FÖLD-CSÚCS RIÓBAN

Egerszegi Gyula
Országos Környezetvédelmi Hivatal

Két évtizeddel “Az Emberi Környezetért" címen Stockholmban megrendezett első környezetvédelmi világkonferencia után, ez év júniusában, a brazíliai Rio de Janeiróban, 172 ország részvételével rendezte meg az ENSZ a Környezet és Fejlődés elnevezésű Világkonferenciáját.

A környezeti gondok magas szintű megközelítése húsz évvel ezelőtt még szenzációnak számított, azt a nemzetek és országcsoportok egy részének az értetlensége és bizalmatlansága kísérte. Ez a körülmény - sajnos a problémák későbbi kezelésében is megmutatkozott.

Napjainkban már nem meglepő, hogy a 20. század végének talán legjelentősebb multilaterális együttműködésen alapuló nemzetközi diplomáciai eseményén éppen a környezeti kihívások jelentették azt a témakört, amely a világpolitika élére került, és amelynek megvitatására nagy számban gyűltek össze a nemzetek képviselői. A többségükben állam- vagy kormányfő vezette delegációk mellett, a kísérő rendezvényeken, ugyancsak ezrével vettek részt a tudományos élet, a nem-kormányzati szervezetek, az önkormányzatok, a gazdasági és a műszaki fejlesztési szervezetek képviselői is. Mindezek alapján joggal állítható, hogy ezt a Világkonferenciát eddig sohasem tapasztalt nagyfokú érdeklődés előzte meg; amely már önmagában is egy többéves folyamat eredményeként értékelhető.

A Világkonferencia korszerű, szélesebb körben egyeztetett újabb összegezését jelentette annak a folyamatnak, amely az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottság 1987-ben közzétett jelentésével és az abban megfogalmazott fenntartható fejlődés megvalósítására tett első lépésekkel indult meg.

A fenntartható fejlődés az utóbbi esztendőkben a környezettel foglalkozó nemzetközi, kormányzati, nem-kormányzati és tudományos dokumentumok általánosan elfogadott filozófiája lett. Azt jelenti, hogy az élő nemzedékek igényeit úgy kell kielégíteni, hogy az ne korlátozza a jövő generációit céljaik megvalósításában. Annak a felismeréséről van szó, hogy gazdasági-társadalmi fejlődés és a környezet egymástól kölcsönösen függő, harmonikus kapcsolatrendszerének kialakítása a járható út.

A Világkonferenciára kidolgozott (Dokumentum-rovatban olvasható) Éghajlatváltozási Keretegyezmény és a biológiai sokféleség megőrzéséről szóló Biodiverzitás-Egyezményhez való magyar csatlakozás lehetőségének a felmérése megvalósult a felkészülési folyamatban. Ennek eredményeként a magyar kormány már ez év áprilisában határozatot hozott, amelyben kinyilvánította csatlakozási szándékát. A Klíma-Egyezménnyel kapcsolatosan a kormány vállalta, hogy a hazai gazdasági tevékenységből eredő fajlagos szén-dioxid kibocsátás 2000-ben és azt követően nem fogja meghaladni a bázisidőszaknak tekintett 1985-87-es évek átlagát. Egy kormányhatározat arról is döntött, hogy a Magyar Köztársaság csatlakozik a Biodiverzitás Egyezményhez és a közösen megfogalmazott Riói Nyilatkozathoz. A nemzeti bizottság által koordinált magyar félkészülési folyamat tehát az egyezmények előkészítésében is sikeres volt, így meg tudtunk felelni a nemzetközi várakozásnak.

A Világkonferencia magas szintű zárószakaszán a jelenlévő állam- és kormányfők elfogadták a “Riói Nyilatkozat a Környezetről és Fejlesztésről" elnevezésű alapdokumentumot, és ahhoz kapcsolódóan, a fenntartható fejlődés globális megvalósítására irányuló Agenda 21 akcióprogramot (feladatok a 21. századra), valamint a világ erdőségeinek a védelmére irányuló alapelvek gyűjteményét. Aláírásra megnyitották a globális klímaváltozás megakadályozását és a biológiai sokféleség védelmét célzó nemzetközi konvenciókat, amelyeket több mint 150 ország mellett, kormányunk felkérésére a Magyar Köztársaság elnöke is aláírt.

Ha annak tükrében elemezzük a Riói Világkonferenciát, hogy annak megállapításai milyen kötelezettségeket rónak hazánkra és az elfogadott dokumentumok milyen mértékben segíthetik a magyar környezet- és természetgazdálkodást, csak abból indulhatunk ki, hogy az alapvető dokumentumok tételesen mit tartalmaznak, és ezek milyen kötelezettségeket jelentenek ránk nézve.

A Világkonferencia legfontosabb politikai dokumentuma a fenntartható fejlődés 27 alapelvét tartalmazó Nyilatkozat, amely a márciusban megtartott new-yorki előkészítő bizottsági ülésen a kulcsországok bevonásával kialakított, törékeny kompromisszumot tükröz.

A korábbi elképzelések szerint egy Föld Charta dokumentumot szerettek volna elfogadtatni a konferencia szervezői az állam- és kormányfők értekezletén, amelyben alapvető és határozott kötelezettségvállalások fogalmazódtak volna meg a környezet védelméről és a fejlődő országok megsegítéséről. Az előkészítés során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ennek egyelőre hiányoznak a feltételei. Ehelyett állították össze a Riói Nyilatkozatot, amely általános elveket fogalmaz meg és nem tartalmaz konkrét döntéseket. Ugyanakkor szerepel a dokumentumban a fejlett országok egyik legfontosabb követelménye, a “szennyező fizet" elve. A dokumentum egyik legfőbb érdeme annak megfogalmazása, hogy mind a termelést, mind a fogyasztást és a népesedéspolitikát is a fenntartható fejlődés követelményeinek kell alárendelni.

A fejlődő országok sikerét jelenti annak hangsúlyozása, hogy minden országnak jogában áll a fejlődés érdekében saját természeti erőforrásainak kiaknázása, valamint az, hogy előtérbe állították a fejlődő országok gazdasági szükségleteinek kielégítését. Az átmeneti gazdaságú országok (mint például hazánk is) különleges helyzete a nyilatkozatban csak közvetett módon, a nemzetközi környezet és fejlesztési együttműködésben minden ország; érdekei figyelembevételének szükségességére történő utalásként jelenik meg.

Az államoknak minden, környezettel kapcsolatos vitájukat békés úton és megfelelő eszközökkel kell rendezniük, összhangban az ENSZ alapokmányával. A nyilatkozat kiemeli, hogy a béke, a fejlődés és a környezet egymással összefüggő és oszthatatlan.

Az aláírásra megnyitott két nemzetközi szerződés közül az Éghajlatváltozási Keretegyezmény a globális felmelegedést okozó üvegház-gázok (elsősorban a széndioxid) kibocsátásának stabilizálására nézve jelent elvi kötelezettségvállalást. Az egyezmény sajátos kompromisszum a 2000-ig a szén-dioxid kibocsátás 1990-es szinten történő stabilizálását vállaló Európai Közösség és az ezt elutasító Egyesült Államok álláspontja között, ezért a konkrét határidő helyett csak a korábbi szinten való stabilizálás szükségességére utal, A tényleges kötelezettségvállalásokat majd a keretegyezményhez kapcsolódó jegyzőkönyvek tartalmazzák.

A világ közvéleménye azt várta, hogy olyan egyezményt fogadnak el; amely konkrét célok megjelölésével garantálni fogja a légkörbe jutó szén-dioxid csökkentését. Ez nem következett be. Az Egyesült Államok, amely a világ szén-dioxid kibocsátásának 17,6 %-át adja, nyilvánvalóan gazdasági érdekek miatt nem fogadott el semmilyen konkrét határérték-megjelölést. A fejlődő országok pedig fenntartásaikat hangoztatták, mert attól féltek, hogy gazdasági fejlődésük és ezen keresztül életszínvonaluk javítása kerül veszélybe, ha kötelezettséget vállalnak a szén-dioxid kibocsátás stabilizálására, sőt esetleg csökkentésére. Mindezek hatására a keretegyezmény kompromisszumokat tartalmaz. Nem kötelezi a fejlődő országokat, hogy konkrét kötelezettséget vállaljanak a légkörbe jutó üvegház-hatást okozó gázok csökkentésére, és nem jelölt ki csökkentési arányokat a fejlett országoknak sem:

De hangsúlyozza ezek különleges felelősségét és kimondja azt az elvet, hogy kívánatos az 1990-es szintre való visszatérés, de nem határozta meg ennek időhatárát.

Amint arra már utaltam, a magyar kormány ez év áprilisában hozott határozatával vállalta, hogy a hazai tevékenységből eredő fajlagos szén-dioxid kibocsátás 2000-ben és azt követően nem fogja meghaladni a bázisidőszaknak tekintett 1985-87-es évek átlagát. A kormány úgy vélte, hogy a jelenlegi gazdasági visszaesési időszak nem lenne mértékadó a stabilizálás viszonyításához, ezért választotta az 1985-87-es éveket. Egyidejűleg a kormány ismételten megerősítette, hogy 2000-ig 150 ezer hektár új erdőt telepít, ami szintén hozzájárulás a széndioxid kibocsátás csökkentéséhez, mivel ennek az erdő- és fatömegnek az asszimilációja szén-dioxidot köt le.

Az egyezmény hazánk számára lényeges eleme, hogy az újtípusú nemzetközi környezetvédelmi megállapodások sorában elsőként figyelembe veszi az átalakuló országok speciális gazdasági helyzetét. Ennek megfelelően bizonyos mértékű rugalmasságot biztosít ezen országok számára az üvegház-gázok kibocsátásának korlátozására vállalt kötelezettségeket illetően.

A biológiai sokféleség védelmére született egyezmény célja; a bolygónkon élő állat- és növényfajok védelme; az élővilág változatosságának megőrzése. Sokáig úgy tűnt, hogy a biológiai sokféleség védelméről, azaz a biodiverzitásról szóló egyezmény lesz a riói konferencia legnagyobb sikere. De mégsem így lett, mert az Egyesült Államok nem írta alá ezt a dokumentumot. A problémát nem a biológiai értékek védelmének kérdése okozta, hanem a biológiai erőforrások gazdasági hasznosításából származó haszon megosztása a különböző országok között.

Az egyezmény célja a biológiai diverzitás megőrzése, a genetikai erőforrások hasznosításából származó előnyök igazságos és méltányos megosztása, beleértve a genetikai erőforrásokhoz való megfelelő hozzáférhetőséget és a kapcsolódó technológiák átadását a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével.

Némi leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy az egyezmény két nagy területet ölel fel: a klasszikus értelemben vett természetvédelmet, valamint a genetikai erőforrások biotechnológiai módszerekkel váló hasznosítása révén a keletkező gazdasági haszon megosztását.

Ami a természetvédelmet illeti, hasznos és szükséges kötelezettségeket ír elő az egyezmény. Így például a felek kötelezik magukat, hogy kialakítják a védett területek rendszerét, gondoskodnak a természetes élőhelyek védelméről, a fajok életképes populációinak fenntartásáról; kifejlesztik a veszélyeztetett fajok és populációk megőrzésére vonatkozó szabályozókat, és gondoskodnak azok betartásáról. Az egyezmény szerint a felek továbbá támogatni és ösztönözni fogják az olyan kutatásokat, amelyek hozzájárulnak a biológiai diverzitás megőrzéséhez és együtt fognak működni a tudományos kutatások eredményeinek felhasználásában a biológiai erőforrások megőrzésére, fenntartható hasznosítására vonatkozó módszerek kidolgozásában.

A másik nagy terület a genetikai erőforrások védelme és hasznosítása. Az egyezmény erre vonatkozóan kimondja, hogy a genetikai erőforrások felett az államok szuverén jogokat gyakorolnak. A szerződő felek kötelezettséget vállaltak, hogy a genetikai erőforrások kereskedelmi és más hasznosításából származó haszon méltányos és igazságos megosztásra kerül.

<>

A korábbiakban utaltam az úgynevezett Agenda 21 egyezményre is. A négy részre tagolt Agenda 21 lényegében a környezettel harmonikus fejlődés megvalósításának feladatait tartalmazza a következő évszázadra.

Foglalkozik a fenntartható fejlődés szociális és gazdasági dimenzióival, a természeti erőforrások megőrzésével és a velük való kíméletes bánásmód kérdéseivel. Ennek tárgya többek közt az atmoszféra védelme, az óceánok helyzete, a szárazság és elsivatagosodás, az erdők pusztulása, az édesvizek, a biológiai sokféleség, a biotechnológia, a hulladékgazdálkodás, különös tekintettel a veszélyes és a nukleáris hulladékok kezelésére.

Foglalkozik továbbá az Agenda a főbb társadalmi csoportok, (gyermekek, nők, önkormányzatok, szakszervezetek, nem kormányzati szervezetek) fenntartható fejlődés megvalósításában játszott szerepének erősítésével, majd a fenntartható fejlődés megvalósításának eszközrendszerével. Ennek során a pénzügyi forrásokkal, és mechanizmusokkal a környezetbarát technológiák átadásával, a tudomány, oktatás, nevelés, nemzetközi intézményrendszer, nemzetközi jogi eszközök és mechanizmusok stb. lehetőségeivel. Konszenzus született a fenntartható fejlődés intézményrendszerének kérdéseiben is.

Annak ellenére, hogy a Világkonferencia elsősorban az Észak és Dél között kompromisszumok keresésére irányult, részleges eredményeket sikerült elérni az átmeneti gazdaságú országok helyzetének elismertetését illetően is. Az új nemzetközi környezetvédelmi egyezményekben sikerült elkerülnünk a fejlődő országok számára újabb konkrét kötelezettségek vállalását. Ily módon vállalásainkat illetően az egyezmények kellő rugalmasságot biztosítanak.

A Világkonferencia meghatározott olyan alapelveket is, amelyek a Föld valamennyi országa számára iránymutatóak a környezetgazdálkodási stratégiát, illetve a konkrét feladatokat illetően. Ezeket az alapelveket hosszas előkészítés után a szakértő bizottságok 27 pontban rögzítették. Úgy vélem, ennek vázlatos áttekintése lehetőséget nyújt arra is, hogy legsürgősebb hazai környezetgazdálkodási tennivalóinkat az említett 27 alapelv tükrében ismételten átgondoljuk.

Az ismertetett egyezmények, valamint a dokumentumként közölt 27 pont és klímaegyezmény jól adaptálható a mi körülményeinkre is. Meghatározó jellegűek a hazai környezetgazdálkodási koncepcióban, kiegészítve természetesen sajátos hazai adottságainkkal, és messzemenően figyelembe véve hazánk jelenlegi teherbíró-képességét.

Az éghajlatváltozással kapcsolatos egyezmény nagy koordinációt igényel, hiszen hat minisztérium tevékenységét érinti. A két egyezmény ratifikációja előkészítésével párhuzamosan az Agenda anyagának hazai alkalmazása is elsődleges feladatunk,

A 27 alapelv sokoldalú összefüggései alapos elemzést kívánnak. Ennek alapján lehet majd eldönteni, hogy milyen intézkedésekre, jogalkotásra van szükség, és mindez milyen időrendi ütemezésben valósítható meg.

Amint arra már többször is utaltam, a Riói Világkonferencia szakmai anyagának gyümölcsöző, valóban hatékony hazai alkalmazása széleskörű koordinációt, összehangolt intézkedéseket igényel. Ez csak úgy valósítható meg, ha ebből mindannyian erőnkhöz képest kivesszük részünket. Környezetünk megóvása közös feladat. A környezet további romlásának megakadályozása csak az eddiginél még jobban összehangolt, közös munkánkkal képzelhető el.

Mindennek széleskörű társadalmi ismertetését is meg kell szervezni. Az Országgyűlésnek és az érintett tárcáknak fel kell készülniük a rájuk háruló feladatokra. Szükséges a nem-kormányzati szervek bevonása is.

Ehhez tematikus konferenciák szervezése szükséges.