DÉR JÁNOS (1933 -1996)

Dér János néhány évi középiskolai tanítás után 1962-ben került a BME Villamoskari Fizika Tanszékére, amely tanszék helyzete és hovatartozása változott az idők során, ám Dér János ragaszkodásán másfél évvel ezelőtti nyugdíjazása sem változtatott. Nála az sem számított, hogy tanársegédből adjunktus, majd docens lett, hiszen tanítványainak mindig tanár úr, barátainak meg Jancsi maradt.

Egyetemi munkájának egyetlen célja volt mindvégig: bebizonyítani, hogy a fizika szép és egyszerű, aki akarja, az képes megtanulni. Gyakorlatvezetés közben látnia kellett, hogy sokan nem így érzik, és ennek legfőbb oka, hogy nincsenek magyar nyelven megfelelő példatárak. Részt vett a tanszéki példatár kialakításában, majd egy lépést hátrálva, az egyetem felvételi példatárának fizika anyagát segített alakítani. A felvételi vizsgák tapasztalatai alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a nagyon egyenlőtlen középiskolai fizikai ismereteken csak egy elveket adó, tanító, mindent elmagyarázó példatár segíthet. Így született meg a kétkötetes felvételi feladatgyűjtemény, az immár egy generációt kiszolgált Dér-Radnai-Soós példatár. Kiemelkedően sikeres munka volt megjelenésekor, és változatlanul fontos eszköze mind az önálló, mind az irányított felkészülésnek.

Az esélykiegyenlítés volt az alapmotívuma a felvételi előkészítő táboroknak, amelyek szervezésében, vezetésében kezdettől részt vett. És továbblépve egy országos mozgalomnak is egyik elindítója lett, majd sok évig igazgatója - a SzET-nek, a szakmunkásokat felsőfokú tanulmányokra előkészítő tanfolyamnak. Mint minden tehetségmentés, tehetséggondozás, ez sem volt könnyű feladat. De sikeres volt, néhány tucat esetben feltűnően sikeres, azaz a tanítványok helytálltak - nemcsak diplomát szereztek, de jó mérnökök lettek.

A tanszéki munkában akkor is részt vett, amikor a SzET igazgatója volt. Ennek a munkának is volt egy olyan feladata, amit sohasem bízott másra: fakultatív feladatmegoldó gyakorlatok vezetése, amelyeken minden elsőéves részt vehetett, de azoknak volt életbevágó, akik szakközépiskolából érkezve nem ismerték a gimnáziumi fizika anyagot.

Miközben mindenkinek segített a felkészülésben, szigorúan megkövetelte az értő tudást. Gyenge felkészülés után nem volt főnyeremény nála vizsgázni - a lustasággal társuló ötlettelenséget nem szenvedhette. Azt mondhatjuk, hogy ha a mindenkit-segítés volt a hivatása, a kiemelkedően tehetségesek tanítása volt a kedvtelése. Ha futotta az idejéből, a villamoskari fizika versenyek feladatait egyedül állította össze, a dolgozatokat egyedül javította ki, és egy-egy szép megoldásnak napokig tudott örülni. Igazán tartós örömöt a részvétel évei a “táltosképzésben" - a villamoskari B oktatásban - jelentettek számára.

Noha valóban munkája és kedvtelése a fizika tanítása volt, de szakított időt a versekre, legalább két kedves költőjére, József Attilára és Áprily Lajosra mindenképpen.

Aki belső késztetés alapján segíti a hátrányos helyzetben lévőket - vállára veszi terhük, gondjuk - az természetesen mindenféle emberi gondra érzékeny, tehát jó kolléga. Megértő, odafigyelő, akivel öröm találkozni, akinek hiánya már néhány nap után feltűnik.

Ez a hiány az, amiben közeli barátain kívül a fizikát szerető, a fizikát tanító közösség is osztozni kényszerül.