KÉT RÉSZLET GYULAI ZOLTÁN ÖNÉLETRAJZÍRÁSÁBÓL

Hartmann Ervin

Gyulai Zoltán 1887. december 16-án született Pipe községben (Kisküküllő vm.) tizenegy-gyermekes tanítócsalád második gyermekeként. Elemi iskoláit szülőhelyén, édesapja iskolájában, a középiskolákat Tordán, majd Kolozsvárott az unitárius gimnáziumban végezte. Egyetemi tanulmányokat a Kolozsvári Tudományegyetemen Folytatott és 1913-ban szerzett gimnáziumi tanári oklevelet matematika-fizika szakon. Ezt követően ugyanott Tangl Károly tanársegédje lett, de nem sokkal ezután, az első világháború kitörésekor behívták katonának. Már 1915-ben orosz fogságba esett és hét szibériai év után, 1922-ben került haza. A Szegedre áthelyezett Kolozsvári Egyetemen kezdte újra életét Frőhlich Pál mellett. Közben 1924-26 Göttingenben dolgozott R.W Pohl intézetében. Szegedről 1935-ben Debrecenbe került, ahol 1940-ig tanszékvezető egyetemi tanárként a Tudományegyetem Orvoskari Fizikai Intézetét vezette. A következő állomás ismét - ekkor már professzorként-, a Kolozsvári Tudományegyetem volt (1940-47), majd ezt követte nyugdíjba meneteléig a Budapesti Műszaki Egyetem (1947-62). A Magyar Tudományos Akadémia :itt létesített Kristálynövesztési Tanszéki Kutatócsoportot tovább is, haláláig vezette. 1968. július 13-án hunyt el.

Gyulai Zoltán számos hazai és külföldi elismerésben részesült: a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. a Göttingeni Tudományos Akadémia levelező tagja, Kossuth és Állami díj tulajdonosa, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat volt elnöke stb.

Az egyetemi évek csendesek voltak. Sok anyagi gondom volt, azaz igen szegényen éltem, de annyi megvolt, hogy éltem és tanulhattam. Állandóan tornászni jártam. A KAC (Kolozsvári Athlétikai Klub) tornaterme az unitárius gimnázium tornaterme volt, én ott laktam, ott is kosztoltam a convictusban, és így vacsora után mindig bementem a tornaterembe, utána fel a szobámba és ott tanultam. Ez igen fontos volt. - A II. év végén alapvizsga volt. Készültem is rá, de mégis visszaléptem, mert nem éreztem magam biztosnak, főképpen magyar irodalomból, de a szaktárgyakból sem. Pedig a visszalépés azzal járt, hogy elvesztettem a vizsgadíjamat. Ez akkor 20 korona volt és ez a veszteség fájdalmas volt!

1908. III. év. Ez év őszén lealapvizsgáztam. Ez végre egy fontos eredmény volt. Most már jól beleszoktam az egyetemi tanulás módszerébe. Főképpen a fizikára fektettem a súlypontot. A fizikai gyakorlatokon Ortvay Rudolf a későbbi egyetemi tanár, elméleti fizikus - volt a tanársegéd. Törekedtem arra, hogy a fizikai mérőgyakorlatokat jól végezzem. Elméleti fizikát is tanultam, de Farkas Gyula előadásai túlságosan matematikai jellegűek voltak. Abban az időben az elméleti fizika neve matematikai-fizika volt. A súlypontot a matematikai megalapozottságra fektette. általában az volt a vélemény, hogy a mi színvonalunkhoz Farkas előadásai túl magas színvonalúak voltak. Később, Pogány Béla azt mondta egyszer, hogy a Farkas előadásaiban a fizika gondosan el volt rejtve. - Mindenesetre én megtettem, amit lehetett. - Ez az év jó volt nekem, mert az alapvizsga után nem volt szükséges vizsgára tanulnom.

Természetesen colloquálni kellett, de az nem volt túl nehéz és izgalmas. Szóval rendesen, egyenletesen tanultunk. Anyagilag is megvoltam, sokat jártam színházba.

A III. évet szerencsésen, elég jó körülmények között végeztem. Ekkor már tudatosan készültem egyetemi pályamunkát kidolgozni. Kolozsvárt az volt a szokás, hogy évzáró ünnepen hirdették ki a jövő évi pályatételeket. A jutalomösszeg 100-150 korona volt. Ez pénzben is komoly összeg volt akkor, de akik pályamunkákat nyertek, a kollegáknak nagyon imponáltak. Ez volt első lépésem a tudományos munka felé. Nyárra hazavittem Thomson Elektrizitätsdurchgang durch Gase című könyvet. A pályatétel címe ez volt: Ismertesse a szerző a fényelektromos jelenségeket saját kísérletei alapján. Nyáron az említett könyvet áttanulmányoztam, nagyon nehéz volt és sok dolgot meg sem értettem. A németben sem voltam olyan jártas, de azért olvastam. Eddig csak jegyzetet olvastam. sajnos a fizikából semmi könyvünk nem volt, csak egy igen rossz jegyzet. A Roit-i könyv (két kötet) megvolt, de ebből nem igen tudtunk tanulni, a jelzései is mások voltak stb. Az időben hihetetlen hiány volt, hogy nem gondoskodtak arról, hogy fizikából legyen jó egyetemi tankönyvünk. Jó középiskolai tankönyvek voltak, de nekünk derogált ezeket használni. Ez nagy hiba volt, mert ezekből az alapokat megtanulhattuk volna. Nekem különösen nagy hiányt jelentett, hogy a második félévben nem jártam előadásokra.

Megkezdődött a IV. évem. Anyagilag ekkor jól megvoltam, mert megkaptam a 600 koronás tanárképzői díjat. Ennek a feltétele jó alapvizsga volt. A professzorok személyesen ismerték a hallgatókat és így döntöttek. A 600 korona akkor sok pénz volt, és abból egy diák jól kijöhetett.

Gyulai és munkatársai a Debreceni Tudományegyetem Orvoskari Fizikai Intézetében (1936-1940). Ülő sor bal oldalán Szalay Sándor, jobb oldalán Tomka Pál. Álló sor balról jobbra: Boros János, Tarján Imre, Tiszolczy István.

Kolozsvárt a tűkristályok gondolata előttem világos volt és már Kolozsvárt ki is dolgoztam az előállításuknak egy egyszerű, de biztos módját. Ezzel mentem fel Pestre. (1947-ben, szerk.)...

Közben többféle dologgal foglalkoztam, de növesztettem a tűkristályokat és az volt az ötletem, hogy lemértem a tűkristályok szakítószilárdságát. Ez jó ötlet volt, amint a későbbiekben bebizonyult. Érdekes, hogy vannak témák, amiknek megvan az úgynevezett megérési idejük. Azaz vannak kérdések, amelyeket egy időben több helyen vizsgálat alá vesznek. Így van ez a tűkristályokkal és azok szakító szilárdságával is. - A szakítási mérést egy igen egyszerű berendezéssel mértük le. Tulajdonképpen egy gyakornok kislány végezte a méréseket. Volt egy meteorológusból lett adjunktusom, Fáthy Ferenc. Ő regisztrálta az egyes méréseket és az eredmények igen szórtak. - A nehézség a méréseknél a kristály vastagságának a mérése volt. Egy aránylag egyszerű mikroszkóppal egy mérést végeztünk csak, amint a kristály egy üveglapon feküdt. Mindig a nagyobb méretet vettük. mert a legtöbb esetben a keresztmetszet téglalap alakú volt és mi ebből a nagyobb oldalt mértük. Tehát a mi keresztmetszeteink túl nagyok voltak. - Amikor azonban a méréseket a kristály vastagsága - egyik élhossz - szerint felrajzoltuk, mindjárt mutatkozott a szabályszerűség. A vékonyabb kristályok nagyobb szilárdságot adtak. Az értékek így is szórtak, azonban a tendencia megvolt, hogy a vékonyabb kristályok nagyobb szilárdságot adtak. Ezeket a méréseket előadtam, az 1953 nyarán rendezett sympóziumon...

Bankett az Állami díj átvétele alkalmából (1966)·bal oldalon Gyulai felesége. Márta néni, jobb oldalon Tarján Imre.

A mérések a szakításra 150 kg értéket adtak, de ez nem került bele a közleménybe, mert a rajzoló elhagyta, ugyanis igen nagy lett volna az ábra. Én engedtem, mert a 200 kg elméleti értéket így is jól megközelítettük. Ennek a mérésnek örültem, mert ez természetes kristályon történt, azzal nem történt semmiféle manipuláció. (Itt célzok a régi Joffé féle mérésekre.) Az irodalomból más módon is növesztettünk tűkristályokat-(polivinilalkohol adalékkal és még más módon is.) Később más laboráns ezeken végzett méréseket és ezek is hasonló eredményeket adtak.

1958- és 59-ben Balatonfüreden a német Physikalische Gesellschafttal közösen Symposiumunk volt. Igen jól sikerült. Több orosz kutató is volt ott, a csoportot Beljajev vezette, és amint engem meglátott, odajött hozzám, elmondta, hogy egy évvel azelőtt Amerikában volt egy kongresszuson, aminek tárgya kétharmad részben a tűkristályok voltak és számos kérdés merült fel. Tőle tudtam meg, hogy a tűkristály vizsgálatok milyen divatosak és kiterjednek minden anyagra, elsősorban fémekre. Beljajev elmondta, hogy már az oroszok is elhatározták, tű- kristályokkal foglalkozni fognak. Később ennek a kongresszusnak a kiadványát négy kötetben megkaptuk, és akkor egészében feltárult a kérdés előttünk. Én már abból nem olvastam sokat, de a munkatársaim sokat olvasnak, (ezt a kötetet is) és nekem referálnak. - A tűkristályokkal nagy szerencsém volt. Ilyen előzmények oda vezettek, hogy az Akadémia egy kis kutató csoportot szervezett az intézet kötelékében.

Ez a csoport megmaradt akkor is, amikor nyugdíjba mentem, és igen jó munkatársak fejlődtek ki benne.

_____________________

Gyulai Zoltán (1887-1968) harminc éve távozott el. Erre emlékezve tartottunk előadásokat: az ELFT májusi közgyűlésén Tarján Imre, az augusztusi Fizikus Vándorgyűlésen pedig én. Az első előadás megjelent a Fizikai Szemle 1998/6 számában. Ez átfogóan szemlélteti Gyulai személyiségét és munkásságát, ezért előadásom közlése helyett Gyulai Zoltánnak l966-ban írt, eddig publikálatlan önéletírásából adunk közre két, megszerkesztett részletet. Az egyik Gyulai egyetemi éveivel, a másik munkássága végével foglalkozik. (Hartmann Ervin)