Fizikai Szemle 1991/10 - Radnai Gyula: AZ EÖTVÖS-KORSZAK

AZ EÖTVÖS-KORSZAK

Radnai Gyula
ELTE Általános Fizika Tanszék

"Semmibõl egy ujj, más világot..." (Elszigetelten élõ és alkotó magyar tudósok küzdelme az elismerésért a XIX. század elsõ két harmadában)

Bolyai János (1802-1860) még nem volt 21 éves, amikor 1823 november 3-án ezt írta apjának: "semmibõl egy ujj, más világot teremtettem; mind az, valamit eddig küldöttem, tsak kártyaház a toronyhoz képest." Mûve német kéziratát 1825 végén vagy 1826 elején átadta egyik volt bécsi tanárának, ez a kézirat elveszett. Újra megírta, most már latinul, mivel a latin volt a tudomány nemzetközi nyelve, s a nagy Gauss is latinul publikált. 1831-ben elküldte a kéziratot apjának. Az apa, Bolyai Farkas (1775-1856) ekkoriban készült kiadni nagy mûvét, a Tentament, s János arra kérte, hogy illessze könyve végére függelékként (latinul: Appendix) az õ munkáját. Pénzt is küldött a nyomtatás költségeire.

Bolyai Farkas fiának munkáját 26 oldalas külön füzetben azonnal kiadatta, s egy példányt János kérésére elküldött Gaussnak. Gauss akkor már a "matematikusok fejedelme" Európában. Göttingában, ahol egykor Gauss és Bolyai Farkas együtt tanultak az egyetemen, Gauss (1777-1855) a matematikai és csillagászati tanszék vezetõje. A világtól elszigetelten élõ és tanító marosvásárhelyi tanár némi szorongással, megilletõdöttséggel ír a nagy tudósnak, az egykori barátnak:

"Nagyrabecsült Gauss! Bocsásd meg, hogy háborgatlak óriás pályádon; tarts egy kis szünetet és ajándékozzál egy percet a barátságnak!" Hosszú levelében Jánosról így írt: "már fõhadnagy a mérnökkarban, nemsokára százados; szép fiatalember, mester a hegedûn, jó és bátor vívó, párbajozott is gyakran, s általában még fölötte vad katona, de egyben igen finom is: fény a sötétben és sötétség a fényességben; szenvedélyes matematikus ritka szellemi képességekkel. Most Lemberg az állomáshelye. Nagy tisztelõd, s Téged meg tud érteni és becsülni. Az õ kérésére küldöm Hozzád ezt a kis mûvet: légy jó, itéld meg éles, átható szemeddel és kimélet nélkül írd meg magas ítéleted válaszodban, amit epedve várok... Fiam többre becsüli egész Európa itéleténél a Tiédet" (Dávid Lajos fordítása, "A két Bolyai élete és munkássága" c. könyvében.)

Hogyan válaszol Gauss?

Barátként ír a rég nem látott barátnak. Meglehetõsen lehangolt és elkeseredett, akkoriban temette el második feleségét. Õ is beszámol gyermekeirõl, igyekszik elfogulatlanul írni róluk.

A barátságos, bizalmas hangot megtartva, de a Farkas által kért kimélet nélküli õszinteséggel ír Bolyai János tudományos teljesítményérõl:

"Ha avval kezdem, hogy nem szabad dicsérnem, bizonyára megütõdsz egy pillanatra. De mást nem tehetek: ha dicsérném, akkor magamat dicsérném, mivel a mû egész tartalma, az út melyet Fiad követ és az eredmények, amelyekre jutott, majdnem végig megegyeznek részben már 30-35 év óta folytatott elmélkedéseimmel..." Igaz, nem publikálta eredményeit írja Gauss - mert félt, hogy kevesen értenék meg. Mégis le akarta írni, hogy az utókornak megmaradjon. - "Nagyon meglepett tehát, hogy e fáradság most már fölösleges, és örvendek, hogy éppen régi barátom fia elõzött meg ilyen csodálatos módon... arra kérlek, hogy Õt részemrõl szívélyesen üdvözöld és biztosítsd különös nagyrabecsülésemrõl."

Gauss tehát úgy ismeri el Bolyai János teljesítményét, hogy két komoly ellenérvet hoz fel a mû publikációja ellen:

1. A gondolatok nem újak.
2. Csak kevesen értenék meg.

E két érv letaglózza Bolyai Jánost. Amikor megkapja apjától Gauss válaszának másolatát, belebetegszik. Szabadságot kér és soha többet nem fordul elismerésért se Gausshoz, se máshoz.

Több, mint harminc évvel késõbb egy újabb levél indul el Magyarországról Németország felé, remélve az elismerést. Aki küldi, csak két évvel született elõbb, mint Bolyai János, egyidõs tehát a századdal. 1863-ban, 63 éves korában lesz rektor Magyarország akkor még egyetlen egyetemén Jedlik Ányos (1800-1895).

A lelépõ rektor, Toldy Ferenc, midõn átadja tisztét, Jedlik legendás szerénységére célozva megjegyzi: "A felfedezés és találmány örömei felett megfelejtkezik neve érvényesítésérõl, sõt szerénységében megfelejtkezik arról is, hogy dicsõsége a mi dicsõségünk is..." Jedlik megfogadja a baráti figyelmeztetést, s nem is a maga, de az egyetem érdekében elhatározza, hogy legújabb találmányát, a "villamfeszítõt" mellyel 90 cm hosszú szikrákat képes elõállítani, publikálni fogja Poggendorf "Annalen der Physik und Chemie" c. folyóiratában. Karácsony és újév között elküldi a kéziratot a készülék rajzával együtt Berlinbe.

Nem egészen egy hónap múlva megkapja Poggendorf válaszát:

"Sajnálattal kénytelen vagyok Önnek visszaküldeni az értekezést, amellyel Ön engem nemrég megtisztelt, mert az, legalább mostani alakjában és terjedelmében nem alkalmas az Annalenben való közlésre. Ön mint valami teljesen újat mutatja be az Öntõl feldolgozott tárgyat, holott a fizikusoknak már egész sora foglalkozott ugyanazzal: Franklin, Biot, Dove, Knochenhauer, Riess... Az Ön értekezésében egyedüli újdonság a telep feltöltésének módja, mely alapelvében bár azonos az én galvanbillegõmmel (Annalen 61. köt. 586. old.-1844), de legalábbis a Franklin-féle telepre még nem alkalmazták. Egyben az a véleményem, hogy az Ön által felhasznált szerkezet ehhez aránytalanul bonyolult, és hogy sokkal egyszerûbbel volna pótolható, amely egyúttal költséges ábrákat se követelne, hanem egyszerûbb vonalas rajzzal is érthetõvé válna az Annalen olvasói elõtt..." (Ferenczy Viktor fordítása, "Jedlik Ányos élete és alkotásai" c. könyvében) Mintha csak a Bolyai elleni érvek köszönnének vissza:

l. A gondolat nem új;
2. Az olvasók nem fogják megérteni.

Valóban, Gauss levelében is találunk hasonló megállapításokat: "Nagyon találók és tömörek a jelölések, de úgy gondolom, hogy jónéhány fõfogalom számára kell nemcsak jelet vagy betût, hanem bizonyos elnevezéseket is megállapítani..."

Poggendorf pedig ezt írja: "Ha ön hajlandó volna a késõbbiek folyamán az alkalmazott módról számomra egy rövid ismertetést megkísérelni egyszerû rajzzal (talán e nélkül) s megküldeni, élvezetet okozna nekem annak az Annalenbe való besorolása..."

Ezek a túlságosan udvarias mondatok, ez a vállon veregetõ stílus Jedlik Ányos érzékenységét éppen annyira sértette, mint Bolyai Jánosét. S a reagálásuk is egyforma volt: Jedlik se küldött soha többet publikációt Poggendorfnak, másnak se külföldön.

Semmibõl új világot teremteni - ezt a nagyratörõ programot Európa élenjáró tudományos tekintélyei nem Magyarországtól várták. Sajnos Magyarországtól el se akarták fogadni.

A magányos tudósok önpusztító sorsa várt Bolyai Jánosra, és várt volna Jedlik Ányosra is, ha nem lett volna máskülönben bencés szerzetes, sorsát megadással tûrni tudó ember.

Az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy Bolyai János itthonról sem kapott elismerést egész életében, és Jedlik Ányos nevét is csak öregkorában ismerte meg a szélesebb hazai közvélemény. Bolyai elismerését végül is külföldrõl kezdeményezték - Európa mégiscsak felfigyelt rá - de már csak halála után.

Az történt, hogy 1855-ben, Gauss halála után, Bolyai Farkas elküldte Göttingenbe Gauss összes hozzáírt levelét, egy létrehozandó Gauss archívum számára. Egy év múlva, 1856-ban meghalt Bolyai Farkas, 1860-ban pedig Bolyai János is. Gauss hagyatékának feldolgozásakor került az Appendix hozzáértõ matematikusok kezébe, akik latinról franciára fordították, s 1867-ben kiadták.

Mind Bolyai, mind Jedlik hazai elismertetésében meghatározó szerepet játszott a két Eötvös: Eötvös József (1813-1871) és fia, Eötvös Loránd (1848-1919).

1869-ben az idõsebb Eötvös a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, fia pedig Németországban Heidelbergben és Königsbergben jár egyetemre. Rendszeresen leveleznek. 1869 július 9-én Eötvös József ezt írja fiának:

"A napokban levelet kaptam a római akadémia matematikus osztálya elnökétõl, melynek örültem és elszomorodtam egyszerre, s melynek tartalmáról most sem tudom, büszkék legyünk-e reá vagy piruljunk. Az elnök tudósít, hogy ugyanezen postával Bolyai Jánosnak és Farkasnak Rómában kijött olasz biográfiáját küldi, hozzá egy Párizsban s egy Bordeauxban kijött biográfikus ismertetését, melyhez Bolyai Jánosnak a paralellák teóriájáról írt kisebb munkája szintén fordításban csatoltatott. Ezen munka 1834-ben jött ki, s állítólag, a római tudósnak nézete szerint, a legnagyobb, mi a matematika körében e század alatt történt. Bolyai munkáját csak Gauss ismerte, kivel Bolyai János apja, Farkas, a dolgozatot közlé, és ki annak következtében egy hason tartalmú dolgozatát, melyen 35 évig dolgozott, eldobta, miután a kérdés, melyet õ megfejteni akart, Bolyai által megoldatott. Csak Gauss korrespondenciájából, mely 59-ben kiadatott, lettek figyelmessé a tudósok Bolyaira, s miután róla egy mérnök ismerõse által cikk jelent meg Grunertben, nagy nehézséggel megszereztek egy példányt, mely most olasz és francia fordításban megjelent, és a legnagyobb szenzációt csinálja a matematikusok között. Buoncompagni csak azért fordult hozzám, mert biztos tudomást szerezvén, hogy a két Bolyai irományai Marosvásárhelyen vannak, három év óta mind õ, mind a bordeaux-i és párizsi akadémiák tízszer írtak a marosvásárhelyi kollégiumhoz, de még választ sem kaphattak, s most - meg lévén gyõzõdve, hogy ilyen lángész irományai közt sok becses jegyzet lesz - azért fordulnak hozzám, hogy az irományokra kezemet tegyem, s érdemes részét vagy az akadémiánál adjam ki, vagy nekik engedjem át kiadás végett. És azon ember soha nem volt akadémikus, Erdélyben félbolondnak tartatott... s ha örülünk, hogy nagy matematikust adtunk a világnak, lehet-e nagyobb bizonyossága barbarizmusunknak? De elfogyott a papirom. Ég áldjon meg: Eötvös"

Eötvös József levele nemcsak fiát indítja meg, de az akkor vele együtt Heidelbergben tanuló több fiatal magyar tudósjelöltet is. Kõnig Gyula (1849-1913), Szily Kálmán (1838-1924) és a többiek hazajövetelük után szent köteleségüknek tartják Bolyai János matematikai hagyatékának megmentését. Lelkesedésük és tettrekészségük nyomán virágzik ki hazánkban a Bolyai-kultusz.

Harminc év múlva, Bolyai János születésének 100. évfordulója alkalmából az egykori heidelbergi diákok kezdeményezésére születik meg az MTA Bolyai-díja. Eötvös Loránd akkor már az MTA elnöke, Szily a fõtitkára, Kõnig a matematikai-fizikai osztály elnöke. Ezt a "matematikai Nobel-díjat" 1905-ben Poincaré (1854-1912), 1910-ben Hilbert (1862-1943) kapja, 1915-ben pedig Einstein (1879-1955) a díj várományosa.

Ime Bolyai János igazi elismerése.

Jedlik Ányos elismertetésében ha lehet, még nagyobb Eötvös Loránd szerepe.

1880-ban akadémiai székfoglaló elõadásában tárgyalja Jedlik sûrítõjét. A kondenzátorok általános elméletét alkalmazza a Franklin-féle telepre és a Jedlik-féle láncolatos sûrítõkre. Így Jedlik találmánya Eötvös akadémiai székfoglalója nyomán bekerül a magyar szakirodalomba.

Eötvös, aki Jedlik utóda volt a budapesti tudományegyetemen, minden alkalmat megragadott, hogy elõdjének a kísérleti fizikában elért eredményeit népszerûsítse és széles körben elismertesse. Õ hívta fel a figyelmet arra, hogy a dinamó-elvet Jedlik Siemensnél és Wheatstone-nál korábban felismerte, felfedezte, csak nem tudatta fennhangon a tudományos világgal.

Amikor 1891-ben megalakult a Mathematikai és Physikai Társulat, Eötvös javaslatára Jedlik Ányos lett a Társulat 1. számú tagja. S amikor a matuzsálemi kort megért öreg fizikus 1895-ben, 95 éves korában elhunyt, Eötvös külön elnöki beszédben emlékezett meg róla az Akadémián. Ebben részletesen kitért Jedlik minden fontos találmányára. "A forgó mágnesrudat, a rezgõ fémrugót, a higany felületén végigsikamló hullámokat, a lepke szárnyainak csillogásával vetekedõ karcolt üvegrácsot, a hatalmas elektromos szikrát órákon, évtizedeken át gyönyörködve figyelte meg... Nagygyûléseinkre mindvégig eljárt, s ilyenkor meglátogatta az egyetem fizikai intézetét is: régi barátait, az õ kedves eszközeit nézegette meg. Késõbb már alig ismerte meg a legtöbbet, csak egy érdekelte mindvégig: a csöves villamszedõ. Ezzel bajlódott õ a legtöbbet, ez volt legkedvesebb gyermeke..."

A posztumusz elismerés már nem vigasz az alkotónak, de még idejében jött figyelmeztetés lehet az utódoknak, a tanítványoknak. Bolyai Jánosnak nem voltak tanítvány-követõi. Jedlik szerencsésebb volt, hiszen õ a pesti egyetemen taníthatott, s akadt néhány tanítványa, akibe sikerült beoltani a kísérleti fizika szeretetét. Parragh Gedeon (1835-1901) a kecskeméti református kollégium tanára 1853 és 1855 között, Eberling József (1849-1938) a budapesti VIII. kerületi fõreáliskola (ma: Vörösmarty Gimnázium) tanára 1871 és 1875 között dolgozhatott Jedlik mellett az egyetemen. Parragh Gedeon saját maga által készített eszközökkel tanította a természettant, Eberling pedig annak ellenére, hogy alapvetõen elméleti beállítottságú tanár volt, Jedlik segítségével olyan kiválón felszerelte eszközökkel az 1874-ben átadott új épület fizikai szertárát, hogy még Ferenc József császár és királynak is, amikor 1876-ban meglátogatta az iskolát, "különösen a tanulók laboratóriumának berendezése nyerte meg legmagasabb tetszését." (Felsman József: "A Budapest fõ- és székesfõvárosi VIII. ker. községi fõreáliskola elsõ 25 évének története". Bp. 1896. 129p. Idézi Jáki László A magyar neveléstörténet forrásai II. kötetében. OPKM Bp. 1989.) Valószínûleg néhány eszköz az egyetemrõl is került az új iskolába. Jedlik intézete akkor még az ELTE mai Jogi Karának épülete helyén lévõ régi épületben mûködött, amit éppen 1874-ben egészítettek ki a Szerb-utcai szárnnyal. Az építkezés Jedlik intézetét, "a Természet- s erõmûtani gyûjteménytárat" is érintette. A 74 éves tudós, hogy helyet találjon a nemrég rendelt új, külföldön készült eszközöknek, számos, bizonyára még jól mûködõ régi eszközt Eberling új iskolájának adományozott.

Ez azonban már a kiegyezést követõ reményteli 70-es évek története.

Országos nekirugaszkodás (1870-1880)

Az Ausztriával való kiegyezést cselekvõen elõsegítõ Eötvös József, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke 1867 után magyar kultuszminiszter lett. Széles frontot nyitott az oktatás és a tudomány fejlesztésére: elfogadtatta a parlamenttel az egész nép felemelkedését célzó népoktatási törvényt; a tanítók és tanárok képzésének tanulmányozására külföldi egyetemekre küldött tehetséges fiatal pedagógusokat; a pesti egyetemen pedig a természettudományos oktatás és kutatás javítására egy korszerû kémiai intézet felépítésére teremtett anyagi fedezetet.

A pesti Füvészkertben adott helyet az új egyetemi épületnek, s jó érzékkel választotta ki azt az embert, akire az új kémiai intézet megszervezését rá lehetett bízni. Than Károly (1834-1908) ajánlói Eötvös József régi orvos barátai voltak: Balassa János (1814-1868) és Markusovszky Lajos (1815-1893), valamint az akkor legnagyobb európai kémikus, R.W. Bunsen (1811-1899) Heidelbergben, akinek Than tanítványa volt egy évig. Than Károly közelebbi ismeretségben állt az Eötvös-családdal, õ segítette a fiatal Eötvös Loránd elsõ tudományos szárnypróbálgatásait, s õ beszélte rá Eötvös Józsefet, hogy engedje fiát Heidelbergbe Bunsenhez kémiát és fizikát tanulni.

Eötvös József jó emberismerõ volt. Megbízott Than Károlyban, aki azután egész további életével bizonyította, hogy méltó volt Eötvös bizalmára. A kémiának szinte minden területét mûvelte, emellett tehetséges tanítványok kinevelésével kémiai tudományos iskolát teremtett a füvészkerti Chemiai Intézetben. Fizikai kutatásai is fontosak: õ vezette be Magyarországon a színképelemzést, mint anyagvizsgálati kutatási módszert, ezen kívül különbözõ fizikai állandók mérésére dolgozott ki pontos eljárásokat. Néhány évtized alatt megalapozta a magyar kémiai kutatások nemzetközi tekintélyét.

Eötvös József még 1869-ben, a Chemiai Intézet építésének megkezdésekor felhívást intézett az egyetem többi tanszékéhez, írnák meg, hogy milyen bõvítésre, fejlesztésre volna szükségük. Ekkor a természettani intézet számára Jedlik Ányos egy új épületet kért, ugyancsak a Füvészkertben, a felépülõ Chemiai Intézet közelében.

1871-ben váratlanul elhunyt Eötvös József. Utóda Pauler Tivadar (1816-1886) már az új természettani, valamint egy új természetrajzi épület (a mai D és A épület) vázlatait találta a miniszteri íróasztalon.

Felajánlotta hát a természettani, valamint az állattani és az ásványtani intézetek vezetõinek, hogy menjenek el egy hónapos tanulmányútra a legjobb európai egyetemekre, tervezzék meg az új, majdan felépülõ intézetek berendezését, rendeljék meg a szükséges új felszerelést, eszközöket.

Így indult el a 71 éves Jedlik Ányos is teljesen egyedül élete elsõ igazi "ösztöndíjas" tanulmányútjára. Egyetlen hónapra olyan sûrû programot állított össze, amit egy fiatal is nehezen tudott volna végigjárni. Õ végigjárta. Útjáról naplót vezetett; nem lehet megilletõdöttség nélkül olvasni ezeket a bejegyzéseket, a magyar fizika 1. számú képviselõjének találkozását az európai fizikával.

1871 szept 2: Lipcse. Érzékeny elektroszkóp, szikrainduktor méteres vasmaggal, óriási elektromágnes mázsás réztekercsekkel a diamágneses kísérletekhez. Nagy mészpátkristályok a polarizációhoz.
Szept 5: Berlin: du Bois-Reymondot nem találja bent az egyetemen. A "fizikai szertár nem jobb, mint a pesti." De azért bekerül a naplóba Helmholtz szirénája és rezonátora, Magnus fajhõmérõ berendezése. Jedlik szeretné, ha lenne a pesti szertárban és az elõadóban villamos áram, s csodálkozik, mert egyik német egyetemen se találkozott ezzel.
Szept 10: meglátogatja a Siemens és Halske céget, itt a gyár fõmérnöke kalauzolja. Galvanométerek és ellenállásmérõk keltik fel figyelmét. Dinamóról egy szót sem ejt.
Szept 11: Hannover, mûegyetem. Nagyszerû épület, gyönyörû gép-modellek, elliptikus fogaskerekek; a fizikai szertár "igen szerény".
Szept 12: Göttinga. Weberrel nem tud találkozni, az altiszt kalauzolja végig a szertárban. "A készülékek egymásra vannak halmozva rend nélkül. Egyébiránt vannak benne igen jelentékeny készülékek." "Láttam az eredeti Zeichen telegraph készülékét, mellyel egyik épületbõl a templom tornyain vezetett huzalon telegraphiroztak." Ez az épület lehetett húsz évvel elõtte Gauss intézete.
Szept 16: Köln. Langen és Otto gázmotorjai, "Láttam az 1/2, 1, 2 lóerejû gépeket mûködési állapotban, melyeknek hátránya, hogy töltésekkel és zörejjel mûködnek, s azért az épület bármely emeletén nem használhatók."
Szept 17: Bonn. Clausius nincs bent az egyetemen, a bezárt szertár kulcsait viszont otthon tartja. Jedlik elmegy érte Clausius lakására, de hiába, nem találja otthon. Tovább gyalogol, elmegy a kémiai intézetbe. Itt nagyon megtetszik neki az elõadóterem, feljegyez mindent.
Szept 19: Bonn. Látogatás Geissler mûhelyében. "Megrendelendõ eszközök: tizedfokos hõmérõk, utazási (!) légsúlymérõk, Geissler-csövek, színképelemzõ csövek, katódsugár-csövek."
Szept 20: Heidelberg. "Meglátogattam Kirchhoff tanárt is. Barátságos és inkább fiatal, mint öreg korban van..." - írja Jedlik a naplójában. A 47 éves Kirchhoff negyedórát szán a 71 éves Jedlikkel való beszélgetésre.
Szept 22: Karlsruhe, mûegyetem: Jedlik elgyönyörködik a gazdagon felszerelt kabinetben.
Szept 24: Zürich: "a polytechnikumnak nagyszerû az épülete, de vegyészeti laboratóriuma, physiologiai osztálya alább áll a pestinél."
Szept 26: München: reggel elsõ útja az egyetem szertárába vezet, ahol ott találja "az öregedõ Jolly tanár urat..." A tantermeket is tüzetesen megvizsgálja, majd bekerül a naplóba: "A fõelõadó egy húzással tökéletesen elsötétíthetõ!"

München a tanulmányút utolsó állomása. Felkeresi a híres Merz optikai és Edelmann mechanikai mûhelyét. Itt már az 1873-as bécsi világkiállításra készülnek, kérik Jedliket, hogy a majd megrendelendõ eszközöket engedje át a világkiállítás számára, "ennek fejében szebb és pontosabb munkát ígérnek." Edelmannál összefut Jedlik Wartha Vincével, aki a József Mûegyetem kémiai intézete számára rendel eszközöket.

Wartha Vince (1844-1914) dinamikus, sokoldalú egyéniség. Ebben az évben - 1871-ben - lett a Joseph Polytechnikumból József Mûegyetem, valódi egyetemi diplomát adó intézet. Wartha Vince a Mûegyetem fejlesztésének egyik vezéralakja. Õ is Heidelbergben tanult Bunsen mellett, majd Zürichben szerzett magántanári címet. Innen hívta meg a Mûegyetem. 1870-ben egyszerre lett az újonnan szervezett "Vegyiparmûtani" tanszék professzora és a Mûegyetem könyvtárának vezetõje.

A Mûegyetem újjászervezését 1869-ben még Eötvös József kezdeményezte, javaslataiból azonban nem sikerült Pauler Tivadarnak mindent megvalósítania. A 70-es években a Mûegyetemnek továbbra sem volt saját épülete, bár a budai várban bérelt ócska épületekbõl sikerült 1872-ben átköltözni Pestre, a Vámháztér környékére. "Az ami oly sokáig késett, aminek bekövetkezését oly epedõ sóvárgással vártuk... az immár megtörtént; intézetünk a hazai tudomány, ipar, kereskedelem és forgalom központjában nyert székhelyet; a kir. József Mûegyetem az ország szívében - Pesten van -" lelkesedett Sztoczek József (1819-1890) rektor az 1872-es tanévnyitón. (Idézi Szabadváry Ferenc a Budapesti Mûszaki Egyetem története II. kötetében Bp 1979; 323.o.)

Nem mindenki örült ennyire a Pestre költözésnek. Szily Kálmán (1838-1924) Budán Sztoczek tanársegéjde volt 1861-tõl 1869-ig, majd 1869-ben kinevezték a kísérleti természettan professzorának. Elõtte kétéves ösztöndíjjal külföldön járt tanulmányúton; Zürich és Berlin mellett Heidelbergben töltött néhány hónapot. Itt került közelebbi ismeretségbe az éppen akkor ott tanuló Eötvös Loránddal, Kõnig Gyulával és Schuller Alajossal (1845-1920), aki 1872-ben átvette tõle a kísérleti természettan tanszéket. Szily azért ellenezte az átköltözést a pesti "bérlakásba", mert attól tartott, hogy ezzel kitolódik az új pesti Mûegyetem felépítése. Igaza is lett. Az új épületek csak 1883-ra készültek el a Múzeum körúton.

Az 1872-es év különösen fontos a magyar felsõoktatás fejlõdésében: létrejön az ország második tudományegyeteme Kolozsvárott. Most már három egyetemen tanítanak fizikát (természettant):

- a pesti tudományegyetemen Jedlik a kísérleti, Eötvös az elméleti természettan tanára;

- a pesti mûegyetemen Schuller a kísérleti, Szily az elméleti fizika tanára;

Kolozsvárott a tudományegyetemen matematikai-fizikai kart hoznak létre; a fizika professzora Abt Antal (1828-1902), a felsõbb mennyiségtan tanszékének vezetõje Martin Lajos (1827-1897) lesz.

Abt Antal a bécsi mûegyetem elvégzése után a bécsi tudományegyetemen szerzett gimnáziumi tanári oklevelet. 1856-tól 1860-ig Ungváron tanított, itt kiváló természettani és ásványtani szertárt hozott létre. 1860-ban a budai egyetemi Fõgimnáziumhoz került (ma: Vági István Építõipari Szakközépiskola). Kísérleti fizikából lefordított egy osztrák tankönyvet, írt egy magyart, majd 1870-ben a pesti tudományegyetemen fizikából Jedliknél doktorált. 1871-ben ugyanúgy, mint Jedlik, õ is útrakelt, hogy külföldi egyetemek fizikai szertárait és mechanikai mûhelyeit tanulmányozza, mivel a minisztériumban õt szemelték ki a leendõ kolozsvári természettani intézet élére. Lehet, hogy ez is Jedlik javaslatára történt, tény az, hogy Abt Antal Kolozsváron ugyanabban a szellemben tanította a kísérleti természettant évtizedeken át, mint Jedlik Pesten. Ritka ügyes kísérletezõnek tartották, demonstrációval gazdagon kísért elõadásai népszerûek voltak. Tankönyvként Kohlrausch "Gyakorlati fizika" c. könyvét használták, melyet õ fordított magyarra. Igyekezett bekapcsolódni az Európában aktuális kutatásokba fõleg az elektromos vezetés érdekesebb jelenségeit vizsgálta fémekben (termoelektromosság), folyadékokban és gázokban (szikrakisülések). Konkoly-Thege Miklós (1842-1916) és Eötvös Loránd nyomán õ is kutatta a Föld mágneses tulajdonságait. A legnagyobb érdeme a kísérleti fizikai iskola megteremtése Kolozsváron. Halála után Tangl Károly (1869-1940) folytatta ezt a munkát, egészen az elsõ világháborúig.

Martin Lajos

Martin Lajos csak egy évvel volt idõsebb Abt Antalnál, de már sokkal több "élettapasztalat" állt mögötte, amikor kinevezték a kolozsvári tudományegyetemre. Igaz, hogy ez a tapasztalat nem elsõsorban a felsõbb matematikával való foglalkozásból eredt. Két évig járt a pesti bölcsészkarra, két évig a polytechnikumra, azután beállt tüzérnek Mészáros Lázár seregébe. A szabadságharc bukása után az osztrákok katonaiskolába sorozták be, majd a bécsi katonai akadémiára küldték katonai mérnöki kiképzésre (annak idején, 1818-tól 1822-ig itt tanult Bolyai János is). Ballisztikai problémákkal foglalkozott. Részt vett az olasz-osztrák háborúban, melynek során Triesztben a hajózást. tanulmányozva javasolta a lapátkerék helyett a propelleres meghajtást. Leszerelt, reáliskolai tanári képesítést szerzett (a polytechnikumon Sztoczek vizsgáztatta). 1864-tõl 68-ig Pozsonyban tanított a reáliskolában majd gimnáziumban. Magyar nyelvû mennyiségtan tankönyvet írt. Újra foglalkozást váltott. 1868-ban Pesten, 69-ben Debrecenben, 71-ben Kolozsvárott a távirda kifejlesztésén dolgozott. Ezután került Kolozsvárott a felsõbb mennyiségtan tanszékre egyetemi tanárnak. Itt minden idejét a repülés tanulmányozásának szentelte, többek között olyan repülõ szerkezetet tervezett és építtetett meg, amely egy légcsavar segítségével próbált függõlegesen felemelkedni a talajról. Hivatásos feltaláló volt, Jókai Mór állítólag róla mintázta "A jövõ század regénye" fõhõsét: Tatrangi Dávidot. Zseniális ötletek (pl. csûrõszárny a repülõgép irányítására) és makacs kitartás jellemezték. Igaz, hogy a legjobb hatásfokú légcsavar felületének alakját rosszul határozta meg, de még ennek is volt haszna: termékeny matematikai kutatási versenyt indított el a pesti és a kolozsvári matematikusok között. Az a kolozsvári matematikus, aki a légcsavar alakjának problémáját a másodrendû parciális differenciálegyenletek elméletének továbbfejlesztésével kezelte, Vályi Gyula (1855-1913) volt. Martin Lajos és Vályi Gyula együtt nyugodnak ma már Kolozsvárott a híres "házsongárdi" temetõben, (Abt Antalt családja Budapesten temettette el).

Az elméleti fizikának kezdetben nem volt tanára Kolozsváron. Csak néhány év múlva nevezték ki Réthy Mórt (1846-1925) az Eötvös Lorándhoz hasonlóan Heidelbergben végzett matematikus-fizikust ide professzornak. Réthy Mór fõ kutatási területe azonban nem fizikai, hanem matematikai tárgyú volt: Bolyai János és az Appendix. Ezekben az években - 1871 és 74 között - még Székesfehérváron, az újonnan alapított reáliskolában tanít az a Farkas Gyula (1847-1930), aki a nyolcvanas évek végétõl kezdve majd megalapozza a kolozsvári elméleti fizika hírét.

Fõreáliskolák

A nagy, országos nekirugaszkodás a középiskolákban is érezhetõ volt. Hogy csak az egyik leghíresebbet említsük: 1872-ben jön létre a majdani Markó-utcai fõreáliskola Pesten. A jószemû igazgató a tantestületet az ország legjobb tanáraiból válogatja össze. Matematikát Mendlik Ferenc (1838-1902), fizikát Müller József (1844-1931) tanít ebben az iskolában. Az iskolában elõször érettségizõ diákok között két osztálytárs: Beke Manó (1862-1946) és Rados Gusztáv (1862-1942) késõbbi egyetemi tanárok még nagyon fontos szerepet fognak játszani a Mathematikai és Physikai Társulat életében. Müller József nemcsak az iskolában, de otthon is példakép: fia ugyancsak tanár lesz, s majd a Barcsay-utcában õ szeretteti meg a fizikát Selényi Pállal (1884-1954) és Rybár Istvánnal (1886-1971). A Markó-utcai fõreál fizikai szertárának eszközeit Abt Antal rendeli meg, a Kolozsvárra szánt eszközökkel együtt.

A 70-es évek kultúrális fellendülésében a kedvezõ politikai és gazdasági helyzeten kívül fontos szerepe van annak, hogy 1872-tõl kezdve újra avatott kézbe kerül a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium irányítása. Ezt a fontos megbízást Eötvös József egykori barátja, diáktársa, késõbbi sógora (feleségeik testvérek voltak), Trefort Ágoston (1817-1888) kapja, méltán és az egész magyar tudomány és oktatásügy szerencséjére. Trefort nem Eötvös József félbehagyott munkáinak befejezõje, hanem Eötvös szellemiségének örököse, folytatója, kiteljesítõje a miniszteri székben.

Trefort egyik elsõ intézkedése a reáliskolák színvonalának emelését célozza: a fõgimnáziumokhoz hasonlóan 8 osztályos fõreáliskolákat hoz létre. (A "fõ" jelenti azt, hogy az iskola 8 osztályos. A gimnázium csak 6 osztályos, az algimnázium pedig 4 osztályos volt.)

Trefort intézkedésének az lett az egyik következménye, hogy a fõreálba beiratkozó tanulók száma 10 év alatt a felére csökkent. Létrejöttek viszont az országban olyan színvonalas fõreáliskolák, melyek nemcsak Klupathy Jenõt, Beke Manót, Rados Gusztávot, de például Pécsett Fejér Lipótot (1880-1959) vagy Budapesten Szilárd Leót (1898-1964), Gábor Dénest (1900-1979) adták a tudománynak. És milyen tanárok tanítottak!

Szegeden a fõreálban tanított például az a Czógler Alajos (1853-1893), aki az 1879-es nagy szegedi árvíz adta kényszerû tanítási szünetben megírta "A fizika története életrajzokban" c. kétkötetes mûvét. Mégsem voltak megelégedve a tanárképzéssel, ezért 1872-ben létrehozták a Tanárképzõ Intézet mellé rendelt gyakorló iskolát, az un. Mintagimnáziumot. Az ötlet a szegedi születésû Kármán Móré (1843-1915), akit még Eötvös József küldött németországi tanulmányútra, az ott folyó tanárképzés tanulmányozására. A húsz fõs osztálylétszámokkal s csak minden második évben beiskolázó fõgimnázium elsõ fizikus vezetõtanára Wagner Alajos (1852-1925) volt.

Trefort intézkedései a felsõoktatás fejlesztésére

A fõreálok, fõgimnáziumok - általában a középfokú intézmények - fejlesztésével párhuzamosan Trefortnak a felsõoktatás fejlesztésére is határozott elképzelése volt.

"Mi a tudományokban más országokhoz képest elmaradtunk" - szögezte le 1873 februárban, amikor elõször szólalt meg miniszterként a képviselõház költségvetési vitájában. Majd ezeket mondta: "Kétséget nem szenved, hogy a tanintézeteknél az elsõ és döntõ tényezõ: a tanerõ; de a tanerõk, mint minden szellemi erõ, térben és anyagi eszközökkel érvényesítik magokat. A tanárok általában nem tarthatják elõadásaikat a szükséges helyiségek nélkül; de különösen a vegyészek, a physiologusok, a physikusok nem dolgozhatnak a szükséges laboratóriumok és készületek nélkül; az orvosi tudomány nem mehet elõre ott, ahol nincsenek meg a kellõ kórházak." - Trefort ezzel mintegy kitûzte a célt is, jelezte, hogy mit tart fontosnak az elkövetkezõ évek, évtizedek felsõoktatási beruházásai közül. Elsõ helyre õ is a pesti tudományegyetem fejlesztését tette, külön kiemelte a tudományegyetemen folyó orvos-, és természettudományos képzést. De az egyensúlyt meg kell tartani:

"Tervezve van tehát a jogi s bölcsészeti facultás számára az Egyetemi-téren, a mostani régi épület mellett egy új épület építése a Szerb-utczában, valamint a régi épület átalakítása; továbbá a természettudományok számára egy új épület a régi Füvészkert telkén, ahol a vegytani laboratórium áll; az orvosi facultás számára a szükséges telkek megvétele az Üllõi úton. Végre tervezve van az egyetemi könyvtár számára a Barátok terén s a Reáliskola-utcza sarkán egy új épület."

Ez utóbbi a mai Egyetemi Könyvtár, melynek tornyos épülete nagy vihart kavart annak idején a minden felesleges kiadást megvétózó képviselõházban. Az egyetem új épülete a Szerb-utcában 1874-re elkészült, az egyetemi könyvtár új épülete 1876-ban nyílt meg. Ez a könyvtár az egész egyetemé volt: matematikusok és fizikusok is szívesen jártak ide a Tudományegyetemrõl és a pesti bérházakban mûködõ Mûegyetemrõl. Se a Mûegyetem, se a természettudományi intézet új épületei nem épültek meg a hetvenes években. A Füvészkertben Trefort a Physiológiai Intézet egyemeletes épületét elõnyben részesítette a természetrajzi és a természettani épülettel szemben.

Erõgyûjtés folyt, elõkészület a következõ évtizedekre. Észre lehetett venni: a sebesség még kicsi, de a gyorsulás már állandó.

Folyóiratok

A természettudományos szakfolyóiratok megindításának kezdeti lépései jól mutatják, hogy milyen nívójú szakirodalomra milyen mértékben tartott igényt az akkori mûvelt olvasóközönség.

Szily Kálmán szerencsés kézzel az igényes népszerûsítés témájához nyúlt. A Természettudományi Társulat fõtitkáraként 1869-ben megindította a Természettudományi Közlönyt. A cikkek a természettudomány minden ágát felölelték, sokan találhattak benne õket érdeklõ olvasnivalót. A havonta megjelenõ folyóirat egyre népszerûbb lett, példányszámát növelni kellett. A kezdeményezés életrevalóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy ez a folyóirat Természet Világa címmel ma is létezik.

Lelkes mûegyetemi tanárok: Hunyady Jenõ (1838-1889), Kõnig Gyula, Sztoczek József, Wartha Vincze és Szily Kálmán 1875-ben egy kizárólag matematikai és fizikai tárgyú cikkeket közlõ folyóiratot is megindítottak, a "Mûegyetemi Lapok"-at. Feladatokat is közöltek benne, melyek megoldását be lehetett küldeni. A lap három évi próbálkozás után, elegendõ elõfizetõ hiányában megszûnt. Csalódottan rezignált humorral búcsúztak el a szerkesztõk az olvasóktól az utolsó számban: "E füzettel a Mûegyetemi Lapok befejezi pályafutását. Matematikai folyóirat, úgy látszik, nálunk még nem állhat meg anyagi segély nélkül. Persze, ha a matematikának csak félannyi olvasója lenne is, mint amennyi tanítója van, másképp állna a dolog."

Szerencsére Kõnig Gyulának nem vette el kedvét ez a fiaskó. 1883-ban a Magyar Tudományos Akadémia III. osztályának folyóirata a "Mathematikai és Természettudományi Értesítõ", 1891-ben pedig a "Mathematikai és Physikai Lapok" jelent meg, s talált akkor már elegendõ olvasóra. Mindkét lap létrehozásában és fenntartásában Kõnig fontos szerepet játszott. De térjünk vissza még 1872-73-ra.

1872-ben a Tudományos Akadémia három híres fizikust választott külsõ tagjai sorába. Hermann von Helmholtz (1821-1894) akkor már Berlinben tanított az egyetemen, de még nemrég Heidelbergben volt.

Itt mûködött 1875-ig Gustav Robert Kirchhoff (1824-1887) is. Mindketten tanították Eötvös Lorándot. A harmadik nagy heidelbergi fizikus Robert Wilhelm Bunsen (1811-1899) már 1858 óta tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. Az a fizikus, akit harmadiknak választ 1872-ben az Akadémia tagjai sorába: Rudolf Clausius (1822-1888) bonni egyetemi tanár. õ az, akit Jedlik hiába keresett, nem tudott megtalálni. Megtalálta viszont Szily Kálmán, aki a Sztoczek által szerzett ösztöndíj révén ismerkedett meg nála a termodinamika aktuális kutatási problémáival. Clausius akkor már azon az állásponton volt, hogy a második fõtétel nem vezethetõ le a mechanika elveibõl. Tudjuk, hogy ez a vélemény milyen kihívást jelentett a tehetséges és ambiciózus kutatók számára. Ludwig Boltzmann (1844-1906) eljutott az ideális gáz energiaeloszlásának törvényétõl egészen az entrópia és a termodinamikai valószínûség kapcsolatáig.

Szily Kálmán azt hitte, hogy a második fõtétel a mechanikai Hamilton-elvbõl levezethetõ, és azt gondolta, hogy ezt sikerült is bebizonyítania. Tévedett, sokakkal együtt abban az idõben. Szily végülis a Természettudományi Társulat fõtitkáraként, a Természettudományi Közlöny megalapítójaként és a Természettudományi Könyvkiadó létrehozójaként írta be nevét a természettudomány hazai történetébe.

Jedlik a bécsi világkiállításon

1873-ban Buda, Pest és Óbuda egyesítésébõl megszületett Budapest. Ugyanakkor, vagy 300 km-rel feljebb, a Duna két partján világkiállítást rendeztek. Bécs, Ausztria fõvárosa bebizonyíthatta, hogy újra feljövõben van. Az európai politikai életben és a csatamezõkön elvesztett tekintélyét kultúrájának, tudományának, iparának fejlõdésével kívánta visszaszerezni.

A bécsi világkiállításon felvonult Európa tudománya és technikája. Ki képviselte Magyarországot?

"Bécs júl.10.1873. Mélyen tisztelt Nagyságos Úr!

Bátorkodom tudósítani, hogy Siemens ajánlatára Önnek egyhangúlag az elsõ medaille, az u.n. Vortschritts medaille szavaztatott meg... Mély tisztelettel Thanhoffer. N.B - Kérném a dolgot titokban tartani!"

A levél címzettje Jedlik Ányos, aki Bécsben kiállította híres-nevezetes villamfeszítõit. Ott csattogtak, dörögtek a kiállítási teremben; s amit Poggendorf egykor elutasított, most Siemens elsõ díjjal jutalmazta. A nemzetközi zsûri tagja volt Thanhoffer Lajos (1843-1909) orvos-fiziológus, aki a jó hírt levélben elsõnek közölte Jedlikkel. Jedlik maga is résztvett a kiállításon, õ "vezényelte" a villámokat. A jutalom átvételére azonban nem ment el. Jellemzõ módon tanársegédjét, Eberling Józsefet küldte el maga helyett:

"Alolirt e sorok elõmutatóját, Eberling József Urat, a m. királyi egyetem a természettani tanszék segédjét, s a budai fõreáltanodánál h. tanárt megkértem és felhatalmazom arra, hogy személyemet a bécsi világkiállítási jutalmak kiosztására rendelt ünnepélyen helyettesítse, s minden tekintetben képviselje. Budapest május hó 16-án 1875. Dr Jedlik Ányos mp. a m.kir. tudományegyetem a kísérleti természettan r. tanára."

Levélben érdeklõdött Jedliknél a villamfeszítõ iránt Adalbert von Waltenhofen (1828-1914) a prágai német egyetemrõl. 1867 óta Mach (1838-1916) volt ezen az egyetemen a Kísérleti Természettan Tanszék vezetõje. Nem sokkal késõbb, 1876-ban az "Anzeiger der Wiener Akademie" XV. kötetében publikált egy hasonló készüléket - Jedlik nevének említése nélkül - és azóta általában neki tulajdonítják a párhuzamosan tölthetõ, majd sorbakapcsoltan kisüthetõ kondenzátorkaszkád ötletét.

Kísérlet a villanyszikrával

Nem tudunk róla, hogy Mach és Jedlik személyesen találkoztak volna. Volt azonban egy közös ismerõsük, Jedlik egykori tanítványa, Antolik Károly (1843-1905) középiskolai tanár.

Antolik 1870-tõl tanított Kassán a reálban mennyiségtant és természettant. Ügyes kísérletezõ volt, Jedliktõl tanulta a pesti egyetemen. "A villanyszikra sikamlását" (ma úgy mondanánk: az elektromos szikrakisülést) vizsgálta közönséges nyomású levegõben. Szerette volna a szikra útját "lerajzoltatni" s e célból a legkülönbözõbb regisztrálási módokat próbálta ki. Az egyik legsikeresebb ötlete az volt, hogy kormozott felület mentén üttetett át szikrát fém elektródák között. A kisülés hatására a korom bizonyos helyeken rásült a fémfelületre, másutt pedig lefújódott róla. Meglepõen szabályos formák képzõdtek, érdekes, periodikusan ismétlõdõ minták alakultak ki. A mintákat sikerült fixálnia kormozott papíron, miután aprólékos gonddal kikísérletezte hozzá a lakkot, s a bevonás technikáját.

Az ambiciózus kassai természettan-tanár rájött arra, hogy a tudományos felfedezést elõször is el kell terjeszteni, ezért elküldte a mintákat Európa különbözõ nagy tudósaihoz, hogy segítsenek neki a jelenséget megmagyarázni. Jedliknek is küldött és Machnak is küldött a kormozott papírokból. Elsõ eredményeit az iskola Értesítõjében publikálta, majd Szilyhez fordult, aki a Természettudományi Közlönyben adott helyett a számára. Szily annyira föllelkesült, hogy a Tudományos Akadémián is bemutatta Antolik dolgozatát. Kísérleteit megismételtette a Mûegyetemen Schuller Alajossal, akinek szintén sikerült a furcsa ábrákat elõállítania.

Nos, 1874-ben Antolik levélben azzal a kéréssel fordult Jedlikhez, hogy kölcsönözze számára az óriás szikrákat elõállító villamfeszítõt, mert szeretne azzal kísérletezni. Sajnos, addigra az eszköz már mûködésképtelenül, darabokra szétszedve várta jobb sorsát az egyetemi építkezések miatt egy helyre összezsúfolt sok-sok értékes eszköz között. Jedlik csak úgy tudott segíteni volt tanítványának, hogy az eszköz helyett az eszköz leírását küldte el neki.

Mach felkarolta Antolik kísérleteit, meglátta bennük a fizikát: azokat az akusztikus lökéshullámokat, amelyek a sok különféle jellegzetes mintázatot kialakítják. A nagy sebességgel lefutó elektromos kisülés szerepe csak annyi, hogy kiváltja, elindítja ezt a "hangrobbanás" sorozatot. A kiváló matematikai felkészültségû Mach kidolgozta a hangsebességnél gyorsabban mozgó hangforrások által keltett hangok elméletét, s amikor ezt publikálta, cikkében megemlítette, hogy kutatásait Antolik Károly kísérletei inspirálták.

Antolik Károly kísérleteirõl 1875-ben számolt be Poggendorf Annalen der Physik und Chemie c. folyóiratában. Az 1874/75-ös tanévben németországi tanulmányúton volt, Berlinben Helmholtz, Heidelbergben Bunsen és Quincke (1834-1924) eladásait hallgatta, laboratóriumaikban dolgozott. Hazatérve az aradi fõgimnáziumba került. Itteni leghíresebb tanítványa Fényes Dezsõ (1859-1917), akivel Antolik szerettette meg a kísérleti fizikát. Fényes Dezsõ az Eötvös-ingával folyó erdélyi mérések megszervezésében játszott késõbb fontos szerepet.

Elméleti fizikai tanszék

Az 1874/75-ös tanévet ugyancsak Berlinben töltötte egy Antolikkal teljesen ellentétes beállítottságú magyar fizikus jelölt: Fröhlich Izidor (1853-1931). Antolik alapvetõen kísérletezõ, Fröhlich alapvetõen elméleti érdeklõdésû volt. Antolik Helmholtz laboratóriumában, Fröhlich Helmholtz elõadásain érezte jól magát. Antolik jó fellépésû, szerepelni szeretõ, extrovertált típus, Fröhlich inkább befelé forduló, mérlegelõ, meditáló típus. Fröhlich tíz évvel fiatalabb - még csak 21 éves volt 1874-ben - de mégis õ tûnt megfontoltabbnak. A 31 éves Antolikot sokszor elragadta a fantáziája, lelkesedése, a 21 éves Fröhlich aprólékos gonddal követte az elõadásokat. Fröhlich még a következõ tanévet is Berlinben töltötte, az akkor Helmholtz hívására odaérkezõ Kirchhoff elõadását hallgatta végig. Hazajövetele után 1876-ban a budapesti egyetemen elméleti természettanból magántanári képesítést nyert és Eötvös Loránd mellett dolgozhatott.

1876 nyarán Eötvös Loránd megnõsült, feleségül vette Horvát Gizellát, Horvát Boldizsár volt igazságügyminiszter lányát. Az ifjú pár Párizsba ment nászútra, ez az idõszak azon kevés idõszakok egyike, amikor Eötvös Loránd életében nem a tudományos tevékenység foglalta el az elsõ helyet. Igaz, az elméleti természettan elõadása eddig sem okozott neki különösebb örömet, most hát szívesen vette a lehetõséget, hogy Fröhlich helyettesítheti.

Így kezdõdött Fröhlich Izidor hosszú évtizedeken át tartó egyeduralma a budapesti egyetem elméleti természettan szakán.

1878-ban Eötvös Loránd 30 éves lett. A kor konzervatív gondolkodása szerint is elérte azt az életkort, amikor átvehette Jedlik Ányos tanszékét. Jedlik Ányos nyugdíjba ment, az I. és a II. tanszék (ez utóbbit úgyis csak Eötvös Lorándnak kreálták) újra egyesült, neve újra "Természet- s erõmûtani gyûjteménytár" lett, vezetõje pedig Eötvös Loránd. Az egyetemen ettõl kezdve Eötvös Loránd tartotta a kísérleti természettan elõadásait. Az 1878-ban Bosznia megszállásában részt vett, onnan tartalékos tüzérfõhadnagyként hazatért Fröhlich Izidor, mint nyilvános rendkívüli tanár tartotta az elméleti természettan elõadásait.

A villamosság évtizedei

A 60-as, 70-es évek fizikai és technikai felfedezései "felvillanyozták" a világot.

1866-ban William Thomson (1824-1907) - a késõbbi lord Kelvin - irányításával lefektették Európa (Irország) és Amerika (Uj-Fundland szigetek) között az elsõ távbeszélõ kábelt.

1873-ban megjelent Maxwell (1831-1879) elektrodinamikája a ""Maxwell-egyenletekkel"

1876-ban mutatta be Bell (1847-1922), skót mérnök a philadelphiai világkiállításon a telefont.

1877-ben született meg Bostonban az elsõ telefonközpont. Az amerikai Edison (1847-1931) ebben az évben jelent meg a fonográffal.

1879-ben Edison mûhelyében elkészült az elsõ szénszálas izzólámpa. Szomorú tény, hogy Maxwell, "az elektromosság Newtona" ezt már nem érte meg.

Vajon Magyarországon milyen visszhangja volt ezeknek a felfedezéseknek, találmányoknak?

Tudjuk, hogy Edison egyik belsõ munkatársa magyar volt: Puskás Tivadar (1844-1893). Bécsben végezte el a mûegyetemet, innen Angliába, majd Amerikába vándorolt. 1878-ban visszajött Európába, Párizsban telepedett le. A párizsi távbeszélõ hálózat megteremtése az õ nevéhez fûzõdik, a budapestit öccsére, Puskás Ferencre bízta.

1881-ben Párizsban tartották az elsõ európai villamossági kongresszust, ehhez csatlakozva nagy villamossági kiállítást rendeztek. Ebbõl az alkalomból mutatta be Párizsban Puskás Tivadar legújabb találmányát: a telefonhírmondót. A telefon (a hozzá kapcsolódó központtal) az elõfizetõk egymás közti beszélgetését tette lehetõvé, a telefonhírmondóval viszont egyetlen adást az összes elõfizetõ egyszerre hallgathatott meg. Ez volt a mai rádióközvetítések õse.

Puskás Tivadar Párizsban az operaházból adott közvetítést úgy, hogy a súgólyuk két oldalára helyezett el egy-egy mikrofont, és a kiállítási csarnokban felállított telefonkészüléken bárki - belépési díj ellenében - néhány percig hallgathatta az elõadást.

Itt, a párizsi villamossági kongresszuson Trefort kultuszminiszter megbízásából Eötvös Loránd és Than Károly képviselték Magyarországot. Trefort azzal is megbízta Eötvöst, hogy a francia oktatásügyet tanulmányozza. Úgy tûnik, ez utóbbi feladat állt közelebb Eötvös érdeklõdéséhez. Bartoniek Géza (1854-1930) emlékezete szerint nagyjából ettõl az idõtõl fogva reménykedett Eötvös abban, hogy sikerül Magyarországon felállítani egy kollégiumot a párizsi Ecole Normale Superieure mintájára.

Amióta Eötvöst a budapesti egyetemen a fizikai tanszék vezetõjévé kinevezték, igyekezett a tanszék addigi sokirányú tevékenységét néhány jói meghatározott kutatási célra koncentrálni. Elhatározásában csak megerõsítették életének azok az eseményei - hol örömök, hol tragédiák - melyek megakadályozták, hogy teljes energiáját egyetemi oktatói és tudományos tevékenységének szentelje. 1877-ben született elsõ gyermekük 1879-ben meghalt. 1878-ban újabb kislányuk született, ebben az évben lett Eötvös tanszékvezetõ. Õsszel két haláleset vetette vissza munkájában: meghalt nagybátyja, Eötvös Dénes (1816-1878) és a boszniai háborúban meghalt Eötvös 24 éves unokaöccse: Trefort Ervin (1854-1878), Trefort Ágoston egyetlen fia. Talán Trefort Ervin elvesztése miatti fájdalom is hozzájárult ahhoz, hogy a boszniai háborúból egészségesen visszatérõ Fröhlich Izidort, aki Trefort Ervinnel szinte egyidõs volt, Eötvös Loránd maga mellé vette, s egész életén át védte, támogatta.

1880-ban újabb kislánya született Eötvösnek. Nem csoda hát, hogy amikor 1881-ben Párizsban járt, hazavágyott családja körébe, kislányai közelébe. Feleségének írt aggódó leveleibõl kitetszik, hogy mennyire kevéssé kötötték le figyelmét az elektromos kiállítás látnivalói. "Borzasztó sok a svindli" - írta feleségének. Eötvösnek ez az attitûdje tartósan megmaradt, késõbb se nagyon érdekelték öt az elektromos jelenségek, hacsak nem Jedlik Ányos találmányairól volt szó.

Heidelberg szelleme

Eötvössel együtt Heidelbergben végzett fizikusok sokkal otthonosabban mozogtak a mechanika és a hõtan világában, mint a villamosságéban. Érthetõ, hiszen Helmholtz (mechanika, termodinamika, fiziológia), Kirchhoff (termodinamika, optika, sugárzások) és Bunsen (kémia, kalorimetria, spektroszkópia) voltak rajongva tisztelt tanáraik.

Heidelbergben Eötvös és a kint tanuló magyar diákok megalakították a fizikusok társaságát. Hazatérésük után legtöbben elméleti mechanikával vagy termodinamikával foglalkoztak. Ketten lettek csak kísérleti fizikusok: Eötvös Loránd és Schuller Alajos.

Schuller 1872-tõl volt a Mûegyetemen a kísérleti fizika professzora. Az õ kutatási tevékenységén különösen jói megfigyelhetõ Heidelberg, Bunsen hatása. Bunsen 1870-ben találta fel a jégkalorimétert, Schuller ott volt a találmány születésénél. Miután hazatért, Wartha Vincével (ugyancsak Bunsen tanítvány) egy új rendszerû jégkalorimétert fejlesztettek ki. Bunsen 1868-as találmánya a vízlégszivattyú, Schuller itthon új típusú légszivattyút szerkesztett. Az is Bunsen hatása lehetett, hogy Schuller kémiai kutatásokat is végzett: az arzént vizsgálta és addig ismeretlen arzénszulfidokat állított elõ.

1878-ban, amikor Eötvös a Tudományegyetemen lett a fizika professzora, mindketten elhatározták, hogy egy-egy fiatal, tehetséges egyetemi hallgatót választanak maguk mellé tanársegédnek. Olyan fiatalt, akire majd késõbb a villamosságtan mûvelését is rá lehet bízni. Így került Schuller mellé 18 éves korában Wittmann Ferenc (1860-1932), akinek fõ kutatási területe volt késõbb a váltóáram és általában az elektromos rezgések vizsgálata, s aki 1895-tõl az akkor létrehívott Technikai fizika tanszéknek lett a professzora a Mûegyetemen. És így került Eötvös mellé, ugyancsak 18 éves korában Klupathy Jenõ, aki azután 1894-ben a miniszterré kinevezett Eötvöst a Kísérleti Fizikai Tanszéken helyettesítette, és aki késõbb, a Tudományegyetemen létrehívott Gyakorlati Fizikai Tanszéknek lett a vezetõ professzora.

A 80-as évek elején Klupathy Eötvös mellett a felületi feszültségre vonatkozó vizsgálatokba kapcsolódott be. Ezt a témát Eötvös még Königsbergben kezdte kutatni Franz Neumann (1798-1895) tanácsára. Hazajövetele után elõször 1873-ban a Természettudományi Társulatban, majd 1876-ban és 1882-ben a Tudományos Akadémián számolt be a kapillaritás terén végzett kutatásairól. A Klupathyval való együttmûködés kölcsönösen hasznos volt. 1884-ben megszületett a 23 éves fiatal kutató elsõ tudományos publikációja a felületi feszültség Eötvös módszerével történõ mérésérõl. 1885 januárban pedig Eötvös számolt be az Akadémián a folyadékok felületi feszültségének hõmérsékletfüggésérõl. A folyadékhártyák felületi feszültségére vonatkozó Eötvös törvény bekerült a nemzetközi szakirodalomba, Klupathy pedig sikeresen doktorált Eötvösnél 1885-ben.

Az Eötvös-törvényt mely szerint

A = K(T₀ - T)

( : felületi feszültség; A: a felület nagysága; T: abszolút hõmérséklet; T₀: az a hõmérséklet, melynél a felületi feszültség eltûnik, ez általában néhány fokkal van a kritikus hõmérséklet alatt; K: univerzális állandó) Eötvös Loránd 1884-ben publikálta magyarul az MTA III. osztályának 1880 óta létezõ, Kõnig Gyula által szerkesztett Értesítõ-jében, és 1886-ban németül az Annalen der Physik-ben.

Az ideális gázok állapotegyenletére hasonlító univerzális összefüggés élénk visszhangot keltett. Mikrofizikai levezetésével, megalapozásával sokan próbálkoztak: Van der Waals 1897-ben, Einstein 1911-ben, Madelung 1913-ban. Kvantummechanikai meggondolásokból végülis Born és Courant tudtak levezetni 1913-ban egy olyan általános összefüggést, amelynek speciális eseteként az Eötvös-törvény kiadódik. Õk arra is rámutattak, hogy mivel az Eötvös-törvénytõl való eltérések ugyanúgy ismertek voltak már a századfordulón, mint a Dulong-Petit- vagy a Rayleigh-Jeans-törvényektõl való eltérések, ezek is elvezethettek volna a kvantummechanika felfedezéséhez.

Az Eötvös törvény legmodernebb alkalmazása a fizikában 1956-ban került sor, amikor Marx György és Szamosi Géza az atommag cseppmodelljében a felületi feszültségnek a gerjesztési energiától való függését tárgyalták (Acta Physica Hungarica V.189, 1956).

Eötvös tanársegédje: Bartoniek Géza

1881-tõl öt éven át Eötvösnek még egy tanársegédje volt: Bartoniek Géza. Bartoniek eredetileg nem is fizikusnak készült. 1874-ben érettségizett Pozsonyban a kir. kath. fõgimnáziumban, majd a pesti egyetemen csillagászati és földrajzi elõadásokat hallgatott. Véletlenül tévedt be Eötvös egyik elõadására, de a téma és Eötvös személyisége annyira megragadta, hogy elhatározta: õ is fizikus lesz. Abbahagyta földrajzi tanulmányait, 1876-ban újra beiratkozott az elsõ évfolyamra, de most már a fizikát választotta fõtárgyul. Tisztelettel és rajongással követte kedves tanárát, megkülönböztetett szorgalommal tanulta a fizikát. A többi tárgyat csak épp annyira, amennyire muszáj volt. Akárcsak Eötvös, Bartoniek sem volt a gimnáziumban különösebben jó tanuló. De ha figyelmét valami megragadta, érdeklõdését lekötötte, azon a területen kiváló eredményeket tudott felmutatni. Éppen erre figyelt fel Eötvös Loránd.

Eötvös 1880-tól volt a Természettudományi Társulat alelnöke. Segített Bartonieknek, hogy cikkei megjelenhessenek a Természettudományi Közlönyben. A cikkek címei: "Az ég szokatlan pirossága"; "Kísérletek lõfegyverekkel"; "A radiofonia"; "A légszivattyú kezelése"; "A pezsgõbor gyöngyeinek kiinduláspontjáról"; "A hangterjedés szabad levegõben való terjedésének meghatározása" - jól mutatják szerzõjük érdeklõdését a természeti jelenségek és a technikai újdonságok iránt, de az is megállapítható, hogy Bartoniek fõleg a kísérleti vizsgálatokhoz vonzódott, nyilván Eötvös hatására.

Kettõjük kapcsolata egész életükben megmaradt annak az ideális tanár-tanítvány kapcsolatnak, aminek az elsõ perctõl kezdve indult. Ezt a kapcsolatot a kölcsönös tisztelet, s az elfogultságig menõ, õszinte bizalom jellemezte. Íme egy levél, melyet Bartoniek érdekében írt Eötvös 1883-ban Trefort Ágostonnak:

"Kedves Trefort bácsi! Asszisztenseim egyikét, Bartoniek Gézát bátorkodom figyelmedbe ajánlani... Az ügy, amelyben kérésemet most hozzád intézem, a következõ: A budapesti gyakorlóiskolán (melyet Mintagimnáziumnak is neveznek) Luther matematika és fizika-tanárnak bekövetkezendõ más elhelyezése által tanszéke megürül. Elsõsorban ez az állomás az, amelyre Bartonieket ajánlom, mint olyan embert, ki nálam négy éven át asszisztens volt, s meggyõzõdésem szerint igen sokat tanult, s rendkívüli szorgalma és tudományos törekvése mellett még sokat fog tenni, ha a fõvárosban marad, ilyen ember az, akibõl esetleg még egyetemi tanár is válhatik, s ilyenre lesz szükség, ha 2. egyetem lesz. Ez állomásra fõ konkurense, kinek úgy tudom sok kilátása van, Müller József tanár a terézvárosi reáliskolán. Müllernek az elõnye, hogy már régi és gyakorlott iskolamester, ki keveset tud, de azt, úgy mondják, ügyesen tudja tanítani. Tegyük tehát, hogy Müller nyeri el az állomást, ez esetben megürül a terézvárosi reáliskola tanszéke. Második sorban akkor ez állásra ajánlom Bartonieket. Erre úgy tudom, egy híres ember, Antolik Aradról van dezignálva. Ez az Antolik egy tudományos svindler, akinek célja az, hogy mint Zichy Jenõ vagy Haynaldnak neve, lehetõleg sokszor jöjjön az újságban. Ha az ember egy üveglapot beporoz, s arra villamos szikrát üttet, akkor a szikra a port szétszórja, és sokszor igen csudálatos alakok jönnek létre, melyeket éppen úgy lehet különösségük szerint osztályozni és leírni, mint azt a sokféle alakot, melyet a gyerek kap, mikor vízbe ólmot önt. Antolik több mint 10 éve játszik evvel, s tagadhatatlan, hogy e kísérlet kivitelében nagy virtuozitást ért el, s arról sokat írt. Emellett azonban írt egy tankönyvet is, mely oly botrányosan rossz, minõhöz fogható talán sohasem jelent meg, az elsõ sortól az utolsóig hibás, s oly borzasztó tudatlanságot árul el, melynél fogva ha tõlem függne, õt tanári állásától egyenesen elcsapnám. Ha Antolik feljön Pestre, itt bizonyosan híres ember lesz, ki tudományos szédelgésével nagy popularitásra fog szert tenni. Az ilyen emberekkel a szerény munkásnak nehéz konkurrálni, s éppen azért tartom kötelességemnek vele szemben Bartoniek Gézára, mint ilyenre figyelmedet felhívni. Talán idejekorán szólok e tárgyról, de tudom, hogy ez ügyben már többen mozognak. Kérlek bocsásd meg, hogy ilyen hosszasan írtam, de tudod, hogy nem szeretek írni, így e hosszaság csak arról tanúskodik, mennyire szívemen fekszik a dolog. Maradok szeretõ öcséd: Loránd"

Hiába volt e levél, Eötvösnek nem sikerült Bartoniek Gézát bejuttatni a gyakorló gimnáziumba, a Kármán Mór-féle Mintagimnáziumba. Csak három év múlva, 1886-ban nevezte ki öt Trefort a polgári iskolai Tanítóképzõ Intézet tanárának.

A tudomány számára Bartoniek tevékenysége 1891-tõl lesz jelentõs, amikor a megalakuló Mathematikai és Physikai Társulatban õ lesz a fizikus titkár és a Mathematikai és Physikai Lapok fizikus szerkesztõje. De még ennél is fontosabb lesz az 1895-ös év, amikoris a késõbbi Eötvös Kollégium szervezésével és igazgatásával bízzák meg. Igazából ez lesz Bartoniek Géza legnagyobb hozzájárulása a magyar tudomány fejlõdéséhez: az a tudományos iskola, az a légkör, amelyet ott létrehoz. Itt teljesedik ki igazán tanári személyisége, miközben következetesen és messze tekintõ elõrelátással valósítja meg Eötvös koncepcióját. Hosszú élete során nem véletlenül tüntette ki Bartonieket a francia kormány a. francia-magyar kultúrális kapcsolatok fejlesztéséért a becsületrenddel, az olasz kormány pedig az olasz kultúra terjesztéséért az olasz királyi koronarenddel.

Történeti távlatból nézve igazat kell adnunk Eötvösnek, amiért annyira harcolt Bartoniekért. Az idézett levél azonban elfogult, fõleg Antolikkal szemben igazságtalan. Antolik 1892-ig maradt az aradi fõgimnáziumban, akkor került át Pozsonyba, az ottani híres fõreáliskola - az ország legrégebbi fõreáliskolája - igazgatójának. Igazgatása alatt épült fel az iskola új épülete (négy villámhárítóval!), s fellendült Pozsonyban a természettudományos élet.

Tanár a pesti fõreálból: Müller József

A levélben említett Müller József (1844-1931) a terézvárosi Markó utcában lévõ pesti fõreáliskola tanára maradt nyugdíjba vonulásáig. Eötvös sommás véleményét: "régi és gyakorlott iskolamester, ki keveset tud, de azt úgy mondják, ügyesen tudja tanítani", akár el is hihetnénk, ha nem tudnánk, hogy ez a régi iskolamester a levél keletkezése idején még nincs negyven éves, s alig négy évvel idõsebb Eötvösnél. Keveset tud? Tizennyolc és huszonkét éves kora között a sebészeti akadémiát végezte el, többek között Semmelweis tanítványa volt. Huszonkét éves korától huszonöt éves koráig a Mûegyetemre járt, ahol elõször vegyészmérnöki kurzusokat hallgatott, majd elvégezte a mérnöktanári szakot kémiából és természettanból. Ezután két évig Sztoczek József és Szily Kálmán assisztense volt a Mûegyetemen, majd huszonhét éves korában, amikor Szily Kálmán lemondott a kísérleti fizika tanításáról, mert csak termodinamikát akart kutatni és oktatni, a Mûegyetem tanácsa Müller Józsefet bízta meg a kísérleti természettan tanszék ellátásával. Õt követte a tanszék élén 1872-ben a Heidelbergbõl hazatért Schuller Alajos. Ebben az évben alapították a pesti terézvárosi fõreáliskolát, ekkor hívták meg az iskola természettan tanszékére Müller Józsefet.

Érdemes kissé elidõznünk ennél az iskolánál, amely alapításától fogva magas színvonaláról, kiváló tanárairól, diákjairól volt híres. Az alapító igazgató Hofer Károly (1827-1903) volt, õ a budai fõreálból jött. Nagyszerû érzékkel válogatta össze az elsõ tanárokat, az új tanárok felvételénél pedig kikérte a véleményüket. Müller javaslatára hívta meg tanítani Volf Györgyöt (1843-1897), aki késõbb a Mintagimnázium igazgatójaként fejezte be pályafutását. 1883-ban már Volf hívta Müllert a gyakorlóba - jó volt Eötvös értesülése. Müller számára azonban az egyetem közelsége sem volt olyan kecsegtetõ, mint az a hír, melyet Hofer Károly közölt vele: az iskola nemsokára önálló, új épületbe költözik, ahol Müller lesz a fizikai szertár õre.

A pesti fõreál gyönyörû új épületét Hauszmann Alajos (1847-1926) tervezte és építette fel az akkor még majdnem egészen puszta területen, a Markó-utcában, 1884-ben. Müller számára ez új fizikai elõadót és szertárat jelentett, maradt hát itt. Akkor már itt tanított magyart Alexander Bernát (1850-1927), elõtte pedig Beöthy Zsolt (1848-1922), Eötvös Loránd barátai. Késõbb mindketten egyetemi tanárok lettek. A természetrajz tanár Borbás Vince (1844-1905) a múlt század legnagyobb magyar botanikusa, Kolozsvárott lett egyetemi tanár. Az iskola elsõ érettségizõ osztályában végzett Beke Manó (1862-1946) és Rados Gusztáv (1862-1942). Elõbbi a Tudományegyetem, utóbbi a Mûegyetemen lett a matematikai tanszék vezetõje. Osztályfõnökük Müller József volt.

Egyetemi tanulmányainak befejezése után Beke Manó néhány évig ugyancsak itt tanított, s késõbb így emlékezett vissza Müller Józsefre: - "Boldognak érzem magam, hogy életem javát melIette tölthettem, hogy mint tanítvány baráti szeretetét élvezhettem, mint szeretõ kollégája és barátja mindvégig tanítványa maradhattam... Nem nagy elvek, nem tudományos elméletek, hanem egyszerû nemes szíve és erõs, természetes esze vezették... Tudta, ki mire hivatott, tudta, ki mire képes. Egyik jó barátomnak közvetlenül az érettségi után azt mondta: Önnek a mûegyetemen kell maradnia, ott önbõl tanár lesz. Így is lett..."

Beke Manó nyilván Rados Gusztávra utal; tény az, hogy mindkettõjüket Müller fedezte fel a tudomány számára. Ennek a felfedezésnek a fontossága bizony felért egy tudományos felfedezéssel. Még egy érdekesség: Hofer Károly halálát követõen egy évig Müller József volt az iskola igazgatója. Õ vette vissza a VI. osztályba az egyszer már eltanácsolt Karinthy Frigyest, akinek ezután VIII.-ban osztályfõnöke és természettan tanára lett egyszerre. Karinthy mind gyerekkori naplójában, mind a "Tanár úr kérem"-ben megemlékezik róla. A naplóban így:

"Ma iszonytatóan érdekes experimentumok voltak. Két tanár, Pechány és Müller mutatta be az electronitásról. A spalétákat becsukatta, azután a sötétben roppant csattogással pattogtak az electromos szikrák, majd egy tüzes és ibolyszínû üveg jelent meg a sötétben. Aztán a Brandlit egy állványra állította, és belõle is csak úgy pattogtak a szikrák, a haja meg égnek állt. Aztán az egész osztály megfogta egymás kezét, s belénk engedték az áramot. Hû, lett erre ugrálás, visítás! Persze rázott bennünket az áram, de azért én meg se mozdultam nagy hõsiesen."

Ugyanez a "Tanár úr kérem"-ben: ".... A fizikaterem asztala állandóan tele van gépekkel, korongokkal, elemekkel, induktorokkal és dinamókkal. Borzasztó dolgok történtek: Pollákovics ráállt egy üveglábú zsámolyra, mire beleeresztették a villamosságot, mire Pollákovicsból szikrák pattantak, és a haja égnek meredt. Müller elmagyarázta, hogy Pollákovics mint emberi test jó vezetõ. Pollákovics szerényen és áhítattal állt a zsámolyon, mint ahogy egy jó vezetõhöz illik, és lelke mélyén homályos örömmel villant át az elektromos áram szárnyain, hogy Müller ezek után feltétlenül kijavítja kettesre a háromnegyedét - hiszen nem lehet õ rossz tanuló, lám, milyen szépen átvezette az elektromos áramot is - zavarosan olyan érzése van, hogy aki nem érti a fizikát, azon nem megy át a villamos áram, mely a tanár úr szolgálatában áll, és mint ilyen tisztában van a helyzettel és az osztálykönyvvel..."

Az még külön érdekes tény, hogy a Müller-tanítvány Karinthy Frigyes érettségi elnöke Bartoniek Géza volt. Igaz, ez már 1905-ben történt, több, mint húsz évvel az után, hogy Eötvös megírta azt a bizonyos levelet Bartoniek érdekében.

Új arcok a fizikaoktatás irányításában

Lutter János (1830-1911) utóda annak idején 1884-ben a gyakorló iskolában Wagner Alajos (1852-1925) lett, akit akkor helyeztek át a Felvidékrõl Budapestre. Wagner Pesten kezdte és Kolozsváron fejezte be az egyetemet. Kolozsváron Abt Antal tanársegédje volt, majd nála doktorált. Tanítani Besztercebányán kezdett, itt Klamarik János (1832-1898) volt az igazgató. Klamarik is matematika-természettan szakos tanár volt, és kiváló iskolaszervezõ. 1876-tól tanügyi fõigazgató lett, hosszabb idõt töltött Párizsban és Londonban, Svájcban és Németországban, ahol a különbözõ oktatási rendszereket tanulmányozta. 1883-ban Trefort új középiskolai oktatási törvényt fogadtatott el a parlamenttel: új tantervek, óraszámok, új érettségi vizsgaszabályzat lépett életbe. Ettõl az évtõl kezdve épült évrõl-évre több új, korszerû középiskola hazánkban. A nagyszabású iskolaépítési, korszerûsítési program megvalósítására Trefort Klamarik Jánost nevezte ki a minisztériumban a középiskolai fõosztály élére.

Klamarik felhozta a fõvárosba Wagner Alajost, s egy év múlva már ki is neveztette a gyakorló iskolába vezetõ tanárnak. 1884-tõl 1898-ig (amíg csak Klamarik élt) Wagner Alajos tanította és minõsítette a gyakorló iskolában az összes gyakorló tanárt fizikából. Tankönyvet írt a fõgimnáziumok VII. és VIII. osztálya számára, ez 1888-ban jelent meg elõször. Elkötelezett híve volt a gimnáziumi fizikatanításnak, legszívesebben a matematika órákat is fizikára cserélte volna fel. Tökéletesen kiismerte magát az egyre bonyolultabbá váló iskolarendszer útvesztõiben, simulékony modorával szinte mindent el tudott intézni. Nem tudományos, hanem adminisztratív oldalról tett jó szolgálatot a fizikaoktatásnak. Küzdött a fizikaórák számának növeléséért, harcolt a tanárok fizetésemeléséért. Klamarik halála után a Markó utcában lévõ fõgimnáziumhoz került igazgatónak, s elintézte, hogy ne csak a "Mintában", hanem ott is, s még néhány külsõ iskolában gyakorolhassanak tanárjelölt egyetemi hallgatók.

Új épületek, új technikák

A Kir. József-Mûegyetem épülete 1894-ben.
(Ez az épület ma az ELTE Természettudományi Karának fõépülete. Tervezte Steindl Imre.) A képet
készítõ Dörre Tivadar lett késõbb Németh László és Szilárd Leó rajztanára a VI. kerületi fõreálban.

Trefort életének és kultuszminiszteri mûködésének utolsó öt évében - 1883 és 1888 között - felgyorsult a magas színvonalú természettudományos kutatás és oktatás anyagi és technikai feltételeinek megteremtéséért folytatott küzdelem. A kezdõsebességet a Mûegyetem új kétemeletes épületének felépítése adta a Múzeum körúton. Steindl Imre (1839-1902) tervei alapján 1881-ben kezdõdött az építkezés és 1883-ra fejezõdött be. Az épület egyetlen hibája az volt, hogy összesen csupán 600 hallgató oktatására tervezték, s így már átadásakor szûk volt. Fõleg az építész hallgatók képzésére szolgált: az emeleti szinteken óriási rajztermek foglalták el a legtöbb helyet. Az alagsorban volt a gépmûhely, vezetõje Csonka János (1852-1939); a földszinten a könyvtár, vezetõje a Mûegyetem agilis, sokoldalú professzora, Wartha Vince. Õ tervezte meg az épület fûtését is. Gázzal világítottak, de a gépházban már felkészültek egy elektromos dinamó felállítására, amellyel az épület villanyvilágítását kívánták megoldani.

A villanyvilágítás 1879-ig ívlámpákkal történt. Az erõs fényû ívlámpákat utcai világításra használták. Azután, hogy Edison feltalálta a szénszálas izzólámpát, lassan, fokozatosan kezdtek áttérni az épületek belsejének villanyvilágítására. Ne felejtsük el: a világító gáz sem volt akkor régi találmány, s akkoriban készültek el a világító gázt vezetõ csõhálózatok. Épp, hogy kezdett volna megtérülni az ebbe befektetett tõke. Csak a legrugalmasabb vállalkozók - mint például a római gázgyáros Carlo Pouchain - támogatták párhuzamosan a villanyvilágítási hálózat kiépítését is. A leghíresebb feltalálók, akik mögött már nagy tõkével rendelkezõ vállalkozások álltak: az USA-ban Edison, Németországban Siemens a villanyvilágítás mellett érveltek, de az ívlámpák érdekében az egyenáramú hálózat kiépítését szorgalmazták.

Magyarországon is a legnagyobb sikerrel kecsegtetõ találmány Schenek István (1830-1909) és Farbaky István (1837-1928) új szerkezeti megoldású, nagy kapacitású akkummulátora volt. Ebbõl többet összekapcsolva, akkummulátortelepeként használva (innen ered az elektromos "telep" elnevezés is) meg lehetett oldani egy egész épület, akár egy egész egyetem villanyvilágítását. Ezt a megoldást választották Selmecbányán, az európai hírû Bányászati Akadémián, de ezt választotta az újdonságok iránt fogékony Konkoly Thege Miklós is Ógyallán vagy Gothard Jenõ (1857-1909) Herényben akkoriban épített csillagvizsgálójukban.

Budapesten a Ganz gyár vezérigazgatója, Mechwart András (1834-1907) 1878-ban hozta létre a gyár villamossági osztályát, melynek vezetésével Zipernowsky Károlyt (1853-1942) bízta meg. A kezdetben összesen hat szakmunkást foglalkoztató osztály elõször az öntõde villamos világítását készítette el. A fényforrások ívlámpák, az áramforrás viszont nem akkummulátortelep, hanem saját készítésû dinamó volt. 1882-ben Zipernowsky irányításával elkészült a budapesti Nemzeti Színház izzólámpás elektromos világítása.

1883-ban Zipernowsky és a Ganz gyár bécsi leányvállalatának mérnöke, Déri Miksa (1854-1938) közös találmányt jelentettek be: az öngerjesztésû, váltakozó áramú generátort. Ekkor, ebben az évben készült el a Mûszaki egyetem új épülete a Múzeum-körúton, közel a Nemzeti Színházhoz.

A Ganz mérnökei Európa élvonalában

A Ganz gyár mérnökei abból indultak ki, hogy az izzólámpák mûködtetésére ugyanolyan jó a váltóáram, mint az egyen, és megpróbálták saját találmányukat: az öngerjesztésû, váltakozó áramú generátort elterjeszteni. A harc az egyen- és a váltóáram között kezdetben Dávid és Góliát harcára emlékeztetett, olyan erõs volt az egyenáramot pártoló tábor. Elég hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a harc kimenetelét az fogja eldönteni, hogy melyik módon lehet olcsóbban, kisebb veszteséggel mûködõ hálózatot kiépíteni. Az elektromos energia továbbításáról volt szó, arról, hogy hogyan lehet csökkenteni a vezetékekben a veszteséget.

1883-ban Londonban két angol mérnök: L. Gaulard és E.D. Gibbs mutattak be egy új megoldást a váltóáram "szétosztására". A szétosztás vasmagos tekecsek felhasználásával történt, a vasmag azonban nem volt zárt (ezt akkor még nem ismerték), az elosztásnál nagyon nagy volt a veszteség. Mégis, 1884-ben egy Torinóban rendezett kiállításon a kiállítást részben ennek az elosztórendszernek a segítségével látták el energiával, a Torinótól 40 km-re felállított 2000 V feszültségû, 20 kW teljesítményû generátorból.

A Ganz gyár itt Torinóban állította ki elõször Zipernowsky és Déri öngerjesztésû váltakozó áramú generátorát, mely 500 izzólámpát táplált egyszerre. A kiállítás elsõ díját Edison kapta, a másodikat a Ganz gyár. A gyárat az elfoglalt Zipernowsky és Déri helyett egy fiatal mérnök, Bláthy Ottó Titusz (1860-1939) képviselte, akit tanulni, tapasztalatot szerezni küldtek ki Torinóba. Bláthy meghálálta a bizalmat, végigjárva a kiállítást, sok hasznos tapasztalatot gyûjtött össze. Felfigyelt a Goulard-Gibbs elosztórendszerre is, s a feltalálókkal elbeszélgetve rájött, hogyan lehetne jelentõsen csökkenteni az átalakítás közben fellépõ veszteségeket.

Bláthy, miután hazajött Torinóból, Faraday eredeti munkáit, kísérleteit kezdte tanulmányozni. Egy betegség okozta kényszerû szünetben, otthon elolvasta Faraday indukcióra vonatkozó publikációit, s miután "megértette a fizikát", megszületett a zárt vasmagú transzformátor gondolata. 1885 a transzformátor felfedezésének, szabadalmi bejelentésének éve.

1885 május elsején Magyar Országos Kiállítás nyílt Budapesten. Ezen a Ganz kiállított egy 70 periódusú, 1350 V feszültségû váltakozó áramú generátort. A generátor által termelt villamos energiát Bláthy által tervezett un. köpenytranszformátorokkal osztották el, ezek több, mint ezer izzólámpát tápláltak a kiállításon. Nemsokára elkészült egy 42 periódusú szinkrongenerátor is. Azért éppen 42, mert a tapasztalat szerint ez volt az a legkisebb frekvencia, amelynél az ívlámpa még biztonságosan mûködött: nem aludt ki.

A budapesti kiállítás, Déri-Bláthy-Zipernowsky itt látható váltóáramú energiafejlesztõ és elosztó rendszere szakmai körökben élénk visszhangra talált. A kiállítást meglátogató G. Ferraris olasz fizikaprofesszor elõadáson ismertette, cikket írt róla a londoni Electrical Review-ban. A milánói Edison társaság képviseletéhen J.W. Lieb járt itt, javaslatára Milánó megrendelte a Ganztól egy színház elektromos világítását. J.W. Lieb meg akarta gyõzni Edisont is a találmány elõnyeirõl, javasolta megvásárlását, Edison azonban nem látott benne üzletet. Rómából G. Mangarini egyetemi tanár járt a kiállításon, hazatérve meggyõzte C. Pouchain római gázgyári igazgatót, hogy rendeljen a Ganztól elektromos áramot fejlesztõ hõerõmûvet.

1885-ben Londonban is volt egy találmányi kiállítás. Goulardék itt újra kiállítottak. Westinghaus komolyan gondolkodott azon, hogy megveszi tõlük a szabadalmat. Elõtte még azonban kikérte Siemens véleményét. Siemens válasza: "a váltakozó áram semmire sem használható, az egész merõ humbug" (idézi Gohér Mihály a "Mûszaki nagyjaink" II. kötetében, a 293. oldalon; Bp 1967).

A következõ években a Ganz gyár Európa vezetõ villamossági vállalatai közé küzdötte fel magát, éppen Zipernowsky, Déri és Bláthy szakmai találmányainak és átgondolt üzleti vállalkozásainak eredményeképpen. Mire Edisonék elismerték a váltóáram elõnyeit, a transzformátor már világszabadalom volt. A magyar mérnökök és feltalálók teljesítménye Európa élvonalába emelte a magyar elektrotechnikai ipart.

Bécsben a mûegyetemen 1883-ban létrehozták az electrotechnikai intézetet, ennek vezetésére a prágai mûegyetemrõl hívták meg Adalbert von Waltenhofen (1828-1914) egyetemi tanárt. A mi Mûegyetemünkön 1893-ban hozták létre az elektrotechnikai tanszéket, az új tanszékre a legmegfelelõbb embert, Zipernowsky Károlyt hívták meg a Ganz gyárból.

Európa fizikusai Faraday nyomában

Láttuk, hogy Faraday 1831-i kísérleteinek tanulmányozása során jutott el Bláthy a zárt, pólusnélküli, vasmagos transzformátor felfedezéséhez.

Faraday tudományos tekintélye meghatározó volt a 19. század tudományában. Az, hogy õ nem volt matematikus, rokonszenves kihívást jelentett mind az alkalmazásban, mind az elméleti megalapozásban érdekelt kutatók számára. A mérnök-feltalálók tõle merítettek ötletet, az elméletiek õt akarták értelmezni, megmagyarázni.

A század elején az optikát, a század közepén a hõtant sikerült elméletileg megalapozni. Az optikát a rugalmas kontinuumban terjedõ mechanikai hullámok analógiájára, a hõtant pedig az egész természetre kiterjedõen, a mechanika legalapvetõbb elveinek kiterjesztésével lehetett rendszerbe foglalni.

"Megérteni" annyit jelentett, mint az új jelenségekre valamilyen mechanikai magyarázatot találni. Ha sikerült ez optikában, hõtanban, miért ne sikerülhetne az elektromos jelenségek körében is? A program világos volt; ugyanazon az úton indultak el a legsikeresebb kutatók egész Európában. A szigetországban Thomson, a kontinensen Helmholtz volt az a tudományos tekintély, akiktõl leginkább lehetett remélni az elektromos jelenségkör matematikai elméletének kidolgozását. Thomson 1824-ben, Helmholtz 1821-ben született. Nagyon fiatalon, a 40-es évek végén és az 50-es évek elején alapozták meg hírnevüket az energiatétel kimondásával, a termodinamika fogalmainak tisztázásával.

Helmholtz orvos volt, az érzékelés fizikáját kezdte kutatni; az emberi szervezetben folyó elektromos áramok érdekelték, ezért vizsgálta a vezetõben terjedõ áramot. Észrevette, hogy a leideni palack kisütésekor az elektromos állapot periódikusan csillapodik, felfedezte a szikrakisülésben az elektromos rezgést. Thomson az elektromos rezgés terjedését vizsgálva jutott el a kábelhullám elméletéhez. Helmholtz 1852-ben járt elõször Angliában, itt ismerkedett meg Faraday-vel is, akirõl így írt: "...egyszerû, kedves és igénytelen, mint egy gyermek: soha sem láttam még ilyen megnyerõ jelenséget. Különben is igen elõzékeny és minden látnivalót megmutatott. Az egész nem volt sok: egypár darab fa, avult drót és rozsdás vas elegendõ volt, úgy látszik legnagyobb felfedezéseihez is."

Az ötvenes években azonban sem Thomson, sem Helmholtz számára nem az volt a legfontosabb, hogy Faradaynek az elektromos állapot szigetelõkben való kialakítására és terjedésére vonatkozó furcsa elképzelését megmagyarázza. Thomsont a vezetõkben terjedõ elektromosság érdekelte (kábellefektetés) s ezek összefüggése a hõtani jelenségekkel (termoelektromosság). Helmholtz optikával, hidrodinamikával foglalkozott, örvényelméletével ért el komoly sikereket.

Faraday megmagyarázása egy fiatal tudós számára jelenthetett csak perspektívát, akinek ez lehetett az igazi belépõ a nagy tudósok társaságába. Így indult el Maxwell tudományos pályája. Elõször csak levelezett Faraday-vel, majd 1860-ban elnyerte a Rumford-érmet, egy év múlva a Royal Society tagja lett, s 1862-tõl Londonban a Kings College tanáraként Faraday közelében élt és dolgozott.

1862 és 1865 között már Helmholtz is gyakran megfordult Londonban, felolvasásokat tartott a British Association ülésein. 1858-tól kezdve Helmholtz Heidelbergben tanított, itt elektromosságtannal is foglalkozott, de nem ez állt érdeklõdése középpontjában.

1865-ben Faraday megtartotta az utolsó elõadását a Royal Institution-ban. Szellemi és fizikai állapota rohamosan romlott, két év múlva meghalt. Maxwell 1865-ben felmondta egyetemi oktatói állását, hogy teljes energiáját a Faraday nyomán benne kikristályosodó elektromágnesség elméletének kidolgozásába fektethesse. Faraday halála után olyan ûr maradt a tudományban, amilyenhez hasonló csak 140 évvel korábban, Newton halálát követte.

1870-ben még egy nagy veszteség érte a kísérleti fizikát: meghalt Magnus (1802-1870), a berlini fizikai iskola megteremtõje. Tanszéke üresen maradt a berlini egyetemen. A francia-porosz háborúban ekkor gyõzött Poroszország; a Bismarck által összekovácsolt Német Császárság fõvárosában, a nagyszerû kilátások elé nézõ német gazdasági és tudományos élet centrumában Magnus tanszékét megörökölni egyet jelentett a tudományos vezetõszerep átvételével. Helmholtz elfogadta a meghívást.

Ugyanebben az évben, 1871-ben Helmholtz barátjának is felajánlottak egy új állást: Thomsont Cambridge-be hívták, az ott létrehozandó Cavendish Laboratórium vezetõjének. Thomson akkor már a British Association elnöke volt, az élet eredetérõl tartott elõadást, rendkívül gazdag és sikeres tudósnak számított. Nem volt szüksége erre az állásra. Ezek után vállalta el Maxwell. Õ lett a Cavendish Laboratórium igazgatója, s ezzel akarva-akaratlanul is Helmholtz és Thomson vetélytársa lett Faraday szellemi örökségéért, az európai vezetõ szerepéért folyó harcban.

Nem volt ez nyílt háború, dehogy. Csupán enyhe rivalizálás. Az egész magyar fizika múlt századi kibontakozása, szempontjából azonban döntõ jelentõségû ez a momentum.

1873-ban Helmholtz érdemeit azzal ismerték el a szigetországban, hogy neki ítélték a Royal Society Copley-érmét, ami a legnagyobb ottani kitüntetés. Ebben az évben lett Helmholtz a Magyar Tudományos Akadémia külsõ tagja, Kirchhoffal és Clausiussal együtt. S közben ugyanebben az évben megjelent Maxwell könyve, a Treatise. Helmholtz és Thomson úgy gondolták, hogy ezzel még koránt sincs kimondva az utolsó szó az elektromosságtan elméletében. Ekkor, 1874 és 1876 között tanult Helmholtznál az a magyar diák, aki hazajövetele után Eötvös Loránd mellett az elméleti fizika elsõ számú hazai képviselõje lett itthon: Fröhlich Izidor.

Heidelbergben Eötvöst, Berlinben Fröhlichet tanította Helmholtz, s beléjük oltotta a fizika szeretetével és tekintélyével együtt azt a meggyõzõdést is, hogy a Maxwell-elmélet csak egy lépcsõ az elektromosság megértésének útján, s még sok lépcsõ vezet fel a megértés csúcsáig.

1880-ban végzett a berlini egyetemen és rögtön Helmholtz tanársegédje lett Heinrich Hertz (1857-1894). A szikrakisülésekkel és a katódsugárzás tulajdonságaival kezdett foglalkozni Helmholtz irányítása mellett. Csak néhány évvel volt fiatalabb Fröhlichnél, de Helmholtz ugyanolyan nagy hatással volt rá. Berlinbõl elkerülve 1886-ban a karlsruhei mûegyetemen lett a katódsugárcsövet feltaláló Karl Ferdinand Braun (1850-1918) utóda.

Hertz akkor már Helmholtz biztatására is elég mélyen bedolgozta magát az elektrodinamikába. Alaposan megismerkedett Maxwell elméletével, s ennek legszélsõségesebb következményeit szerette volna kísérletileg megvizsgálni. Az eredmény közismert: így született meg a Maxwell-elmélet kísérleti igazolása.

Hertz egykor építészmérnöknek készült, majd Helmholtz hûséges tanítványa lett 1886 és 1889 között. Olyan színvonalú munkát végzett, amellyel túlnõtt tanárán és a XX. század technikája és fizikája számára kísérletileg alapozta meg a Maxwell elmélet impozáns épületét. Feynmannak van erre egy nagyon szép hasonlata:

"Maxwell idejében a fizikusok még nem gondolkodtak az absztrakt terek fogalmaiban. Maga Maxwell is olyan modell alapján tárgyalta elméletét és egyenletének fizikai jelentését, amelyben a vákuumot rugalmas szilárd anyagnak tekintette. Elméletét csak hosszas vonakodás után fogadták el, részben a modell, részben a kísérleti bizonyítékok kezdeti hiánya miatt.

Ma már világosabban értjük, hogy az egyenletek a fontosak, és nem az a modell, aminek révén eljuthatunk az egyenletekhez. Pusztán az a kérdés, vajon az egyenletek helytállóak-e vagy hamisak? A választ csakis a kísérletek adhatják meg, márpedig a Maxwell-egyenletek helyességét megszámlálhatatlan kísérleti bizonyíték támasztja alá. Ha nem tekintjük az elmélet felépítéséhez használt "állványzatot", megjelenik elõttünk a Maxwell-egyenletek gyönyörû "épülete". Az elektromosság és a mágnesség törvényeinek összevonásával Maxwell egyetlen, valamennyi törvényt átfogó, szép elméletet alkotott." (Feymann: Mai fizika 6. Mûszaki Kiadó Bp. 1970, 87-88. old.)

Hertz hatása Magyarországon

Hertz 1888 decemberében a berlini tudományos akadémián tárta a széles tudományos közvélemény elé kísérleteit. Ez az év volt a nagy õrségváltás éve a német tudományban. Az 1887 végén meghalt Kirchhoff helyére a berlini egyetemen egy tehetséges fiatal elméleti fizikus, Max Planck (1858-1947) került; az 1888 végén meghalt Clausius (1822-1888) helyére a bonni egyetem fizika tanszékére Hertz került, s maga Helmholtz is otthagyta a berlini egyetemet: átvette az 1888-ban Siemens (1816-1892) által alapított Fizikai-Technikai Birodalmi Intézet igazgatói tisztét.

Itthon Eötvös Loránd alelnök 1888-ban tíz elõadást tartott a Természettudományi Társulatban "A fizika jelenlegi állásáról és búvárlati módszereirõl". Õ maga is kutatási témát változtatott: felhagyott a felületi feszültségre vonatkozó kutatásokkal, s gravitációs mérésekbe fogott. 1888 augusztusban meghalt Trefort Ágoston, aki akkor már nemcsak kultuszminiszter, de a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is volt. (Utoljára Eötvös József személyében volt közös vezetõje e két fontos intézménynek.)

1889 május 3-án a Magyar Tudományos Akadémia nagygyûlésén Eötvös Lorándot választották három évre az Akadémia elnökének. (Ilyen fiatal elnöke azóta sem volt az MTA-nak.) És még ebben a hónapban, 1889 május 22-én, alig fél évvel azután, hogy Hertz a berlini akadémián bemutatta kísérleteit, megismételte ezeket a kísérleteket Budapesten, a Természettudományi Társulat szakülésén Bartoniek Géza. Az elõadás anyaga "Az elektromosság és a fény jelenségeinek rokonsága" címmel jelent meg Bartoniek tollából a Természettudományi Közlöny 1889 augusztusi számában. Ebben olvashatjuk: - "Midön Hertz kísérleteinek részletes leírása folyó év márczius havának vége felé megjelent, a Természettudományi Társulat kívánatosnak tartotta, hogy a kísérleteket a társulati tagok egyike szakülésen bemutassa és ismertesse. A feladat reám esvén, örömmel vállaltam, hiszen teljesítésében minden kívánható támogatásban részesültem. Ugyanis Báró Eötvös Loránd egyetemi tanár úr a vezetése alatt álló fizikai intézet helyiségeit s gazdag fölszerelését e czélra rendelkezésemre bocsátotta, sõt á szükséges új készülékeket - közöttük két nagy parabolás tükröt - el is készíttette. A kísérletek könnyebbek, mint eleinte gondoltam..."

Bartoniek híven teljesítette a kapott feladatot: a cikkben részletesen ismertette Hertz kísérleteit, s csak a végén fûzte hozzá saját, valószínûleg nem is egyedül kialakított véleményét arról, hogy a Hertz kísérletek nem minden tekintetben adnak a Maxwell-elméletbõl következõ eredményt. Ezért még messze vagyunk attól, hogy a fény elektromágneses elmélete "a lehetõ legegyszerûbb formájában" elõttünk álljon. A Bartoniek által említett eltérés az elmélet és a kísérlet között az, hogy Hertz ugyan a levegõben szabadon terjedõ elektromágneses hullámok sebességére a fénysebességgel egyezõ értéket. kapott, a drótpárban terjedõ elektromágneses hullámra azonban kisebbet, csak mintegy 200 000 km/s-os értéket, pedig "minden elmélet, a Maxwellé is arra következtet, hogy az elektromosság a drótokban a fény sebességével terjed."

Ne hibáztassuk Bartonieket, vagy a többi magyar fizikust, hogy nem értették meg azonnal, teljes egészében Maxwell elméletét. Ez akkoriban csak keveseknek sikerült. Inkább azt vegyük észre, mennyire odafigyeltek Budapesten arra, mi történik a tudományos világban külföldön. És nem csak Budapesten figyeltek oda!

A debreceni református kollégium fizikai elõadóterme 1804-ben. Itt tanított K. Kiss József (1843-1913)

Debrecenben, a cívis városban, a Református Kollégiumban 1889 õszén új természettan tanár tartotta meg székfoglaló elõadását. Ott, a Hortobágy tõszomszédságában, az érdeklõdõ kálvinista tanárok és diákok elõtt, megannyi kis Nyilas Misinek, fejkendõs szüléknek és nagytiszteletû uraknak mirõl beszélt a Pápáról ide pályázó K. Kiss József (1843-1913)?

Teljesen korrekt, a kor tudományos színvonalának megfelelõ áttekintést adott az elektromosságtanra vonatkozó elméletek és kísérletek fejlõdésérõl. Gauss, Weber, Faraday után részletesen ismertette Lorentz 1867-es értekezését, majd így folytatta: - "Lorentz ezen értekezését két évvel megelõzte James Clark Maxwellnek, a tudomány nagy veszteségére, eredménydús munkálkodása közben korán elhunyt angol tudósnak 1865-ben megjelent s 1873-ban kiadott tankönyvébe is felvett értekezése." - Ezután következett K. Kiss József elõadásában Maxwell elméletének szemléletes, kvalitatív magyarázata, majd legvégül "Hertz bonni tanár kísérletei", melyrõl Hertz 1887 és 89 között a Wiedemann Annalenben megjelent publikációi alapján számolt be.

"E kísérletek után Hertz a távolhatás elvétõl amelynek bizonyítása czéljából hajtotta végre jó részben kísérleteit, s a mely szerint eddig azokat magyarázta is - elpártolván, a Maxwell-féle fényelmélet követõjévé lett." Végkövetkeztetése lelkesebb és elfogulatlanabb, mint a budapesti fizikusoké: - "Hertz kísérletei után, a régiek több, mint kétezer éves álma, az utolsó tüneménycsoportnak a Maxwell-féle fényelméletben nyert megfejtésével, beteljesedettnek látszik, mivel ma már az electromagneses tüneményeket is rezgésekbõl állóknak tekintjük."

K. Kiss József európai mûveltségét, olvasottságát, modern szemléletét a nyugati határszélrõl hozta Debrecenbe. Tarczy Lajos (1807-1881) egykori tanítványa, majd utóda a pápai református kollégium természettan tanszékén, pedagógiai mûködésének utolsó 15 évét töltötte Debrecenben.

Még Pápán tanított, amikor 1883-ban megjelent Trefort új középiskolai törvénye. Ez többek között újra meghatározta a középiskolában tanító tanárok képesítésének rendjét. Addig, különösen egyházi iskolákban elegendõ volt a teológia elvégzése. Trefort a tanári diploma kiadását országos tanárvizsgáló bizottság elõtti államvizsga letételéhez kötötte. A tanárvizsgáló bizottságok a tudományegyetemek mellett mûködõ tanárképzõ intézetek tanáraiból álltak. Budapesten az elnök Sztoczek József (1819-1890) mûegyetemi tanár, alelnök Bartal Antal (1829-1909) a gyakorló gimnázium latin szakos igazgatója volt. Természettanból Eötvös Loránd, mathematikából Kondor Gusztáv (1825-1897), magyar nyeiv és irodalomból Beöthy Zsolt (1848-1922) volt a vizsgáztató. Kolozsváron kísérleti természettanból Abt Antal, felsõbb mennyiségtanból Martin Lajos, magyarból Imre Sándor (1820-1900) vizsgáztatott. Pedagógiát Budapesten Kármán Mór (1843-1915), Kolozsváron Felméry Lajos (1840-1894) kérdezett.

K. Kiss József 1885-ben Kolozsváron tette le az államvizsgát. Debreceni tevékenységét a kollégiumi értesítõben nyomon követve kiderül, hogy korának legmodernebb demonstrációs eszközeivel szerelte fel a fizikaszertárat. Tagja volt Debrecen világítási vállalata felügyelõ bizottságának. Abban az évben hunyt el, amikor a gimnázium gyönyörû új épületbe költözött. Itt fõleg az õ eszközeivel szerettette meg a fizikát K. Kiss József két volt Eötvös kollégista utóda: Nyáry Béla (1882-1961) és Jakucs István (1882-1964) Nyilas Misi e századi utódaival. Köztük volt Bay Zoltán is...

Matematikusok asztaltársasága

Aki ma Budapesten kilép az Egyetemi Könyvtár impozáns épületébõl és jobbra fordul, a Ferenciek tere felé haladva egy háromemeletes eklektikus sarokház elé ér, melynek földszintjén a Kárpátia étterem mûködik. A sarokház tágas belsõ udvarára üzletek nyílnak, s átjáróul szolgál a Kossuth Lajos-utca felé. Az átjáró széles bejárati kapuja felett megilletõdve olvashatjuk a több mint száz éves feliratot:
FERENCZIEK BAZÁRA.

A megilletõdöttség oka pedig az, hogy 1885 õszétõl kezdve hat éven át itt, a Ferencziek bazárában lévõ vendéglõ egyik külön termében tartották a budapesti matematikusok rendszeres; kéthetenkénti összejöveteleiket. "Nem voltak a társaságnak sem elnökei, sem alapszabályai. Összejöveteleiket egy közönséges vacsorázó asztaltársaságtól csak az ünnepélyes fekete tábla jelenléte különböztette meg" - emlékeztetett rá Kõnig Dénes (1884-1944) matematikus-titkár 1941-ben, Társulatunk 50 éves jubileumán.

A hely kiválasztása nem lehetett véletlen. Az Egyetemi Könyvtárban mûködött ugyanis az Egyesített Középtanodai Tanárképezde, ennek tanári karában egyaránt voltak mûegyetemi és tudományegyetemi tanárok. A Mathematikusok Asztaltársaságát kezdeményezõ tanárok közül legtöbben a Tanárképezdének is tanárai voltak; innen csak át kellett menni a szomszéd épületbe. Eötvös Lorándnak se kellett sokat gyalogolnia: 1885-ben még a Kecskeméti utcában lakott, mivel még nem készült el a Fizikai Intézet új épülete, benne a professzori lakással.

A kezdeményezõk közül a két legidõsebb Hunyady Jenõ (1838-1889) és Szily Kálmán, mindketten mûegyetemi tanárok voltak. Hunyadyt ma is matematikusnak mondanánk, Szilyt inkább elméleti fizikusnak. A tudományegyetemi matematikusokat Scholtz Ágoston (1844-1916) képviselte. Jól mutatja a két egyetem tanárai közti jó kapcsolatot, hogy Hunyady a Mûegyetemen, Scholtz a Tudományegyetemen kutatta a determinánsok elméletét, legismertebb eredményük a Hunyady-Scholtz tétel.

A kezdeményezõk között a középgenerációt képviselte Eötvös Loránd és Kõnig Gyula, a fiatalokat pedig Rados Gusztáv és Beke Manó. Rados akkoriban jött meg Lipcsébõl, ahol Felix Klein (1849-1925) tanítványként nemcsak a matematikai kutatás, de a matematika oktatásának is egyik felkent prófétája lett, s 23 éves korában már a Mûegyetem magántanára volt. Egykori osztálytársa, Beke Manó tartotta az elsõ elõadást, s néhány év múlva így idézte fel az eseményeket:

"Boldogult emlékû Hunyadynk, aki mindenért tudott lelkesedni, néhány lelkes szóval üdvözölte az akkoriban a Ferencziek bazárában lévõ vendéglõ egyik külön termében egybegyûlteket, akiknek soraiban ott láttuk a Mûegyetem és Egyetem mathematikus és physikus tanárait, továbbá középiskolai tanáraink jó részét, és azonnal megtartatott az elsõ elõadás, az elõadás után pedig vacsora következett. Minden hónap elsõ és harmadik csütörtöke mathematikai este volt; és ha volt ötödik csütörtök, azt is lefoglalták, csakhogy a mathematikusok között a társas érintkezést ébren tartsák. Mi középiskolai mathematikusok rendkívül örültünk ezen estéknek, igen gyakran alig vártuk õket, oly élvezetesek és tanulságosak voltak és annyi anyagot nyújtottak a tudományos foglalkozásnak. A mathematikai esték czélja nem az volt, hogy önálló kutatások eredményeit mutassa be az elõadó - ámbár megtörtént, hogy Hunyady és Szily egyik értekezésüket elõbb mutatták be nálunk, mint az Akadémiában, továbbá, hogy Kõnig majdnem egy idõben mutatta be a társaságban és az Akadémiában egyik értekezését - de a czél az volt, hogy folyóiratokban megjelent értekezéseket, különösen a fontosakat és tárgyuknál fogva érdekeseket, ismertesse. A minõ szellemi élvezetet okoztak az elõadások, oly élvezetesek voltak sokszor az elõadást követõ mathematikai vacsorák, amelyeken tudományosságunk kitûnõségei a legfesztelenebbül mulattak együtt a középiskolai oktatás munkásaival..."

Kik voltak az elõadók? Érdemes felidézni, mert csaknem valamennyiükkel találkozni fogunk a Mathematikai és Physikai Társulatot megalapító tagok között. Nevüket Kõnig Dénesnek - König Gyula fiának - a már említett 50. évi jubiláris ülésen 1941-ben elmondott beszédében találhatjuk meg.
Bõvítsük ki ezt a felsorolást néhány fontos momentummal, egy-egy rövid bemutatással!

A legidõsebb elõadó Kruspér István (1818-1905) a mûegyetemen tanított mennyiségtant, majd geodéziát. Õ szervezte meg hazánkban a nemzetközileg hitelesített mértékegységek bevezetését. A méter és a kilogramm etalonok vizsgálatához, hitelesítéséhez tervezett mûszereiért az 1885. évi világkiállításon aranyéremmel tüntették ki. Az Országos Mérésügyi Hivatal elõdjének, a Mértékhitelesítõ Bizottságnak megszervezõje és elsõ igazgatója volt.

Hunyady Jenõ a mûegyetemen az algebrai geometria professzora, Szily Kálmán pedig a matematikai fizikai és analitikai mechanika tanszékének vezetõje ezekben az években. Szily a Természettudományi Társulat elnöke volt 1880 óta, 1889-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia fõtitkára. Pályája Eötvösével együtt haladt, kölcsönösen segítették egymást.

Eötvös Loránd ezekben az években keresett magának új kutatási témát, Kõnig Gyula pedig Analízis c. könyvét írta meg. A velük csaknem egyidõs Réthy Mór éppen 1885-ben jött fel Kolozsvárról Budapestre, s itt a mûegyetemi matematika oktatásba kapcsolódott be.

Három olyan elõadója volt a matematikai esteknek, akik harmincas éveik elején jártak. Fröhlich Izidor 1885-ben nõsült, viszonylag kevesebbet publikált ezekben az években. A családalapításhoz jól jött az 1887-ben kapott Bésán-díj az Akadémiától, melyet az elektrodinamométer általános elméletének kidolgozásáért nyert el. (Ez a munka már magán hordta mindazokat a vonásokat, melyek Fröhlichet egész további pályáján jellemezték: komoly matematikai felkészültség, abszolút tekintélytisztelet, s egyfajta balszerencse vagy ügyetlenség a témaválasztásban. Az említett munkában Fröhlich az elektrodinamométer dinamikáját dolgozta ki az indukció általános differenciálegyenleteinek felhasználásával. Hogy könnyû legyen meghatározni a mûködés paramétereit, olyan mûszert tervezett és építtetett meg, melynek álló tekercse egy gömbfelületre volt csévélve, hogy homogén legyen benne a mágneses tér. Mintha csak a Helmholtz-tekercseket fejlesztette volna tovább, a gyakorlat számára teljesen használhatatlan módon. Tötössy Béla (1854-1923) a mûegyetemen volt repetitor ábrázoló geometriából, Bein Károly (1853-1907) pedig az Országos Rabbiképzõ Fõgimnáziumában tanított matematikát.

A legfiatalabbak, a huszas éveikben járó elõadók számára a megtisztelõ bemutatkozás lehetõségét nyújtotta egy-egy elõadás, még ha csak folyóirat ismertetés, akkor is. Beke Manó az egyetem elvégzése után volt iskolájában, a pesti fõreálban kezdett tanítani matematikát, Rados Gusztáv a Mûegyetemen mûködött. Néhány évvel idõsebb testvére, Rados Ignác (1859-1944) a Kereskedelmi Akadémián tanított ekkor, Kopp Lajos (1860-1928) pedig a mai Vörösmarty Gimnázium elõdjében, a VIII. kerületi fõreálban. Mindketten híres matematikatanárok lettek, elõszeretettel foglalkoztak a tehetségek nevelésével. Több versenynyertes tanítványuk is volt: Kopp Lajos nevelte ki Tolnai Jenõt, Rados Ignác pedig Szilárd Leót.

A fiatal elõadók sorában örömmel fedezhetünk fel egy-két fizikával megfertõzött mérnököt is. Wittmann Ferenc - Schuller tanársegédje a Mûegyetem kísérleti természettani tanszékén az elektromos rezgések láthatóvá tételén dolgozik, jó úton van a húros oszcillográf felfedezése felé - Braun katódsugár csövének felhasználásával majd õ építi meg hazánkban az elsõ oszcilloszkópot. Bodola Lajos (1859-1936) csak húszéves kora óta van Magyarországon. Ezekben az években a Mûegyetemen a hídépítéstani tanszék tanársegédje Kherndl Antal (1842-1919) mellett, s nemsokára õ lesz Eötvös egyik megbízható segítsége az ingával folyó méréseknél. Matematikai érdeklõdése majd a mérési hibák elméletével foglalkozó könyv megírására készteti.

Gruber Nándor (1858-1936) ekkor egy budai leányiskolában tanít mennyiségtant és természettant 10-14 éves kislányoknak. Tehetsége és szorgalma mindkét tudomány mûvelésében szép reményekre jogosítja, ezeket a reményeket egy rövid aktív középiskolai tanári periódus után látásának elvesztése hiúsítja majd meg.

A legfiatalabb elõadó Schlesinger Lajos (1864-1933) 1887-ben doktorált Berlinben, majd itt szerzett két év múlva magántanári képesítést. Azoknak a késõbbi nagy magyar tudósoknak elõfutára õ, akik az itthon megszerzett középiskolai érettségi után külföldön folytatták egyetemi tanulmányaikat, majd tudományos karrierjüket is külhoni kutatóhelyeken építik ki. Nem akarván elszakadni az anyaországtól, idõnként hazalátogatnak.

Úgy tûnik, hogy az ország ténylegesen felzárkózik Európához. A fiatal kutatók számára magától értetõdõen rendelkezésre állnak a legnagyobb európai kutatóhelyek. S az igazi bizonyíték az európaiságra az, amikor Schlesinger Lajos 1897-ben Bonnban rendkívüli tanári kinevezése után hazajön Kolozsvárra, hogy ott a matematika nyilvános, rendes tanára legyen. Persze az is számít, hogy ki hívja haza: Kolozsvár külföldön is ismert elméleti fizikusa, Farkas Gyula (1847-1930), aki akkor éppen a Kar dékánja.

Az együttmûködés szelleme

Bármely ország történelmében a tudomány történetének kiemelkedõ periódusai mindig összekapcsolódtak egy vagy több tudományos társulat mûködésének virágzó korszakával. Így volt ez Angliában a XVII. század végén és a XVIII. század . elején, így Franciaországban a XVIII. és XIX. század fordulóján. A XIX. század Európájában azután már nemcsak a tudomány mûvelésére, hanem a tudományos ismeretek elterjesztésére is létrejöttek társulatok, intézmények. Faraday nemcsak a Royal Society tagja, hanem a Royal Institution igazgatója is volt. Itt tartott népszerû elõadásaira a királyi család tagjai ugyanúgy eljártak, mint az érdeklõdõ polgárok.

Minden országban szükség volt karizmatikus személyiségekre, akik tevékenységükkel színt adtak ezeknek a társulatoknak, intézményeknek. A kor liberális szelleme azonban szinte kitermelte magából ezeket a személyiségeket. Közöttük egyaránt voltak mûvelt arisztokraták és felvilágosult polgárok. A fennkölt tudományt romantikus pátosz lengte még körül, de a tudomány mûvelõi már kedélyes társasági összejöveteleken cserélték ki nézeteiket, ahol nem a származás, hanem a tehetség minõsítette a résztvevõket. Így mûködött Budapesten a matematikusok asztaltársasága, és így mûködött a többi, hasonlóan liberális szellemû társaság.

A liberális szellem nyugatról érkezett hazánkba, de a tudományban való érvényesüléséhez Széchenyi Istvánon és Eötvös Józsefen kívül Than Károly és Sztoczek József is kellett. Az õ nyugati kapcsolataik révén mehetett például Heidelbergbe Szily Kálmán, Eötvös Loránd, Kõnig Gyula. Õk hárman - egymást is segítve - valóban színt, tartást, színvonalat adtak a hazai tudománynak a múlt század utolsó évtizedére. Ezért nevezhetjük ezt az évtizedet a megvalósulás évtizedének: Az elõzõ generációk elõkészítette úton, apáik nemzedékének legszebb álmait valósították meg. Mindennek megvoltak a természetes elõzményei.

"Már a hatvanas évek végén, amikor a külföldi egyetemekrõl több fiatal szakember került haza, a budai polytechnikum szerény fizikai tanterme gyakran látta falai közt mathematikusainkat, fizikusainkat és chemikusainkat, amint tudományos kérdések taglalásával foglalkoznak" - írta az egykorú krónikás, Lengyel István (1851-?) a Természettudományi Közlönyben, 1891-ben. Majd így folytatta: "Késõbb, a hetvenes évek elején a polytechnikum Pestre jõvén, az összejövetelek látogatói mindinkább szaporodtak, s a Tömecs-társaság barátságos vacsorázgatás közben beszélgette meg a tudomány napi kérdéseit..."

"Tömecs-társaság" a hetvenes évek elején, amikor még javában folyt a fizikában a gázok kinetikus elméletének kiépítése; még csak barátkoztak a Maxwell-féle sebességeloszlással. Éppen akkoriban született meg Clausius entrópia-fogalma, de még a valószínûségi interpretáció nélkül. A második fõtételt a legkisebb hatás elvének általánosabb megfogalmazásából próbálták levezetni - Szily éppen a Hamilton-elvvel próbálkozott. Tömör visszatekintését így fejezte be Lengyel István: " .... a hetvenes évek közepén pedig a Természettudományi Társulattal akkor egy fedél alatt levõ Mérnökegyesület és Társaskör helyiségében tartottak egymásnak tudományos elõadásokat és így keletkeztek a három éven át megjelent "Mûegyetemi Lapok" is, amely folyóirat akkor e tudományszakokat szolgálta... Ily társas összejövetelek egyébiránt tudományos köreink más részénél is voltak és vannak régóta, s nem egyszer irányadó befolyást gyakorolnak ma is a. magyar tudományosság életének menetére."

Lengyel István a Természettudományi Társulat egyik igazgatója volt. Szily Kálmán keltette életre e Társulat folyóiratát, a Természettudományi Közlönyt 1869-ben. A rövid életû Mûegyetemi Lapok megindítója és szerkesztõje Szily Kálmán mellett Kõnig Gyula volt; Eötvös Loránd mindkét lapba dolgozott. A három tudós karrierjének fõbb találkozási pontjai:

1873: Szily Kálmán a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Eötvös Loránd pedig levelezõ tagja lett. Kõnig Gyula matematika tanszéket kapott a Mûegyetemen.

1880: Kõnig Gyula levelezõ tag lett az Akadémián. A Természettudományi Társulatban Szily Kálmánt elnökké, Eötvös Lorándot alelnökké választották.

1889: Eötvös Loránd lett a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, mellette Szily Kálmán lett az Akadémia fõtitkára. Kõnig Gyulát az Akadémia rendes tagjává választották.

1886 óta volt a Fizikai Intézetnek külön épülete az Eszterházy-utcában. Itt volt a nagy elõadóterem, és itt volt Eötvös lakása is. A kor iskolaépítési szokásainak megfelelõen minden új iskolaépületet tágas igazgatói lakással építettek meg, így Eötvös Loránd számára is épült professzori lakás az új fizikai épületben. Az épület ma is áll a Puskin (azelõtt Eszterházy) utcában, a volt professzori lakás helyiségeiben többszöri átalakítás után ma (1991-ben) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Elméleti Fizika Tanszékét találjuk.

1889-ben alakult meg a magyarországi Kárpát Egyesület budapesti osztálya, melynek elnökévé ugyancsak Eötvös Lorándot választották meg. (Eötvös szenvedélyes hegymászó volt, szívesen vállalta e természetjáró egyesület elnöki tisztét.) Mivel pedig az egyesületnek megfelelõ helyisége nem volt, elõadások tartására Eötvös a Fizikai Intézet nagytermét ajánlotta fel.

Eötvös harmonikusan össze tudta egyeztetni magánéletét tudósi, tanári és közéleti tevékenységével. 1889-ben, amikor egyszerre lett az Akadémia és a Kárpát Egyesület elnöke, az Akadémiához benyújtotta "Jelentés a Szent Gellért-hegy vonzóerejére vonatkozólag" c. tanulmányát, a turista-egyesületben pedig megszervezte a vasárnapi közös kirándulásokat, melyekre 9 és 11 éves lányait is magával vitte. Hacsak lehet, meghívta kollégáit is, családostól. Szily Kálmán fia 14 éves, Kõnig Gyula fiai még kisebbek voltak ekkor.

Mindhármuk életében nagy hangsúlyt kapott gyermekeik nevelése; ennek elhanyagolását összeférhetetlennek tartották volna egyetemi tanári hivatásukkal. Nem felejtették el, hogy õket szüleik a legjobb iskolákba járatták, ahol szélesen alapozott, tág horizontú mûveltségre tehettek szert.

Szily Kálmán és Eötvös Loránd a pesti piarista gimnáziumba járt, Kõnig Gyula a gyõri bencés gimnáziumban érettségizett, ugyanott, ahol egykor Jedlik Ányos tanított és ahova Farkas Gyula is járt. Ezek az iskolák bölcsészekké nevelték tanítványaikat. Eötvös és Kõnig szépirodalmi érdeklõdését tükrözik fiatalkori verseik, nyelvi, történelmi mûveltségüket lemérhetjük kiválóan megszerkesztett, irodalmi igényességû beszédeiken. Szilyt annyira foglalkoztatta a magyar nyelv, hogy az Akadémia fõtitkáraként - ahol olyan elõdei voltak, mint Arany János - fokozatosan áttért a nyelvészeti kutatásokra, megalapította a Magyar Nyelvtudományi Társaságot, s ennek elsõ elnöke lett.

Az oktatás és a magyar nyelv ügye állt Eötvös akadémai székfoglalójának középpontjában is, 1889-ben. Hangsúlyozta a tudósképzés fontosságát az egyetemen, a magyar nyelvû szakirodalom szükségességét a könyvkiadásban. Mindez szorosan összefüggött saját egyetemi tapasztalataival.

Eötvöst erõteljesen foglalkoztatta a középiskolai oktatás. 1889-ben is vállalt érettségi elnöki megbízatást, méghozzá Brassóban, az ott néhány éve létrehozott fõreáliskolában. Az iskola igazgatója: Rombauer Emil (1854-1914) Budapesten végzett természettan-vegytan szakos tanár elõzõleg Schuller Alajos mellett volt két évig tanársegéd a Mûegyetem kísérleti természettan tanszékén. A mûvelt, szakmai és pedagógiai téren is jól tájékozott, világos gondolkodású, jó humorú Rombauerrel való találkozás még jobban megerõsítette Eötvösnek a tudós tanárokba vetett hitét, bizalmát. Több oka is volt erre a bizalomra.

Sok-sok tehetséges fiatal tanárt ismert meg a matematikusok asztaltársaságában: elég ha csak Beke Manó, Gruber Nándor, Kopp Lajos, Rados Ignác nevét említjük közülük. Az 1888/89-es tanévtõl kezdve egyetemi kutatásaihoz is kapott két segítséget, akik tovább növelték Eötvös bizalmát, táplálták reményeit.

Egyikük, Tangl Károly (1869-1940) az ifjú Klupathyra emlékeztette. Már elsõéves egyetemi hallgatóként bejárt a tanszékre, bekapcsolódott a kísérleti munkába. Másikuk, aki a tanárrá érett Klupathy helyébe jött az Intézetbe, tudományos publikációkkal is rendelkezõ kutató, a bécsi egyetemen matematika-fizika-csillagászat szakon végzett Kövesligethy Radó (1862-1934) volt. Eötvös, Kövesligethy, Tangl és Bodola a 90-es években együtt élték át a torziós ingával folyó kísérletezés sok-sok izgalmát, örömét, kudarcát.

Az Eötvös-inga

A torziós inga lelke maga a torziós szál. Az Eötvös-ingában ez rendkívül vékony, 0,04 milliméter (40 mikron!) átmérõjû platina-irídium huzal. Ennek elkészítését nem lehetett akárkire rábízni. Szerencsére Eötvös talált egy Németországban született, s akkor éppen Kolozsváron élõ mestert, aki ott az "Egyetemi Mechanikusi Állomást" vezette. Budapestre hívta, lehetõvé tette számára, hogy itt Állami Mechanikai Tanmûhelyt létesítsen. Ebbõl nõtt ki a XX. század második felére a Magyar Optikai Mûvek. Létrehozója, az Eötvös ingák elsõ, majd újabb és újabb javított példányainak készítõje, az Eötvössel egyidõs Süss Nándor (1848-1921) volt.

Az Eötvös ingák mindegyik változatában a lengõ szerkezet egy alumínium rúd volt, melynek egyik végére platina lapocska volt erõsítve, másik végén pedig vékony drótra függesztve egy kb. 30 gramm tömegû platina henger lógott. A rúd elcsavarodását tükörleolvasással észlelték. Az eszközhöz tartozott még maga a távcsõ is, egy vízszintes, hosszabb kar végén. Késõbb, ahogy növelték a mûszer érzékenységét, a megfigyelõ személynek több méterre kellett lennie az ingától. Ekkor a távcsõ külön állványra került, messze az ingától.

Eötvös magyarul és németül is publikálta a torziós ingával végzett mérések eredményeit, a Természettudományi Közlöny, az Akadémiai Értesítõ, illetve a. Matemathische und Naturwissenschaftliche Berichte aus Ungarn hasábjain. Felismerte, hogy ha a hazai közvéleménnyel el akarja ismertetni tudományos eredményeit, akkor ezt csak a hozzáértõ szaktanárok közvetítésével érheti el. Ekkor születhetett meg benne az elhatározás, hogy közvetlen kapcsolatot alakítson ki az ország tudós tanáraival, akik értékelni és erkölcsileg is támogatni tudják az országban folyó tudományos kutatást. (Eötvös volt az Akadémia elnöke.) Amikor Szily Kálmán, mint az Akadémia fõtitkára útjára indította az Akadémiai Értesítõt, Eötvös és Kõnig együtt elhatározták, hogy õk pedig a hazai szaktanárok számára megindítják a "Mathematikai és Physikai Lapok"-at.

Mathematikai és Physikai Lapok

1891 június elsején megjelent a Mathematikai és Physikai Lapok elsõ száma. - "Erõs meggyõzõdésünk, hogy tisztelt szaktársaink folyóiratunkat pártfogásukba veszik: olvassák, s megírni segítik." - írták közös bevezetõjükben a szerkesztõk: a fizikus Bartoniek Géza és a matematikus Rados Gusztáv; Eötvöst idézték.

A mai olvasó tekintete megakad a "szaktárs" kifejezésen; száz év alatt bizony megkopott ez a szó, ma már mást jelent, mint annak idején. Eötvös számára a "szaktudomány" jelentette kora modern természettudományát, "szakférfiú" azt a tudóst, aki a szaktudományt mûvelte. (Férfiú, minthogy hölgyek ilyesmivel akkoriban alig foglalkoztak.)

Eötvös Loránd az új lap beköszöntõjében is azt akarta kifejezni, hogy a leendõ olvasókat, a tudós tanárokat egyenrangú partnernek tekinti, ezért ezt a címet adta írásának: "Szaktársainkhoz." Szándékát, programját foglalta össze, lényegre törõ tömörséggel, õszinte bizakodással és lelkesítõ derûlátással. Ezt írta: - "Új folyóirattal, a Mathematikai és Physikai Lapokkal lépünk nem a nagyközönség, hanem hazánk mathematikusai és physikusai elé - avval a kéréssel, hogy olvassák, s azt megírni segítsenek. Folyóiratot akarunk teremteni, mely a mi kedves hazánkban is terjessze tudományszakainknak napról-napra gyarapodó vívmányait, s a mely mathematikusaink és physikusaink tudományos érdeklõdését ébren tartva, kedvessé tegye nekik tudományuknak nemcsak mûvelését, de tanítását is. Azért, ha e lapokat csak magunknak írjuk is, olyan formában, a mint szakember a szakembernek ír, mégis fontos szolgálatot vélünk vele tenni közmívelõdésünknek, mert kétségtelen, hogy a tanítás sikere úgy a felsõbb, mint a középfokú iskolában mindenek elõtt a tanár tudományos képzettségétõl függ. Czélunk nem a tudomány népszerûsítése s nem is önálló tudományos dolgozatok közlése: mások sikerrel vállalkoztak már e feladatok teljesítésére. Mi tudományosan ismertetõ czikkek alakjában fogjuk megadni a szakembernek azt a szellemi táplálékot, melyre szüksége van, ha haladni akar, mert jól tudjuk, hogy különösen a tudományban a nem haladás csak annyit jelent, mint az elmaradás. Mi budapesti mathematikusok és physikusok érezve, mily buzdító a támogatás, melyet az egyesnek társai nyújtanak, tudományos eszmecsere és ismeretközlés czéljából már a múlt évben összeállottunk s az összejöveteleink alkalmával tartott referáló elõadások által bizonyára mindnyájunk ismeretköre szélesbedett. Azt szeretnõk, hogy még többen, különösen pedig vidéki társaink is lépjenek körünkbe; s ha már személyökkel nem lehetnek közöttünk, fogadják szívesen e lapokat, olvassák el bennök azt, a mit mi tudunk nekik mondani s viszont mondják el bennök azt, a mit tapasztalataik alapján õk közölhetnek velünk. De bármily szoros legyen is az az eszményi kapocs, melyet a közös czél képez, czélszerû, sõt szükséges, hogy külsõ formája is legyen. Ezért elhatároztuk, hogy a magyar mathematikusokat és physikusokat tudományos ismeretterjesztés czéljából társulat alakítására felszólítjuk. A létesítendõ társulat alapszabályainak kidolgozásával 24 tagból álló bizottság van megbízva s mint annak egyik tagja, annak nevében intézi alulírott szaktársaihoz azt a kérést, hogy lépjenek körünkbe s fejezzék ki e kívánságukat a, mellékelt nyilatkozat aláírásával, úgy hogy a Mathematikai és Physikai Társaságnak velünk együtt megalapítói legyenek. B. Eötvös Loránd."

A Társulat megszületése

A Mathematikai és Physikai Társulat megalakítását elõkészítõ bizottság, melyrõl Eötvös a beköszöntõben szólt, 1891 januárban jött létre. Elõtte 1890 decemberben Eötvös Loránd két elõadást tartott gravitációs vizsgálatairól a Fizikai Intézet nagytermében. Az elsõ elõadáson a gravitációs állandó mérését ismertette, két hét múlva pedig azt a saját találmányú torziós ingát mutatta be, amellyel a nehézségi erõ nagyságának gradiensét kívánta meghatározni. Mindkét elõadásra több mint száz meghívót küldött szét a budapesti középiskolákba, s a hallgatóság megtöltötte a nagyelõadót. A lelkes közönség Eötvös felhívására itt határozta el a Társulat megalakítását.

Az elõkészítõ bizottság, melyet Eötvös és Kõnig hívott össze, 1891 januári ülésén alakította ki álláspontját a létrehozandó folyóirat és Társulat céljáról, programjáról, mûködésérõl.

Tanulságos felidézni a vita néhány részletét, mivel az itteni állásfoglalás hosszú évtizedekre irányt szabott a Társulat mûködésének. (Az utókor szerencséjére fenmaradt a vita jegyzõkönyve: Eötvös elnökölt és Rados volt a lelkiismeretes jegyzõ.) A folyóirat célját az elnök így határozta meg: "Azt hiszem, valamennyien egy véleményen vagyunk az iránt, hogy a folyóirat legelsõ sorban és legfõképen a középfokú iskolákon mûködõ tanároknak lesz rendeltetve, s célja az lesz, hogy a tanárokat tisztán tudományos tartalmú közleményeivel a mathematikában és a physikában a haladó tudomány színvonalán tartsa, és emellett oly ismereteket is terjesszen, melyeknek a tanár az iskolában is közvetlenül hasznát vehesse..." Eötvös véleménye szerint a folyóiratnak három fõ részbõl kell állnia:

A társulati elõadásokon elhangzottakat ismertetõ cikkek;
A legjobb tudományos eredmények ismertetése külföldi folyóiratokban megjelent cikkek alapján. Ilyen folyóiratok: Acta Mathematica, Crelle-Journal, Comptes Rendus, Mathematische Annalen, illetve fizikából: Annalen der Physik und Chemie, Comptes Rendus, Phylosophical Magazin.

Társulati hírek; kérdések és válaszok; feladatok és megoldások.

A vitából, mely az elnök által elõterjesztett javaslatról folyt, két hozzászólást emelünk ki. Az egyik Heller Ágost, a budai fõreál akkor 48 éves fizikatanárának kérése. Javasolta, hogy az említett 3. részben szerepeljenek az iskolai kísérletekre és az új készülékekre vonatkozó leírások is. A másik kiegészítõ javaslatot Klupathy Jenõ terjesztette elõ: a vegytannak is helyet kellene kapnia a folyóiratban. Erre a javaslatra a matematikus Kõnig Gyula felcsattant: - "Amennyiben chemiai physikáról volna szó, az amúgy is a physikához tartozván, annak helye biztosítva van, de a vegytannak mint külön szaktárgynak felvételét nem tartja célszerûnek." - A vita összefoglalójában az elnök Kõnig álláspontját támogatta.

Ezután tértek át a leendõ Társulat céljának, szerepének megvitatására. Vitaindítójában Eötvös azt a lehetõséget is felvetette, hogy a Társulat ne önállóan, hanem a már meglévõ Természettudományi Társulat védõszárnyai alatt mûködjön. Ezt a javaslatot a felszólalók nem támogatták. Azzal érveltek, amit Eötvös a folyóirat helyének meghatározásakor mondott: az akadémiai, tisztán tudományos és a természettudományi társulati, tisztán ismeretterjesztõ funkció között középen van helye az önálló matematikai és fizikai folyóiratnak, és így a Társulatnak is.

Ugyanakkor látni kellett, hogy a matematikusok és fizikusok külön társulatba tömörülésével meggyengül a Természettudományi Társulat. Vajon kibírja-e? A döntõ szót Szily Kálmán, a Természettudományi Társulat elnöke mondta ki: "Szily kijelenti, hogy aggályai voltak a társulat alakítását illetõleg, de látva azt, hogy általános az a vélemény, hogy csak társulattal érhetõ el az elénk tûzött cél, a maga részérõl is kívánatosnak tartja, hogy társulat alakíttassék..."

Ha a Természettudományi Társulat elnöke és alelnöke (Szily és Eötvös) egyaránt támogatják a külön Mathematikai és Physikai Társulat megalakítását, s ehhez megnyerik az Akadémia elnökének és fõtitkárának (Eötvös és Szily) támogatását, vajon mi akadálya lehet még a megalakulásnak?

Már csak azt kellett eldönteni, hogy kik és mi módon lehetnek tagjai az új társulatnak. Egy túlbuzgó középiskolai tanár, Demeczky Mihály (1855-1920) minden áron azt akarta elérni, hogy csak az lehessen a társulat tagja, akinek van tudományos publikációja. (Neki már volt.) Ezt a túlzó javaslatot a két egyetemi tanár, a Mûegyetemé (Kõnig) és a Tudományegyetemé (Eötvös) mintaszerû módon hárították el: "Kõnig szerint az ilyen kérdések csak az alapszabályok szerkesztésénél dönthetõk el. Külön a választásnak ily megszorítását nem pártolja. Azt hiszi, hogy ezt a kérdést könnyen megoldhatjuk azáltal, hogy oly társaságot alakítunk, mely nem ugyan mindenkit, de a mathematika és physika minden mûvelõjét és terjesztõjét tagul választhatja." - Több felszólalás után az elnök:

"Az eddig hallottakból kivehetjük, hogy mindannyian amellett vagyunk, hogy rendes társulattá alakuljunk. Kivehettük azt is, hogy kik lehessenek ennek tagjai, Úgy látom, hogy abban mindnyájan megegyeztünk, hogy a tagokat kvalifikációjuk latolásával választani akarjuk. Demeczky úr azt kívánja, hogy a tudományos szakirodalom terén való mûködés szolgáltassa a kvalifikációt a tagságra; a többség nyilatkozatából kivehettem, hogy inkább a tudománnyal való szakszerû foglalkozás legyen az, ami a tagságra kvalifikál, úgy, hogy egyes tanárjelöltek, mérnökök és egyéb tudományainkkal foglalkozó nem tanárok is lehessenek tagok."

"Fölteszem a kérdést: A jelenlévõk kívánják-e, hogy a taggá választás irodalmi mûködéshez kötött legyen? (Egy hang ellenében a többi: Nem.) Kívánják-e, hogy csak az lehessen a Társulat tagja, aki a mathematikával és physikával szakszerûen foglalkozik? (Túlnyomó többség: Igen.)"

Így azután, amikor megalakult a Társulat, semmi akadálya sem volt annak, hogy Kõnig rektor beléptesse a Mûegyetem összes vezetõ oktatóját, köztük olyan kiváló építészeket is, mint Steindl Imre (1839-1902), Hauszmann Alajos (1847-1926), Pecz Samu (1854-1922), vagy hogy Kolozsváron Farkas Gyula beléptesse összes tanárszakos hallgatóját, köztük Kacsóh Pongrácot (1873-1923) a Társulatba. Késõbb két ajánlóra is szükség volt a belépéshez, senki se lehetett automatikusan a Társulat tagja.

Az elõkészítõ bizottság jó munkát végzett. 1891 júniusra nemcsak a folyóirat elsõ két száma készült el Bartoniek és Rados jóvoltából, de elkészült a Társulat alapszabálytervezete is. Mire a tanév befejezõdött, minden készen állt az alakuló közgyûlés megtartására.

A legjobb, legaktívabb középiskolai tanárok még néhány napra összegyûltek a 25 éves fennállását ünneplõ Középiskolai Tanáregyesület jubiláris Közgyûlésén. Elnökük, Berecz Antal (1836-1908), maga is a Mathematikai és Physikai Társulat elõkészítõ bizottságának tagja, Eötvös kérésére az egyetem Fizikai Intézetében ismertette a megalakítandó Társulat tervét. Beke Manó írt egy lelkes, meleghangú cikket a Középiskolai Tanáregyesület Közlönyébe, melyben üdvözölte a Mathematikai és Physikai Lapok elsõ két számát, de a tanárokhoz ez a cikk is valószínûleg már csak õsszel jutott el. Ugyanúgy, mint a Lapoknak azok a mutatványszámai, melyeket Eötvös szeptemberben küldetett szét az ország összes magyar nyelvû középiskolájába. E számokkal együtt ment a meghívó 1891 november 5-ére, a Mathematikai és Physikai Társulat alakuló közgyûlésére.

Ezen a közgyûlésen személyesen mintegy hetvenen jelentek meg, de már addigra csaknem háromszázan küldték meg Eötvösnek a belépés szándékát jelzõ nyilatkozatukat. Eötvös valamennyiük nevét az alakuló közgyûlésen ünnepélyesen felolvastatta, õ maga pedig az alábbi rövid beszéddel indította útjára az új Társulatot:

"Uraim! A végbõl jöttünk össze, hogy a Mathematikai és Physikai Társulatot megalakítsuk. Csendesen, hangzatos szavak kerülésével és pedig a siker kilátásával tehetjük ezt, mert oly helyzetben vagyunk, mint a régi szövetségesek, kik baráti szövetségöket késõbb törvényesítik. Közös czél s annak eléréseért végzett munkálkodás hozta létre szövetkezésünket és azért nem is szükséges, hogy újra elõadjuk az okokat, melyek bennünket a frigy megkötésére bírtak s most annak törvényesítésére indítanak. De egy dolgot szem elõtt kell tartanunk most, mikor úgy szólván a nyilvánosság elé lépünk. Azt t.i., hogy most még nagyobb buzgalommal és kitartással kell önként elvállalt kötelességeink teljesítésére törekednünk. A tudomány haladását rendes összejöveteleinken élõ szóban elõadni és mindazt, a mi a szakember figyelmére méltó, szakfolyóiratunkban megírni: ez a mi feladatunk. E feladat nem látszik nagynak, alig többnek egy önképzõkör feladatánál; és mégis, ha híven teljesítjük, érdemes munkát végzünk és nagy szolgálatot teszünk vele. Hiszen ha elérjük azt, hogy mindenki, a ki hazánkban physikát és mathematikát tanít, igazán physikus és mathematikus legyen: akkor nagy szolgálatot tettünk nemcsak az iskolának, hanem hazánk tudományosságának is. Hogyha ezen önképzés feladatát híven és komolyan teljesítjük, annak az is lesz az eredménye, hogy a mi körünkbõl fognak majd kiválni a tudomány önálló mívelõi és fejlesztõi."

A látnoki szavak után Eötvös Loránd a Mathematikai és Physikai Társulatot a jelenlevõk lelkes éljenzése közben "megalakultnak nyilvánította". Javasolta, hogy a Társulat elsõ rendes tagjának az akkor 91 éves Jedlik Ányost válasszák meg. Ezt a jegyzõkönyv így örökítette meg:

Elnök megköszönvén az üdvözlõ szavakat, a következõket mondja: - "A felolvasott névsorból megtudjuk, hogy hazánk mathematikusainak és physikusainak nagy többsége szövetkezett velünk a Társulat megalakítására. Én úgy érzem, hogy a névsor nem lenne teljes, ha annak a neve hiányozna belõle, ki nemcsak korára nézve valamennyiünket fölülmúl, hanem érdemeinél fogva is a legelsõ helyet foglalja el közöttünk. Dr. JEDLIK ÁNYOS kiérdemesült egyetemi tanárt, az elsõ magyar physikust értem, ki 91 év óta él és életének legnagyobb részét a tudománynak szentelt munkásságban töltötte, még pedig oly korban, a melyben a viszonyok nem voltak oly kedvezõek, mint most. Kedvelt tudományát nemcsak bámulatos szorgalommal, de rendkívül éles elmével is mûvelte, és csak az õ páratlan szerénységén múlt, hogy e század nem egy nagy fontosságú tudományos fölfedezésének dicsõsége nem az õ nevéhez fûzõdik. Az iránta való mély tiszteletünket véleményem szerint legjobban az által fejezzük ki, ha Társulatunk elsõ határozatával a Mathematikai és Physikai Társulat elsõ rendes tagjává választjuk meg s nevét a tagok névsorában az elsõ helyre felírjuk. (Elfogadtatik.)"

Az alakuló közgyûlésen került sor a Társulat elsõ vezetõségének - ahogyan akkor mondták: Választmányának megválasztására.

Eötvös Loránd 1875

Kõnig Gyula (1849-1913)

Schmidt Ágoston (1845-1902)
a Társulat elsõ fizikus alelnöke

Rados Gusztáv (1862-1942)

Bartoniek Géza (1854-1930)

Kövesligethy Radó (1862-1934)

A Társulat elnöke: Báró Eötvös Loránd, a budapesti Tudományegyetem rektora, a Kísérleti Fizikai Tanszék vezetõ professzora, ekkor negyvenhárom éves volt.

Matematikus alelnök: Kõnig Gyula. Az MTA III. osztályának titkára, a budapesti Mûegyetem rektora, tanszékvezetõ, 42 éves.

Fizikus alelnök: Schmidt Ágoston (1845-1902). A budapesti Piarista Gimnázium tanára 1879 óta. (Elõtte a temesvári, majd a kolozsvári piarista gimnáziumban tanított.) A budapesti Középiskolai Tanáregyesület elnöke.

Matematikus titkár: Rados Gusztáv, a budapesti Mûegyetem tanára, 29 éves. Lelkiismeretessége predesztinálta õt erre a feladatra, melyet negyed századon keresztül látott el becsülettel.

Fizikus titkár: Bartoniek Géza, 37 éves, Eötvös tanítványa, a budapesti Polgári Iskolai Tanítóképzõ tanára.

Matematikus jegyzõ: Kopp Lajos (1860-1928) a budapesti VIII. kerületi fõreálban (a mai Vörösmarty Gimnázium elõdjében) tanított matematikát. Késõbb több tanulmányi verseny nyertes tanítványt nevelt.

Fizikus jegyzõ: Kövesligethy Radó, nemrég jött fel Budapestre az ógyallai csillagdából. 30 éves egyetemi tanár volt. Késõbb Bartoniektõl átvette a titkári tisztet, ezzel a Mathematikai és Physikai Lapok fizikusi szerkesztõi teendõit, és szervezte a Társulat fizikai tevékenységét csaknem két évtizeden át.

Válaszmányi tagok lettek:

Beke Manó: Rados Gusztáv volt osztálytársa a budapesti V. kerületi fõreálban. Doktori disszertációjában a Maupertuis-elvet a Gauss-görbület fogalmával kapcsolta össze, ekkor még érdeklõdése mind a matematika mind a fizika felé nyitott volt. Késõbb fokozatosan a matematika kutatása és tanítása felé tolódott el - a matematikatanítás szerencséjére, a fizikatanítás bánatára.

Czógler Alajos 1891 szeptembere óta volt a budapesti VI. kerületi fõreál tanára. Elõtte 17 éven át a szegedi fõreálban tanított. Ott írta meg a Természettudományi Társulat pályázatára A fizika története életrajzokban (1882) c. kétkötetes mûvét, lefordította A. Guillemin Mágnesség és elektromosság (1885), Houzean A csillagászat történelmi jellemvonásai (1890), Roiti A fizika elemei c. könyvét. Õ írta a Pallas Lexikon összes fizikai szócikkét. Tehetségével arányos, rendkívüli munkatempót diktált magának, szíve mondta fel a szolgálatot 1893-ban.

Fröhlich Izidor az elméleti fizika tanára volt a budapesti Tudományegyetemen.

Gruber Nándor (1858-1936) a mai Szilágyi Erzsébet gimnázium elõdjében tanított mennyiségtant és természettant 10-14 éves kislányoknak. Jó kísérletezõ és eszköztervezõ hírében állt, a Calderoni cég foglalkoztatta. Öt év múlva, 1896-ban bekerült a IV. kerületi fõreálba, a mai Eötvös Gimnázium elõdjébe. Ugyanekkor kezdõdött szemidegsorvadása, melynek következtében életének második felét vakon élte le, de mindvégig odaadó, lelkes híve maradt a Társulatnak.

Heller Ágost a Társulat megalakulásakor már több, mint húsz éve tanított a budai fõreálban (ennek az iskolának utóda a mai Toldy Ferenc Gimnázium). Német anyanyelvû volt, a magyart Sztoczek József tanársegédjeként tanulta meg. Heidelbergben õ is Kirchhoff tanítványa lett. Kirchhoffal közös publikációjukhoz Heller végezte el a kísérleteket, Kirchhoff állította fel az elméletet. Középiskolai tanári állása mellett a Természettudományi Társulat fõkönyvtárnoka, 1887 óta az Akadémia levelezõ tagja.

Mauritz Rezsõ (1839-1902) a kassai fõreál igazgatója volt, 1891 õszén jött fel a fõvárosba. A pesti evangélikus gimnáziumban, a Sütõ utcában tanított (ez az iskola ment át késõbb a Fasorba). Mennyiségtan-természettan tanár és híres, jó iskolaszervezõ volt. 52 éves korában rábízták az új, VI. kerületi fõreál megszervezését. Öt év múlva már megnyílt az iskola Alpár Ignác tervezte gyönyörû új épülete a Szondy és a Bulyovszky (mai nevén Rippl Rónai) utca sarkán. (Ma: Kvassay Szakközépiskola, azelõtt Kemény Zsigmond Gimnázium.)

Réthy Mór (1846-1925) a budapesti Mûegyetem tanára volt. Elõtte a kolozsvári Tudományegyetemen tanított; sokáig ingadozott a matematika és a fizika között. Állami ösztöndíjjal tanult Heideibergben és Göttingenben. Mint Davynek Faraday, Réthynek fizikából Farkas Gyula volt a legnagyobb felfedezése. (Farkas Gyula követte Réthy Mórt Kolozsváron az elméleti fizika tanszéken, s õ fejlesztette a kolozsvári Tudományegyetem Matematikai és Fizikai Karát európai színvonalúvá.)

Scholtz Ágost (1844-1916) a budapesti Tudományegyetemen a matematikai tanszék vezetõje 1884 óta. A matematikusok asztaltársaságának alapító tagja volt, elõtte pedig a pesti evangélikus gimnázium igazgatója. 47 éves volt, amikor megalakult a Társulat, s 67 éves, amikor tudományegyetemi tanszékét átadta utódjának, Fejér Lipótnak. Sok, eötvösi értelemben tudós középiskolai tanár doktorált nála matematikából.

Szily Kálmán választmányi tagsága valószínûleg nem is elsõsorban neki, hanem a Társulatnak volt fontos. Az Akadémia fõtitkára, a Természettudományi Társulat elnöke jelenlétével emelte a Mathematikai és Physikai Társulat rangját.

Than Károly a Választmány legidõsebb tagja, 1870 óta az Akadémia rendes tagja, s a hetvenes években a Természettudományi Társulat elnöke. Számos tanítványának szerzett ösztöndíjat Heidelbergbe egykori tanárához, Bunsenhez. Már elmúlt hatvan éves, amikor - megirigyelve a Mathematikai és Physikai Lapok sikerét - megindította és anyagilag is támogatta a Magyar Chemiai Folyóiratot. Neve - akárcsak Szily Kálmáné fémjelezte a Társulatot.

Tötössy Béla (1854-1923) az ábrázoló geometria repetitora, majd tanára volt a budapesti Mûegyetemen.

Wágner Alajos a Mintagimnázium vezetõ tanára fizikából 1884 és 1898 között. A gimnáziumok VII. és VIII. osztálya számára írt tankönyveit a 90-es években használták. Abt Antaltól tanult Kolozsváron. Személyében a Társulat kiváló összekötõt nyert a minisztérium felé.

Egyedül a pénztárnok tisztét töltötte be egy hivatalos pénzügyi szakember: Mandák Dezsõ egyetemi questor. Végigtekintve a Választmány tagjain, feltûnhet, hogy mindenki budapesti illetõségû volt. Sem Pozsony, sem Debrecen, sem Szabadka, sem Szeged, de még Kolozsvár sem volt képviselve, ahol pedig már egyetem is mûködött. Ennek racionális oka volt: a Választmánynak üléseznie kellett ahhoz, hogy a Társulat mûködhessen, s az utazás már akkor is soká tartott.

Az elsõ Rendes Közgyûlés

1893 januárjában mindenki elismerését és csodálatát váltotta ki Farkas Gyula, amikor a nagy hidegben vállalta az utazás fáradalmait és Kolozsvárról Budapestre utazott azért, hogy a Társulatban megtarthassa elõadását Galileirõl. S mikor 1893 tavaszán a Társulat megtartotta elsõ Rendes Közgyûlését, Eötvös a Mûegyetem physikai elõadótermében e szavakat intézte a megjelentekhez:

"Tisztelt Uraim! Évi közgyûlésünk elsõ ízben hoz most bennünket össze, s ezért engedjék meg budapesti tagtársaim, hogy az õ nevükben is a legszívélyesebben üdvözöljem vidéki tagtársainkat, kik hívó szavunknak engedve, sokan igen messzirõl oly nagy számban jelentek meg közöttünk. Nem zárt ülésre jöttünk össze, nem arra, hogy sokat tanácskozzunk és tanakodjunk: tanulni akarunk egymástól s egymást tanítani. Ez okból, mielõtt tulajdonképpeni közgyûlésünket megtartanók, idõnket tudományos elõadásokkal és kísérletekkel fogjuk eltölteni... Kezdjük meg nem tanácskozásainkat, de elõadásainkat, demonstrációinkat, s azért is felkérem Wittmann Ferencz tagtárs urat arra, hogy elõadását megkezdeni szíveskedjék. Mielõtt azonban elõadását elkezdené, még egy istenhozottat vidéki tagtársainknak, éljenek!"

Mint azt Bartoniek Géza titkári beszámolójából tudjuk, a Közgyûlés éppen azért került a húsvéti ünnepeket közvetlenül követõ napokra, mert remélni lehetett, "hogy az utazásra szükséges, alig egy-két napi szabadságot t. Tagtársaink így könnyebben megkaphatják: hiszen közgyûlésünk is a tanítás érdekének kíván szolgálatot tenni." Nem véletlen, hogy száz évvel késõbb is ugyanezek az érvek merülnek fel a középiskolai fizikatanári ankétok megrendezésekor.

Wittmann Ferenc a Múzeum-körúton, a mûegyetemi nagyelõadóban többek között a Tesla-féle nagyfrekvenciás váltóáramú kísérleteket mutatta be. Néhány év telt el a Hertz-kísérletek bemutatása óta, melyek tudományos szenzációt ugyan keltettek, de gyakorlati felhasználásra ekkor még nem találtak. 1893-ban az aktuális tudományos szenzációt Tesla kísérletei jelentették. Az egykorú szemtanú így tudósított Wittmann elõadásáról:

Elõadó kísérletileg bemutatta Tesla Miklós ama kísérleteit, melyek méltán a váltakozó áram csodáinak nevezhetõk. Olajba merülõ transzformátor sarkvégei között hatalmas csattanással valóságos villámok ütnek át. Ha, e készüléket két nagy ónlemezzel szereljük fel, az elektromos erõtérben a Geissler-féle csövek, melyeket egyszerûen kézben tartunk, gyönyörûen világítanak, anélkül, hogy az áramfejlesztõ készülékkel kapcsolatba hozattak volna. Tesla szerint ez volna a világítás ideális módja.

A közgyûlés kiválóan elõ volt készítve, s a szervezõket, elsõsorban Bartonieket dicséri, hogy az elõzetesen szétküldött programot csaknem száz százalékosan sikerült megvalósítani.

Elsõ nap, április 4.

9 órakor: Wittmann Ferencz mûegyetemi tanár kísérletei: Elektroinduktiv taszítás. - Nagy feszültségû és váltakozó áramokkal elõidézett fény ív. - Nagy feszültségû és nagy szaporaságú váltakozó áramok jelenségei (Tesla-féle kísérletek).

11 órakor: Schuller Alajos mûegyetemi tanár kísérletei. Gázok folyósítása. - Elõadási kísérletek, physikai készülékek bemutatása. A Mûegyetem physikai laboratóriumának megtekintése.

5 órakor: A Mathematikai és Physikai Társulat közgyûlése.

Elnöki megnyitó.

Titkári jelentés.

A pénztárvizsgáló bizottság jelentése.

A második társulati év költség elõirányzata.

Választmányi tagok választása.

Indítványok.

Kõnig Gyula alelnök elõadása: Mérés és összeadás.

Vetítés a Tudományegyetem mineralógiai intézetében. Gothard Jenõ és Konkoly-Thege Miklós csillagászati képei. Dr. Kemény X. Ferencz (hazai tájak) és Dr. Petrik Lajos (Magas Tátra) felvételei. - Közös vacsora.

Második nap, április 5.

9 órakor: Antolik Károly bemutatja akusztikai por-alakjait. Edelmann Sebõ, Gothard Jenõ, Palatin J. Gergely tagok elõterjesztései.

11 órakor: Eötvös Loránd elnök kísérletei: Tömegvonzás. - A kritikus hõmérsékletre vonatkozó kísérletek.

Bartoniek Géza titkár kísérletei: Hertz-féle kísérletek. - Mozgások leírására szolgáló készülékek.

5 órakor: A Ganz-gyár elektrotechnikai osztályának megtekintése. - Nagyszerûen sikerült a Ganz gyárban, annak elektrotechnikai osztályán tett kirándulás, ahol Zipernowsky Károly, az osztály vezetõje, s három mérnök: Bláthy O. Titusz, Hoór T. Mór és Neustadt Lipót (mindannyian társulati tagok!) fogadták és kalauzolták a látogatókat. Valószínûleg nem független ettõl, hogy Zipernowsky éppen ez év õszétõl kapott tanszéket a Mûegyetemen.

A közgyûlés egész ideje alatt nyitva volt a fizikai intézet kis elõadótermében az a kiállítás, ahol a Calderoni cég fizikai taneszközeit a cég képviselõje, Jurány Henrik és Gruber Nándor mutatta be. Mellettük a pécsi fõreál iskolai igazgató, Dischka Gyõzö (1847-1901) szökõkútja. A kolozsvári mechanikai mûhely iskolai szemléltetõ eszközöket, a Ganz gyár lábbal hajtható demonstrációs áramfejlesztõt állított ki. "K. Kiss József tagtársunk, a debreceni ref. collegium tanára a Tesla féle motornak iskolai modelljét volt szíves a közgyûlésre magával hozni s azt az érdeklõdõknek bemutatni."

Nem túlzott Eötvös, amikor így fogalmazott: "Alakuló ülésünkön megfogadtuk, hogy segíteni fogjuk egymást mindenben, amiben akár a tudománymûvelés, akár a tanítás terén társ a társat segítheti; megfogadtuk, hogy a tudományos életet, melyre hazánk közmûvelõdésének és iskolájának egyaránt szüksége van, szerény körünkben ébren fogjuk tartani. Hogy már eddig is segítettük egymást, azt nem vonhatja kétségbe az, a ki Társulatunk elõadó üléseibõl és folyóiratunk hasábjaiból ismereteket merített; hogy élünk és pedig tudományosan élünk, arról fényesen tanúskodik ez a mai összejövetelünk, és tanúskodik az a tény, hogy Társulatunknak immár közel négyszáz tagja van; hogy vagyunk négyszázan e hazában, a kik magunkat mathematikusoknak és physikusoknak valljuk. Büszkén tekinthetünk végig tagjaink névsorán. Megtaláljuk benne iskoláink tanárainak javát, megtaláljuk technikai iparunk kitûnõségeit, s még a hadsereg képviselõi és a magántudósok sem hiányoznak körünkbõl. Életpályáink a tevékenység különbözõ mezõire vezethetnek, az egyiknek kis terület és szerény eszközök, a másiknak nagy munkakör és gazdag felszerelés juthatnak osztályrészül: de azért egyformán arra törekszünk valamennyien, hogy tudósokká váljunk és tudósok maradjunk, mert erõs meggyõzõdésünk az, hogy az iskola, melynek életünket szenteltük, csak abban az irányban javulhat, a technikai ipar, melynek meghonosításán fáradozunk, csak abban az irányban fejlõdhetik, a melyben tudományosságunk színvonalát magasabbra emelni bírjuk."

Középiskolai Matematikai Lapok

Nem puszta udvariasságból éljenezte meg Eötvös Loránd a Társulat elsõ Rendes Közgyûlésének megnyitóján a vidéki tanárokat. Különösen az ország nyugati határának közelében folyt hagyományosan magas színvonalú matematikai és természettudományos oktatás. Pozsonyt Eötvös jól ismerte, többször elkísérte ide nagybátyját, Trefort Ágostont, akinek országgyûlési képviselõi választókerülete volt ez a vidék. Eötvös legközelebbi munkatársai közül ketten is a pozsonyi katolikus fõgimnáziumban érettségiztek: Bartoniek Géza és Kövesligethy Radó.

Jedlik Ányos - a Társulat l. számú tagja - a gyõri bencés gimnáziumban kezdte tanári pályáját, innen került át Pozsonyba, majd Budapestre. A gyõri bencés gimnáziumban érettségizett 16 éves korában kitûnõen Kõnig Gyula, a Társulat alelnöke, Eötvös közeli barátja.

Pápán, a református kollégiumban tanított természettant Jedlik kortársa, Tarczy Lajos (1807-1881), õt követte tanszékén K. Kiss József, a késõbbi debreceni szertárfejlesztõ fizikatanár.

Sopronban az Evangélikus Lyceumban tanított id. Renner János (1851-1910), az õ tanítványaként érettségizett itt Mikola Sándor (1871-1945) és Rátz László (1863-1930). Fia, ifjabb Renner János (1889-1976) tanára, késõbb igazgatója volt annak a budapesti fasori Evangélikus Gimnáziumnak, ahol Rátz és Mikola tanította Neumann Jánost és Wigner Jenõt. Az idõsebb Renner egy évi mûegyetemi oktatói gyakorlat után került Sopronba, ott tanított 1877-tõl haláláig. Eötvös ismerte és becsülte. Mikola írta id. Renner Jánosról:

"Miben rejlik az õ nagy hatásának titka? Bizonyára része volt benne tanítási módszerének. Ahogyan a tanítandó anyagot megoldandó probléma alakjában az osztály elé tárta, ahogyan kérdések feltevésével az érdeklõdést a kellõ irányba terelte, feleleteinket néhány szóval kiigazította, ahogyan a nehéz matematikai és fizikai fogalmakat lelkünkben lassanként és fokozatosan felépíteni tudta, és ahogyan rögtön meglátta, hogy a megértésnek mi az akadálya: ez a kérdve-felelve tanító, feleleteket kiigazító, a tanulók és a tanár közötti tárgyalásra alapított, úgynevezett heurisztikus tanítási módszernek mintája volt. E tekintetben páratlan volt a, maga nemében. Sopronban annak idején nem volt neki mása... Mi magunk is, akik tanítványai közül az õ élethivatását választottuk a magunk számára, Rátz László, a matematika tanítása terén késõbb országos hírû szakember, fia ifjabb Renner János és én magam is szintén az õ tanítási módszerének bûvkörében mûködtem, és azt, amit tõle kaptunk, igyekeztünk átültetni az utánunk következõ nemzedék szellemébe."

Ez hát a titok nyitja: itt az egyszerû magyarázata annak, miért sikerült itt és még néhány középiskolában olyan sok tehetséget kifejleszteni. Ezek az iskolák, ezek a tanárok a szó legszebb értelmében európai iskolák és tanárok voltak. Az "európaiságot" az jelentette, hogy minden kultúrális hatást szabadon hagytak érvényesülni - a régi görögöktõl a legmodernebbekig. Fizikából a francia példa még a többinél is erõsebben hatott.

Franciaországgal a legkiterjedtebb kapcsolatot hazánkban - érthetõen - a premontrei szerzetesrend tartotta. Kunc Adolf (1841-1905) a szombathelyi premontrei gimnázium mennyiségtan-természettan szakos igazgatója az elsõk között ismételte meg Foucault híres ingakísérletét. A szombathelyi székesegyház kupolájában felfüggesztett 30 m hosszú inga (lengésideje 11 s) meggyõzõ módon demonstrálta, hogy a Föld forgását és a tudomány haladását tekintve hazánk szinkronban volt Franciaországgal.

Kunc Adolf Renner Jánoshoz hasonló kiváló tanár lehetett. Tanítványai voltak a Gothard fivérek, akik az õ lelkesítõ példája nyomán kezdtek fizikai kutatásaikba. Gothard Jenõ (1857-1909) saját herényi fizikai mûhelyét késõbb Konkoly-Thege Miklós ösztönzésére csillagászati obszervatóriummá fejlesztette, ahol a kor tudományos színvonalán kutatta és fényképezte a hullócsillagok s távoli csillagködök színképét.

Kunc Adolf gimnáziumi igazgatói állását 1884-ben a csornai premontrei rend prépostságával cserélte fel, ugyanebben az évben országgyûlési képviselõvé is választották, mégpedig szabadelvû választási programmal.

A század végén a legtöbb fõgimnáziumban és fõreáliskolában a némettel azonos szinten tanították a francia nyelvet, így a francia kultúra hatása könnyebben is érvényesülhetett, mint manapság.

Gyõrben, a fõreáliskolában is francia példa nyomán született meg az ötlet: igényes, színvonalas lapot kellene indítani a matematikában tehetséges középiskolai tanulók számára. A Vuibert-féle Journal de mathematiques elementaires" volt a minta, a kezdeményezõ tanárok pedig Schey Lipót (1851-1899) és fiatalabb kollégája: Arany Dániel (1863-1945). Ez utóbbi szerkesztésében és kiadásában jelent meg 1893 végén a Középiskolai Matematikai Lapok elsõ mutatványszáma Gyõrben, majd a kedvezõ fogadtatás nyomán 1894-tõl több, két éven át itt szerkesztették, és havonta innen küldték szét a lapot az ország középiskoláiba.

Íme egy kitûzött feladat 1894-bõl (a pezsgõgyártó Pozsonyból küldte be egy jó humorú szerzõ):

"Egy hektoliteres hordó tele van borral, belõle 24 óra alatt 1 l folyadék foly ki, mely hiányt másrészt egyazon idõ alatt befolyó 1 l víz pótolja. Mely idõ múlva lesz a hordó tartalma fele részben bor, fele részben víz?"

A kitûzött, megoldandó feladatok mellett közölték a lapban az ország különbözõ középiskoláiban feladott érettségi feladatokat is matematikából. Innen tudjuk, hogy Renner János például az alábbi feladatot tûzte ki a soproni evangélikus lyceumban 1895-ben érettségizõ tanulók számára:

"Valamely üveglapon átható fény erõsségének 1/10 részét veszíti; hány ilyen egymásra rakott üveglapon kell a fénynek áthaladnia, hogy erõssége az eredeti erõsségnek felét tegye?"

Mikola Sándor 1896-ban Arany Dániel lemondott a lap szerkesztésérõl. Felköltözött Budapestre, s három évig az akkor szervezõdõ, VIII. kerületi fõgimnáziumban tanított matematikát. 1899-tõl az állami felsõ építõipariskola tanára lett. Az említett gimnázium késõbb felvette Zrínyi Miklós nevét, itt tanított a két háború közötti Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok szerkesztõje, Faragó Andor (1877-1944). Az iskola épülete ma a Kandó Kálmán Mûszaki Fõiskolához tartozik, az ipariskola utóda pedig a Bánki Donát Mûszaki Fõiskola lett a Népszínház utcában. Arany Dániel emlékét mégsem ezek a fõiskolák õrzik, hanem az általa alapított lap és róla elnevezett országos matematikai tanulmányi verseny.

1896-tól két évtizeden át Rátz László, a fasori evangélikus fõgimnázium matematikatanára szerkesztette és adta ki a középiskolai Matematikai Lapokat. A fizikai vonatkozású feladatok, rövid cikkek összeállításában kollégája, Mikola Sándor segített. A lap ma is a hazai tehetséggondozás egyik mûhelye. Szerkesztõit Arany Dániel, Rátz László, Mikola Sándor, Faragó Andor szelleme kötelezi.

Tanulóverseny

1894 júniusával nem a rendes szabadság idõszaka köszöntött be a magyar politikai életbe, hanem kormányválság. Wekerle Sándor (1848-1921) szabadelvû párti miniszterelnök benyújtotta kormánya lemondását, mivel a fõrendiházban nem kapott támogatást az izraelita vallás egyenjogúsításáról és a kötelezõ polgári házasság bevezetésérõl szóló törvényjavaslata. A megalakítandó új kormányba olyan liberális gondolkodású politikust keresett, akinek tekintélye, szavának súlya van a. fõrendiházban. Politikust nem talált ilyet, de talált egy tudóst, Eötvös Lorándot. Talán még az egyetemrõl ismerhették egymást, hisz Wekerle jogot végzett, a vele egyidõs Eötvös Loránd is elsõ egyetemi évében joghallgató volt. Csak utána vitte át szíve, elhivatottsága a természettudományhoz. Így lett 1894 június 10-én Eötvös Loránd kultuszminiszter.

Június 21-én a fõrendiház elfogadta a polgári házasságról szóló törvényjavaslatot.

Június 22-én összeült a Mathematikai és Physikai Társulat választmánya, s az elnök távollétében "...hogy a kinevezés emlékét maradandóvá tegye, a választmány a következõ határozatot hozta: A mathematika és physika tanításának és tanulásának sikerességét emelendõ, a Mathematikai és Physikai Társulat minden év õszén az illetõ évben hazai nyilvános középiskolán érettségi vizsgálatot tett tanulók között Budapesten és Kolozsvárott mathematikai és physikai versenyt rendez, oly célzattal, hogy a versenyzõk a nevezett szaktárgyak mûvelésére való rátermettsége megállapíttassék."

Úgy bizony! Nem a versenyzõk mûveltségét, nem tárgyi tudását, hanem a szaktárgy mûvelésére való rátermettségét kívánták megállapítani. Ez a kitûzött cél emelte a versenyt az addig szokásos versenyek fölé. Ennek köszönhetõ a verseny máig megbízható prognosztikus értéke. Az Eötvös miniszteri kinevezése fölött érzett eufórikus örömben sikerült a Választmánynak megtalálni azt a célt, mellyel a liberális gondolkodású és a tudomány iránt egész életére elkötelezett Eötvös fenntartás nélkül egyetérthetett.

1894 szeptember 17-én megtartották a Mathematikai és Pysikai Társulat elsõ Tanulóversenyét. A feladatokat hattagú bizottság állította össze, három egyetemi oktató és három középiskolai tanár. Ugyanõk bírálták el a beérkezett megoldásokat is. Valamennyien a Társulat aktív tagjai, köztük volt az alelnök és a két titkár.

A Társulat részérõl Budapesten 17 tanár, Kolozsvárott 4 tanár jelent meg a verseny megnyitásán. 29 diák adott be dolgozatot. Eredményhirdetésre október 25-én, a Társulat ünnepélyes ülésén került sor. Itt köszöntötték fel az elnököt, átadták neki azt a miniszteri kinevezéséhez gratuláló levelet, amelyet a Társulat csaknem valamennyi tagja aláírt. Az ünnepélyes hangulatban Eötvös meleg szavakkal köszönte meg az ünneplést, s az alábbi szavakkal adta át az elsõ és második helyezett versenyzõknek a díjakat:

"Önök a hallott bírálati jelentés szerint a Társulat mathematikai versenyén a feladatok helyes megoldásával jelét adták önálló felfogásuknak, mathematikának mûvelésére való rátermettségüknek s kiemelkedtek pályázó Társaik felett. A kitûzött díjakat a Társulat színe elõtt íme fogadják nyilvánosan; fogadják egyszersmind a Társulat köszönetét törekvésökért azzal a reménységünkkel, hogy a megkezdett jó úton haladván, tovább fogják fejleszteni tehetségeiket, s hazai tudományosságunknak majdan díszére fognak válni. Nehéz út áll még önök elõtt, sok munka és sok küzdelem: de csak is az így szerzett gyõzelem az, amelynek igazi értéke van. Önök most hálával gondolnak azokra az intézetekre, hol tanulmányaikat elvégezték, s hálás szívvel gondolnak szeretett tanáraikra, kik önöket tanították, kiknek ezen szép sikeröket köszönik. Seidner Mihály, az ön tanára Winter József úr, öné pedig Pap Pál, Ellend József úr volt. Írják meg nekik, hogy mily sikert köszönnek az õ fáradozásuknak; köszönjék meg nekik kitûnõ tanításukat, s írják meg nekik, hogy én a magam, valamint a Mathematikai és Physikai Társulat üdvözletét és köszönetét küldöm nekik."

A tanárok szerepe külön tanulmány tárgya lehetne, ezt a tanulmányt azonban egyre nehezebb lesz megírni. A nyertesek neveit õrzik késõbbi tudományos eredményeik. Bár ezekben az eredményekben valahol mélyen azoknak a tanároknak teljesítménye is kifejezõdik, akik tanították õket, a tanárok neve hamarosan elfelejtõdik. Ha Eötvös Loránd ma feltámadna, s megjelenne köztünk, bizonyára megróna bennünket ezért a könnyelmû feledékenységért.

- Még mindig nem értik az urak - kérdezné megrökönyödve - hogy minden a tanárokon múlik? A jól képzett és a tanítás nehéz feladatát örömmel teljesítõ tanárok minden rendszer mellett jó eredményt fognak elérni - ismételhetné meg száz éve tett kijelentését.

Eötvösnek engesztelésül, nékünk figyelmeztetésül álljon itt azoknak az iskoláknak és tanároknak a neve, ahol és akiktõl az Eötvös verseny elsõ nyertesei tanultak.

1894
1. Losonc, állami fõgimnázium. Tanár: Winter József (1853-?)
2. Sárospatak, ev. ref. fõgimnázium. Tanár: Ellend József (1866-1921)
1895
1. Budapest, V. ker. állami fõreáliskola. Tanár: Beke Manó (1862-1946)
2. Kaposvár, állami fõgimnázium. Tanár: Baló Gyula (1855-1924)
1896
1. Pécs, állami fõreáliskola.Tanár: Maksay Zsigmond (1850-1896)
2. Fiume, állami fõgimnázium. Tanár: Pizetti Rókus (1848-?)

Az Eötvös Kollégium alapítása

"Eötvös Loránd maradandó hatása hazájára nem is az egyetemen volt, hanem a középiskolában. Mindent megtett, hogy a fizikatanárok értsék a fizikát. Amikor a külföldön mûködõ magyar fizikusok hálával szólnak a magyar gimnáziumokról és tanárokról, akkor ez a dicséret jogos, és ez Eötvös igazi öröksége." Telegdi Bálint - ugyancsak külföldön mûködõ magyar fizikus, Társulatunk tiszteleti tagja - vélekedett így 1989-ben, a veszprémi vándorgyûlésen. (Elõadását a Fizikai Szemle 1990/2. számában olvashatjuk.) Pedig õ nem is Magyarországon járt iskolába!

Eötvös Loránd egyik legnagyobb tette a hazai tanárképzés szolgálatában az volt, amikor minisztersége idején, 1894 õszén megkezdte egy kollégium szervezését a párizsi Ecole Normale Superieure mintájára a középiskolai tanárnak készülõ, de a tudomány iránt is elkötelezett hallgatók számára. Már akkor felajánlotta Bartoniek Gézának, hogy egy éves tanulmányutat biztosít számára a párizsi intézetben.

Mintegy húsz éve dédelgette magában Eötvös e kollégium tervét, s most oly lendülettel látott hozzá a megvalósításához, hogy azt nem lehetett többé félresöpörni. Szerencsére nem is akarták félresöpörni: Wlassics Gyula (1852-1937), aki Eötvöst rövid féléves minisztersége után követte e székben, felkarolta és támogatta Eötvös terveit.

Az 1895-ös állami költségvetésbõl 15 ezer forintot különítettek el 30 tanárjelölt évi 500 forintos ösztöndíjára. További 5 tanárjelölt helyét a premontrei rend biztosította. Velük közösen a IX. kerületi Csillag utcában kaptak egy alapítványi bérházat. A magánlakásokból átalakított helyiségekben Semsey Andor (1833-1923) 5000 forintos adományából rendeztek be könyvtárat. Más adományokból a könyvtár állománya gyorsan növekedett.

Az igazgató kezdettõl fogva Bartoniek Géza volt, akit ez a feladat teljesen igénybe vett, s így a Társulat titkári tisztérõl is le kellett mondania. 1897-ben a hallgatók létszámát 60-ra emelték. Eötvös - a kollégium kurátora - egy évre szabadságolta Bartonieket és elküldte a megígért tanulmányútra Párizsba.

Zemplén Gyõzõ

Már az elsõ évben sok kiváló hallgató élt, tanult a kollégiumban. Az elsõk között volt Steiner Miklós (1872-1942) premontrei papnövendék, aki késõbb a keszthelyi, majd a szombathelyi premontrei fõgimnáziumban lett a fizika szertár õre, azután pedig igazgató Szombathelyen. Olyan elõdöktõl, mint Kunc Adolf és Edelmann Sebõ (1853-1921) Steiner Miklós gazdag örökséget vehetett át.

Fiumeból, a m. kir. áll. fõgimnáziumból jött Zemplén Gyõzõ (1879-1916). Õ Nagykanizsán született; sorsa így kapcsolódik Mikola Sándoréhoz, aki életének végét töltötte itt. Zemplén Gyõzõ még kisgyerek volt, amikor a család Fiuméba költözött. A soknyelvû városban egy olasz anyanyelvû tanártól tanulta a fizikát: az Eötvössel egyidõs Rocco Pizetti (Pizetti Rókus) Heller Ágost fizikai földrajz tankönyvét fordította olaszra. Zemplén tízéves volt, amikor ez a kétnyelvû tankönyv megjelent, egyszerre tudott belõle fizikát, földrajzot s fõleg olaszul tanulni. Zemplén matematikai tehetsége korán felszínre tört: 1896-ban Visnya Aladár (1878-1959) mögött második lett az Eötvös-versenyen. Még ebben az évben felvették a budapesti Tudományegyetem elsõéves hallgatójaként - az Eötvös Kollégiumba.

Tényleg: miért éppen "Eötvös"?

A ma élõ fizikusok tudatában az "Eötvös" név a Társulaton kívül még három fogalommal társul: az egyetemmel, a versennyel és a kollégiummal. Ezek közül az egyetem elnevezése a legújabb keletû, bár ez is már több mint negyven éves. A Tudományegyetem 1921-ben lett elõször személyrõl elnevezve: a trianoni határok véglegessé válása után hangsúlyozni akarták a nagyszombati alapítású egyetem jogfolytonosságát, ezért kapta az alapító Pázmány Péter (1570-1637) nevét. 1950-ben az oktatás szerkezetének átszervezésekor a teológiai és az orvoskar kiválása után lett a megmaradt rész Eötvös Loránd Tudományegyetem.

Az Eötvös-versenyt Eötvös életében hivatalosan Tanulóversenynek nevezték, csak a verseny két díját nevezte el a Társulat Választmánya I. és II. Báró Eötvös-díjnak. Ez a gesztus annyira meghatotta Eötvöst, hogy elfelejtett tiltakozni, majd pedig saját pénzén megterveztetett egy érmet, melyet a két "Eötvös-díjas" versenyzõ fog kapni. (Ezt a tervet ma az MTA Levéltára õrzi, magát az érmet azonban már sehol sem tudjuk megtalálni. Kérjük, akinél van példány, értesítsen, hogy lefényképezhessük.)

Az Eötvös kollégium Ménesi-úti székháza.
Tervezte: Alpár Ignác, átadták: 1911-ben

Az Eötvös Kollégium Eötvös Loránd édesapjáról, Eötvös Józsefrõl kapta nevét. Az elnevezést Eötvös Loránd gyermekkori jó barátja, Beöthy Zsolt (1848-1922) irodalomtörténész, egyetemi tanár javasolta, aki akkor a Bölcsészkar dékánja volt.

A kollégium tagjai tanárszakokon tanuló, átlagon felüli munkát vállaló és teljesítményt nyújtó hallgatók voltak. Eötvös maga döntött a fölvételükrõl; a legfõbb szempont az volt, hogy a hallgató mennyire felel meg az önálló kutatásra képes tudós tanár ideáljának. Ha több megfelelõ jelölt közül kellett választani, akkor számított az anyagi helyzet: a szegényebb családból jövõ vidéki hallgatókat általában elõre sorolta. Így lett tagja a kollégiumnak a Selmecbányán érettségizett Nyáry Béla (1882-1961), akit özvegy édesanyja nevelt, vagy a temesvári irodatiszt gyermeke: Novobátzky Károly (1884-1967). Novobátzky az egyetem elvégzése után a premontreiek szombathelyi fõgimnáziumában kapott tanári állást. Nyáry Béla Debrecenbe került, a Református Kollégiumban õ vette át K. Kiss Józseftõl a csodálatos szertárat. Leghíresebb tanítványa, Bay Zoltán (1900-) így emlékezett vissza tudós tanárára:

"Késõbb, mikor nyugdíjba ment, Pestre költözött s fölkeresett a Mûegyetemen, ahol atomfizikát tanítottam. Bejött az elõadásaimra, elõtte s utána a tanári szobában beszélgettünk... A tudományszomj mindaddig élt benne, míg ismertem, és nyilván ez a tudomány felsõbbsége iránti tisztelet volt az, amit a diákjaiba, is sikerült neki átültetnie..." (Bay Zoltán levelét dr Kántor Sándorné idézi "Tudós matematikatanárok Hajdú, Szabolcs és Szolnok megye középiskoláiban 1850-1948" c. könyvében.)

Bay Zoltán tanára volt Debrecenben Nyáry Bélával egyidõs Jakucs István (1882-1964), ugyancsak Eötvös Kollégista fizikatanár és fizikatörténész is, aki Kodály Zoltán (1882-1967) szobatársa és barátja volt az Eötvös Kollégiumban. Híres évfolyam volt ez, a szó szoros értelmében velük kezdõdött a huszadik század a Kollégiumban. Nyáry Béla és Jakucs István Eötvös-kollégista évfolyamtársa volt Juvancz Ireneusz (1882-1950), aki 1900-ban nyert Eötvös versenyt, késõbb, az I. Világháború idején a Mintagimnázium matematika tanára, a Tanácsköztársaság idején pedig igazgatója volt.

Sok ajánló levél érkezett Eötvöshöz, még magától a minisztertõl is. A választást olykor megkönnyítette, hogy a jelentkezõ idõsebb fivére már megbecsült tagja volt a kollégiumnak. Zemplén Gézának (1883-1956), a Mûegyetem késõbbi szerves kémia professzorának felvételekor Gyõzõ bátyja, Gombocz Endrének (1882-1945), a késõbbi híres botanikusnak felvételekor Zoltán bátyja volt az igazi ajánló levél. Homor Ernõ (1883-1914) felvételekor pedig a tudós fizikatanár apa: Homor István (1849-1934), a szegedi fõreál igazgatója volt Eötvös és Bartoniek szemében a biztosíték arra, hogy jól felkészült és igyekvõ gyerek kerül be a kollégiumba.

Az 1895-ös tanártovábbképzõ tanfolyam

1895-ben, miután lemondott a miniszterségrõl, Eötvös Loránd visszakapta tanszékét, melyrõl miniszterként le kellett mondania. Visszatalálva tudós tanári önmagához, még ez év augusztus végén, az 1895/96-os tanév kezdete elõtt megszervezte hazánkban az elsõ tanártovábbképzési tanfolyamot a fizika tanárok számára.

A tanfolyam augusztus 22-én délelõtt kezdõdött és szeptember 10-én fejezõdött be. Elõadói Eötvös Loránd mellett Bartoniek Géza, Fröhlich Izidor, Gruber Nándor, Kiss Károly és Klupathy Jenõ voltak. (Klupathy helyettesítette a tanszéken, amíg õ miniszter volt. Kiss Károly (1858-1914) az egyetemi üvegtechnikai mûhely vezetõje, a Schuller Alajos által kifejlesztett szivattyúval sokféle Geissler- és Crookes-csövet tudott készíteni a gázkisülésekkel folyó kísérletekhez. Még el is adott belõlük. Mûhelye az Eszterházy u. l. szám alatt a pincében volt, itt tanulta meg minden fizikus és fizikatanár az üvegtechnika alapfogásait.)

Az egykorú tudósításokból a tanfolyam tematikája nem derül ki, erre csak az elõadókból következtethetünk. Megvan azonban a tanfolyam résztvevõk névsora. Ennek az ad különös jelentõséget, hogy megmaradt egy fénykép is a tanfolyam résztvevõirõl. A képet Balyi Károly találta meg Nagyváradon. Balyi Károly Ferenc (1897-1975) premontrei szerzetes rendtársának, a híres nagyváradi fizikatanárnak, Károly Ireneusz Józsefnek (1854-1929) barátja és életrajzírója volt.

Nemrég került elõ Balyi Károlynak egy 1969-ben Kunfalvi Rezsõhöz írt, s már elveszettnek hitt levele, melyben kísérletet tett a képen látható valamennyi személy azonosítására. Balyi Károly sejtése alapján a következõ személyek láthatók a képen:

Álló sor balról jobbra:
Gruber Nándor (37 éves, Bp., I. ker. felsõbb leányiskola)
Szemethy Béla (40 éves, Bp., Barcsay u. fõgimnázium)
Dietz E. Lajos (29 éves, Kassa, fõreál.)
Bulyovszky Sándor (41 éves, Munkács, áll. fõgimnázium)
Bodola László (43 éves, Csurgó, ref. koll.)
Szigethy István (44 éves, Székelyudvarhely, kath. fõgimn.)
Szíjártó Miklós (33 éves, Szolnok, áll. fõgimnázium)
Vörös Cyrill (27 éves, Nagykanizsa, piar. fõgimnázium)
Beke Manó (33 éves, Bp., Markó u. fõreál.)
Jenei Pál (37 éves, Kassa, prem. fõgimnázium)
Kármán Mór (52 éves, Bp., Mintagimnázium)
Baranyi Balázs (43 éves, Jászberény, áll. fõgimnázium)
Gidró Bonifác (26 éves, Esztergom, bencés fõgimnázium)
Szekeres Kálmán (36 éves, Sopron, fõreál.)
Károly Ireneusz József (41 éves, Nagyvárad, prem. fõgimn.)
Budaházy Tamás (57 éves, Beregszász, algimnázium)
Krüger Viktor (45 éves, Nagyvárad, fõreál.)
Klupathy Jenõ (34 éves, Bp., egyetemi fizikai intézet)
Bartoniek Géza (41 éves, Bp., Eötvös Kollégium ig.) Széken ülnek balról jobbra:
Kiss Károly (37 éves, Bp., egyetemi üvegtech. intézet)
Demeczky Mihály (40 éves, Bp., kir. kath. egyetemi fõgimn.)
Eötvös Loránd (47 éves, Bp., egyetemi fiz. int. vezetõje)
Fröhlich Izidor (42 éves, Bp., egyetemi fiz. intézet)
Wittmann Ferenc (35 éves, Bp., mûegyetemi fiz. intézet)

A földön ülnek balról jobbra:
Kerekes Rezsõ (41 éves, Rimaszombat, prot. fõgimnázium)
Ábrahám János (32 éves, Gyõr, bencés gimnázium)
Félegyházy Antal (48 éves, Székelyudvarhely, ref. kollégium)

Az egyes személyek életkorának és akkori munkahelyének meghatározása már nem Balyi Károly feljegyzéseinek, hanem a korabeli források adatainak összehasonlítása alapján történt. Azt is sikerült kideríteni, hogy a képen látható személyeken kívül még kik vettek részt a tanfolyamon (közülük az egyik lehetett, aki a fényképet készítette):

Molnár József (51 éves, Gyõr, fõreál.)
Láng István (49 éves, Losonc, áll. fõgimnázium)
Winter József (42 éves, Losonc, áll. fõgimnázium)
Besze Mihály (39 éves, Újvidék, kath. fõgimnázium)
Petry Gyula (37 éves, Arad, fõreál.)

Természetesen Balyi Károly sejtése is lehet téves néhány esetben. Dietz Lajos, Budaházy Tamás, Félegyházy Antal és Kerekes Dezsõ személyét õ maga is a "talán" szóval jelölte meg. Azért rendkívül fontos ez a dokumentum, mert a legtöbb személyrõl - köztük Klupathy Jenõrõl például - nem maradt fenn portré, legalábbis nem tudunk róla. Ez a fénykép nemcsak kortörténeti, hanem oktatástörténeti, sõt családtörténeti dokumentum.

Szemethy Béla vendégként volt jelen Balyi Károly szerint, talán Klupathy hívására jött, aki szintén tanított a Barcsay utcában. Kármán Mórt pedig Beke Manó hívhatta el; tény az, hogy 1895 októberétõl kezdve már Beke Manó is a Mintagimnázium tanára volt, Kármán Mór fiát kezdte tanítani.

A tanfolyam résztvevõi közül többen is szép karriert futottak be késõbb, mindannyiuknak nagy élményt és lelkesítõ buzdítást jelentett a továbbképzés.

A nagyváradi Krüger Viktor nemsokára a fõreál igazgatója lett, Petry Gyula is átjött ide tanítani. Mindketten jól együttmûködtek Károly Ireneusz Józseffel, a premontrei fõgimnázium kiváló fizikatanárával.

Winter József híres feladatmegoldót, versenyzõt nevelõ tanárrá vált, 1894-ben, 1901-ben és 1906-ban is volt Eötvös verseny nyertes tanítványa, a két utóbbi már Pesten.

Szekeres Kálmán (1859-1940) Sopronból feljõve elõször a Markó-utcában kezdett tanítani, majd hamarosan õ lett a budai fõreál (ma: Toldy Ferenc Gimnázium) igazgatója. 1900-tól kezdve az õ átdolgozásában jelent meg Fehér Ipoly fizikatankönyve; aktívan dolgozott a Társulatban. 1910-ben õ volt az egyik magyar küldött Brüsszelben az elsõ radiológiai kongresszuson.

Dietz Lajos (1866-1941) megszervezte Kassán a Szabad Lyceumot (a mai szabadegyetem õsét), majd átköltözött a fõvárosba, s a mai Kölcsey, Szent István, a megszüntetett Zrinyi Gimnázium elõdjében tanított. Ábrahám János (1863-?) 1897-ben kilépett a Szt. Benedek rendbõl, áttért a református hitre, s megbecsült tanára lett a budapesti református gimnáziumnak a Lónyai utcában.

Vörös Cyrill (1868-1948) még alig két éve volt felszentelt piarista pap, amikor a fénykép készült, de már megszerezte a doktorátust az egyetemen. Nagykanizsán, Léván, Kecskeméten, majd Budapesten tanított piarista középiskolákban; miközben a Bolyai-geometriával kapcsolatos kutatásairól több könyvet is publikált. (A fizika tanításával való hivatásszerû foglalkozás, az eötvösi tudós-tanár magatartás bizony teljes embert kívánt. Néha szerzetesi életmódot még a polgári életben is. Valószínûleg nem véletlen, hogy elég sok agglegény akadt a híres fizikatanárok között.)

Baranyi Balázs (1852-1326) életét Jászberényben a fizika szertárban élte le, összegyûjtött könyveit a gimnáziumra hagyta.

Szíjártó Miklós (1862-1932) hét tanévet töltött el Szolnokon a fizika tanításával, a szertár bõvítésévei, a helyi meteorológiai állomás beindításával és rendszeres megfigyelésekkel. 1897-ben õ is feljött Budapestre. Egy évig együtt tanított Arany Dániellel a VIII: kerületi fõgimnáziumban, késõbb matematika-tankönyveket írtak együtt. 1898-ban a fizika vezetõtanára lett a Mintában, tanította Teller Edét is. A kísérletezõ fizikatanítás híve volt; jelöltjeitõl elvárta, hogy a kísérleteik legyenek találóak, jól szemlélhetõk, igen egyszerûek, s ami a legfontosabb: mindig sikerülniük kell. Lefordította és hazai viszonyokra átdolgozta az akkor egyik legjobb francia (!) fizikai kísérletgyûjteményt (Abraham: Elemi fizikai kísérletek gyûjteménye, Franklin, Bp. 1909), résztvett a matematikai és fizikai tantervreformokban. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Tanszer-múzeum megbízásából összeállította az elsõ országosan érvényes fizikai taneszköz jegyzéket, s megírt egy olyan színvonalú fizika-tankönyvet, melyet (Renner János átdolgozásában) még évtizedek múlva is elõszeretettel használtak a fizikatanárok.

Szíjártó Miklós generációja, szorosabban véve az 1862-ben születettek évjárata különleges figyelmet érdemel. Õk alkották többek között a Tanulmányi Verseny versenybizottságának gerincét. Már volt szó a Társulat Választmányának két 1862-ben született tagjáról: Beke Manóról és Rados Gusztávról. Beke Manó Szíjártó Miklós kollégája volt néhány évig a Mintában, közösen tanították többek között Kõnig Dénest (1884-1944), Kõnig Gyula fiát. Szíjártó maga is több alkalommal tagja, titkára, példa-kitûzõje volt az Eötvös Verseny versenybizottságának, de abban az évben, amikor saját tanítványának volt esélye a gyõzelemre, nem szívesen vett részt a munkában. (1902-ben, amikor Kõnig Dénes nyert, Kõnig Gyula elnököt Schmidt Ágoston helyettesítette.) Teller Ede (1908-), aki 1925-ben megnyerte az Eötvös versenyt matematikából és a Károly Iréneusz Versenyt fizikából, ugyancsak Szíjártó Miklóst jelölte meg egyik felkészítõ tanárának. Beke Manó tanította a Mintában Kármán Tódort (1881-1963), aki Kármán Tivadar néven szerepelt és nyert az Eötvös versenyen 1898-ban. Rados Gusztáv kezdettõl fogva tagja, 1913-tól pedig elnöke volt a Versenybizottságnak. Kövesligethy Radó (1862-1934) szintén ebbe az évjáratba tartozott, õ 1898-tól vett részt az Eötvös Verseny versenybizottságában. (Beke, Rados, Kövesligethy alapvetõen matematikai érdeklõdésûek voltak, Szíjártó is matematikából doktorált az egyetemen.)

Némileg eltérõ, talán nehezebbnek is mondható helyzetben voltak ennek a generációnak azok a tagjai, akik technikai, kísérleti beállítottságúak voltak, de érdeklõdésük közelebb állt a kémiához, vagy éppen az elektromosságtanhoz, mint a newtoni-eötvösi mechanikához. A .kor megkövetelte, hogy az új tudományoknak is legyenek itthon szakértõi, õk azonban nem remélhettek Eötvöstõl szakmai segítséget, csak toleranciát. A Tudományegyetemen Klupathy, a Mûegyetemen Wittmann, Kolozsvárott pedig Pfeiffer mûvelte az elektrotechnikát.

Klupathy Jenõt Eötvös maga választotta, új tanszékhez juttatta az egyetemen. Klupathy ezt azzal hálálta meg, hogy még a katódsugarak mágnes hatásának kimutatására is az Eötvös-ingát használta fel. Wittmann Ferenc a Mûegyetemen kapott egy Klupathyéhoz hasonló gyakorlati technikai tanszéket, és végig jó kapcsolatban maradt Eötvösékkel.

Pfeiffer Péter (1862-1947) Kolozsvárott végezte el az egyetemet, itt lett magántanár 1902-ben "Az elektromosság és a mágnesség kísérleti tana" tárgykörbõl. Elektrotechnikát oktatott a kolozsvári egyetemen, ehhez írt tankönyveket. Tanszékét az 1920-as években már Szegeden vezette, 1932-ben nyugdíjazták. Élete utolsó 15 évét visszavonultan élte le. Vele egy évben született és halt meg ennek a generációnak egyik legtehetségesebb, személyiségét tekintve azonban ellentmondásos egyénisége:

Philipp Lenard alias Lénárd Fülöp (1862-1947). Pozsonyban született, itt járt a híres fõreálba. Ez volt az ország legrégebbi fõreáliskolája, az osztrákok alapították 1850-ben, nem sokkal a szabadságharc leverése után. Német volt a tanítás nyelve, német anyanyelvû a diáksereg nagyobbik része. A kiegyezés után azonban itt is megváltozott a helyzet: magyar iskola lévén, a tanároknak magyarul kellett tanítaniok. Természettant 1872-tõl kezdve (éppen ekkor iratkozott be Lénárd Fülöp) egy lelkes fiatal tanár tanított az iskolában, aki akkor végezte el a bécsi tudományegyetemet: Klatt Virgil (1850-1935) Eötvös József ösztöndíjjal tanult Bécsben, ahol Loschmidt (1821-1895) és Stefan (1835-1893) voltak a tanárai. Igazi kísérletezõ tanár vált belõle, otthonosan mozgott a kémia és a fizika világában. A szertár mellett mûhelyt rendezett be, ahol együtt kísérletezett legérdeklõdõbb diákjaival. Valószínûleg õ volt az országban az elsõ, aki tanításában a tanulókísérletekre épített. Legjobb tanítványa Lénárd Fülöp volt. A középiskola elvégzése után Lénárd a bécsi egyetemen kezdte meg tanulmányait, majd Budapesten folytatta. Fizikát Eötvösnél, kémiát Than Károlynál hallgatott. Innen Heidelbergbe ment, 1886-ban Bunsennál doktorált. Életpályája további alakulásában középiskolai tanárának volt döntõ szerepe. Amikor Klatt Virgil még Lénárd Fülöpöt tanította, színképelemzéssel foglalkozott. Lenard megragadta az alkalmat, hogy Bunsen, a színképelemzés feltalálója közelében maradhat, s elfogadta a Heidelbergben kínált tanársegédi állást: Egyébként jobban tudott németül, mint magyarul, ezért amikor 1888-ban lejárt a heidelbergi szerzõdése, s egy fiatal német professzor hívta maga mellé tanársegédnek, vele ment. A fiatal német professzor, a Lénárdnál csupán öt évvel idõsebb Heinrich Hertz akkor lett Clausius utóda a bonni egyetemen. Hertz csupa olyasmivel foglalkozott, ami Lenardot érdekelte: sugárzásokat vizsgált, sokat kísérletezett, s a tapasztalatokat újszerûen értelmezte. Hertznek is jól jött az ambiciózus fiatal kutató nyitottsága, önállósága, kísérletezõ hajlama. 1889-ben, amikor Hertz Berlinben, a Német Tudományos Akadémián bemutatta nevezetes kísérleteit az elektromágneses hullámokkal, az Annalen der Physik und Chemie" c. lipcsei tudományos folyóiratban megjelent V. Klatt és Ph. Lenard közös cikke az alkáli földfémek szulfidjaiban foglalt réz, bizmut és mangán foszforeszcenciájáról. Miközben Hertz alapvetõ egyetemi tankönyvet írt a Maxwell-féle elektrodinamikáról, számos még megoldatlan kísérleti és elméleti eredményt vitatott meg Lenarddal. Lenard egész további tudományos pályájára feltöltõdött ezekkel a problémákkal.

A fényelektromos hatást 1887-ben fedezte fel Hertz, Lenard pedig 1902-ben jutott el annak felismeréséhez, hogy a kilépõ elektronok energiája csak a fény színétõl függ. Nagy bosszúságára ezt Einstein tudta értelmezni.

1892-ben Hertz felfedezte, hogy a katódsugarak vékony szilárd anyagon is képesek áthatolni. Lenard 1893-ban kitalálta és megcsinálta az alumíniumablakkal ellátott kisülési csövet. Technológiai csúcsteljesítmény volt a 2,65 mikron vastag alumíniumlemezke elõállítása s légmentes felerõsítése a kisülési csõ végére ragasztott, középen átfúrt fémkupakra.

Philipp Lenard 1905-ben fizikai Nobel díjat kapott "a katódsugarakkal kapcsolatos munkásságáért." Einstein 1922-ben kapta meg a fizikai Nobel díjat "érdemdús matematikai-fizikai kutatásaiért, különösen tekintettel a fényelektromos hatás törvényének felfedezésére." Ezt nem tudta Lenard megbocsátani. A tudós tehetsége nála az éltanuló szakmai irigységével társult. Rögeszméjévé vált a fajtiszta német tudomány felsõbbrendûsége; saját igazi német mivoltát hangoztatva akkor támadta meg Einstein felfogását, amikor ez egyet jelentett Einstein személyének megtámadásával.

Trianon után a pozsonyi fõreálból minden nyugdíj folyósítása nélkül elbocsátották az 1872 óta ott tanító, magát magyarnak valló Klatt Virgilt. Egykori tanítványa annak idején sajnos csak a fizikát tanulta meg tõle.

Egy csodálatos felfedezés

1896 január 5-én a fenti címmel jelent meg az elsõ híradás a rejtélyes X-sugarakról. A felfedezés elõzményei közvetlenül Lenard Fülöphöz kapcsolódnak. Szerkesztett ugyanis egy olyan kisülési csövet, melyhez külön másfél méteres üvegcsövet tudott csatlakoztatni. Ebbe akármilyen gázt tölthetett, s a gáz nyomását tág határokon belül tudta változtatni. A Lenard-ablakon át kilépõ elektronsugár (katódsugár, Lenard sugár) hatását szinte tetszõleges körülmények között lehetett vizsgálni - ideális vadászterület minden kísérleti fizikus számára.

Würzburgban az egyetem rektora saját kísérletei számára kért és kapott Lenardtól egy 5 mikron vastag alumíniumablakot. A többit már saját üvegtechnikusa segítségével maga is el tudta készíteni. Mikor ér rá egy rektor saját tudományával foglalkozni? Éjszaka Conrad Röntgen (1845-1923) - mert õ volt a würzburgi rektor - 1895 õszén a Lenard-ablakon kilépõ katódsugarak hatását akarta tanulmányozni. Zavarta azonban a kisülési csõbõl kilépõ fény, ezért a csövet fekete papírral tekerte körül. Miközben a katódsugarat a csöppnyi Lenard-ablakra próbálta koncentrálni, feltûnt neki, hogy a kisülési csõ mellett az asztalon heverõ tárgyak némelyike - kristályok, fluoreszkáló anyaggal bevont ernyõk egyike, másika halványan villog. Így kezdõdött a felfedezés. A többi már tudatos kísértetezés volt: Röntgen lépésrõl lépésre haladt elõre a katódsugárzás által kiváltott, ismeretlen "X" sugárzás vizsgálatában. Tõle tudjuk a pontos dátumot is: 1895 november 8-án éjjel látta meg elõször saját kezének átvilágított képét a laboratóriumban.

E csodálatos felfedezés magyarországi története akkor kezdõdött, amikor Röntgen 1896 január 1-jén több külföldi barátjával közölte felfedezését, s újévi üdvözletként csatolta hozzá néhány elkészült felvételének másolatát. A prágai német egyetem fizikaprofesszora, E. Lecher, aki 1890-ben egy drótpár mentén haladó hullámokkal ismételte meg Hertz kísérleteit, megmutatta Röntgen képeit apjának, a bécsi Neue Freie Presse szerkesztõjének, õ pedig a lap január 5-i, vasárnapi számában tudatta a felfedezést az olvasókkal. Az újság következõ vasárnapi számában már Ludvig Boltzmann (1844-1906) cikkét közölte Röntgen felfedezésérõl. Itt, ebben a cikkben javasolta Boltzmann, hogy az új sugarakat felfedezõjükrõl Röntgensugaraknak kellene elnevezni. Boltzmann, miközben határozottan állást foglalt amellett, hogy az új sugarak lényegesen különböznek a katódsugaraktól, közölte Röntgennek azt a feltevését is, hogy ezek a sugarak talán az éternek régóta keresett longitudinális hullámai. Röntgen csak január végén akart felfedezésérõl elõadást tartani a saját egyetemén, de kísérleteit és következtetéseit elõre leírta a würzburgi orvosfizikai társaság közleményeinek 1895. évi utolsó számában. A kis példányszámú, eldugott tudományos folyóiratra persze senki sem figyelt fel, amíg a bécsi újság világgá nem kürtölte a felfedezést.

Itthon Wartha Vince, a Természettudományi Közlöny akkori szerkesztõje már az 1896 januári számban közölte a hírt Röntgen és Boltzmann hipotézisével együtt. A hazai szenzáció az volt, hogy ugyanennek a rövid cikknek a mellékleteként lehetett látni Eötvös Loránd jobb kezének átvilágított fényképét, mely már itt készült Budapesten, az egyetemen!

Január 16-án Klupathy Jenõ a Fizikai Intézet nagyelõadójában számolt be a Röntgen-féle kísérletekrõl. Elõadását demonstrációval kísérte s a már elkészült fényképekkel illusztrálta. A hiteles szöveg késõbb megjelent a Mathematikai és Physikai Lapokban.

".... Az elsõ hír után hozzáláttam Röntgen kísérleteinek ismétléséhez. A szálkeresztes Crookes csövet úgy állítottam a kazettába zárt érzékeny lemez elé mintegy 10 cm távolságra, hogy az a katódsugarak irányára merõleges Iegyen... A kísérleteket késõbb erõsebb árammal és a célnak elég jól megfelelõ Puluj lámpával ismételtem. Ez a lámpa a Crookes-csõhöz teljesen hasonló, csakhogy erõsen fluoreszkáló festékkel bevont lemez van benne a katódsugarak útjába helyezve... A zárt kazettára helyezett pénzdarabok, olló, kulcs stb. éles világos képe jelent meg a fényképezõ lemezen elõhíváskor... Hogy nagyobb hatást érjek el, késõbb megkíséreltem az olajos transzformátor segítségével a kisüléseket feltranszformálni, mint a Tesla-kísérleteknél. Ily módon óriási mértékben növekszik a hatás, úgyhogy 3-4 perc alatt oly erõs képeket kaptam, mint elõbb 15-20 percnyi exponálás után... Kezemet a zárt kazettára helyezve felülrõl 10 cm távolságban Puluj-lámpával megvilágítottam. Az exponálás idõtartama 3/4 óra..."

Ugyanezen a napon, január 16-án közölte a Pester Lloyd (németül) Röntgen eredeti tudományos közleményét. A cikket "Egy új sugárnemrõl" címmel Csemez József (1855-1929) fizikatanár fordította le a Mathematikai és Physikai Lapok számára, két másik közleménnyel együtt.

Beszálltak a versenybe a vidéki kísérletezõ tudós tanárok is.

Szegeden Homor Istvánt egy volt tanítványa értesítette levélben Röntgen felfedezésérõl, s õ már január 18-án elõállította az X-sugarakat a fõreál fizikai szertárában. Egy hónap múlva pedig a városháza közgyûlési termében kápráztatta el a szegedieket. Egy átvilágított kézrõl készült fénykép az iskola 1896. évi értesítõjében is megjelent.

Januárban ismételte meg Röntgen kísérleteit Herényben Gothard Jenõ, saját meglévõ berendezésével. A csövek a spektralfotográfiai munkákhoz készültek Kiss Károly üvegtechnikai mûhelyében, Budapesten. A Ruhmkorff készülék Max Kohl chemitzi mechanikusnál készült, s az MTA ajándéka volt. Higanymegszakítóval normál atmoszférán 25 cm-es szikrát tudott adni. Mûködtetéséhez Schenek-Farbaky-féle akkumulátorokat használt Gothard Jenõ.

Párizsban, az Akadémián január 20-án jelentette be Röntgen felfedezését és mutatta be a Röntgen által készített fotókat Henry Poincare (1854-1912), a Magyarországon is legjobban respektált francia tudós. Maga Röntgen csak január 23-án tartotta meg bemutató elõadását Würzburgban.

Februárban már hazánkban is több helyen tartottak ismeretterjesztõ elõadásokat a röntgen-sugárzásról. Kolozsváron az egyetemen Abt Antal elõadásához elõadásához Pfeiffer Péter demonstrált, a katholikus fõgimnáziumban pedig Lóky Béla (1872-1946) tanár úr szombat délutánonként VII. és VIII. osztályos tanítványaival közösen készített röntgen-felvételeket (kulcsról, kézrõl, békáról, halról...) A röntgenezés orvosi felhasználása az elsõ pillanattól fogva nyilvánvaló volt. Klupathy már elsõ kísérleteinél Hõgyes Endrével (1847-1906) mûködött együtt. Elõször csak hullákat röntgeneztek, azután már élõ betegeket is. Különösen csonttörések kezelésénél alkalmazták sikeresen a röntgen-átvilágítást. Sok múlt azon, sikerül-e nagy méretû, intenzíven fluoreszkáló képernyõt elõállítani. A leggyakrabban használt "foszfor" a barium-platino-cianür Pt(CN)₄BaH₄H₂O volt. Jól jött, hogy Pozsonyban Klatt Virgil fotolumineszcencia kísérleteihez kalcium-, stroncium- és bariumfoszforokat kísérletezett ki. A három "pozsonyi foszfor" keresett cikk lett az egés zországban. Eötvös Loránd keze; röntgen-felvétel

Pozsonyban Klatt Virgil ingyen bocsátotta ezeket a katolikus gimnázium fizikusainak rendelkezésére. Polikeit Károly igazgató (1849-1921) Klatt Virgil egyetemista társa volt Bécsben, a fõ fizikatanár, Dohnányi Frigyes (1843-1909) pedig jó kísérletezõ hírében álló közös barátjuk volt. (Dohnányit sokan ismerték és szerették a városban; éneket és gyorsírást is tanított, mindkettõvel sok hívet szerzett magának. Az õ fia volt Dohnányi Ernõ.) Jó kapcsolata volt a pozsonyi kórház orvosaival, és elhatározta, hogy az iskola fizikaszertárában röntgen-laboratóriumot rendez be a kórház számára. Az 1897/98-as tanévben elkészült laborban Dohnányi tíz éven keresztül röntgenezte a betegeket. Halála után fiatal kollégája, Klatt Virgil fia vette át tõle ezt a munkát. Klatt Román (1879-1964) apjához hasonló tehetséges fizikatanárként indult, de õ is elszenvedte a világháború utáni idõk megpróbáltatásait, 1945-ben többet, mint 1919-ben.

Röntgen csodálatos felfedezésének legeredetibb hasznosítója Magyarországon a nagyváradi premontrei fõgimnázium fizikatanára: Károly Iréneusz József (1854-1929) volt. Történetét Heinrich László dolgozta fel "Károly József Irén, nagyváradi fizikus" c. könyvében, mely 1985-ben jelent meg a romániai Kriterion kiadónál, magyar nyelven.

Károly József elõbb piarista volt, majd 1875-tõl lett premontrei szerzetes, akkor vette fel az Ireneusz rendi nevet. Kolozsváron szerzett bölcsészetbõl és fizikából tanári oklevelet, majd filozófiai doktori címet. 1880 óta tanított a nagyváradi premontrei gimnáziumban, 1890-tõl pedig a nagyváradi jogakadémián is. Nagy hatással volt rá az 1895-ös továbbképzés. Hazajõve elhatározta, hogy fizikai kutatásokat fog végezni, s a fizika oktatását Nagyváradon a lehetõ legmagasabb szintre fogja fejleszteni. Kapóra jött számára Röntgen felfedezése, úgy érezte, hogy most tehet valamit.

Elõször is gyûjtést rendezett a városban egy nagy röntgenberendezés megvásárlására. Több mint 1000 forint gyûlt össze, akkor saját költségén elindult Németországba, hogy személyesen válassza ki a megvásárlandó eszközöket. Járt Röntgennél Würzburgban, a Leybold cégnél Kölnben, számos kiállítást látogatott végig és bevásárolt. Nemcsak kisülési csöveket és fluoreszkáló ernyõket rendelt, de Chemnitzben Kohltól egy óriás szikrainduktort is, mely 50 cm-es távolságot is át tudott ütni normál nyomású levegõben. Amikor a tulajdonos megtudta, hogy a pénz gyûjtésbõl származik, s Károly elmondta, hogy milyen tervei vannak a felhasználásra, még engedményt is kapott.

A nagyváradi röntgen-laboratórium 1896 december 12-én kezdte meg mûködését. Mivel a berendezés 1580 forintba került, Károly a hiányzó összeg elõteremtésére hét, kísérletekkel egybekötött, beléptidíjas elõadást tartott. Ezután megkezdõdött a laboratórium mûködtetése. Az orvosok messze földrõl küldték hozzá a betegeket átvilágításra. A vizsgálat ingyenes volt, még az átvilágításról készített fényképeket is ingyen kapták a betegek. Ehhez, s a közben szükségessé váló fejlesztés anyagi fedezetét Károly belépõdíjas elõadások tartásával szerezte meg. Elõadásai egyre népszerûbbek lettek Nagyváradon. Késõbb drótnélküli rádiózással is kísérletezett. Saját építésû kohérerjével kiválóan tudta észlelni a szikratávíró jeleit. Az 1900/1901 tanévben készített drótnélküli távíróját Calderoni és Társa forgalmazta, s vitte el a londoni tanszerkiállításra 1908-ban. Ott nemzetközi elismerést aratott.

Kolozsvárott az egyetemen mint magántanár tartott elõadásokat, a szükséges kísérleti eszközöket nagyváradi iskolai fizika szertárától kölcsönözte az elõadáshoz.

Nagyvárad fejlesztéséért mindent megtett. A Mathematikai és Physikai Társulatban ismerkedett meg Hoór Tempis Mór (1867-1944) Ganz-gyári mérnökkel. Elhívta Nagyváradra, megterveztette vele a város villanyvilágítási hálózatát. 1903-ban már az utcákon és a házakban is villanylámpák égtek, 1906-ban megindult Nagyváradon a villamos vasút. A "kerek, keményfejû premontrei pap" - ahogy õt Dutka Ákos jellemezte - elindította Nagyváradot Európa felé. Bebizonyította a vidéki város lakóinak, hogy a tudomány csodákra képes, õk pedig képesek elõnyre szert tenni abból, hogy felfedezik és használják a tudomány eredményeit.

Ennek belátása Magyarországon akkor is felért, és ma is felér egy csodálatos felfedezéssel.

Zemplén Gyõzõ

Simonyi Károly a fizika négy aranyévének nevezi az 1895-ös, 1896-os, 1897-es és 1898-as éveket "A fizika kultúrtörténete" lapjain. "1895-ben Röntgen felfedezi a róla elnevezett sugarakat, 1896-ban Becquerel a radioaktivitást, 1897 az elektron felfedezésének éve, 1898-ban pedig a Curie házaspár felfedezi a rádiumot".

Az atomfizika hajnalát jelzik ezek a felfedezések. Közülük Röntgen látványos felfedezésének volt a legnagyobb visszhangja az egész világon - láttuk, hazánkban is. Becquerel felfedezésének jelentõségét sokkal kevésbé ismerte fel a tudományos közvélemény, nem csodálkozhatunk hát, ha Magyarországon se rohant minden fizikus, hogy a Becquerel-sugarakkal kísérletezzen. Pedig többen is ott voltak a "tûz" közelében: Hasonló eset már a röntgen-sugárzással is megtörtént: többen észlelték e sugárzás jelenlétét - fátyolosak lettek azok a fotólemezek, melyek a kisülési kísérletek alatt, az asztalfiókban voltak - mégse figyeltek fel rá, nem vették "észre", megelégedtek azzal, hogy áttették máshová a lemezeket. Egy problémával kevesebb lett, és persze egy felfedezéssel is.

Becquerel jelen volt Párizsban az Akadémián, amikor Poincaré ismertette Röntgen felfedezését.
"- Honnan lépnek ki az X sugarak?" - kérdezte.
"- Röntgen szerint a kisülési csõ falának arról a részérõl, ahol az üveg a legjobban fluoreszkál" - válaszolta Poincaré.

Ettõl kezdve Becquerel a fluoreszcencia és a röntgen-sugárzás közös okát kutatta. Ha a kisülési csõben az ok a katódsugárzás - hátha elég a napfény is a fluoreszkálás és az X-sugárzás együttes kiváltásához! Fényre fluoreszkáló anyagokkal kezdett kísérletezni. A fluoreszcens kristályt egy fekete papírba csomagolt fotólemezre helyezte, s kitette a napra. A kristály fluoreszkált, a lemezen pedig elõhívás után felsejlett a kristály nyoma! Ismerjük a történet folytatását is: néhány napig borús idõ volt, s a következõ kísérlethez elõkészített fluoreszcens kristály az asztalfiókban pihent a becsomagolt fotólemezen. Becquerel mégis elõhívta a lemezt, s megdöbbenve fedezte fel a rajta volt kristály - bizonyos uránsó - kontrasztos sziluettjét.

Hazánkban elõször Tangl Károly ismertette a Mathematikai és Physikai Lapokban Becquerel felfedezését "Láthatatlan sugarak" címmel, még 1896-ban. Ezt írta: "Ch-Henry (Comptes Rendus CXXII. 312-314. 1) azt találta, hogy a cink-szulfid foszforeszkálás közben olyan sugarakat bocsát ki, melyek a közönséges fényre átlátszatlan testeken áthatolnak, s fotografiai hatást fejtenek ki. Niewenglowski ugyanezt tapasztalta a kalcium-szulfidra vonatkozólag. Becquerel kiderítette, hogy sok más foszforeszkáló anyag is, különösen azonban az uránsók mutatják az említett sajátságokat... H. Becquerel kísérletei közben véletlen által az uranil-só ama érdekes sajátságára bukkant, hogy láthatatlan sugarakat bocsát ki akkor is, miután a látható foszforeszcencia már megszûnt... Szerzõ a jelenséget láthatatlan foszforeszkálásnak tartja, mely a láthatóval nincs bensõ kapcsolatban." A 27 éves Tangl Károly figyelmét talán éppen Eötvös vagy Bartoniek vagy Klupathy hívta fel a Francia Tudományos Akadémia folyóiratában Becquerel cikkére. Megelégedett azonban az ismertetéssel. Úgy tûnik, hogy sem neki, sem másnak nem jutott eszébe ezt a témát itthon kutatni.

A következõ ismertetés négy évvel késõbb, 1900-ban jelent meg a Mathematikai és Physikai Lapokban. Ez is irodalmi összefoglaló addigi eredményekrõl. Szerzõje Szekeres Kálmán, a budai fõreál igazgatója. Részletesen beszámolt nemcsak Curie-ék, ill. Becquerel különbözõ kísérleteirõl, hanem sok más kísérleti fizikus, köztük Rutherford eredményeirõl is: "Rutherford azt következtette, hogy az urán-sugarak két különbözõ részbõl vannak összetéve: egy könnyen elnyelhetõ részbõl, az -sugarakból, és egy áthatóbb részbõl, -sugarakból..."

Azok a magyar kutatók, akik kedvet kaptak a radioaktív sugarakkal való kísérletezésre, egyenesen Párizsba mentek. Itthon nem folyt ilyen kutatás, de Curie-ék közelében sok szép eredmény született.

A századfordulóra megsokasodtak Európában a kutatási centrumok, jól érvényesült a tudomány nemzetközi jellege. Nõtt a tudományos mûhelyek száma. A fiatal tudós szabadon utazhatott, tanulhatott. Azután - ha akart, maradt, ha akart hazajött. Szilárd Béla (1884-1926) például többet volt Franciaországban, mint itthon. A Curie-laborban vegyészként dolgozott. 1907-ben ismertetett a Mathematikai és Physikai Lapokban egy egyszerû eljárást a radioaktivitás mérésére.

Madame Curie igazi hazai népszerûsítõje, könyvének magyar fordítója azonban Zemplén Gyõzõ volt. Zemplén Gyõzõre már Eötvös kollégista korában felfigyelt a Kollégium kurátora, Eötvös Loránd. Érdekes doktori témát adott neki: a gázok belsõ súrlódásának mérését, melyhez az eszközt is Zemplénnek kellett megterveznie. Az eszköz egy torziós inga lett, a módszer pedig hasonló ahhoz, ahogy Maxwell is mérte a gázok belsõ súrlódását. Eötvös intézetében a torziós ingával folyó mérésnek már tízéves hagyománya volt, Zemplén a mérés kiértékelésében is jeleskedett. Eötvös maga mellé vette, majd továbbképzésre küldte Göttingába. Zemplén itt ismerkedett meg Felix Kleinnel. A hidrodinamika nemlineáris jelenségeinek tárgyalásába ásta bele magát Klein mellett, aki meg is kérte, hogy az általa szerkesztett nagy Enciklopédiába dolgozza fel ezt a témakört. Nemcsak saját karrierje, de a magyar tudomány jóhíre szempontjából is értékes megbízás volt ez. Eötvös büszke is volt "a kis Zemplén"-re. Õ pedig hazajött, majd ifjú nejével és Eötvös Loránd újabb ösztöndíjával Párizsba ment még egy évre. Itt ismerkedett meg Curie-ékkel, itt fordította le Sklodowska-Curie "Radioaktív anyagokra vonatkozó vizsgálatok" c. könyvét. A magyar olvasók ebbõl ismerkedhettek meg 1904-ben és 1905-ben a radioaktív kutatások legújabb eredményeivel.

Saját megkezdett kutatásait nem hagyta abba Zemplén Gyõzõ, továbbra is a folytonos közegekben fellépõ lökéshullámok foglalkoztatták. Megállapította, hogy ezek csak kompressziós hullámok lehetnek ezt azóta Zemplén-tételként tartja számon a tudomány - majd eredményét igyekezett a fizika más ágaiban is gyümölcsöztetni. Megkockáztatta azt a feltevést, hogy a röntgen-sugárzás is lökéshullám, amely az éterben, az elektromágneses térben terjed. (Ne felejtsük el, hogy Laue brilliáns ötlete elõtt a röntgensugárzás hullámhosszát nem tudták megmérni!)

Henry Poincaré mondta J.C. Maxwellrõl 1897-ben, a tiszta analízis és a matematikai fizika kapcsolatáról tartott elõadása során: - "Maxwell talán nem volt ügyes az analízisben, ez az ügyesség csak felesleges teher lett volna, mely akadályozta volna kutatásaiban. Ellenben a legmagasabb fokon volt kifejlõdve benne a matematikai analógiák érzéke. Ezért alkothatott nagyot a matematikai fizikában." (Poincaré elõadását Beke Manó fordította le a Mathematikai és Physikai Lapok számára. )

Az Einteinnel egyidõs Zemplén a magyar elméleti fizika nagy ígéreteként látott hozzá a hazai fizikai kutatások felgyorsításához több olyan területen, melyekre nem terjedt ki Eötvös Loránd és Fröhlich Izidor figyelme. Akár szimbólum értékû is lehet, hogy Fröhlich Kelvin rajongója volt, az õ felfogását tartotta követendõnek, Zemplén viszont Maxwell elméletét igyekezett meghonosítani. (Még egy érdekes párhuzam: Hertz Helmholtz ösztönzésére, Zemplén Eötvös ösztönzésére kezdett foglalkozni egy-egy Maxwell által kutatott problémával. Helmholtz és Eötvös több-kevesebb fenntartással, Hertz és Zemplén viszont már egyértelmû lelkesedéssel fordult Maxwell munkássága felé. Zemplén már a 20. század fizikusa volt.

Farkas Gyula

A múlt század utolsó évtizedében az elméleti fizika számottevõ hazai eredményei Kolozsvárott születtek és Farkas Gyula (1847-1930) nevéhez fûzõdnek. Az õ érdeklõdése kezdetben megoszlott a zene, a matematika és a természettan között; a nyolcvanas években fõleg matematikai tárgyú tanulmányokat publikált a Francia Akadémia tekintélyes Comptes Rendus-jében. Kutatásaihoz a Batthyány-család gondoskodott nyugodt anyagi háttérrõl: amíg a három Batthyány gyerek gimnáziumba járt, Farkas Gyula volt a nevelõjük. Eljutott Franciaországba is, ahol híres francia matematikusokkal ismerkedett meg. 1887-ben került Kolozsvárra, itt elõször Fabinyi Rudolf (1849-1920) kémiai vizsgálatai adtak számára is kutatási témát. A periódusos rendszerrel foglalkozó cikkében már 1887-ben felvetette, hogy a periódusos rendszer ugyanazon helyén kissé különbözõ atomsúlyú elemek is lehetnek, s talán ez az oka annak, hogy atomsúlyok nem egész számok. A fizikában Bohr ötlete nyomán Soddy vezette be az izotóp elemek fogalmát - negyed századdal késõbb. Farkas Gyula ötletét Kolozsvárott, magyar nyelven, a Vegytani Lapokban publikálta.

A 90-es években tevékenyen bekapcsolódott a Mathematikai és Physikai Társulat életébe. Õ képviselte a magyar fizikusokat Olaszországban a Galilei-ünnepségeken. 1894-tõl kezdve õ szervezte meg Kolozsvárott az Eötvös-versenyt.

1895-ben a Mathematikai és Physikai Lapokban közölte "A Carnot-Clausius féle tétel egyszerûsített levezetése" c. cikkét, melyben határozottan kimondta a reverzibilis termodinamika második fõtételét, az adiabatikus elérhetetlenség elvét. Ezt az elvet Caratheodory fogalmazta meg újra, 14 évvel késõbb. A világ Caratheodory-elvként ismeri, mi magyarok Bródy Imre (1891-1944), Ortvay Rudolf (1885-1945), és Fényes Imre (1917-1977) nyomán Farkas-Caratheodory elvnek nevezzük. Pedig Farkas Gyula ezt az eredményét németül is publikálta a "Mathematische und Naturwissenschaftliche Berichte aus Ungarn" 1895-ös kötetében, s ez a cikk néhány más cikkel együtt el is jutott néhány jónevû német fizikus kezébe. 1896-ban jelent meg Waldemar Voigt (1850-1919) göttingai egyetemi tanár, elméleti fizikus "Mathematische Physik" c. könyvének második kötete. Ennek elõszavában és függelékében a Magyarországon is nagyra becsült Voigt elismerõen nyilatkozott Farkas Gyula hidrodinamikai és termodinamikai munkásságáról.

Ezután lett Farkas Gyula a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagja, ajánlói Fröhlich Izidor és Réthy Mór voltak. Székfoglalóját a Maxwell-elmélet némely következményérõl (magneto-optikai jelenségek, optikai aktivitás) és lehetséges általánosításáról tartotta 1898-ban.

Általában a fenomenológiai elméletek híve volt a fizikában. Kiváló matematikai felkészültséggel, könnyedén tájékozódott a bonyolult elméletek között. Kedvenc matematikai területe volt a komplex függvénytan és a lineáris egyenlõtlenségek világa. Ez utóbbihoz kapcsolódóan foglalkozott a fizika variációs elveivel. Vizsgálatainak középpontjába a Fourier-elvet állította, mely lényegében a virtuális munka elvének kimondása olyan esetre, amikor a kényszerfeltételek független egyenlõtlenségekként fogalmazhatók meg.

Farkas Gyula eddig még nem eléggé méltányolt érdeme az is, hogy rendkívül jó érzékkel választotta ki és vette maga mellé Kolozsváron azokat a tehetséges fiatalokat, akik késõbb a világhírû magyar analíziskutatás elindítói lettek. Mint az egyetem rektora, illetve a matematikai és fizikai kar dékánja szerzett megbecsülést tudományának a tanítványok szemében, s az egyetemnek a külföldön dolgozó tudósok szemében. Schlesinger Lajos (1864-1933) és Fejér Lipót (1880-1959) dolgoztak mellette Kolozsváron, õket 1911-ben váltotta fel Riesz Frigyes (1880-1956) majd egy év múlva Haar Alfréd (1885-1933).

Réthy Mórral és Schlesinger Lajossal együtt kiemelkedõ szerepet vállalt a két Bolyai tudományos eredményeinek megõrzésében. Réthy és Schlesinger Bolyai János munkásságát kutatta, Farkas Gyula pedig Bolyai Farkasét. A két Bolyai közös sírba temetésekor s a síremlék felavatásakor az Akadémia képviseletében Farkas Gyula méltatta a "mélységekben fürkészõ apa és messzeségekbe ellátó fia" érdemeit.

Az õ tanítványa volt Kolozsváron Ortvay Rudolf, Gyulai Zoltán (1887-1968), s a hozzá hasonlóan zenei érdeklõdésû Kacsóh Pongrác (1873-1923) is, aki 1894-ben "physicus"-ként írta alá az Eötvösnek szóló társulati üdvözletet, késõbb mégis zeneszerzõként írta be a nevét a magyar kultúra történetébe.

"Nemcsak kiváló kutató és a legnemesebb értelemben vett tanár volt, hanem kiváló egyéniség is, kinek mindig feltétlenül tiszta és nemes intenciója egész környezetére vezérlõ és nemesítõ hatást gyakorolt"- írta Farkas Gyuláról Ortvay Rudolf, az egykori tanítvány. Majd néhány oldallal késõbb így folytatta: "Külön ki kell emelni Farkas Gyula egyetemi elõadásait, melyeket gondos kidolgozásban litografálva közrebocsájtott... Fogalmazásuk igen gondos és tömör, nem lehet egy szót elvenni, mely fölösleges volna. Ezért nem képeznek könnyû olvasmányt, és alig alkalmasak egy kezdõ hallgató bevezetésére a tudományba..."

Ez a tömör stílus jellemezte Farkas Gyula publikációit is, s talán ez is okozhatta, hogy a benne foglalt súlyos mondanivaló elkerülte a hozzáértõ olvasók figyelmét. Tény, hogy nem volt olyan visszhangja, mint amilyet megérdemelt volna.

A magyar fizika történetét kutatva több esetben találkozhatunk azzal a - nevezzük így: - "Jedlik-jelenséggel", hogy valamilyen tudományos szempontból nemzetközi jelentõségû eredmény itthon hamarabb megszületett, mint külföldön, mégsem került be a tudományos köztudatba. Ennek okait hajlamosak vagyunk a hazai tudomány elszigeteltségében keresni. Tudta ezt Eötvös is, igyekezett is változtatni rajta. De talán nem az egyetlen ok, s talán nem is a legfontosabb. A tudományos felfedezések természete, hogy nem elõzmények nélkül jönnek létre. ("Óriások vállain álltam" - mondta Newton.) A tudomány fejlõdése során az új ismeretek, az új felfedezések elhomályosítják a régit, a fényes eredmények mellett gyorsan elhalványul az odavezetõ út. Egyáltalán nem biztos, hogy csak egy út volt. Olykor a felfedezés ismeretében világosodik meg a legegyszerûbb út, ez bekerül az oktatásba, a tudományos ismeretterjesztésbe, a többi elfelejtõdik.

Más a helyzet akkor, ha értékelni akarjuk egy tudós teljesítményét. Ezt nem tehetjük meg anélkül, hogy ismernénk kora tudományos közfelfogását, az új eredmény megszületésének elõzményeit és körülményeit. A tudománytörténet kutatója olykor elszomorodva konstatálja az utókor "szelektív memóriáját", s megpróbál néhány esetben utólag igazságot szolgáltatni. Az pedig természetes, hogy elsõsorban saját nemzetének elfelejtett tudósai és tudományos eredményei iránt érez felelõsséget.

Kövesligethy Radó

A "Jedlik jelenség" egyáltalán nem tipikusan magyar jelenség, de a magyar tudománytörténet-írás feladata a magyar vonatkozások feltárása. Ami a múlt századi fizikát illeti, Jedlik Ányosra Eötvös Loránd, Farkas Gyulára Ortvay Rudolf hívta fel a közfigyelmet, nem véletlen, hogy éppen az a két fizikus, akinek kora hazai tudományos életének megszervezésében elévülhetetlen érdemei vannak. A fizika társtudományait: a csillagászatot, a meteorológiát, a geofizikát illetõen azonban vannak még a magyar fizika történetének feltáratlan területei. Egyetlen tudóst emeljünk most ki a feledés homályából, annak okán is, hogy több mint másfél évtizeden át õ volt a Mathematikai és Physikai Társulat fizikus titkára, a Lapok fizikus szerkesztõje.

Kövesligethy Radó (1862-1934) Pozsonyban járt középiskolába, mint Lenard Fülöp. Lenard a fõreálban, Kövesligethy a katolikus fõgimnáziumban tanult; Lenardnak Klatt Virgil, Kövesligethynek Dohnányi Frigyes (1843-1909) volt az a tanára, aki jelentõs befolyást gyakorolt természettudományos érdeklõdésére. Dohnányi matematikát, zenét és gyorsírást tanított, Kövesligethy nemcsak a legképzettebb matematikus, de a legjobb gyorsíró lett az iskolában. A nyelvek érdekelték, jó érzékkel és gyorsan tanulta õket. Mégis, középiskolás korától fogva csillagász szeretett volna lenni. 1881 és 1884 között járt Bécsben egyetemre, itt védte meg doktori disszertációját 1884-ben a spektralanalízis témakörébõl. Fontos az idõpont és a témaválasztás. A doktori disszertáció egyik opponense a bécsi egyetemen Joseph Stefan (1835-1893) volt, aki 1879-ben Tyndall méréseit elemezve felfedezte a hõmérsékleti sugárzás T⁴-es törvényét. Ennek elméleti magyarázatát adta meg 1884-ben (ugyanabban az évben, amikor Kövesligethy megírta a doktori disszertációját) Ludwig Boltzmann (1844-1906), azóta nevezik ezt a törvényt Stefan-Boltzmann törvénynek.

Egyetemi tanulmányai közben Kövesligethy dolgozott a bécsi csillagvizsgálóban, nyaranként pedig obszervátor volt Ógyallán, Konkoly-Thege Miklós (1842-1916) csillagdájában, mely Magyarország legjobban felszerelt obszervatóriuma volt. Asztrofotometriai és asztrospektroszkópiai vizsgálatokat végzett. Valószínûleg az itt szerzett gyakorlati tapasztalatok, a csillagok emissziós spektrumára nyert bõséges empirikus anyag adta számára azokat az intuíciókat, melyeket doktori disszertációjában igyekezett elméletileg alátámasztani. Ezek közül legfontosabb annak megsejtése volt, hogy a Kirchhoff által definiált abszolút fekete test emissziós spektrumában a legnagyobb intenzitású hullámhossz "visszás arányban áll a hõmérséklettel." Az idézett megfogalmazás Kövesligethy dolgozatának magyar változatából való, melyet 1885 októberében mutatott be a Magyar Tudományos Akadémián Konkoly-Thege Miklós. Akkor már nála dolgozott Kövesligethy Ógyallán. A disszertáció kibõvítve, könyvalakban 1890-ben jelent meg Halleban, német nyelven. Még három év telt el, mire megjelent Wilhelm Wien (1864-1928) termodinamikai gondolatmenete arról, hogy az abszolút fekete test emissziós spektrumában a v frevenciának és a T abszolút hõmérsékletnek

v³F (v/T)

alakban kell megjelennie. Az F függvény alakja még határozatlan volt, de Wiennek már fentiekbõl is sikerült levezetnie mind a Stefan-Boltzmann törvényt, mind a maximális intenzitású hullámhossz és az abszolút hõmérséklet közti fordított arányosságot. Ez utóbbit azóta Wien törvénynek hívják. 1911-ben Wien Nobel-díjat kapott "a hõsugárzásra vonatkozó törvény felfedezéséért."

Wien megpróbálta a F (v/T) függvény konkrét alakját is elméleti úton meghatározni. 1896-ban az alábbi eredményre jutott:

av³exp(-bv/T) (1)

Amikor ezt összevetették a mérési eredményekkel, kiderült, hogy csak nagy frekvenciákra jó.

Lord Rayleigh (1842-1919) és ifjú tanítványa, James Jeans (1877-1946) csak 1900 nyarán publikáltak egy olyan képletet, mely Wien eredeti kritériumának is megfelelt, és alacsony frekvenciákra jól egyezett a mérési eredményekkel. Eszerint az emisszió frekvencia és hõmérsékletfüggése

v²T = v³(v/T)^-1 (2)

alakú. Mint tudjuk ez nagy frekvencián használhatatlan. Mind (1), mind (2) monoton függvénye a frekvenciának, már csak ezért sem lehetnek univerzálisan jók.

Ezek után vezette le Planck azt a képletet, amely (1)-et és (2)-t határesetként tartalmazta, s mint tudjuk, a teljes spektrumon jó egyezésben volt a mérési eredményekkel. A lényeges faktor:

Planck levezetéséhez az energia kvantumosságát tételezte fel, s ezzel megtette az elsõ lépést a XX. század fizikája, a kvantumfizika útján.

Mindezt azért elevenítettük fel, hogy megfelelõen értékelhessük Kövesligethy képletét, melyet 1884-ben, 22 éves korában vezetett le. Kövesligethy izotermája egy maximummal rendelkezõ, kis hullámhosszakra -tel, nagy hullámhosszokra -nal zérushoz tartó racionális törtfüggvény. Érdekes tulajdonsága, hogy az azonos intenzitású a és hullámhosszak szorzata mindig ugyannyinak adódik, ez éppen a maximális intenzitású .~ négyzete. A Planck-képletet elég széles tartományban jól közelíti Kövesligethy képlete. Vajon milyen elméleti megfontolásokkal jutott el hozzá?

Alapfeltevése az volt, hogy az anyag részecskékbõl - akkori kifejezéssel: "tömecsekbõl" - áll. A tömecsek rezgését veszi át az éter; Kövesligethy az étert is részecskékbõl állónak képzelte el, csak az éter-részecskék tömege sokkal kisebb volt az anyag részecskéinek tömegénél. (Boldog 19. század! Amikor még nem kellett egy "üregben lévõ sugárzásról" s más érthetetlen dolgokról beszélni a mindenki számára könnyen elképzelhetõ éter hullámzása helyett!)

Kövesligethy a bécsi egyetemrõl nem fogadta el a potsdami csillagvizsgáló igazgatójának meghívását. Konkoly-Thege hívását fogadta el Ógyallára, majd amikor Konkoly-Thege a budapesti meteorológiai intézet igazgatója lett, feljött vele a fõvárosba. Innen az egyetemre ment át, Eötvös egyik belsõ munkatársa lett, 1895-tõl levelezõ tag a Magyar Tudományos Akadémián.

Csillagászati kongresszus Budapesten

1898-ban Konkoly-Thege Miklós (1842-1916) szervezte meg az Astronomische Gesellschaft kongresszusát Budapesten. Ez az Európa legjobb csillagászait tömörítõ egyesület 1863-ban alakult Heidelbergben, s azóta két évenként más-más városban tartotta kongressusát. Budapestre mintegy húsz európai városból jöttek küldöttek, az üléseket a Magyar Tudományos Akadémián tartották.

Wlassics Gyula (1852-1937) kultuszminiszter nyitotta meg a konferenciát. Francia nyelven elmondott beszédében ünnepélyesen bejelentette, hogy Konkoly-Thege felajánlására az állam átveszi tõle ógyallai obszervatóriumát, s így a megszûnt budapesti, gellérthegyi csillagvizsgáló helyett újra lesz állami csillagvizsgáló az országban. Ezzel Konkoly-Thege régi kívánsága teljesült, így akarta biztosítani, hogy az obszervatórium az õ halála után is fennmaradjon és szolgálja a magyar tudományt.

A szombati megnyitó után vasárnap Ógyallára kirándultak a konferencia résztvevõi. "Vendégeinket szerfelett meglepte az obszervatórium valóban dús berendezése, amelynek igen sok mûszere, pl. spektroszkópok, sõt egy nagy refraktor is az ógyallai mûhelyben készült" - tudósított az egykorú krónikás, Kövesligethy Radó. A konferencián õ volt az egyik magyar elõadó, elõadásának témája a spektrálanalízis, az emissziófüggvény levezetése volt. Saját, több mint tíz évvel azelõtt talált képletét igyekezett megalapozni, csakhogy most már nemcsak mechanikai elvek, hanem a termodinamika fõtételeinek felhasználásával: "A test által emittált összes energia az entrópia egy kifejthetõ függvénye."

A második magyar elõadó egy kalocsai jezsuita páter volt: Fényi Gyula (1845-1927), aki latin nyelven megtartott elõadásában a kalocsai Haynald-obszervatóriumban sok éve folyó protuberancia-vizsgálatok eredményeit ismertette. Haynald Lajos (1816-1891) kalocsai érsek, maga is amatõr természetbúvár, Konkoly-Thege tanácsára szerelt fel egy csillagvizsgálót Kalocsán.

Ahogyan az Eötvös közelébe került kutatók elõbb-utóbb Eötvös karizmatikus személyiségének hatása alá kerültek, hasonló szuggesztív hatása lehetett környezetére Konkoly-Thegének. Kövesligethy Radó vagy Haynald Lajos példáján kívül érdemes itt megemlíteni Gothard Jenõt (1857-1909) is, aki Konkoly-Thege rábeszélésére saját obszervatóriumot épített Herényben. Legnagyobb felfedezése: õ mutatta ki elõször fotográfiai úton a Lyra gyûrûs ködének centrális csillagát 1886-ban. Értékesek az üstökösök és az üstökösszínképek fényképezéseiben elért eredményei. Közben egyik tervezõje volt az 1895-ben Ikervár mellett átadott vízierõmûnek és a Herényt Ógyallával összekötõ telefonvonalnak.

Eötvös gravitációs, Konkoly-Thege csillagászati kutatásaihoz nagy leleménnyel tervezett egyre finomabb mérõeszközöket. Mindketten a magyar tudomány felvirágoztatását tûzték ki célul, vagyonukat, karrierjüket ennek szolgálatába állították. Voltak eltérõ tulajdonságaik is:

Eötvös inkább visszahúzódó, csak szûk baráti társaságban feloldódó személyiség volt, Konkoly-Thege ellenállhatatlan dinamikájú, mindig nagy társaságban mozgó, extrovertált alkat. Valószínûleg e személyiségbeli különbségekkel magyarázható, hogy kevéssé keresték és találták meg egymás társaságát. Kövesligethy volt szinte az egyetlen, aki mindkettõjükkel egyszerre tudott jóban lenni. Mindketten akceptálták Kövesligethy kiegyensúlyozottságát, matematikai és nyelvi sokoldalúságát. Nem kevésbé azt, hogy Kövesligthy a földrengések kutatásával kezdett foglalkozni: ennek mind a gravitációhoz (Eötvös), mind a meteorológiához-csillagászathoz (Konkoly-Thege) volt köze. A felnövõ ifjú matematikusok is szívesen dolgoztak Kövesligethy közelében. Amikor aligazgató lett Ógyallán, itt alkalmazta Fejér Lipótot, Egerváry Jenõt, majd az általa alapított Földrengési Számoló Intézetben Jordán Károlyt.

Kövesligethy legkedvesebb tanítványa, késõbb barátja Harkányi Béla (1869-1932) lett. Õt indította el a kedvenc téma, a hõmérsékleti sugárzás spektrális-eloszlásának kutatása felé. Úgy gondolta, hogy az általa megkezdett munkát Harkányinak sikerül majd befejeznie. A sok külhoni egyetemen megfordult s ezért jó személyes kapcsolatokkal rendelkezõ Harkányi az elsõk között volt, akik tudomást szereztek Planck új korszakot nyitó munkájáról. 1902-ben neki sikerült a Planck-törvény alkalmazásával reális értékeket kapnia hat különbözõ csillag felszíni hõmérsékletére. Németül publikált eredményei mind a csillagászok, mind a fizikusok körében élénk visszhangra találtak, nevét ma is idézik az asztrofizika megalapozását tárgyaló tankönyvek. A tanítvány túlnõtt mesterén, s a mester azért még csak nem is haragudott, hanem barátjává fogadta õt.

Ezredév

Az 1896-os Millennium (jelentése: ezredév) az ezer év elõtti honfoglalás évfordulója volt. Megünneplésére már évek óta készült az ország. - Erre az évfordulóra készült el a történelmi Magyarország területén mintegy 400 népiskola és 60 középiskola új épülete. Lelkes igazgatók és tanárok kutatták fel és írták meg iskolájuk történetét, némelyikbõl csinos kis könyv kerekedett. Ma már valamennyi értékes kultúrtörténeti dokumentum.

Budapesten az országos millenniumi kiállítás fél évig volt nyitva. Ennek közoktatási csarnokában került sor az egyetemi és középiskolai fizika oktatás bemutatójára. Eötvös Loránd a Társulat 1894 májusi közgyûlésén jelentette be elõször, hogy a kultuszminisztérium felkérésére és támogatásával fizikai mintagyûjteményt fognak összeállítani. Két év elég volt a felkészülésre, s amikor 1896 május 2-án Ferenc József és Erzsébet királyné udvari hintók hosszú sorától kísérve kikocsizott a Városligetbe, a minden addiginál nagyobb méretû országos kiállításon (ha nem is világkiállításon) a látnivalók között Eötvös Loránd torziós ingája s még számos fizikai kísérleti és taneszköz is ott sorakozott. Félév alatt több mint ötmillió hazai és mintegy 3 ezer külföldi látogatója volt a kiállításnak. Maga a király tizenháromszor járt kint, egyik alkalommal a fizikai taneszközöket is megtekintette. Ekkor Wlassics Gyula miniszter üdvözölte s kísérte õt végig a közoktatási pavilonon. Bartoniek Géza és Klupathy Jenõ mutatta be a Társulat által a minisztérium megbízásából összeállított "physikai alapfelszerelést". Három szekrényben voltak az eszközök, negyedikben a szerszámok. Középen physikai elõadó asztal, rajta optikai pad, centrifuga, elektromágnes, Klupathy-féle vetítõ lámpa, elõtte Eötvös inga, Atwood gép, mögötte a két leendõ egyetemi város: Pozsony és Debrecen középiskoláinak Antolik Károly, Dohnányi Frigyes, Karai Sándor, K. Kiss József tanár urak által kiállított eszközei, fényképei. A budapesti taneszközök javarészt Calderoninál készültek, valamint Süss Nándor mechanikai ill. Kiss Károly üvegtechnikai mûhelyében. A fizikai alapfelszerelést megtekintetve a király az alábbi mély értelmû kijelentést tette:

- "Kevés; de az jó, hogy kevés."

Ezután "õ felsége bement dr. Kiss Károly szobájába, ahol nagy érdeklõdéssel hallgatta dr. Kiss magyarázatait a Röntgen-sugarakkal való fotografálás készülékeirõl. Nagyon örült õ felsége, mikor hallotta, hogy a fizikai és kémiai üveg taneszközök az egyetem üvegtechnikai laboratóriumában készültek, s legnagyobb részt magyar találmányok, vagy náluk tökéletesítettek" tudósított a látogatásról Beke Manó.

Kiss Károly még Than Károly ajánlására került Eötvös mellé, majd az õ segítségével fejlesztette ki az üvegtechnikai mûhelyt az egyetemen. Beke Manó pedig az egész közoktatási kiállítás egyik rendezõje volt.

Valóban impozáns kiállítás lehetett, mintegy hatvan oldalas tájékoztató füzet készült csak ehhez az egy csarnokhoz.

Igaza volt a királynak?

Távol álljon tõlünk, hogy a "kevés, de az jó, hogy kevés" kijelentésnek túl nagy jelentõséget tulajdonítsunk, de nyilvánvaló, hogy azzal a lenyûgözõ gazdagsággal, ami az egész millenniumi ünnepségsorozatot jellemezte, egy fizikai-taneszköz kiállítás nem versenyezhetett. Az országos kiállítás bezárása után a fizikai mintagyûjteményt a budapesti VI. kerületi fõreál kapta meg. Ennek akkoriban elkészült új épületét ma is megcsodálhatjuk: a Kvassay Szakközépiskola mûködik benne. Tervezõje Alpár Ignác (1855-1928) éppen a millenniumi kiállításon tûnt fel a sok játékos ötletet felvonultató városligeti épületcsoport megtervezésével.

Mi minden készült el 1896-ra, ami a hazai ipar életképességét demonstrálta! A budapesti földalatti vasút (London után a második); a Szabadság-híd a Dunán, mely megnyitásakor a király nevét viselte; az Iparmûvészeti Múzeum; a Mûcsarnok; végig a Nagykörút; az újjá varázsolt Városliget tóval, híddal, emlékmûvel; számos vidéki vasútállomás; kulturális és középületek, melyek közül nem egy ma már a szomszédos országok becses építészeti mûemléke. Szeptember 27-én Ferenc József a román és a szerb király kíséretében avatta fel az egyik legnagyobb szabású mûszaki-építészeti alkotást, a Vaskapu csatornát.

Az 1896-os év kezdetét harangzúgás köszöntötte az országban. Ezek a harangok búcsúztatták el a Mathematikai és Physikai Társulat 1. számú tagját, Jedlik Ányost is.

Húsz év múlva...

A millenniumi ünnepségsorozat bebizonyította, hogy Magyarország jól kihasználta az Osztrák-Magyar Monarchiában rejlõ lehetõségeket. Ipari, gazdasági ereje megnõtt, számolni kellett vele. Még azt a luxust is megengedhette magának, hogy féléven át saját létét, ezeréves történelmét és biztató jelenét ünnepelje. Az ország önmagával volt elfoglalva.

1896-ban alig valakinek tûnt fel Magyarországon, hogy Athénben megrendezték az elsõ újkori olimpiát. A híre se jutott el ide annak, hogy mondjuk Angliában kitalálták az elektromos porszívót, Svédországban megalapították a Nobel-díjat. Az se tûnt fel itt senkinek, hogy a külföld szemében Magyarország már elválaszthatatlanul Ausztriához tartozott.

Véletlenül éppen azokban a júniusi napokban, amikor Ferenc József meglátogatta a fizikai taneszközök kiállítását a Városligetben, a fizika egyik koronázatlan királyának 50 éves egyetemi jubileumát ünnepelték Glasgowban. Lord Kelvint még mint William Thomsont 1846-ban - 22 éves korában - nevezték ki a természetfilozófia tanszék tanárának, s õ azóta egyfolytában ezen a tanszéken mûködött. Az egyetem a háromnapos jubileumi ünnepségre minden jelentõs tudományos intézménybe, akadémiára meghívót küldött. A Magyar Tudományos Akadémiát - s vele a Budapesti Egyetemet és Társulatot is - Fröhlich Izidor képviselte. Õ személyesen ismerte lord Kelvint: 1882-ben és 1884-ben is találkozott vele Párizsban, az elektromosságtani kongresszusokon. Idézünk Fröhlich beszámolójából: "A megjelent küldöttségek... államaik nevei szerinti alfabetikus sorrendben foglaltak helyet, szemben a rendezõ bizottsággal és lord Kelvinnel... Rövid bevezetõ ima és beszéd után felolvasták és állva hallgatták meg az angol királynõ üdvözlõ üzenetét, azután a walesi hercegét.., ezután következtek az idegen (t.i. a nem brit) delegátusok üdvözletei az említett sorrendben, melyben Austro-Hungary volt az elsõ állam."

Nemcsak Fröhlich, más sem látta tisztán akkor Magyarországon a dualista államrendben rejlõ veszélyeket. Magyarország Ausztriával való egyenrangúsága szálka volt a csehek s a birodalom más nemzetiségeinek szemében, irigyelték a magyarokat és haragudtak rájuk. Európa többi - nagyobbik - részén viszont nem vették komolyan a dualizmust; Magyarországot egyszerûen Ausztria egzotikus részének tekintették. Kétfejû sas csak a mesében - no meg a Habsburg-ház címerében - fordulhat elõ, a valóságban ilyen madár nincsen. Budapest mindig is Bécs nyomában járt, de sohasem elõtte. Ausztria magával húzta, sodorta Magyarországot.

És akkor valami történt.

A századforduló éveiben az Osztrák-Magyar Monarchiában megbukott a politikai szintre emelt és pártprogrammá tett liberalizmus. Ausztriában, már 1895-ben, azután Magyarországon, 1905-ben. Radikális nacionalista és más mozgalmak törtek elõre. S a két ország kéz a kézben begyalogolt az elsõ világháború halálos csapdájába.

Egyszerre felemelõ és elkeserítõ érzés arra gondolni, hogy a természettudomány, amelynek életeleme a liberalizmus, távol maradt ezektõl az akkor divatos szélsõséges politikai mozgalmaktól. Felemelõ érzés tudni azt, hogy a természettudományt alapvetõen nem befolyásolhatták a politikai mozgalmak. De elkeserítõ érzés tudni azt, hogy a természettudománynak sem lehetett lényeges befolyása a politikára.

Ragadjunk ki példaképpen néhány tényt, melyek a magyar mérnökök és természettudósok angol, francia és olaszországi (antant!) kapcsolatait vetítik elénk az 1896 és 1916 közötti években.

1896-97: Klupathy Jenõ Angliában, Franciaországban és Olaszországban jár tanulmányúton. Kapcsolatba kerül Marconival. Klupathy tanárjelöltje, Lukáts László (1866-?) lefordítja Carnot alapvetõ termodinamikai munkáját a Mathematikai és Physikai Lapok számára.

1898: Kandó Kálmán (1869-1931) tervei alapján elkészül és üzembe áll egy genfi tó melletti fürdõhelyen az elsõ 3 fázisú Kandó-mozdony. Szily Kálmán fia, ifj. Szily Kálmán (1875-1958) lefordítja Perrin: Katódsugarak és röntgensugarak c. munkáját a Lapok számára.

1900: Párizsban a világkiállításon nagyszabású magyar kulturális és tudományos bemutatón Eötvös Loránd torziós ingája és Bláthy O. Titusz vízturbinánál alkalmazható mûszaki találmánya aranyérmet, Bodola Lajos (1859-1936) geodéziai mûszerei kitûntetõ oklevelet nyernek. Kövesligethy Radó Strassburgban tanulmányozza az ottani Szeizmológiai Intézetet. Ennek nyomán szervezi meg a budapestit, mely késõbb Európa egyik földrengéskutató centruma lesz.

1901: Az Egyesült Villamossági Rt és a chicagói Western Electric Company közös vállalkozásban építik meg a budapesti Teréz telefonközpontot.

1902: Megnyílik Olaszországban a Valtellina-vasút, melyet Kandó Kálmán tervei alapján és irányításával a magyar Ganz-gyár épített. Ez Európa elsõ villamosított vasúti fõvonala, a világon az elsõ nagyfeszültségû váltakozó árammal villamosított vasútvonal.

1903-05: Poincaré: Tudomány és hipotézis c. könyvét Mikola Sándor (1871-1945) ismerteti a Lapokban; majd Szilárd Béla fordításában az egész könyv megjelenik magyarul. Zemplén Gyõzõ Sklodowska-Curie: Radioaktívitás c. könyvét fordítja le.

1905: Bolyai János születésének 100. évfordulója alkalmából 1902-ben elsõ alkalommal adják ki az MTA által létesített nagy értékû Bolyai Díjat. A Felix Klein, J.G. Darboux, Rados Gusztáv és Kõnig Gyula által alkotott nemzetközi zsûri Henry Poincarénak ítéli a díjat.

1906: A San Franciscot sújtó földrengés után a nemzetközi Geodéziai Szövetség Budapesten tartja kongresszusát. Ennek során bizottságot küld ki az akkor Arad környékén folyó Eötvös-ingás méréssorozat tanulmányozására. A bizottság jelentése nyomán Eötvös nagyobb állami támogatáshoz jut.

1907-tõl kezdve Kandó Kálmán Olaszországban, Szilárd Béla Párizsban vállal folyamatos munkát. (Kandó Kálmán 1915-ben, a háború kitörését követõen hazatér.)

1908: Bánki Donát (1859-1922) tanulmányúton és elõadó körúton van az USA-ban, Kármán Tódor (1881-1936) Párizsban dolgozik. Szemtanúja egy távrepülési világrekordnak: 2 km-t repül valaki azok közül a csodálatos férfiak közül. Kármán további pályáját jelentõsen befolyásolják párizsi élményei.

1909: Bleriot átrepüli a La Manche csatornát; elrepül Bécsbe, sõt Budapestre is.

1910: Második alkalommal adják ki a Bolyai-díjat. A zsûri tagjai H. Poincaré, G. Mittag-Leffler, Rados G., Kõnig Gy. A kitüntetett: David Hilbert.

1911: Budán a Ménesi-úton átadják az Eötvös Kollégium új épületét. (Tervezõ: Alpár Ignác.) Az ünnepségen jelen van az École Normale Supérieure igazgatója is, akit Eötvös franciául köszönt. Manchesterben Rutherfordnál dolgozik és köt életre szóló barátságot Niels Bohr Dániából és Hevesy György (1885-1966) Magyarországról.

1913: Eötvös Lorándot Nobel-díjra terjeszti fel a Magyar Tudományos Akadémia. A díjat a holland Kamerlingh-Onnes kapja meg a hélium cseppfolyósításáért és a szupravezetés felfedezéséért.

1914: Bartoniek Emil a legújabb külföldi fizikai kísérleteket ismerteti a Lapokban a fémek termoelektromos állandóinak mérésérõl, a katódsugarak nyomásáról, a röntgen-sugarak Laue-diagramjáról. Rybár István az anomális Zeeman-effektusról. Hevesy György az atomok szerkezetérõl, Tomits István különbözõ sugárzásmérésekrõl, Selényi Pál fotometriai mérésekrõl, Küssler Elly a csõsugarak fénykeltésérõl értekezik, Egyikük se töltötte még be 30. életévét. Eötvös elszántan és következetesen fiatalít: a Lapok szerkesztését s a Társulat titkári tisztét Zemplén Gyõzõre és Fejér Lipótra bízza rá.

Ekkor tör ki a világháború.

Innen kezdve a nemzetközi kapcsolatokat a háború árnyékolja be; a megriadt tudósok értetlenül szemlélik a tõlük függetlenül alakuló eseményeket.

Olykor, különösen a fiataloknál, a háborús propaganda legyûri a bölcsességet és feltámasztja a virtust. Sokan önként vonulnak be a háborúba. S alig, hogy elkezdõdik, már véget is ér a háború Homor István szegedi fõreáliskola igazgató fia számára. Homor Ernõ (1883-1914) az elsõ a volt Eötvös-kollégisták közül, aki elesik a háborúban. Nemsokára hosszú sorban követik õt a többiek.

A legnagyobb magyar vállalatok, amelyek az elmúlt években jelentõs nyugat-európai kooperációt fejlesztettek ki, most semleges országokon keresztül próbálják fenntartani az antant-országokba irányuló exportjukat. Az Egyesült Izzó például az olasz piacon való részesedés növelésére újabb Tungsram-vállalatot hoz létre Svájcban. Ebben az évben az Izzó által gyártott 5,7 millió volfram-lámpából 1,4 milliót Olaszország vesz meg.

1916: A háború mindkét oldalon értelmetlenül szedi áldozatait. Elveszti egyik fiát Planck. 1916 júniusában az olasz harctéren elesik Zemplén Gyõzõ. Az egykori fiumei gimnazista, volt iskolájától szinte kirándulásnyi távolságra hal meg. Jól ismerte a vidéket, de csak békeidõben.

1916 az értelem összeomlásának éve. Még állnak a hatalmak, hadban állnak, még terveket szõnek egymás legyõzésére. Még három öldöklõ év van hátra, de a józan ész már átadta helyét a bosszú õrületének.

Egyetlen egy reménysugár csillan a sötétben: egy premontrei kanonok Nagyváradról elindul, hogy visszaadja néhány ember hitét a tudományban, a fiatalságban, a nevelhetõségben. Mintha szándékosan nem venne tudomást arról, hogy dúl a háború: 2000 koronát ajánl fel egy alapítvány létesítésére, melynek kamatai " a physikai ismeretek mélyítésére fordítassanak oly czéllal, oly szellemben és oly körülmények között, mint az a mathematikai tanulóversenyeknél szokás. Legyen Mathematikai és Physikai Társulatunk kebelén nemcsak mathematikai, hanem physikai tanulóverseny is; az energia-leadás e nagy napjaiban az energia-gyûjtés megkönnyítésérõl is gondoskodnunk kell..."

A Társulat alelnökének, Károly Ireneusz Józsefnek e nagylelkû tette nyomán összeül egy társulati versenybizottság, tagjai Eötvös Loránd, Bartoniek Géza és Mikola Sándor, és megszervezik a Társulat elsõ fizikai tanulóversenyét.

Kitûzik a feladatokat, megíratják a dolgozatokat, s decemberben; a matematikai versennyel együtt kihirdetik az eredményt:

Elsõ díjas Jendrassik György (1898-1954) a budapesti VIII. kerületi fõreálban Koren Dénes tanítványa;
második díjas Szilárd Leó (1898-1964) a budapesti VI. kerületi fõreálban Balog Mór tanítványa.

Mi pedig, 1991-ben nemcsak egy Társulat megalakulásának centenáriumát, hanem ennek a túlélési kulcsnak a háromnegyed százados évfordulóját is ünnepeljük. Még sokszor lesz rá szükségünk.

Megjegyzés: A nyomtatott változathoz képest javítva a szerzõ által 2011.9.10.

Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

AZ EÖTVÖS-KORSZAK