AZT AKARJUK TUDNI, HOGY MI MIK VAGYUNK

Bejczy Antal
NASA, California

December 3-án küldték fel azt az űrszondát a Marsra, amely vitt egy kis terepjárót. Ennek automatizálási munkájában Bejczy professzor úrnak nagy szerepe volt.

A NASA-dijas Bejczy Antal professzor és csapata készitette el az automatikát, amelyet a Mars-autón helyeztek el, amit viszont Pavlics Ferenc mérnök készitett. Milyen volt az Önök együttműködése a munka során?

Közvetlen kapcsolat olyan értelemben volt, hogy a technológiát vettük át tőle. Ő Alabamában dolgozik. Azt a kocsitechnológiát vettük át, amely alkalmazható a bolygókon illetve a Holdon. Lényeges változás történt a súlyban, nagyságban és felszerelésben, mert egy ilyen automatizált kocsinak egészen másnak kellett lennie. Mivel a mozgástörvények ugyanazok, de ez esetben igen kis súlyt lehet vinni, a kocsi valóban kis kocsi, és ennek mechanikai, elektronikai megtervezése, megépítése elég nagy feladat volt. Nagyon sokan dolgoztak rajta, beleértve a navigálási problémákat, a távközlekedési problémákat és azon műszerek kidolgozását, amelyeket a kocsinak vinnie kell.

De ezzel az űrkutatásnak, a Mars-kutatásnak egy új fázisa kezdődött el. Földi szemmel nézve a Mars a legbarátságosabb bolygó. Elképzelhető, sőt jelek vannak arra nézve, hogy a Marson voltak valami életszerűségek, vagy legalábbis megvoltak az életnek a lehetőségei. E kis kocsival történő kutatások valóban azt célozzák, hogy megtaláljuk azokat az életet lehetővé tevő, esetleg életre jellemző anyagokat, amelyeket képekből nem lehet azonosítani, csak geológiai fúrásból, geológiai keresésből. Megtalálni és felépíteni azt az új tudást, amely talán választ tud adni arra, hogy az élet hogyan alakult ki, hogyan keletkezett. Ebben a Mars lényeges szerepet játszik. A Keletkezés a jelen kutatás egyik nagy témája.

A Marson milyenek a viszonyok? Milyen a hőmérséklet, milyen az éghajlat, ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni. Milyen légköre van a Marsnak? Van-e egyáltalán?

A Marsnak van légköre. Az összetétele egészen más mint a Föld légköréé, a nyomás is eltér. De az élethez elsősorban víz kell és hő. Vannak jelei annak, hogy a víz jelen volt a Marson. Most befagyva a sarkköri helyeken találjuk. A Marson a felületi geológia azt jelzi, hogy valamikor voltak nagy folyamok is. A Mars légköre jelenleg nem alkalmas életre, atmoszférája egészen más összetételű, sűrűsége is más, mint a Földé, azonban ez nem így lehetett 3-4 milliárd évvel ezelőtt. A Mars talajában vannak olyan lehetőségek, amelyek nincsenek meg a Holdon. A Marsnak természetesen van gravitációja, a Föld gravitációjának körülbelül egyharmada, de sokkal erősebb, mint mondjuk a Hold gravitációs ereje. A másik lényeges szereplő a Nap. A Nap rendkívül lényeges szerepet játszik az élet születésében és fenntartásában. A Mars messzebb van a Naptól, mint a Föld, ezért a hőmérséklet a marsi légkörben alacsonyabb, most mélyen a fagypont alatt van. De amikor a Nap erősen süt a Marson, a sugárzási hő elég jelentős, ez volt az egyik kihívás, hogy hogyan lehet egy ilyen hideg, de változó hőmérsékletű klímára megtervezni és elkészíteni egy olyan kis kocsit, ami túléli az éjszakát és a nappalt.

Ez mit jelent, hány fok a különbség?

Több lehet száz foknál. A különbség éppen az atmoszféra miatt van, ami visszatarthatja a bolygón a Nap által besugárzott meleget. A marsi légkör sűrűsége rendkívül alacsony és nem eléggé alkalmas a hőtárolásra, nem úgy, mint a Föld atmoszférája.

Eddig nem mondta ki igazán, de a szavai közt végig azt gyanítottam, hogy a Marsra egy kicsit úgy tekintenek, mint a földi élet valami olyan előzményére, ami ott létezhetett, de azóta már megszűnt.

Van egy ilyen elképzelés, hogy a földi életet a Naprendszerünkben talán jobban meg lehet érteni, ha egy kicsit elmegyünk a Földtől. A múlt jeleiből, képeiből talán jobban megérthetjük, hogy miért lehet olyan érdekes, és m a talán egyedülálló az élet a Földön.

Fenyeget-e minket itt a Földön egy olyan fajta jövő, mint a Mars jelene?

Úgy gondolom, hogy az ilyen azonosítás talán túl erős. Az viszont nem vitás, hogy az élet lehetőségei végesek, nem végtelenek. Az egyik élenjáró kérdés pontosan ez, hogy meg tudjuk érteni: ha tényleg volt élet a Marson, az milyen formában volt ott, és az ma már nem létezik. Talán ebből meg tudjuk érteni, hogy mi az élet lehetősége térben és időben. Térben tudjuk, hogy a Földön van élet, de ennek időben milyen lehetőségei vannak a Földön? A Mars ebben rendkívül nagy szerepet játszik. Újabban űrhajóink nagyon érdekes jelenségeket fedeznek fel a Jupiter holdjain. A legutolsó ilyen nagy felfedezés az Európa nevű holdon történt, amely a Jupiter körül kering, Ez a hold úgy látszik sokkal fiatalabb, mint ahogyan gondolták. Épp az utolsó hetek eredményei mutatták ezt. A Keletkezés megértéséhez Naprendszerünkben rengeteg információ van, amit majd a következő generáció (beleértve a mai generációnk kezdeményezését) megérthet, gazdagítva az emberi tudást.

Mit várnak ezen program résztvevői, alkotói a júliusi Marsra szállástól?

Július 4. óriási esemény lesz az amerikai nép életében. Valóban úgy tervezték, hogy az űrhajó ezen a napon, az Amerikai Függetlenség napján, július 4-én szálljon le a Marson. A leszállás teljesen újszerű módon történik, ejtőernyővel esve, nem a klasszikus formában. Ennek is van szerepe. Azt reméljük, hogy ettől megérti az amerikai közönség, hogy csökkentett befektetéssel, gyors tervezéssel, gyors építéssel valóban van lehetőség egészen egyedülálló eredményeket elérni. Fontos, hogy az a kis kocsi valóban kimozdul a leszálló egységről és haladni kezd. Ez óriási emocionális eseményt jelent mindenki számára itt Amerikában.

Mi minden van ezen a kis kocsin?

Ezen van maga a hajtómű, amit a napfény energiája táplál. Vannak televíziókamerák. Még nincsen rajta kar, dolgozni még nem tud, de a következő kocsin már lesz. Az már fel tud szedni kis szikladarabkákat, talán el is tudja vágni azokat, mikroszkóp alá tudja majd tenni. Ez a kocsi még csak felderítő, mozog, előremegy, nagy szikla mögé megy, képet vesz fel, átküldi a leszálló egységnek, az pedig eljuttatja a Földre. Navigálása, kormányzása gyakorlatilag a Földről történik, a Földről írjuk elő, hogy merre menjen. A helyi lokális problémákat már meg tudja oldani, olyan nehézségeket, hogyha egy nagy lyuk van, azt ki tudja kerülni vagy meg tud állni. Ilyen érzékszervek vannak rajta.

Innen lentről figyelhetik, figyelhetjük mi is, hogy a kicsi kocsi mit lát, merre jár. Önök segithetnek neki, mert foghatják az adásait.

Reméljük, hogy rendkívül sok érdekes adatot kapunk, nemcsak képekben, hanem egyéb geológiai és kémiai elemzések adatait is. Ezekből az adatokból új felvilágosítás, új tudás szerezhető. A következő kocsinak - ami a jövő évben indul útjára - már ezen adatok alapján lehet megtervezni a tevékenységét.

Mert tudni kell még, hogy úton van egy másik űrhajó is, amely a jövő év szeptemberében érkezik a Mars közelébe, az nem száll le, az a Mars mesterséges holdja lesz. Akkor a kicsi kocsi valószínűleg már nem lesz üzemben, az élettartamát egy hónapra tervezték. De elképzelhető, hogy tovább fog élni, akkor esetleg kommunikációba tudna lépni ezzel az űrhajóval. A következő expedíciók már "páros"-ra vannak tervezve, olyan értelemben, hogy az anyahajó ott marad a Mars körül, míg a leszálló egység leszáll a bolygóra, és az anyahajón keresztül érintkezik a Földdel.

Ez a kis autó napenergiával működik. Van-e még valamifajta más lehetőség is, hogy ott a Marson helyi energiához jusson?

Valamikor majd tudunk építeni nyersanyagkészítő üzemeket ezeken a bolygókon vagy akár a Holdon. De ez még az álmok álma. Elképzelhető, ha akkor már pontosabban ismerjük a marsi anyagok összetételét. Ehhez más is kell, ehhez új színvonalú mérnöki tudás kell: hogyan lehet ezt olcsón, kis tömegben elkészíteni. Ma az űrkutatásban még a legnagyobb probléma az utazás, hogyan lehet elmenni a Földről. Az energia 80-90 százalékát (beleértve a költségeket) a Földtől való elszabadulásra fordítják.

Professzor úr mi volt az Ön konkrét szerepe ennek a kis rendszernek a létrehozásában?

Én körülbelül 22 éve robotikával foglalkozom. Mi kezdtük a NASA számára kidolgozni a fejlett robotikát, ezen belül rengeteget dolgoztunk ilyenfajta kocsik tervezésével. A mi feladatunk az, hogy a technikát olyan szintre emeljük, amire az építő mérnökök új dolgokat tudnak építeni. E kicsi kocsi tényleges építésében nekem minimális szerepem volt, viszont a technika előkészítésében volt nagy feladatom. Ma már nem ezen a kicsi kocsin dolgozunk, hanem a három generációval későbbi kocsikon, ami majd a 2000. év elején jut el valahová. Például ma olyan problémákon dolgozom, hogyan lehet az üstökösön leszállni, hogyan lehet a meteorokon leszállni, hogyan lehet elmenni a Jupiter bolygó Európa nevű holdjára, és hogyan lehet lyukat fúrni a jegébe és megkeresni azt az anyagot, ami számunkra érdekes. Ez távlati kutatás, előrefejlesztés. Azok a kicsi kocsik, amelyek ma már működnek, egyszerűnek tűnnek a szemünk előtt lebegő távlati feladatokhoz képest.

Amit az előbb az üstökösökről mondott, azt a képzetet keltette bennem, hogy az üstökös egy ingyen űrhajó: ha arra feljutunk, az körbeviszi berendezéseinket a Naprendszerben és mindent meg lehet figyelni.

Ha le tudjuk rögzíteni és működésképes marad. Mi most még annak örülünk, ha működésképes marad néhány napig és megismerjük általa az üstökös alapanyagát. Nem arra gondoltunk, hogy ráüljünk az üstökösre, felnyergeljük és bejárjuk rajta a Naprendszert. Arra gondoltunk, hogy megoldjuk azt, hogy miből vannak maguk az üstökösök, ami nem egyszerű kérdés. Azt sem tudjuk, m ilyen a felülete, hogyan lehet leszállni rá.

Ön NASA-dijat kapott, de nem ezért a munkájáért, hanem korábbi eredményeiért.

Igen, 40 díjat, újítási kitüntetést kaptam a NASA-tól, többek között 1994-ben. Az űrkompon van egy kanadai nagy kar, erre építettem egy érzékelő szervet, amely a kéznél érzékeli a tapadás erejét és forgatónyomatékát.

Ezekkel a dolgokkal hol ismerkedett meg, mikor kezdte érdekelni? Már amikor elhagyta az országot, akkor ismeretében volt a tudásnak., vagy kint tanulta ezt meg?

Amikor az országot elhagytam 1956-ban, nem is álmodtam erről. Én villamos mérnök-hallgató voltam. Norvégiába kerültem, ott az atomreaktorok fizikájából doktoráltam. Amerikába egy NATO ösztöndíjjal jutottam el, akkor az emberi agy érdekelt, annak ismeretfeldolgozó képessége, a kibernetika. Ennek kapcsán kerültem kapcsolatba egy akkor ébredő NASA-témával: robotok az űrben. Ez 1971-ben volt. Azóta ezen dolgozom. Akkoriban tervezték a Viking űrszonda leszállását a Marsra. Elképzelték akkor, hogy talán találnak életjelet. Egy mozgó egységet akartak létrehozni, aminek kereke van, szeme van és kutatja a korábbi élet nyomait. Sajnos, a Viking csak néhány geológiai anyagot vizsgált meg, amiből nem derült ki, hogy valóban volt-e élet a Marson. Később képekből sejtették, hogy életre valóban lehetett lehetőség a Marson, erre újra beindult a kutatás. Közben a legkülönbözőbb területeken dolgoztam , az űrállomás, űrkomp robotosításának lehetőségével.

Amerikába pontosan mikor került?

Norvégiában éltem 1966-ig, 3 évig tanítottam egyetemen. 1966-ban véletlenül kerültem át Kaliforniába, ahol, mint említettem, kialakult érdeklődésem a kibernetika iránt. 1969-ben kerültem jelenlegi helyemre.

A California Institute of Technology ad helyet a Jet Propulsion Laboratorynak, amelyet Kármán Tódor alapitott.

Kármán Tódor a kaliforniai műegyetem professzora volt 30-as évek közepétől. Rakétakutatással foglalkozott.

Hogyan emlékeznek meg manapság Kármán Tódorról

Nagyon szépen. Róla nevezték el a legfontosabb épületet, több helyen mellszobra is látható. A Jet Propulsion Laboratóriumnak többször akartak új nevet adni, de sosem sikerült. Másik érdekes jelenség, hogy a Hold krátereinek nevet adtak. Kezdetben csak számokkal jelölték meg őket, újabban átkeresztelik azoknak a jelentős kutatóknak a nevére, akik a repülésben, az űrkutatásban jelentősek voltak. Így Kármán is kapott egy krátert, nagyon szép krátert a Holdon, később pedig a Marson. Kármán Tódorral kétszer találkoztam Norvégiában. Ő magyarokat keresett, és én is köztük voltam. Fogalmam sem volt arról, hogy én valaha is oda fogok kerülni, ahol ő dolgozott. Ez véletlenül adódott, s amikor én idekerültem, ő sajnos már nem élt. De mint magyart, mindig megbecsültek. Nagyon sok magyar van az intézetben, különböző témákkal foglalkoznak, a NASA egyéb területén is sok magyar van. Az, hogy magyar vagyok, nem hátrány. Ahogyan azt Szent-Györgyi megírta könyvének előszavában, a magyarok nem anyagot" nem pénzt vittek Amerikába, hanem a fejüket és a szorgalmukat.

Itthon is maradhatott volna egy kevés, a tudásból is és a szorgalomból is.

Maradt, csak használni és támogatni kell őket.

Professzor úr amit az élet keletkezésével kapcsolatban elmondott, azzal kapcsolatban meg szabad kérdeznem: vallásos ember Ön?

Igen, meditatív egyéniség vagyok. A vallás viszonyba hoz embereket és egyéneket bizonyos emberekkel. Szerintem a vallástalanok is vallásosak. Csak ők másképpen hiszik, másképpen neveznek dolgokat.

A Mars szondának az a feladata, hogy az élet keletkezésének jelenségeit próbálja vizsgálni, egy korábbi élet nyomait próbálja feltárni. Ez érdekes vallásfilozófiai kérdéseket is felvet.

Természetesen én a vallást nem úgy látom, hogy a Biblia természettudományt tanít. Ha az élet keletkezését vizsgáljuk, ez nem vallásos tudattal működik, hanem az összefüggéseket akarjuk megérteni. Ha úgy tekintjük a valóságot, hogy az teremtett valóság, akkor nyilván egy teremtő áll mögötte. Önmaguktól megvalósuló dolgokat az ember nehezen tud elképzelni. Felmerül a gondolat, hogy valaki áll emögött, s ez a valaki valóban időtlen. Itt a tér és az idő összefüggéseit kell nézni. Így kell nézni az élet lehetőségét is a Marson. Az asztronómusok ma úgy gondolják, hogy a Mindenség életkora valahol 12 és 18 milliárd év között van, míg a Naprendszer életkora körülbelül 4 vagy 4 és fél milliárd év. Vajon mi volt előtte? Az ember elgondolkodik, elmélyül, másként értékeli a valóságot. Meddig tudjuk ezt a világot, ezt a Földet fenntartani? Az űrkutatás értelme az, hogy a Földet akarjuk általa megérteni, ezt a valóságot, amiben itt élünk. Ahogyan régen a szárazföldről a tengerre mentek hajóval felfedezni a világot. Nem a víz érdekelte őket. Az új földek új gazdagságot jelentettek a spanyol és portugál felfedezőknek. Tehát a Föld megértése, a valóság megértése vezeti az űrkutatást. Nem az érdekel bennünket elsősorban, hogy mi az a darab szikla vagy milyen kémiai elemekből áll, amit találunk, hanem hogy mi következik ebből arra a valóságra vonatkozólag, amiben mi élünk. Ebben van az Univerzumra kiterjedő ismeret is, de például az űrkutatás a földi életnek is ad új lehetőségeket. A televíziós szondák alkalmazása az ismeretközlést teszik egyszerűbbé.

Azt szokták tartani, hogy a művészet nagyon különbözik a tudományoktól. De abból, amit elmondott, arra lehet következtetni, hogy nem is olyan nagy a különbség. Mind ugyanazt kutatjuk, miért vagyunk, miből lettünk, hová tartunk.

Természetesen a művészet és a tudomány is más-más eszközöket használ. Egy mozgalom kezdődött éppen a közelmúltban: hogyan lehet az új generációt, a gyerekeket bevezetni az űrkutatásba. Milyen feladatot adjunk a gyerekeknek? Fejezzék ki a gyerekek maguk, hogy mit is jelent számukra az űrkutatás. A fiatalok megpróbálták ezt rajzokkal, szövésekkel megmondani és nagyon élvezték ezt. Az eszközök m ások, de a végcél ugyanaz. Nem a Világ végét akarjuk felfedezni, azt lehetetlenség, sem a kezdetét, hanem azt akarjuk tudni, hogy mi mik vagyunk a Világmindenségben, hogyan lettünk azzá, amik vagyunk, és m eddig maradunk.

A TÁVOLBAHATÁS TUDOMÁNYA¹

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy miképpen is fogalmazzam meg magyarul azt, amit mi telerobotikának, telescience-nek, teleoperációnak, és újabban telemedicine-nek hívunk. E tevékenység megjelölésére kitaláltam egy magyar szót, ami nem távközlés, nem távirányítás, hanem távolbahatás.

Ki kívánom fejteni, hogy ha az informatikát telekommunikáció segítségével összekapcsoljuk a robotikával, akkor egy csodálatos új lehetőséghez jutunk. Így például egy sebész professzornak el sem kell hagynia a dolgozószobáját, onnan is el tud végezni bizonyos típusú operációkat akár távoli városban vagy más országban fekvő betegeken. De ezt inkább a végére hagyom.

Először a fogalmakat tisztázom, utána szeretném megvilágítani, hogy mi a szerepe a távolbahatás tudományában a számítógépes grafikának azon kívül, hogy robotokra alkalmazzuk. Végül pedig kitérek néhány piaci lehetőségre.

Már említettem, hogy mit értek távolbahatás alatt. Ez szabad fordítása a teleoperáció fogalmának, amit tulajdonképpen a nukleáris ipar és a nukleáris kutatás vezetett be. Lényege az, hogy emberi kézzel nem lehet a dolgokhoz hozzányúlni, hanem a munkát gépekkel és távkapcsolattal kell elvégezni. Ugyancsak a teleoperáció fogalma vonatkozik ara a tevékenységre is, amikor a Holdon vagy a Marson, tehát az űrben, ahová nem tudunk embereket elküldeni, elküldjük a robotunkat. A robot kerekeken gurul, karjai, műszerei vannak, és a Földről távolból irányítjuk, minden kommunikációs időeltolódás ellenére.

Ennek az a titka, hogy a robotba beépítünk egy olyan kis intelligenciát, amivel a földi ember képes kapcsolatot teremteni. Persze, ennek vannak egyéb feltételei is, például a szenzorika, vagyis megfelelő érzékelést végző műszerek alkalmazása. Ebben a technológiában óriási szerepe van a telekommunikációnak. Hogyan is lehet elvégezni az információcserét a Földön élő, az asztal mellett ülő tudós és a Holdon vagy a Marson működő gépek között?

A harmadik, rendkívül fontos feladat itt a tulajdonképpeni információ megfogalmazása, ami nem más, mint adatokból és jelekből álló üzenet. Az üzenetet a gép számára algoritmusok, matematikai képletek segítségével fogalmazzuk meg. Ezeket a gondolatokat azért hangsúlyozom, mert ezekhez nem nyersanyag kell, hanem ész kell, ezekhez agymunka kell. Éppen úgy, ahogy a telekommunikációban, miután megvannak a kábelek, miután megvannak a műholdak és az antennák, és így megvan a drótnélküli továbbítás lehetősége, még mindig kell valami: az értelmes agymunka. Magyarország nem gazdag természeti kincsekben, de én úgy hiszem, nagyon gazdag szellemi képességekben. Ezeket azért vezetem így be, mert azt szeretném hangsúlyozni: Magyarországnak óriási lehetőségei vannak a jövő piacán és talán már a mai piacon is e technológia ápolására.

Amikor azt akarom körülírni, hogy mi is a modern távolbahatás tudománya, azt kell mondanom, hogy nem más, mint az informatikának, a robotikának és a telekommunikációnak a számítógépes grafikán keresztül megvalósuló kapcsolata.

Ez az a gondolatkör, amiről kissé részletesebben kívánok beszélni, mert valószínűleg nem mindenki tájékozott ebben a kérdésben. Munkatársaimmal sokat foglalkoztam e területtel, és bizonyos eredményeket is értünk már el.

A számítógépes grafika tulajdonképpen a valóságot próbálja ábrázolni. Megemlítenék egy munkát, amit a laboratóriumomban végeztünk, ahol két robotkarral igyekeztük elvégezni egy műhold javítását, ugyanazt a műveletet, amit 1983-ban két asztronauta végzett. A két asztronautának két feje van, négy szeme, két csípője, négy karja, húsz ujja, és így tovább. Számítógépes grafika segítségével kívántuk bemutatni, hogy mit tud egyetlen robot két karral. Persze, az ilyesfajta tevékenység óriási feladat. A hővédő burok felvágása, az ajtók kinyitása bonyolult műveletsor. Hogy ezt el lehessen végezni, minden egyes tevékenységet elemezni kellett számítógépes grafikával. Sikerült megállapítanunk, hogy egy, majd két robotkar mire is képes. Kiderült, hogy két kar nem tud túl sokat csinálni, csak akkor, ha mozgó alapra helyezzük. Ezután megvizsgáltuk, hogy ha újabb feladatokat adunk a mozgó alapon működő robotkaroknak, vajon el tudják-e végezni azt a munkát, amit 1983-ban a két ember végzett el. Kiderült, hogy ez megoldható. Ezután leírtuk az egész művelet logisztikáját. És itt kezdődik az intelligencia beépítése a távirányításba. De mi a köze a grafikának a valósághoz? Hogyan tudjuk ezt a grafikát beépíteni a valóságba?

Munkacsoportommal kidolgoztunk egy eljárást, aminek az a lényege, hogy a grafikai képet belevetítjük a valóságos televíziós képbe, és ehhez kalibráljuk.

A számítógépes grafikai eljárási folyamat elsősorban abból áll, hogy bizonyos valóságelemekről, mint amilyen például a robotkar, egy nagyon jó, háromdimenziós grafikai modellt készítünk, az igazi méreteknek megfelelően. Miután ez megvan, felveszünk egy olyan kétdimenziós televíziós képet, amelyben ezen háromdimenziós grafikai elemek valóságrészei is szerepelnek, tehát például az a terület, ahol a robot dolgozni fog. Ezt követően és itt kezdődik a trükk a kamerát kell kalibrálni, meg kell ismernünk, hogy tulajdonképpen a kamera milyen szögből nézi mindezt. Ez egy matematikai folyamat, szakmai nyelven nemlineáris esztimálás, becslés. Miután ez megtörtént, akkor megvan az ortonormális alapunk ahhoz, hogy elő tudjuk állítani a grafikai modellképet ugyanabban a paramétervilágban, amiben felvettük a televíziós képet. Ha ezt elvégeztük, akkor a grafikai képet belevetítjük a valóságba. Ezzel a grafikai képpel úgy tudunk bánni, mintha valóság lenne, és ez adja meg az alapot ahhoz, hogy a távolbahatás tudománya a grafika segítségével rendkívül hasznos lehessen.

Két évvel ezelőtt elvégeztünk egy kísérletet, mely arra irányult, hogy Amerika nyugati partjáról, a laboratóriumomból, az Amerika keleti partján lévő Goddard Space Centerben egy műholdat kezeljünk. A tényleges földrajzi távolság körülbelül 4000 km. Egy műholdcsatorna és az Internet segítségével folyt a kísérlet. Itt valóban egy matematikai tevékenységről volt szó, miután megteremtettük a képi egyenletet és egyenlőséget a valóság és a grafikai modell között, és lehetőségünk volt arra, hogy egy úgynevezett szintetikus képet is tudjunk létrehozni a valóságról, amiről nincsen tényleges televíziós kameraképünk. Miután ez megvan, az ember grafikai vetületben képes kontrollálni a mozgást, mielőtt a tényleges gép mozogna. És ez óriási vizuális magabiztosságot ad a kezelő embernek. Ezek nem pusztán elméleti megfontolások, ez ma már élő valóság. Tavaly augusztusban például Milánóból ellenőriztem saját gépeim tevékenységét Pasadenában: telebiopsziát végeztünk.

Végezetül a piaci lehetőségekről szeretnék szólni. Említettem már az orvostudományt. Az előbb ismertetett technológia azonban jól hasznosítható az oktatásban is. Minden év januárjában a kaliforniai San Diegóban konferenciát tartanak "Virtual reality meets medicine" (A számítógépes grafika és az orvostudomány) címmel. Roppant drámai kijelentés az, amikor az orvosprofesszor azt mondja a hallgatónak: nem kell annyi hullát boncolnod, hogy tanulj, számítógépes grafikával kevesebb hullát kell boncolnod. A számítógépes grafika segítségével sokkal több részletet lehet megismerni és megtanulni, mint egyébként, és ennek az orvosi gyakorlatban is szinte határtalanok a lehetőségei.

Az ismertetett technológia eredményeit elsősorban az űrkutatásban lehet igen jól hasznosítani. Az űrlaboratóriumban, mint amilyen például az International Space Station, vagy az űrhajósoknak nem elegendő a szakismerete vagy kevés az ideje. Ugyanakkor például a protein kristályokkal kapcsolatos kutatásokat a földi kutató a Földről ezzel a technológiával saját dolgozószobájából tudja irányítani. Hasonló a helyzet akkor is, amikor a tenger mélyén kívánunk kutatni. Mindezeknek egyetlen feltétele az, hogy a telekommunikáció egyszerűsödjön és meggyőződésem, hogy egyszerűsödni is fog. Egy másik feltétel, hogy megfelelő algoritmusokat dolgozzunk ki, amihez nem kell nyersanyag, nem kell sok szén, elektromos energia, hanem műveltség, technológiai műveltség, érdeklődés, tanulás és bizonyos leleményesség. Gondolom legalábbis így emlékszem Magyarországon ez mindig megvolt.

_______________________

A beszélgetés az OMNI Color filmstúdió "Hogyan segíti Magyarország az Egyesült Államokat?" című sorozatának "Bejczy Antal és a Marsbolygó" című filmjében hangzott el. A filmet Márton Géza rendezte és a Duna Televízió sugározta 1997. július 4-én.

_______________________

¹ Bejczy Antal az MTESZ "Sikeres Magyarországért" millecentenáriumi tudóstalálkozóján tartott előadása, Budapest, 1996.