszakad az anyagi világ realitásától és talajtalanul a fellegekben
jár. Intézete
a legszebb példája a kísérleti és elméleti kutatók eredményes
együttműködésének.
Rutherford, az újzélandi farmer fia, egész életében alapjában egyszerű
ember
marad. A kísérleti magfizika területén alkotja meg nagy
felfedezéseit. Hisz a
természeti törvények végső egyszerűségében: „I am always a believer in
simplicity, being a simple man myself” mondja őszintén a Roy.Soc.-ben
tartott korszakalkotó
előadásán, amelyen az atom struktúrájának felderítését bejelentette.
Hevesy
nagyon sok nyelven beszél, nagy műveltségű, „grand seigneur”,
áttekintése,
érdeklődése és alkotó tevékenysége a kísérleti tudományok széles
területére
terjed ki.
Ha
azt kérdezzük, hogy mi volt e három annyira különböző tudósban
egyforma, az annyi,
mintha azt kérdeznénk, hogy mi tesz egy kutatót igazán nagy tudóssá?
Azt
hiszem, e kérdésre egyszerű, egyértelmű feleletet senki sem adhat.
Önmagában az
a tény, hogy milyen nagy segédeszközöket használ egy kutató, még nem
teszi
nagy tudóssá, legyenek a segédeszközök akár elvont elméleti
gondolkodás és
felkészültség, nagy matematikai készség, bonyolult kísérleti
berendezés, vagy
kísérleti technikai, vagy esetleg nagy kutató kollektívát kialakítani
tudó
szervező-nevelő, rátermettség. Ezek csak mesterségbeli kellékek,
amelyek
egyike, vagy másika szükséges az eredmény eléréséhez és ma
kollektívában együtt
is igyekszünk ezeket megteremteni, de ez még nem elegendő. A nagy
kutató meglátja
a természetben azokat a problémákat, amelyek megérettek már a
megoldásra, mert
a tudomány adott stádiumában már megoldhatók, de még senki sem látta
meg őket.
A megoldáshoz már szükségesek a segédeszközök, de itt is döntő tényező
a
kivételes képesség arra, hogy a problémát a kor színvonalához képest
egyszerű
eszközökkel és módszerekkel meg tudjuk oldani. Ebben azonban ma a
kollektív,
szervezett kutatás sokat segíthet.
Hevesy
egyszerű eszközökkel és kevés munkatárssal dolgozott. Stockholmi
laboratóriuma
(néhány helyiség Stockholm város egyeteme szerves kémiai intézetében)
3-5
kutató munkatársnál többet nem foglalkoztatott. 1961-es
beszélgetéseinknél
bizonyos fokig rezignáltan mondta, hogy korára való tekintettel ideje
ezt a
létszámot is fokozatosan lecsökkenteni.
Hevesy
mint ember, minden nagyvonalúsága, szellemi nagysága mellett, vagy
talán éppen
ezért, végtelen szerény, közvetlen, kedves modorú, szeretetre méltó
ember
volt, különösen munkatársaival, tanítványaival és általában kutatókkal
szemben.
Saját személyes élményeim alapján is beszélhetek erről. 1956-ban egy
előadást
tartottam Stockholmban. Az előadás után odajött hozzám, nagyon melegen
gratulált és meghívott, hogy menjünk el a laboratóriumába. Órákon át
beszélgettünk
tudományról, közben teát főztünk, majd elmosogattuk a csészéket.
Egyszer egy
nagy sétára vitt el Stockholm parkjait megmutatni, ahol korát
meghazudtoló frissességgel,
fáradhatatlanul róttuk a kilométereket. 1961-ben újból többször
találkoztunk
és az évek folyamán olykor leveleket váltottunk egymással. Talán nem
indiszkréció, ha az egyik leveléből, amiben még a budapesti időkre
emlékszik,
egy kis részt itt fotómásolatban bemutatok.
Bár
magyar szempontból talán sajnálatos, hogy egész tudományos munkásságát
külföldön
végezte, de egész pályafutása során a nemzetközi tudományos kutatás
azon
centrumaiban találjuk, ahol éppen a legakutabb munka folyt. Az
emberiség
tudományos haladásának szempontjából jobb volt ez így, mert századunk
első
felének mostoha hazai tudományos körülményei között sokkal kevesebbet
alkothatott volna itthon. Talán nem annyira az apparatív technikai
nehézségek
gátolták volna, mert ezeken intuitív zsenialitásával és egyszerű
metodikájával
át tudta volna törni magát. Sokkal jobban gátoló tényező az első
vonalban haladó
tudományos központokkal való közvetlen, eleven, szellemi kapcsolat
hiánya.
Joggal
lehetünk büszkék arra a tényre, hogy kis, szerény, de kultúrában,
civilizációban
és újabban tudományos kutatásban sem elmaradott hazánk több igen nagy
tudóssal
ajándékozta meg az emberiséget és ezek közül Hevesy egyike volt a
legnagyobbaknak.
Egyben
örömmel
kell hogy eltöltsön bennünket az, hogy hazánk rohamosan fejlődő
tudományos
élete itthoni is biztosítja tehetséges fiataljainknak a kutató munka
lehetőségét.
Az új generáció, a jövő tudósainak már nem kell külföldre távozniuk
azért, hogy
eredményesen tudjanak dolgozni.