Fizikai Szemle 1974/7. hátlap
LEV ANDREJEVICS ARCIMOVICS
(1909-1973. március 1.)
1973. március 1-én Moszkvában elhunyt Lev Andrejevics Arcimovics akadémikus. 64 éves volt. Mint a
moszkvai Kurcsatov Intézet igazgatója, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Elnökségének tagja, az
Akadémia Általános Fizikai és Asztronómiai Szakosztályának elnöke, az Európai Fizikai Társaság Tanácsának
tagja, a Szovjet Fizikusok Bizottságának elnöke, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Elnöksége
leszereléssel foglalkozó bizottságának tagja, és a Pugwash Konferenciák Nemzetközi Bizottságának
tagjaként Arcimovics csaknem két évtizedig játszott központi szerepet a szovjet tudomány fejlődésében
és nemzetközi kapcsolatainak bővülésében.
Arcimovics érdeklődése a fizika számos területére terjedt ki. Foglalkozott röntgen-sugarakkal,
lassú-neutron-fizikával, gyors elektronok kölcsönhatásaival, pozitron-annihilációval, mágneses fékezési
sugárzással, ion- és elektronoptikával, elektromágneses izotópszeparációval és gázkisülésekkel. Az utóbbi
húsz évben tudományos érdeklődésének középpontjában a magas hőmérsékletű plazmák fizikája állt.
Ezen a területen mindenre kíváncsi, lehetetlent nem ismerő kísérletező volt, aki a legegyszerűbb, de a
legtöbb eredményt hozó megoldásokat kereste; olyan tudós, aki meg tudta őrizni magát a tudományos
világot elárasztó divatoktól.
Vezetése alatt érte el a Kurcsatov Intézet első nagy sikerét 1962-ben, mikor először hoztak létre kísérletben
mágneses tükröt; a részecske-összetartási időt ily módon több nagyságrenddel megnövelték.
A zárt mágneses rendszerek közül a legegyszerűbb létrehozható konfigurációt, a kétdimenziós tóruszt
vizsgálta intenzíven, ahol az összetartó mágneses tér létrehozásában a plazmában indukálódott áram maga
is részt vesz. Az ezen az elven működő úgynevezett TOKAMAK berendezések egész sorozatát fejlesztették
ki a Kurcsatov Intézetben. Arcimovics az első kiváló eredményeket 1965-ben publikálta, és az 1969-es
dubnai konferenciáig eltelt négy év alatt a TOKAMAK-okkal kivívták az egész tudományos világ elismerését.
Halála előtt a plazmafűtés módszerének és a mágneses konfigurációnak tökéletesítésével foglalkozott,
remélve, hogy végül sikerül áthidalni az ionhőmérsékletben azt a tízes faktort, mely még elválasztja a
TOKAMAK-okat a termonukleáris energiatermeléshez szükséges szinttől. Bár Arcimovics biztos volt
benne, hogy laboratóriumban megteremthetők a szabályozott termonukleáris reakcióhoz szükséges
körülmények, mégis ugyanúgy biztos volt abban is, hogy a reakció gyakorlati alkalmazására az ő életében
még nem kerül sor: ilyen hatalmas technológiai nehézségeket rejtő probléma megoldásához nélkülözhetetlen
a folyamatok fizikájának jobb megértése.
Arcimovics érdeklődése messze túlterjedt a plazmafizikán. Hitte, hogy a legkülönbözőbb területeken
végzett intenzív alapkutatások az egész tudomány javát szolgálják. Lelkiismeretes pedagógus volt;
plazmafizikai előadásainak népszerűségére legalább annyira büszke, mint tudományos eredményeire.
Nemcsak tanítványaihoz, de a tudomány minden művelőjéhez szólnak sorai: „A tudomány járatlan földjein
a tehetséges ember számára egyszerre több út is nyílik. Mint a hegyek közt kanyargó utak, ezek sem
vezetnek egyenesen; messzire nem látni, és az új dolgok a legváratlanabb helyeken bukkanhatnak elő. Ha
valaki nyomain jártok, még ha a sarkában is, az első felfedezések öröme nem nektek adatik meg.
Azoké lesz, akik, ha csak kicsit is, de előbbre járnak."
B. I.
(Az Uszpéhi Fizicseszkih Nauk és a Physics Today cikkei nyomán)