Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1995/8. 277.o.

BUDINCSEVITS ANDOR (1905 -1995)

A június 6-i temetés után kaptam kézhez a gyászjelentést az ELFT-től, eltávozott Bay Zoltán egyik közvetlen munkatársa, elgondolásainak kivitelezője Budincsevits Andor, Kossuth-díjas mérnök, a műszaki tudományok kandidátusa. 1930-1976. között a Tungsram Kutatólaboratóriumában dolgozott. 1948-ban ismertem meg őt. Nyugdíjba vonulásáig ugyanazon helyiség volt a laboratóriuma, jól lehet az intézmény háromszor is gazdát cserélt: Egyesült Izzó, Távközlési Kutató Intézet, újra Tungsram.

Bay Zoltán több közleményben emlékezett meg Budincsevits Andor közreműködéséről, akinek döntő fontosságú szerepe volt Bay Zoltán történelmi jelentőségű kísérleteinek megvalósításában. Csak két munkáról szólok: Bay Zoltán 1940-ben publikálta a Zeitschrift für Physikben (117, 227. old.) elektronsokszorozó kísérleteit, úttörő eredményeit: a sötétáramot a sokszorozó lehűtésével nagymértékben javította, részecskeszámlálást végzett, a katód kilépési munkájával és új dinódák alkalmazásával 10~ sokszorozási tényezőt ért el, 1940-ben! Fotonszámlálással határozta meg a sokszorozó kvantumhatásfokát. A sokszorozó lehűtését, a Tungsram Kutatóban új elektronsokszorozók készítését Budincsevits Andor oldotta meg, a tervezéstől a saját kezű kivitelezésig.

A Hold-kísérleteknél Budincsevits Andor építette meg Bay Zoltán statisztikus coulométerét.

Budincsevits Andor Bródy Imrével is dolgozott, az ő elgondolásainak kivitelezésében is közreműködött.

Bay Zoltán kényszerű elmenekülése után a Tungsram Kutatót a Távközlési Kutató Intézet vette birtokába. Az új feladat ipari fejlesztés-kutatás lett. A mikrohullámú elektronika és rádió összeköttetés az elmúlt évtizedek hazai iparának sikerágazata volt. Budincsevits Andor is résztvett a mikrohullámú elektroncsövek fejlesztésében és jelentős eredményeket ért el. “Az elektroncsövek hazai gyártásának megoldásáért" 1953-ban méltán kapta meg a kiérdemelt Kossuth-díjat.

A villamos energiatermelés hagyományos módja a gőz-, vagy vízturbinával hajtott generátor alkalmazása. Széleskörű kutatások foglalkoznak más módszerekkel. A 60-as években a Nobel-díjas Gábor Dénes (London) foglalkozott hőenergia közvetlen átalakításával, plazma elven működő céziumos dióda kutatásával. A fő problémát a termoemissziós katód és a rendkívül korrozív cézium jelentette. Gábor Dénes meghívta laboratóriumába Budincsevits Andort, aki fél évig nála dolgozott és termiónikus energia átalakítója számára ő készítette a katódot.

A hazai orvostechnika fejlesztésében is részt vett, anyagokkal, alkatrészekkel. Megoldotta az alumíniumoxid kerámia fröccsöntéses gyártását, mely többek között a térdkalács kerámia beültetésnél került széleskörű alkalmazásra.

Sokoldalú ipari kutatási eredményeit lehetetlen felsorolni. Mindig segítőkész kolléga, puritán kutató volt, akinek egyetlen célja az eredményes munka, a megvalósított termék. 1991-ben felkerestem őt Jeszenszky Sándorral, a Magyar Elektrotechnikai Múzeum jelenlegi igazgatójával. Elbeszélgettünk, Budincsevits Andor a Tungsram Kutató történetének megírásával foglalkozott, sajnos már nem tudta befejezni. A Magyar Elektrotechnikai Múzeum számára két munkáját ajándékozta: egy elektronsokszorozót és a Bródy Imre számára készített kísérleti kriptonlámpát. Az ELFT tagja volt 1952. óta.

Gergely György