Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1995/7. 232.o.

DOBOS LAJOS (1928 - 1995)

Dobos Lajostól búcsúzunk! Dobos Lajos az 50-es évek elején került az Akadémia alkalmazásába, és ott töltötte további aktív életét. 1990-ben ment nyugalomba. A Matematikai és Fizikai Tudományok Osztályán dolgozott, az utóbbi évtizedekben ő volt az Osztályon a tudományos titkár, a Titkárság vezetője. Hajós György, Budó Ágoston, Kónya Albert, Császár Ákos osztályelnökök mellett működött.

Leghosszabb ideig mi dolgoztunk együtt. 1976-90, de ezt megelőzően is, tulajdonképp kezdettől, hogy elfoglalta állását az Akadémián. A Fizikai Bizottság titkára voltam, és ő lett megbízva a Szaktitkárságon a Fizikai Bizottság és a többi fizikus testület működésének gondozásával.

A sok éves együttműködés alapján sok jót és szépet mondhatok Dobos Lajosról mint munkatársról és mint emberről egyaránt. És ezt most nem csak a kegyelet kívánja így tőlem, meggyőződésből teszem.

Dobos Lajos körültekintő, gondos, lelkiismeretes volt munkájában. Korán reggel jött be az Osztályra és ha szorított az idő, hazavitte a munkát, otthon is dolgozott. Különleges érzékkel állította össze és fogalmazta meg az osztálybeszámolókat, a különböző jelentéseket, körleveleket. Mindig tudta, mikor van szükség tapintatra és mikor határozott vagy keményebb hangvételre. Tudta ezt írásbeliségében, felszólalásaiban, a mindennapi érintkezésekben vagy különleges alkalmakkor egyaránt. Nyílt, őszinte, egyenes volt akár az Akadémia vezetőivel, vagy különböző főhatóságok képviselőivel, akár saját beosztottjaival beszélt. Sokat is adtak véleményére a mindenkori előljárók és kollégái, más osztályok titkárai is. Sok éven át nesztora volt a tudományos titkároknak, akik úgyszintén tisztelték, becsülték és szerették.

Különösen fontos volt mindnyájunknak és néki is az osztálytagokhoz való viszonya. E téren is, minden vonatkozásban korrekt úton haladt: mindig az ügyet nézte, nem személyeskedett, részrehajlás nélkül, nyíltan járt el a különböző ügyekben, őszinte volt, sosem hajbókolt, ha szükségét érezte, kritizált is, tette ezt szemben, senki háta mögött. Bizalmas beosztás volt az övé. Sokat kérdezősködtek a múltban a tudományos titkártól innen is, onnan is az Osztály tagjai felől, az osztályülések hangulatáról. Dobos Lajos egyik legszebb és legértékesebb emberi tulajdonsága volt a becsületesség, a jószándékú, konstruktív, segítőkész magatartás.

Jó szervező volt. Jól tudta megszervezni saját és beosztottjai munkáját és ha kellett a különféle rendezvényeket is. Az ülésekre fölkészült, ismerte a szabályokat, rendelkezéseket és azokat be is tartotta és tartatta. Gyakran az osztályülést ő figyelmeztette egy eljárás betartására.

Széleskörű kapcsolatait Akadémián belül és kívül mindig mások számára és nem maga előnyére használta föl. Még a külföldi utazási lehetőségeket is elhárította magától. Szeretett dolgozni, többször mondta: örül, ha ötleteket kap, amivel javítani lehet az Osztály munkáját, örült akkor is, ha az munkatöbblettel járt. Ilyen volt Dobos Lajos.

Búcsúzunk tőled, becsültünk, szerettünk. Emlékezni fogunk Rád!

Tarján Imre

_______________________

Elhangzott a temetésen 1995. május 25-én.