ERASMUS HAZATÉR

Magyar Bálint
Művelődési és Közoktatási miniszter

Az öreg és beteg Erasmus Baselből szülőföldjére, Brabantba vágyott. A humanista, aki a latin nyelvet egy történelmi pillanatra Európa legkiválóbb szellemeinek választott nyelvévé tette, utolsó szavait önkéntelen is anyanyelvén suttogta el. Szilárd Leóban a magyar honfitársaink századunk hosszú vándorútról megtérő Erasmusát fogadják.

A század első harmadának társadalmi és politikai kataklizmái vetették mind távolabb hazájától. Úticsomagjában a természettudományos és matematikai tudást, a társadalom jobbításának vágyát hordozó eszméket vihette magával. A 20. század magyar történelme arról is gondoskodott, hogy ne feledhesse sem az irracionális fanatizmus kizárólagosságra törő eszméi által elvakítottak antiszemitizmusát, a holocaustot, sem a végső társadalmi igazságosság önjelölt birtokosainak másokat megsemmisíteni is kész elnyomását. Ezért fiatal korát követően elkerülte Budapestet, helyette talán Bécsben érezte meg azt a közép-európai miliőt, amely mindig váratlan eredetiségre képes gondolkozását megtermékenyítette.

Élete és munkássága a különböző eszmeáramlatok, gondolatok összehangolhatóságára tett erőfeszítések tanúbizonysága. Csakúgy mint Erasmus, magától értetődően fordul a világhatalmakat irányító politikusokhoz, "korunk fejedelmeihez" a világ jobbítása vagy éppen megmentése érdekében. A humanista kort kiteljesítő baseli bölcshöz hasonlóan a békét az emberiség mindenekfeletti kincsének tekintette. Nem ismerte el a mégoly jogos álláspont erőszakkal történő megvédésének jogát, hisz fizikusként tudta, hogy az önvédelmi harc az emberiség pusztulását hozná. Ahogy Erasmus képes volt a keresztény ideálok felismerésére a zsidóság, sőt a pogányok értékeiben, úgy vállalta Szilárd századunk összeegyeztethetetlennek tűnő ideológiái között a közvetítést a Föld megmaradása érdekében.

A humanisták új körét a modern természettudományok művelői alkották. Szilárd már a második világháborút megelőző években kísérletet tett a maghasadási kutatások, a szembenálló nemzetek tudósait összefogó moratóriumának megvalósítására. Akkori sikertelen kezdeményezését a teljes pusztulással fenyegető hidegháborús összefeszülés korszakában újította fel, felismerve, hogy a természet megértésének racionális világnyelvét ismerők között a politika színterére átvihető párbeszédet könnyebb létrehozni, mint a politikusok ideológiai töltetű vitáiban. A Pugwash-konferenciákon úgy gyűjtötték egybe a Föld sorsáért, a felszíni nukleáris fegyverkísérletek következményeiért aggódó kutatókat, ahogy a vallási szakadások szabdalta Európában a megújulást áhítók gyűltek Erasmus köré. Szilárd mindenüvé elment, ahol tenni lehetett az értelmetlen háborús eszkaláció ellen. Elérte a forró telefonvonal kiépítését, ami eszköze és szimbóluma is lett az átlósan szembenállók közötti közvetlen tárgyalásoknak.

A globális fenyegetettség elhárításán fáradozva is figyelemmel követte a magyarországi fejleményeket: amnesztiát követelve a hatvanas évek elején, hozzájárult annak a hosszú folyamatnak az elindulásához, amire ma békés rendszerváltásként tekintünk.

Erasmusi jelleme abban is megnyilvánult, hogy szinte folyamatosan járta a világot. Nem horgonyzott le egyetlen egyetemnél vagy kutatóintézetnél sem, leginkább szállodai hallokban szeretett gondolkodni, tanítványaival és kollégáival találkozni. Váratlanul, bejelentés nélkül jelent meg Klein György stockholmi vagy Jacques Monod párizsi laboratóriumában és bő kézzel szórta a később részletes kidolgozásban gyakran óriási horderejűnek bizonyult ötleteit.

Most honfitársaimmal azt reméljük, megtalálja nyugalmát a magyar tudomány és a nemzet nagyjai között. A magyar fizikusok, tudósok és velük mi, az egész magyar társadalom hívtuk haza, mert szükségünk van Szilárd Leónak az emberiség jobbáválását valló és cselekvően segítő humanizmusára.

Ma az Európai Egyesült Államoknak a 16. század eleji humanista óriástól származó gondolatát a többi európai nemzettel együttműködve váltjuk valóra. Szilárd Leó életének tanulságát nemzeti történelmünkbe befogadva, az ő magyar voltát Európának felmutatva is bizonyítjuk, hogy a különböző eszmerendszerek harmóniájából épülő társadalom képes a polgárait szolgáló megújulás útján való végighaladásra.

Immár nem a kitaszítás, hanem az egységesülő világ gondjainak megoldásában való minél sikeresebb részvétel vágya indítja el fiataljainkat a világ vezető egyetemeire, nagy vállalatainak fejlesztő laboratóriumaiba, hangversenypódiumaira vagy irodalmi központjaiba. Szilárd Leó életének ismerete és tisztelete megtanítja az új generációt, hogy egyéni kiemelkedését az emberek sorsáért érzett felelősséggel párosítva valósítsa meg.

A magyar értelmiség most már nem kényszerül évtizedekre távolmaradni hazájától. Szilárd Leó kései hazahívásából nem a mindig elkésést, hanem a végre kimondott hívás szégyenlős büszkeségét szeretnénk továbbadni. Az ő szellemének támogatását is érezve fordulunk együttműködésért mindazokhoz, akik magyarságukat és a világ sorsáért érzett felelősségüket az összehangzó értelem jegyében állítják Magyarország szolgálatába.

Isten hozott magyar Erasmus! A magyar nép büszkén sorolja a 100 éves Szilárd Leót a legnagyobb magyarok közé.
______________________________

Elhangzott Szilárd Leó temetésén a Kerepesi temetőben, 1998. február 11.