NAGY LÁSZLÓ
1931-1987

Zsúdel László
Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium

Megrendülten hallották a magyar fizikatanárok a lesújtó hírt: Nagy László; a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem docense 1987. június 28-án elhunyt. A halál mindig döbbenetes, de különösen az akkor, ha egy ereje teljében lévő embert ragad el közülünk váratlanul. Nehéz elhinni a szomorú valóságot, hogy mindannyiunk nagyra becsült kollégája, sokunk szakmai tanítómestere, barátunk örökre eltávozott közülünk. Egy kivételes tehetségű ember hagyott itt bennünket. Mindössze 56 évet élt.

1931. március 21-én született Sopronban. Elemi iskoláit Egerváron, a gimnázium első négy osztályát Sopronban, az utolsó éveket pedig Kisújszálláson végezte. Itt érettségizett 1950 nyarán.

1950 őszén a debreceni KLTE Természettudományi Karának fizika-matematika szakán kezdte meg tanulmányait. Egyetemi évei alatt többnyire kitűnő tanulmányi eredményei voltak. Már hallgató korában bekapcsolódott az Elméleti Fizika Tanszéken folyó munkába, s olyan ambíciói is voltak, hogy elméleti fizikából folytat kutatómunkát, s a felsőoktatásnál marad. A fizikát és a matematikát annyira szerette, hogy sokkal behatóbban tanulmányozta, mint arra szükség volt. Kitüntetéses diplomával végezte az egyetemet 1954-ben.

Kutatói ambíciói, kivételes szakmai tudása ellenére mégis úgy tartotta helyesnek, ha középiskolába megy tanítani. Mert szeretett tanítani. És tudott tanítani. Volt olyan év, hogy tanítványai közül egyszerre 3 szerepelt az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első tíz helyezettje között. Ugyanakkor tanárjelöltek tucatjai tanulhatták tőle a szakma mesterfogásait, hiszen gyakorló gimnáziumi vezetőtanárként dolgozott a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban.

1962-ben elnyerte azt az adjunktusi állást az egyetemen, ahol a fizikatanítás szakmódszertanával foglalkozott. Közben 1964-ben villamosmérnöki okleve let is szerzett. Munkája legfőbb területének a szakdidaktikát tekintette. Évekig dolgozott az Alkalmazott Fizika Tanszéken, majd később a Kísérleti Fizikai Tanszéken, ahol haláláig a szakmódszertani csoport vezetője volt. Ezt a munkáját hihetetlen szakmaszeretettel, ambícióval, igényességgel végezte. Fáradhatatlan volt. És soha nem fogyott ki az ötletekből, ha egy új kísérletet, egy új fizikafeladatot kellett csinálni, vagy egy új módszert valamely anyagrész tanításához. Kb. 50 dolgozata jelent meg folyóiratokban és könyvalakban. Valamennyit igen jól használhatják tanárok, diákok egyaránt. Fizika szakos egyetemi hallgatók százai tanulták tőle a szakmódszertani alapismereteket, a szemléltetési ötleteket, a szakmai megszállottságot, s ugyanakkor a humanitást és gyermekszeretetet is. Éveken át a Fizika Államvizsga Bizottság elnöke volt. Sok-sok hallgatót segített szakdolgozatának témaválasztásában, s irányította munkájukat. Egy ilyen közös munka nagyon sok hallgatót örökre elkötelezetté tett a fizikatanítás ügye mellett. Egy életre szóló élményt, szemléletet, hitet és erőt adott.

De a sok éves tanítási gyakorlattal rendelkező kollégákat is mindig elkápráztatta imponáló szakmai tudása, lényeglátó képessége, szerény, de magabiztos előadása. Tanári továbbképzések mindig szívesen látott előadója volt, hiszen előadásaiban soha nem csalódott hallgatósága: mindig azt kaptuk tőle, amit vártunk. Nem elméleti fejtegetéseket, hanem konkrét, a gyakorlati munkában használható ismereteket. Részleteiben ismerte a fizikaoktatás minden problémáját, a fizikatanárok mindennapos gondjait. Ezért tudott mindig hathatós segítséget adni. Tanulmányi versenyek zsűrijének elnökeként is mindig emlékezetesen működött közre. Elméleti és kísérleti feladatai mindig egyéniek voltak. Nemcsak a versenyző és a hallgatóság soraiban ülő középiskolásoknak jelentett kitűnő ismeretszerzési lehetőséget, betekintést a fizikai gondolkodásba, hanem ezeket a versenyeket a fizikatanárok is á legjobb továbbképzési alkalmak közé sorolták.

Ő irányította, szervezte az egyetemen a komplex, majd később az intenzív tanári továbbképzéseket, mint szakfelelős. Természetesen ezeknek a tanfolyamoknak maga is aktív részese volt. A tanári munkát közvetlenül segítő előadásokat mindig tőle hallották a résztvevők. Szuggesztív egyéniség volt. Sok kollégája vallja, hogy Nagy László volt az az ember, akitől szakmai, módszertani véleményt mindig fenntartás nélkül el lehetett fogadni. Segítőkész volt, mindig érzékeny mások problémái iránt. Aki közelebbről ismerte, tudta mennyire melegszívű volt. Igaz, a robusztos, komoly férfi szavaiból ezt nem mindig lehetett érezni, de cselekedetei mindig cáfolták ezt a látszatot. Talán néhányan, akik felületesen ismerték félreismerték.

Hihetetlen munkabírása volt, minden. területen magas mércét állított saját magával szemben. Nem ismert félmegoldásokat, nem engedett meg magának felületes munkavégzést. Idejét szigorúan beosztotta, minden percét kihasználta. Ahogy mondta: "az élet elsősorban helytállásra tanított meg". Bármilyen területen, bármilyen feladatot ugyanazon a tőle megszokott magas színvonalon végzett el. Sokan megirigyelhetnék ezt a tulajdonságát, akik lekezelnek, rangjukon alulinak tartanak bizonyos feladatokat.

Hogy mennyi mindennel foglalkozott, azt az alábbi felsorolás is mutatja, amelyben csak az eddig még nem említett funkcióit sorolom fel. Egy ideig szakfelügyelőként is tevékenykedett. "A fizika tanítása" című módszertani folyóirat szerkesztő bizottsági tagja volt. A Középiskolai Matematikai Lapokban és tanulmányi versenyeken rendszeresen találkozhattunk versenyfeladataival. Tagja volt az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenybizottságnak, az Országos Egyetemi Felvételi Vizsgabizottságnak, a Kossuth egyetemi felvételi bizottságnak. Tagja volt az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vezetőségének. Sok éven át felvételi vizsgabizottsági elnök volt. Egyetemi tanácstag, pártvezetőségi tag, egyetemi PB és VB tag, egyetemi és megyei szakszervezeti bizottsági tag, kari személyzeti felelős és rövid ideig egyetemi személyzeti felelős volt. Doktoranduszok témavezetője, könyvlektor és opponens. Az Egyetemi Felvételi Előkészítő Bizottságnak kezdettől fogva lelkes vezetője. Az egyetem Törzsgárda Bizottságának elnöke, és a hetvenes években az egyetemi szakszervezeti bizottság titkára, majd elnöke.

Megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, a Kiváló Munkáért és Miniszteri Dicséret kitüntetéseket. A Szakszervezeti Munkáért aranyfokozat és a Szakszervezeti Emlékplakett tulajdonosa volt. Munkásságát országszerte ismerték és értékelték, véleményére odafigyeltek, tanácsait meghallgatták. De nagyon szomorú dolog, hogy az igazi összegzésre, e rengeteg kitartás, szorgalom, munkabírás, tudományos eredmény, nemes emberi tulajdonság felismerésére és számbavételére, csak a halál tragédiája késztet bennünket. Tudtuk-e, és számontartottuk-e róla korábban, hogy ennyit vállalt magára? Talán túl sokat is. Mert ilyen volt az egyénisége. A jó ügy mellé mindig odaállt.

Dr. Nagy László teljes életet élt. Szakmai eredményei, munkaszeretete, politikai-, mozgalmi tevékenysége, családjának őszinte szeretete, és az értük való önzetlen odaadás mindannyiunk számára követendő példa lehet. Halála pótolhatatlan veszteség.

Most, hogy búcsúzunk tőle a költő sorai jutnak eszembe: