Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1995/2. 69.o.

TÁRSULATI KITÜNTETÉSEK

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 1994, decemberi Tanácsülésén kerültek átadásra a következő kitüntetések:

EÖTVÖS LORÁND FIZIKAI TÁRSULAT ÉRME; kapta Radnai Gyula egyetemi docens (ELTE) az Eötvös Versenyek szervezéséért a fiatalok fizika iránti érdeklődésének felkeltéséért, a magyar diákok nemzetközileg elismert szereplése terén végzett kiemelkedő munkájáért. Nagy súlyt fektet a fizikusok tudománytörténeti érdemeinek felkutatására. A KöMal fizika szerkesztőbizottságának vezetője.

PROMETEUSZ ÉRME-t kapott Kiss Lajos fizika-kémia szakos vezető tanár. A KLTE elvégzésétől, 31 év óta tanít a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban. Rendszeresen vesz részt intenzív állami továbbképzésen, állandó látogatója a Társulat tanár ankétjainak és más rendezvényeinek. Egész élete a nagy tanáregyéniségek példája. Elsőként kapcsolódott be 1974-ben tanítványaival az integrált természettudományos oktatási kísérletbe. Kezdeményezője és szervezője a Természet Egysége, valamint a Bugát Pál Természetismereti Versenynek. Az 1982-ben indult Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny fáradhatatlan főszervezője. Tanítványai sikeresen szerepelnek a különféle hazai és nemzetközi fizikaversenyeken. Számos fizikatankönyv, feladatgyűjtemény szerzője.

A TÁRSULAT EMLÉKPLAKETTJÉ-t Láng Lászlóné társulati titkár kapta sok évtizeden át végzett lelkes szervezőmunkájáért.

A BUDÓ ÁGOSTON DÍJ-at Laczkó Gábor adjunktus, az "Időfelbontott fluoreszcencia spektroszkópia továbbfejlesztése és alkalmazásai" című pályázatáért,

a SZALAY SÁNDOR DÍJ-at Kövér Ákos kandidátus, a "Könnyűionok, pozitronok és atomok ütközéséből származó elektronok spektroszkópiája" című pályázatáért,

a GYULAI ZOLTÁN DÍJ-at Faigel Gyula kandidátus, "A Szinkrotronsugárzás nukleáris rezonanciaszórása, valamint az atomi felbontású holográfia" című pályázatáért,

a SCHMID REZSŐ DÍJ-at Tegze Miklós kandidátus, "A szilárd anyagok elektronszerkezetének kísérleti és elméleti vizsgÁlata, különös tekintettel az amorf és kristályos vegyületek szerkezete és elektronszerkezete közötti kölcsönhatásra" című pályázatáért,

a JÁNOSSY LAJOS DÍJ-at Deák Ferenc adjunktus, a "Neutronemisszió közepes energiájú mag-mag ütközésekben" című pályázatáért,

a SELÉNYI PÁL DÍJ-at Seres Zoltán kandidátus, a "Neutronemisszió közepes energiájú mag-mag ütközésekben" című pályázatáért kapta.