ATOMENERGIA ÉS KÖRNYEZET

Hans Blix főigazgató,
Nemzetközi Atomenergia Ügynökség

Az atomenergia és a környezet viszonyáról kívánok szólni. Ezt nagyon szívesen teszem, mivel az atomenergia környezeti előnyei voltak elsődlegesen azok, amelyek az 1980-as svéd népszavazás során arra ösztönöztek, hogy az atomenergia további felhasználását védjem. Talán egy kissé világosabban kell kifejezni magamat: nem is annyira az atomenergia környezeti előnyei, mint inkább az egyéb alternatívák - főleg a szén és olaj környezeti hátrányai tűntek fel számomra.

Igen fontos, hogy már elejétől fogva emlékeztessünk arra, hogy valamilyen módon az energia minden formájának hatása van az életre, egészségre és a környezetre. Amennyiben energiafelhasználásunk mértékét megtartani vagy méginkább növelni akarjuk, és annak hatását is figyelembe szeretnénk venni, akkor ehhez össze kell hasonlítanunk a különböző energiaforrásokat. Annak nincs semmilyen jelentősége, ha csak egy izolált forrást vizsgálnánk. Az atomenergia elutasítása ugyan megszüntet bizonyos veszélyeket, igen, de ugyanakkor az alternatív megoldásokhoz kapcsolódó egyéb veszélyeket megnöveli.

Már többektől hallhattam a következő kérdést: “Miért van szükség az alternatív energiaforrások kiválasztására? Energiát tudunk megtakarítani! Jelenlegi felhasználásunk pazarló. A legtisztább energia az, amit fel sem használunk!"

Valóban igaz, hogy igen sok lehetőség van az energiatakarékosság terén, nem utolsó sorban Kelet- és Közép-Európában, ahol az egységnyi termékre vonatkoztatott energiafogyasztás magas. Mi nemcsak energiafogyasztást akarunk, hanem az energia szolgáltatásra való felhasználását. Ha ugyanazt a szolgáltatást kevesebb energiával is megkaphatjuk, akkor természetesen azt preferáljuk, mivel az olcsóbb lehet. A kevesebb energiafelhasználás csökkenti a környezeti hatásokat is.

Néhány példát említenék az elektromos energiára vonatkozóan. Új izzók és hűtőszekrények léteznek, amelyek a régebbiekhez viszonyítva sokkal kisebb fogyasztásúak. Hasonlóképpen számos ipari folyamatban az elektromosság használata az olaj helyett nyereséget jelent az elsődleges energiában. Mindezt üdvözölnünk kell, de a régi berendezések újra cserélése még sok időt fog igénybe venni. Az összes hűtőszekrény nem cserélhető le egyetlen éjszaka alatt. És ami még fontosabb: az életszínvonal növelése iránti igény hatására egyre több izzó, hűtőszekrény, TV készülék, porszívó és elektromos vasaló kerül alkalmazásra. Ez természetesen különösen igaz a fejlődő országokra. Kínában például az a törekvés, hogy minden háztartás rendelkezzen hűtőszekrénnyel. Ha mindez realizálódna, ha a hűtőszekrények közepes méretűek és a legjobb hatásfokúak lennének, akkor mindehhez 20 000 MW teljesítményre lenne szükség, ami mintegy 20 db nagyméretű atomreaktort jelentene.

Az elektromos energia felhasználása mindenütt növekedést mutat, mivel rugalmas és tiszta. Az energia szinte az ajtónkhoz jön.

Ha áttekintjük a fogyasztási szintekben tapasztalható széles tartományt, akkor nem lehet kétséges, hogy igények merülnek fel a növekedés iránt. Norvégiában a legnagyobb az éves energiafelhasználás - 25 000 kWh/fő; Bangladeshben viszont egyike a legalacsonyabbnak 100 kWh/fő; Franciaországban, ahol az össz elektromos energia mintegy 75 %-át atomerőművekben termelik meg - 7 000 kWh/fő; Olaszországban, amely most állt le a nukleáris energiatermeléssel - 3 500 kWh/fő ez az érték; Magyarországon évente mintegy 3 400 kWh/fő az energiafelhasználás.

Nem kétséges, hogy a tiltó jellegű árpolitika és megkülönböztetések ellenére az elektromos energia iránti igény és felhasználása az egész világon és az egyes országokban is növekedni fog. A hatásosságban mutatkozó előny lényeges lehet és kell is, hogy legyen, de ez nem fogja megállítani az igények növekedését. A kérdés tehát önmagától merül fel: miként fedezhető ez az igény és hogyan helyettesíthetők az elavult erőművek?

Elfogadott a különböző energiaforrások összehasonlítása és hatásaik megvizsgálása, egyre növekvő szempontként figyelembe véve az egészségre és a környezetre gyakorolt hatásukat az energiatermelés és felhasználás során. Mielőtt megkísérelnék egy ilyen összehasonlítást, meg kell jegyezzem, hogy az energiaforrások kiválasztása során az egészségre és a környezetre gyakorolt hatás nem az egyetlen megfontolás. Valójában igencsak vissza kell tekintetnünk ahhoz, hogy megtaláljuk, hogy az abszolút döntő tényező a gazdaságosság. Mindezideig még nincs árcédula a tiszta levegőn, egészséges erdőkön és tavakon, a korróziómentes házakon és emlékműveken, légzőszervi megbetegedéseken és a stabil földi légkörön.

Ezek után kívánhatjuk, hogy a környezettel és az egészséggel kapcsolatos költségeket is beépítsük az adott energia árába, de ezzel nem fogjuk elveszteni szem elől az energiatermelés alapköltségét. Ez a fő oka annak, hogy mindezideig nem jelentett igazi áttörést a közcélú felhasználásban a nap- és szélenergia, illetve a biomassza sem. Ezek még igen költséges módját jelentik az elektromos energia termelésének. Miközben az ilyen jellegű, úgynevezett megújuló forrásokkal termelt elektromos energia fajlagos költsége már csökkent, és a későbbiekben is csökkenni fog, összesen csak 0,3 %-át jelentik az össz felhasznált energia mennyiségének és nem várható, hogy a következő néhány évtizedben 3-5 % fölé emelkedne részesedésük. Igen nagy hátrányok vannak ezeken a területeken, például: az elektromos energia tárolása. Hiszen a szél nem fúj mindig, a Nap sem süt állandóan. Az alaphátrány azonban ezen források alacsony energiasűrűsége. Nagy felületeket igényelnek.

Mindezek ellenére azonban azt kell mondanunk, hogy ezek a források nem jelentéktelenek. Az elektromos energia termelésre szolgáló napelemek már széles körben elterjedtek olyan esetekben, ahol költségarányuk kicsi, például órákban, kalkulátorokban, űrhajókban, elszigetelt helyeken, stb. A napenergia vízmelegítésre történő felhasználása egyes országokban jelentős energiamegtakarítást eredményezhet. A tűzifa vagy szárított állati trágya formájában jelentkező biomassza hatalmas energiaforrást jelent a nem ipari méretű fűtés és főzés számára a világ számos szegény országában. Szeretnénk ezek felhasználását csökkenteni, mivel az gyakran az erdők kipusztításával és a területek elsivatagosodásával jár. A nagyobb mennyiségű biomassza felhasználását többen sürgetik az úgynevezett energia-erdőkből, de ezt tisztán gazdasági szempontokkal indokolják. Itt szeretnék visszatérni ezen megújuló energiaforrások környezeti vonatkozásaira. Mindössze csak arra szorítkozom, hogy megjegyezzem: tények szólnak gazdasági alapon az ellen, hogy ezeket a forrásokat nagy méretekben használják energiatermelésre.

Gazdasági szempontból a fosszilis tüzelőanyagok (szén, olaj, gáz), az atom- és vízenergia mind elfogadható energiaforrások, bár a költségszámítások jelentősen eltérnek egymástól. Angliában például az atomenergia terjedését legújabban tisztán gazdasági megfontolások alapján zárták ki - összefüggésben az elektromos energiatermelés privatizációjával - ugyanakkor az NSZK-ban és Finnországban a magáncégek számításai alapján atomerőműveket kell építeni, mivel azok gazdaságosan üzemeltethetők.

A költségeken kívül az energiaforrások megválasztásában fontos szempont az energiafüggetlenség elve. Az energia a gazdaság éltetője, és senki sem akarja nagy kockázatnak kitenni magát. A közel-keleti politikai bizonytalanság és az azzal kapcsolatos bizonytalanság az olaj árában és beszerezhetőségében voltak azok a tényezők, amelyek számos ország kormányát arra a következtetésre vezették, hogy nem szabad az olajtól való függőségüket növelni, sőt - amennyiben lehetséges azt csökkenteni kell. Franciaország, Japán, Svédország és Korea mind olyan fejlett ipari országok, amelyek nem rendelkeznek jelentős saját energiaforrással, átgondolt módon növelték az atomenergia felhasználását és csökkentették olajfogyasztásukat. Magyarországon - amely szintén saját energiaforrásban szegény ország - az elektromos energia mintegy 50 %-át atomerőműben termelik meg.

Különböző energiaforrások környezeti és egészségi hatásai fokozatosan a figyelem középpontjába kerültek, ami annak az eredménye, hogy megnövekedett az érdeklődés a savas esők, kipusztult erdőségek, városok pusztulása és a fosszilis tüzelőanyagokból keletkező CO₂ kibocsátás általános felmelegedést kiváltó hatása iránt.

Ebben a témában egy szakértői szimpóziumot tartottak Helsinkiben tizenegy nemzetközi szervezet szervezésében, mint például Világbank, WHO, UNEP, Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az Európai Gazdasági Közösség. Megállapították, hogy az energiatermelés és -fogyasztás környezetileg/egészségi hatásainak fontos szerepe van a megfelelő energiaforrás kiválasztásában.

Bizonyára igen kényelmes lenne, ha minden egyes energiaforrásra kidolgozható lehetne a fajlagos egészségi és környezeti hatások költsége is. A variációk nagy száma miatt azonban ez szinte lehetetlen. Ennek ellenére a helsinki szimpózium számos megállapítása és határozata érdeklődésre tarthat számot.

Az első megállapítás az volt, hogy bár igen fontos, de az energiával való takarékosság nem fogja megállítani az igények növekedését. Az összes létező energiaforrás alkalmazásra kerül. A valódi feladat pedig az, hogy egy olyan keverék-energiát dolgozzanak ki, amely a legkisebb káros befolyással lenne a környezetre és az egészségre. A fosszilis tüzelőanyagokat, amelyek manapság a világ teljes energiafelhasználásának 90 %-át teszik ki, nem zárják ki a lehetőségek sorából. A 7 %-kal részesedő vízenergia, illetve a 6 %-os részesedésű atomenergia esetében is hasonló a helyzet. Szükség lehet azonban az arányok megváltoztatására, amelyet a környezeti tényezők is indokolnak.

Egy másik megállapítás volt a következő: ha a kockázatokat hasonlítjuk össze, akkor az energiaforrások már megismert hatásait kell figyelembe vennünk, nem pedig a feltételezetteket. Természetesen nem kerülhetjük el azt, hogy az emberek és politikusok veszély észlelései csökkentő irányban befolyásolják az energiapolitika iránt tanúsított preferenciákat, de végül is elfogultság nélkül kell kiszámolnunk az egyes kockázatokat annak reményében, hogy az befolyásolni fogja a hozzáállásunkat és a társadalmi választást is.

A Helsinki szimpózium által tett fontos megállapítás az is, hogy amennyiben egy energiaforrás felhasználásával kapcsolatos kockázatot vizsgáljuk, akkor a teljes fűtőelemciklust kell vizsgálnunk: a gáz kitermelésétől vagy a szén/urán bányászásától kezdve a szállításon át az elégetésig, illetve a hulladékok elhelyezéséig és az emissziók figyelembe vételéig. Amit végül is mérni szeretnénk, az egy olyan érték, amely figyelembe veszi az adott elektromos energiaegységre eső összes egészségi és környezeti hatást. A kockázat a különböző fűtőelemciklusok eltérő fázisaiban jelentkezhet.

Néhány példa erre vonatkozóan. A szén-ciklus esetében tudjuk, hogy a bányászat baleseti gyakorisága és egészségi kockázata igen magas. Az 1969-1986. közötti időszakban 62 nagy bányakatasztrófa következett be egyenként mintegy 10-434 halálos balesettel. Igen magas a szén elégetésekor kibocsátott SO₂, NO_x és CO₂ mennyisége is. Erre a későbbiekben visszatérek. A széntüzelésű erőművekben bekövetkező balesetek kockázata viszont nem túl magas.

A gáz-ciklus esetében az elégetésből származó emisszió sokkal kevésbé problémás a szénhez viszonyítva. Az egységnyi energiára vonatkoztatott CO₂ kibocsátás is csak fele az előbbi értéknek. A metán-szivárgás a gázkutaknál és a vezetékekből az üvegházhatást növelő gázok mennyiségét növelik a légtérben, a nagyméretű gázrobbanások pedig meglehetősen gyakoriak és pusztító hatásúak.

Az olaj-ciklusban több komoly baleset történt a tengerparti fúrószigeteken, a szállítás veszélyét jól jelzi az Exxon katasztrófa az észak-alaszkai vizeken; a SO₂, CO₂ és NO_x kibocsátás komoly problémát jelent, ugyanakkor az olajtüzelés során csak ritkán történnek nagyméretű balesetek.

A nap- és szélenergia kockázata azzal a nagymértékű építési tevékenységhez kapcsolódik, amelyet igényelnek. Kiszámították, hogy amennyiben egy 1 000 MWe teljesítményű atomerőműnek megfelelő teljesítményű naperőművet kívánnánk felépíteni, akkor mintegy 90 km² területet kell beborítanunk napelemekkel. Szélerőmű esetében ezt a teljesítményt 13 000 db 200 kW egységteljesítményű rendszerrel tudjuk előállítani, ami 100 km² területet igényel. Kibocsátást azonban sem a nap-, sem a szélerőmű esetében nem tapasztalhatunk. A szélkerekek zaja nagy, de ez talán elfogadható, ha az emberi településektől távol telepítjük azokat.

Ha biomasszát égetnénk, akkor az 1 000 MWe teljesítményhez mintegy 6 000 km² területű regenerálódó erdőségre lenne szükségünk. A biomassza elektromos energia termelésre történő használata semleges jellegű lenne abban az értelemben, hogy csak CO₂-ot bocsátana ki, az elégett fák helyébe újakat telepítenének, de maga a telepítés, fakitermelés és szállítás ilyen nagy mennyiség esetében már túl sok balesethez vezetne. A baleseti gyakoriság és az egyéb egészségi következmények a napelemek, szélerőművek építése és üzemeltetése során illetve az energia-erdőségekkel kapcsolatos munkálatok és a biomassza ciklus fenntartása alatt gyakorlati tapasztalatok alapján becsülhetők.

A vízenergia-ciklus esetében nincs emisszió, de gyakran igen nagyméretű környezeti következményekkel találkozunk a területek elárasztása során. A magyar és osztrák területen történő vízerőmű építés egyaránt ellenállásba ütközött. Vízerőműveknél a kockázat a hosszúidejű és nagyméretű építkezéshez kapcsolódik. Az energia termelésben halálozással járó legkomolyabb balesetek a duzzasztógát szakadások voltak, például: Indiában (Morei) 1979-ben 15 000 ember, Olaszországban (Vacint) 1963-ban 3 000 ember pusztult el, Franciaországban 1959-ben (Malpesset) 600 haláleset történt.

A nukleáris ciklusban van bizonyos egészségi és baleseti kockázat a bányászatban, de a leginkább ismert kockázat az atomerőművi balesetekkel - mint például Csernobil - és a radioaktív hulladékok hosszúidejű tárolásával kapcsolatosak. Semmilyen kockázatot nem vizsgáltak meg olyan alaposan, mint a nukleáris balesetekét. Ezeket általában igen alacsonynak becsülték. A Helsinki szimpózium kijelentette a következőt is: figyelembe véve a műszaki és biztonsági gyakorlatok különbözőségét az egyes energiaforrások összehasonlító kockázatbecslése azt mutatja, hogy a nukleáris és a megújuló energiaforrások kockázata a spektrum alsó szakaszában helyezkedik el, ugyanakkor a szén és olaj erőművek kockázata a felső szakaszban található. A teljes szakasz két végpontja közötti különbség tízszeres. A nukleáris energiatermelés kockázatának vizsgálatakor azonban bizonyos speciális problémákkal is találkozunk. Ennek lényege az, hogy amíg az emberek elfogadják azt, hogy halálesetek következhetnek be bányarobbanások miatt, olajfúrótornyok baleseteinél vagy éppen gázkutaknál és csővezetékeknél, addig sokkal kevésbé toleránsak azzal szemben, hogy az ember egészségét befolyásolhatja a sugárzás is, akár hosszú, akár rövid időtartamon.

A Helsinki tárgyalás további két megállapítását is meg kell említenünk. Először is különbséget kell tenni a rutin üzemeltetés kockázata és a baleseti szituációk között. Egy példa: egy széntüzelésű erőmű normál üzemi kibocsátsa igen jelentős egy atomerőmű normál üzemi kibocsátásához viszonyítva. Ugyanakkor baleseti helyzetben fordított.

Példaképpen szeretném összehasonlítani két 1 000 MWe teljesítményű erömü - egyik széntüzelésű, a másik atomerőmű - normál üzemi kibocsátását. Egy szenes erőmű napi 7 000 t szenet éget el, azaz körülbelül 5 vasúti szerelvényre való mennyiséget. Az atomerőmű ezzel szemben csak 80 kg/nap urán fogyasztású.

Nézzük most a hulladéktermelésre vonatkozó éves adatokat. Egy modern légszűrővel felszerelt szenes erőmű évente a következő mennyiségeket emittálja:

Az atomerőmű évente mintegy 30 t nagy radioaktivitású hulladékot (kiégett fűtőelemet) produkál. Nem bocsát ki SO₂-ot, NO_x-ot, CO₂-ot és nehézfémeket sem. A hulladékot teljes egészében kezelik, izolálják a bioszférától és lassan csökken radioaktivitása. A szenes erőmű hulladékainak végső elhelyezési helye a légkör és a Föld felülete, ahol a toxikus nehézfémek örökké megtartják toxikus tulajdonságukat.

A világ összes atomerőművéből származó nagy aktivitású nukleáris hulladék mennyisége 1987-ben körülbelül 6 000 t volt, ami kiégett fűtőelemekből állt. Ha a velük termelt elektromos energiát szén alapon állították volna elő, akkor az abból származó nehézfém hulladékok mennyisége elérte volna a 100 000 tonnát.

Baleseti helyzetben a szenes erőmű nem mutat különösen veszélyes helyzetet a kibocsátásokat illetően. A legtöbb nukleáris balesetnél sincs radioaktivitás kibocsátás. Egy esetben viszont - amelyet külön is tárgyalunk: Csernobil - nagymennyiségű szabad radioaktivitás hullott ki különböző koncentrációkban. Még ma is intézkedéseket kell tenni a következmények miatt Skandináviában és Angliában. A Szovjetunióban Csernobil 30 km-es környezetét sok évre lezárták a mezőgazdasági művelés elől, igen sok embert kitelepítettek és korlátozásokat vezettek be egyes területeken bizonyos élelmiszerek fogyasztására vonatkozóan.

Most érkeztem el ahhoz a ponthoz, ahol néhány fontos megkülönböztetést kell tennem a különböző energiaforrások környezeti következményeit illetően, nevezetesen: helyi, regionális és globális hatások léteznek.

Ismerjük a szenes erőművek helyi és lokális hatásait: korábban minden fekete volt körülöttük, manapság ennek következményeként kipusztulnak az erdőségek, a tavak vize elsavasodik, a városok korrózió által pusztulnak. Ismerjük a gépjárművek kipufogó gázai előidézte szmogot bizonyos időjárási helyzetekben, amely néha ahhoz vezet, hogy egyes városokban korlátozzák a magáncélú gépjármű használatot. Ismerjük azt a kockázatot is, amely abból ered, hogy a duzzasztógátak megváltoztatják a táj képét és a helyi éghajlatot is.

A lokális és regionális hatásokra vonatkozóan csak két dolgot kell megemlítenem. Az egyik az, hogy az elektromosság egyre növekvő alkalmazása környezeti előnyökkel jár, mivel maga az elektromosság a végfelhasználást tekintve tiszta energia. Továbbá, gyakran hatásfok-nyereséget is eredményez, csökkentve ezzel a prímér energiaforrások iránti igényt. Okunk van arra, hogy egyre több elektromos hajtású szállítóeszközt használjunk: vonatokat, villamosokat, földalatti vasutat és trolibuszokat. Mint európai, azt szeretném, ha az új Európát gyors, villamos hajtású vonatok kötnék össze, Kelettől Nyugatig és Északtól Délig. Csak azért felemeltetni magunkat 10000 m magasságra, hogy közepes távolságokra utazhassunk, energiapazarló módszer és jelentős mértékű emisszióval jár. Ugyanez a kritikai észrevétel tehető azokra a gigantikus teherautókra vonatkozóan is, amelyek végigdübörögnek egész Európán. Az én elképzelésem szerint a modern elektromos vasúti szállítást kell fejleszteni! Az autók természetesen a szabadság új dimenzióját nyújtják számunkra, de annak ellenére, hogy ez ragyogó érzés, azt szeretnénk, ha az elektromos autók fejlesztése gyors ütemben történne, megszüntetve ezzel az NO_x és CO₂ kibocsátást, amelyek jelenleg a regionális és globális környezeti problémák egyik okozói.

A második megemlítendő dolog a Helsinki szimpózium egy pozitív állítása, amely szerint: “az elektromos energiatermelő rendszerek összes főbb fűtőelemciklusának - a legmodernebb technológia szerint építve - alkalmasnak kell lennie arra, hogy az elektromosságot az egészség és a környezet számára legkisebb kockázattal biztosítsa". Egy kivételt azonban tettek, ez pedig az éghető tüzelőanyagok CO₂ kibocsátása.

Amire a szerzők rá szerettek volna világítani, az a következő: a víz- és atomerőműből, szénből, olajból és gázból az elektromos energia viszonylag kis környezeti és egészségi kockázattal biztosítható. Az SO₂ és NO_x emissziót a legmodernebb berendezéseket alkalmazva minimálisra lehet csökkenteni. A tüzelőanyagok elégetésekor keletkező CO₂-ot azonban nem lehet csökkenteni vagy kiküszöbölni gazdaságos módszerrel.

És ezzel elérkeztünk az utolsó ponthoz, nevezetesen a Föld globális felmelegedésétől való félelemhez, ami az úgynevezett üvegház-gázok nagymennyiségű kibocsátásával kapcsolatos, ezek elsősorban a klór/fluor tartalmú szénhidrogének (CFC), a metán és a széndioxid. Nem beszélek a CFC-ről, amely megszüntetendő, mivel az atmoszféra ózon-rétegét befolyásolja. Ugyancsak nem szólok a metánról sem; a kibocsátások a földgáz alkalmazásával, de sokkal inkább a szarvasmarha-tenyésztéssel és a mezőgazdasággal vannak összefüggésben. A nagymennyiségű CO₂ - amely a számítások szerint a felmelegedéshez 50 %-ban járul hozzá - csak úgy küszöbölhető ki, ha leállítják az erdők kiírtását, fokozzák az új erdők telepítését (ezzel több CO₂ abszorbeálható), illetve csökkentik az éghető tüzelőanyag felhasználást és/vagy a szénről az egységnyi energiatermelésre vonatkozatva sokkal kevesebb CO₂-ot termelő gázra térnek át.

Az ipari országok a tüzelőanyagból történő teljes CO₂ kibocsátás 75 %-át okozzák, a szén, olaj és gáz elégetéséből származó CO₂ kibocsátás pedig mintegy 25 %.

Az általam bemutatott számok azt sugallják, hogy a jövőben igen fontos az elektromos energiatermelés módja, elsősorban az ipari országokban. Meggyőződésem, hogy a nukleáris energia folyamatos és erősen növekvő alkalmazása elkerülhetetlen lesz. Annak ellenére, hogy ez sem csodaszer. Folytatódnia kell az új energiaforrások kutatásának. Ez azonban hosszú időt vesz igénybe, és nekünk bizonyos lépéseket már most kell tennünk, olyanokat, amelyeket meg tudunk tenni.

Igen fontos tényező a Föld népessége. Krisztus születésekor mindössze 350 millió ember élt a Földön. 1900ban már 1,5 milliárd, 1990-ban 5 milliárd volt a lélekszám, 2000-ben pedig mintegy 6 milliárd lakosa lesz a Földnek. Azaz az utolsó 10 évben olyan mértékű növekedésre számíthatunk, mint amit az azt megelőző 1900 év alatt tapasztalhattunk! Állítom, hogy semmilyen környezeti probléma sem szüntethető meg hatékonyan, a populációprobléma vele együtt történő figyelembevétele nélkül. Bizonyos, hogy az energiaprobléma, ami közvetlenül befolyásolja a CO₂ emissziót, nem kezelhető mindaddig, amíg a világ népessége rövid időn belül el nem ér egy egyensúlyi értéket.

Ügyelnünk kell arra, hogy a fejlődő országok hatalmas népessége - magasabb életszínvonalra vágyva és jelenlegi energiatermelésükből eredően csak kis részét adva a globális CO₂ kibocsátásnak - ragaszkodni fog ahhoz, hogy több és több energiát termeljenek a technológiailag viszonylag egyszerű, de CO₂ kibocsátással járó tüzelőanyag elégetéssel. Ez a tény az éghető tüzelőanyagok ipari országokban történő korlátozásának felelősségét még inkább az ipari országra hárítja. Szükség van az energia-keverék módosítására: az iparilag fejlett országokban a nukleáris energiát kell favorizálni, és olyan egyszerűbben, könnyebben kezelhető reaktorokat kell kifejleszteni, amelyeket a fejlődő országokban is alkalmazni tudnak.

A világon jelenleg mintegy 430 reaktor működik, amellyel közel 1 800 millió tonna CO₂ kibocsátást “takarítanak" meg: széntüzelésű erőművekkel ennyi lenne a kibocsátás. Ez az éghető tüzelőanyagokból származó 20 000 millió tonna CO₂ kibocsátásnak 9 %-át jelenti. Azaz: a nukleáris energia már ma sem jelentéktelen faktor.

A tüzelőanyagok elégetésével történő elektromos energiatermelés ma a 20 000 millió tonna teljes CO₂ kibocsátásból 6 500 millió tonnáért felelős. Fontos kérdés tehát, hogy az elavult erőművek helyébe hagyományos vagy nukleáris erőművet építenek-e. Az atomenergiának fűtési célokra történő alkalmazása - távfűtési célokra hideg éghajlatú helyeken, illetve ipari fűtésre is alkalmazható - tovább segítheti a CO₂ kibocsátás csökkentését.

Az atomenergiának a CO₂ kibocsátás csökkentésében kifejtett jelentőségét láthatjuk akkor is, ha megvizsgáljuk a különböző országokban az egy főre jutó CO₂ kibocsátás értékeit. Franciaországban például ez az érték 9,5 t/év fő volt a nukleáris program kezdete előtt. 1988-ban - a nagyméretű nukleáris program hatására 5,5 t/év fő értékre csökkent, annak ellenére, hogy közben a gépjárművek száma jelentősen emelkedett. Az 1988-as OECD átlag 11,2 t/év fő, az USA érték pedig 19,5 t/év fő volt.

Nézhetjük a kWh-kénti CO₂ kibocsátást is. Angliában például, ahol az elektromos energia 70 %-a szén elégetéséből származik, az átlagos érték 0,78 kg/kWh. Franciaországban viszont, ahol az elektromos energia 70 %-át atomerőművekkel termelik meg, ez az érték mintegy 1/10-e az angol értéknek (0,086 kg/kWh).

Nem kétséges tehát, hogy a nukleáris energiának az ipari országokban történő kiterjedt alkalmazása egyike azon megoldásoknak, amelyek hatásosan hozzájárulhatnak a CO₂ probléma megoldásához a mai és a holnapi világban. Egy ilyen jellegű bővítéshez megfelelő mennyiségű uránnal rendelkezünk és van kapacitás atomerőművek építésére is. Az akadály a közvélemény félelme az atomenergiától. Hiszem azonban, hogy ez a hozzáállás fokozatosan pozitív irányban fog változni két ok miatt is. Az első faktor: egyre inkább rájönnek majd arra, hogy a nukleáris energia alternatívája nem a szél és a napenergia lesz, hanem a tüzelőanyagok egyre növekvő elégetése.

Amikor Ausztria néhány évvel ezelőtt népszavazás útján eldöntötte, hogy nem használja a már felépült 725 MWe teljesítményű atomerőművét, akkor nem a szél/napenergiában vagy a takarékosságban bízott, hanem felépített egy 725 MWe teljesítményű szenes erőművet. Amikor legújabban Belgiumban a kormány visszautasította az ipar új atomerőmű építésére vonatkozó igényét, akkor helyette hasonló kapacitású gáztüzelésű erőmű építését engedélyezte. Hazámban, Svédországban a csernobili balesetet követően hozott határozat szerint 1995-ben és 1996-ban bezárják az atomerőműveket. Kiderült azonban, hogy a helyettesítő energiaforrás nem a biomassza, nap- vagy szélenergia, hanem a gáz. Végül is a határozatot visszavonták az igen erős tiltakozások hatására, amelynek oka a magas energiaáraktól és a gáz elégetéséből származó nagymennyiségű CO₂-tól való félelem volt.

A második faktor: elvárható a nukleáris energiaipartól, hogy évről-évre jobban és biztonságosabban termeljen. Itt Magyarországon a mutatók igen kiválóak. A NAÜ-ben prioritása van az olyan nemzetközi együttműködéseknek, amelyek az üzembiztonság növelését célozzák. Nem adhatunk ki nemzetközi érvényességű előírásokat és szabályokat, de kiadunk biztonsági standardokat és ajánlásokat a rendelkezésre álló legjobb tapasztalatok alapján, amelyeknek igen erős a befolyásuk. Kijelenthetem, hogy az összes egyéb iparágaknak még hosszú utat kell megtenniük ahhoz, hogy a biztonságos üzemeltetésben és a hulladékok elhelyezésébe olyan szinten álljon, mint ahol a nukleáris energiaipar jelenleg áll.

__________________________