EGY SZERVETLEN TECHNIKÁVAL MŰKÖDŐ "VÍRUS" FANTÁZIÁJA

Az amyloid különböző fehérjékből, fehérje hasadási termékekből, polipeptid láncokból álló, sajátságos festődéssel rendelkező, de kémiailag nem egységes anyag, amely a sejtek közötti térben rakódik le és sohasem a sejtben. Ismerünk szisztémás, azaz több szervet érintő és egy-egy szervre lokalizálódó amyloidózisokat (a kórforma elnevezése).

Az Alzheimer-kór oka az agyban észlelhető elváltozás: ilyen egyrészt a senilis plakk, amely béta-amyloid-peptidből létrejött lerakódás, másrészt a neurofibrilláris köteg, amelyet páros helikális filamentumok alkotnak, melyek a sejtváz alkotásában résztvevő tau nevezetű kórosan foszforilálódott fehérjét tartalmaznak. Érdekesség, hogy Down-kórnál az agyban hasonló eltéréseket lehet látni.

Új korszak kezdődött a mikrobiológiában azzal a felismeréssel; hogy a kuru, Creutzfeldt Jakob-betegség (CJB), Gerstmann-Straussler-Scheinker betegség (GSSB), a surlókór - scrapie, a birkák betegsége - és a szarvasmarha spongyaszerű agyvelőgyulladása (közismert nevén kergemarhakór, BSE) kórokozója "sem konvencionális vírus" hanem átvihető amyloid fehérje, és hogy az "átvihető spongiform dementiák" (dementia: szellemi leépülés) tulajdonképpen az agy amyloidózisai. Új korszak kezdődött a neurológiában azzal, hogy felismertük: mind az Alzheimer-kór, mind a normálisan öregedő agy a "nem átvihető" agyi amyloidózisok példái.

Más amyloidózisokhoz hasonlóan mind az "átvihető", mind a "nem átvihető" agyi amyloidózisokban mindegyik kórképben más és más prekurzor fehérje alakul át alfacsavar szerkezetből béta-lemez formává, - és így oldhatatlan amyloid fibrillumokká polimerizálódik. A CJB amyloid prekurzora emberben a 20-as, egérben a 2-es kromoszómán megtalálható gén terméke. Alzheimer-kórban és öregedő agyban az amyloid prekurzor fehérje emberben a 21-es, egérben a 16-os kromoszómán található génhez köthető. Az "átoltható" agyi amyloid fehérje esetében ez egy 35000 molekulasúlyú, glikozilált (CJB, vagy súrlókór) prekurzor fehérje, melynek molekulája konfiguráció változás után alakul át "fertőzőképes" amyloiddá. Alzheimer-kórban és öregedő agyban ez a 92 000 molekulatömegű prekurzor fehérje.

Az 1970-es évektől kezdve az amyloidológusok a prekurzor fehérjék amyloiddá alakulásának genetikai hátterét vizsgálták. Számos pontmutációt fedeztek fel magukon a prekurzor fehérjék génjein, vagy más, a fehérjék lebontásában szereplő géneken. A mutáció a prekurzoron egyetlen aminosav csere volt, béta-lemez formává történő spontán átalakulást okozva amyloid fibrillumok kialakulását, és azok felhalmozódását idézheti elő. A béta-lemezzé való átalakulás valószínűségét növelve a prekurzor fehérjék génjein bekövetkező pontmutáció meghatározza a "fertőző" amyloidok megjelenési formáját öröklődő Alzheimer-kór egyes formáiban a béta-amyloid prekurzor gén 717-es kodonján bekövetkező pontmutációk befolyásolhatják a membránhoz való kötödést; így a fehérje sejten kívül felhalmozódik és enzimatikus hasítás után egy 42 aminosavból álló polypeptiddé alakul, ami amyloid fibrillumokká polimerizálódik. A korai kezdetű öröklődő Alzheimer-kórban mutációkat találtak egy a 14-es, és egy a 19-es kromoszómán található génen.

Az agy ezen amyloidózisai a szisztémás amyloidózisokhoz hasonlóan genetikai kontroll és szabályozás alatt állnak. Mindamellett csak kuruban, CJB-ben, GSSB-ben, súrlókórban és kergemarhakórban "fertőz" az amyloid fehérje. "Fertőző" alatt azt értjük, hogy képesek olyan konfigurációváltozást előidézni a prekurzor fehérjén, amely további "fertőzésre" képes amyloidot hoz létre: az amyloid alegységek további "fertőző" amyloid képződésének "mintahordozó magvacskái." Hasonló ez a kristálynövekedéshez, de nem hasonlítható - mint azt néhány évtizedig rosszul hitték - a vírus replikációhoz. "Fertőző" amyloidokat csak abban az esetben tarthatjuk vírusoknak, ha a vírus fogalmat tágabb értelemben használjuk, azaz vírusnak tartunk minden olyan filtrálható sejten belüli parazitát, ami a gazda informatikai és energetikai rendszereit használja fel sokszorozódásához. A "mintahordozó magvacskák" replikációját jobban megérthetjük a krisztallográfia és polimerizáció dinamikája, mint a molekuláris genetika alapján. A "fertőzőképes" CJB-, vagy súrlókór-amyloidja röntgen krisztallográfiás összehasonlítása a "nem fertőző" formával nem oldható meg addig, amíg ezen molekulákból nem tudunk megfelelő méretű kristályokat képezni. Talán a mágneses rezonancia spektroszkópia, infravörös spektroszkópia, vagy szinkrociklotron technika segítségével tudnánk sikereket elérni a prekurzor és a "fertőző" formájának összehasonlítása terén.

Az amyloid-fertőzés nem-genetikai jellege

A családi megjelenésű CJB az összes eset mintegy 5 %-ot teszi ki, gyakoribb (több, mint 90 %) a sporadikus eset, és csak igen kevés azok száma, akik iatrogén úton, azaz CJB-vel "fertőzőtt" anyag közvetlen szervezetbe juttatásával kapták meg a betegséget. Tehát, az esetek nagyobb részénél a fertőződést nem lehetett kimutatni, családi halmozódást sem sikerült találni.

Jelenleg az egyetlen magyarázat a sporadikus CJB megjelenésének meghatározott valószínűségű előfordulására a "fertőző" amyloid ágens titka, spontán de novo kialakulása, amely az egész világra nézve meglepően egyenletesen eloszlást mutat az 1 fő/millió fő/év gyakorisággal. Ha jelen van egy mutáció, akkor a konfiguráció változás esélye milliószor nagyobb eséllyel következik be.

Különböző fajokba átvitt "fertőző" amyloid nem tenyészik "szabályosan". Az új gazda által termelt, ugyancsak "fertőzőképes" amyloid nem a beléje oltott mutáns amyloid hű másolata, vagyis az új amyloid a beoltott szervezet prekurzor fehérjéjének megfelelő aminosav-sorrendű lesz. A 102, 117, 178, 200 és 210-es kodon mutációját tartalmazó CJB-t majmokba, csimpánzokba oltották be, amelyek nem tartalmazták ezen pontmutációkat, és az állatok által termelt "fertőző" fehérjék sem voltak mutánsak. A konformációváltozás egy góc képződése, tehát a minta lehet a kristályosodás, fibrillum-növekedés részére. A béta-lemezes, oldhatatlan, fehérjelebontó enzimmel szemben ellenálló "fertőzőképes" formává történő átalakulás további vizsgálatához a "nem fertőző" és "fertőző" molekulaformák (feltehetőleg mágneses rezonancia, vagy szinkrociklotron sugárzás felhasználásával történő) összehasonlítása kell.

Azoknak, akik alig leplezett hittel tekintenek a molekuláris biológia felé, eretnekségnek tűnhet a nem konvencionális "lassú vírusok" néhány tulajdonsága. Először: ezen amyloid fehérjék spontán alkotják meg magukat. Másodszor: nem tartalmaznak nukleinsavat. Harmadszor: replikációjuk során nem másolják tovább a mintahordozó ágensen levő mutációt. Vagyis, ha kecskébe oltunk CJB, GSSB, illetve kuru fertő ágensét, akkor a kecskében a kecskére - és nem az emberre - jellemző "fertőző" amyloid szekvencia alakul ki. Ha kecskéből birkába oltjuk, akkor a birkára jellemző ágenset kapjuk. A kecske fogékony nemcsak a kurura és CJB-re, de a nyérc agyvelőgyulladására is. Ha nyércet birkából származó ágenssel inokulálunk, a kapott nyérc "vírus" a nyérc prekurzor fehérjéjére lesz jellemző, nem pedig a birkáéra. Mindamellett a nyérc ágense nem lesz "fertőzőképes" egérre nézve, még ha eredetileg egérből származó birka ágenssel "fertőzték" a nyérceket. Ám, ha kecskén viszik át a birka ágensét, akkor "megfertőzi" az egereket.

Egészen a legutóbbi időkig a mutációkat okolták a beoltható (betegséget megkapó) gazdaszervezetek ezen csoportjánál is, de itt a DNS --> fehérje átírás után végbemenő konfiguráció változásról van szó. A kergemarhakórt valószínűleg a borjak "fertőző", a birkák súrlókórjának amyloid gócát tartalmazó tápanyaggal történt etetése során idézhették elő az 1970-es évek végétől kezdve. Mindenesetre akár kecske, birka, egér vagy hörcsög betegség, akár emberi CJB, GSSB, kuru idézte volna elő, a szarvasmarhák "fertőző" amyloidja mindig ugyanolyan, a szarvasmarhára jellemző aminosavsorrenddel rendelkezik.

Ezen "fertőzések" bármelyikének átvitele egy új gazdaszervezetbe általában csak a beoltott állatok kisebb részénél vezet betegség kialakulására és csak egy elnyújtott lappangási idő után. Az új állatfajon belül történt újabb átvitelkor azonban ez a fajok közötti gát eltűnhet, a lappangási idő rövidülhet.

Kísérletet tettünk "fertőző" amyloid fibrillumok előállítására. A CJB amyloid prekurzor fehérjéjének különböző régióival homológ (178-as és 200-as kodon mutációt hordozó) szintetikus peptidekből polimerizált fibrillumokat különböző majom és rágcsáló fajok agyába oltottunk. A CJB és GSSB amyloid prekurzor molekula néhány mutációját (102, 178, 200) baculovírusban is klónoztuk. Ezeket a klónozott mutáns fehérjéket szintén beoltottuk CJB-re fogékony majmokba és laboratóriumi rágcsálókba. Ha ezen szintetikus peptidek, vagy a baculovírus által klónozott fehérjék a "fertőző" átvitelre képes gócokként szolgálhatnak, akkor közelebb kerülhetünk a "fertőzőképessé" változás molekuláris eseményének atomi szintjén való megismeréséhez.

A súrlókór prekurzor fehérjéje az aminosavak sorrendjében nem különbözik a természetben előforduló formától. A kettő közötti eltérések még nem tisztázottak, ezt röntgen krisztallográfia, ultraviola cirkuláris dikroizmus spektroszkópia, infravörös spektroszkópia, mágneses rezonancia, vagy szinkrociklotron technikával lehet vizsgálni, de az biztosnak látszik, hogy nem a gén --> fehérje átíráskor megnyilvánuló változásról van szó, amely a normális prekurzor fehérje konformációját érinti. Megváltozhat a kémiai kötésforma, de az aminosav sorrendben nincsen változás.

A fehérjekrisztallizáció gócformálódása kiváltható ásványi anyagokkal, mint azt McPherson és Shlichta kimutatták. Különböző ásványi anyagok ugyanabban a fehérjében eltérő mintázatú kristálynövekedési mintát idézhetnek elő. A kristályosodott mintákból annyi forma képezhető, mint a hópelyheknél, vagy a barlangok stalagtitjainál és stalagmitjainál. A kristály bármely darabkája szerepelhet mintahordozó gócként további kristály képződéshez. Súrlókór esetén hasonló "fertőző" forma idéz elő változást a normális prekurzor struktúrájában. Ezen konfigurációváltozás folyamatának atomi, molekuláris és krisztallográfiás részletei még tisztázásra várnak. Kvantummechanikai szinten kaphatunk választ arra, hogy milyen (kovalens, hidrogén stb.) kötéstípusok változnak meg, hogy ez a konfigurációs, majd polimerizációs folyamat létrejöjjön.

Járványtani bizonyíték a "fertőző" fehérje de novo képződésére

Amikor 1968-ban Kirschbaum feldolgozta a CJB előfordulását a világon, mindössze 100 esetleírással találkozott a betegség 1920-ban történt első leírása óta eltelt időszakban. A mi laboratóriumunk közel 4000 esetről kapott adatokat. Érdekes, hogy amikor ösztönöztük neurológus kollégáinkat, hogy kutassanak CJB esetek után, mindig az 1 fő/1 millió ember/1 év gyakoriságot kaptuk. Ezt tapasztaltuk Japánon és Kínán át Chiléig, Argentínáig, Ausztráliáig, Új-Zélandig. A mintegy tucatnyi országban működő intenzív CJB felügyeleti rendszer hasonló gyakoriságot talált. Nincs más fertőző betegség, amely az egész világon, a sarkoktól a trópusokig ilyen egyenletes előfordulást mutatna.

Ez a tény először Sir Frank Macfarlane Burnet találgatásaira hatott ki az 1960-as évek kezdetén, aki spontán szomatikus mutáció lehetőségét vetette fel. Ez ma már valószínűtlennek tűnik, ugyanis a kísérleti átvitelre egy fogékony faj minden egyede hasonlóan reagál. A "fertőző" béta-lemez konfiguráció kialakulása a normális csavar konfigurációból prekurzorból ritkán bekövetkező spontán folyamat eredménye, amely nagyobb eséllyel fordul elő, ha a gén pontmutációt hordoz. Ha csak egyetlen idegsejtben történne szomatikus mutáció, amely a normális CJB amyloid prekurzor fehérjéjének konfiguráció változásához vezet, akkor ezeket a mutáns molekulákat sohasem tudnánk észlelni. A sporadikus CJB esetek a betegek több, mint 85 %-át teszik ki.

A lehetséges fertőző forrás megtalálására irányuló intenzív kutatások eredménytelenül jártak. Izraelben a líbiai eredetű pásztor (szefárd) zsidók között a betegség mintegy húszszor nagyobb arányban fordult elő, mint az askenázi zsidókban. Magas gyakoriságú fókuszokat, a CJB helyi csoportosulását megfigyelték több helyen, de csak a líbiai eredetű pásztor (szefárd) zsidóknál és Szlovákia Losonc és Árva vidékein volt igazából szignifikáns mértékű a gyakoriság növekedése. Az izraeli esetekben a magas gyakoriság nagyobb részéért családi halmozódás tehető felelőssé, ugyanis a szefárdok egy kiterjedt családfa részei voltak (sok rokonházassággal). Ahogy ez a CJB családi formáinál ismert, autoszomális domináns típusú öröklődés állt fenn. Mint azt majmokba és más laboratóriumi állatba történt kísérleti átoltással bizonyítottuk, minden érintett beteg hordozta ezt a "nem konvencionális" vírust. Ezen populációkban észlelt magas gyakoriságot megpróbálták a birkahús és különösképpen az agy és szemgolyó elfogyasztásának szokásával kapcsolatba hozni. De az állatokkal foglalkozók körében (pásztorok, vágóhídi munkások, állatorvosok) az átlaghoz képest nem magasabb az előfordulási arány. Sporadikus CJ betegek részletes tanulmányozása nem tudott fertőző forrást kimutatni. A betegek megelőzően sohasem találkoztak más CJ betegekkel. Vagyis más fertőző betegségekhez képest két szokatlan epidemiológiai ténnyel állunk szemben: (1) a furcsán egyenletes 1 beteg/1 millió ember/1 év előfordulási arány a világ minden részén, és (2) a "fertőződési" lánc hiányzik sporadikus esetekben (természetesen a ritka iatrogén eseteket kivéve, amikor bizonyítható a "fertőzés" forrása). Mindezek vezettek minket arra a felismerésre, hogy a sporadikus esetek a "fertőző" amyloid ritka, sztochasztikus kialakulásának következményei, melynek során a gazdaszervezet prekurzor fehérjéje "fertőző" béta-lemez struktúrát vesz fel, és ez egy millió emberből évente nagyjából egyet érint. Örökletes formáknál ez az esemény hozzávetőleg egy milliószor nagyobb eséllyel következik be.

Az árvamegyei kuru

Eva Mitrova, aki az 1960-as évektől kezdve követi a CJB magas gyakoriságát Szlovákiában a Magas Tátra nyugati részén, a lengyel határ közelében, Árva megye számos falvában a betegség egy új fókuszát fedezte fel. 1980-ban a dél-közép szlovákiai Losonc területein, Magyarország határain is átnyúlva szokatlanul magas CJB gyakoriságot talált. Az 1980-as évek során a ritkán lakott, birkatenyésztő szlovákiai területeken növekedő számban észlelt eseteket. Ezekben az években egyfajta "járvány" alakult ki, hiszen a 15 ezer főnél kevesebb lakosságú területen 30 körüli eset jelentkezett. Ez kivetítve több ezer beteg/1 millió fő/1 év lenne, ami jelentősen meghaladja a megszokott 1 beteg/1 millió fő/1 év gyakoriságot. A leginkább érintett területek Zuberec és Habovka falvak voltak, ahol kétezernél kevesebb populációban három éves periódus alatt több, mint húsz esetet észleltek. Vagyis ezeken a helyeken háromezerszer nagyobb volt a megjelenési arány, mint más városokban a világban, mint Párizs, Berlin, Boston, New York, Sydney, Santiago, Peking, vagy bármi egyéb városban, illetve a pásztor (szefárd) zsidóknál észlelt előfordulásnál is százszor magasabb volt. Ez egy közös "fertőződési" forrás lehetőségére hívta fel a figyelmet. Felvetődött, hogy a nagyobb gyakoriságot birkák súrlókórja (amit a helyi pásztorok klusavkának neveztek) idézte elő.

Kilenc árvai és hat losonci CJ beteg agyából nyert DNS vizsgálata során a 200-as kodonnál glutaminsav --> lysin cserét észleltünk. 11 egészséges felnőtt elsőfokú rokon közül négy szintén hordozta a mutációt. Viszont 1970 előtt Árvában nem ismerték a CJB-t. Az epidémia a 70-es évek végén kezdődött néhány esettel és az 1980-as évek vége felé érte el csúcsát. Emellett néhány egészséges 70 év feletti emberben is megtaláltuk ezt a mutációt. Ezért ma olyan járulékos tényezők után kutatunk, amely egyrészt a meglevő mutáció megnyilvánulását előidézhette, vagy a korábbi időszakban gátolhatta a prekurzor konfigurációs átalakulását. Tehát nem az a kérdés, hogy mi idézte elő az árvai hullámot - ez a kodon 200 pontmutáció - hanem, hogy mi akadályozta meg a megnyilvánulását a korábbi generációk során.

A vándorló zsidók CJB genetikai markere

Miután felismertük, hogy a kodon 200-as mutációja felelős a szlovákiai Losonc és Árva vidékének magas CJB gyakoriságáért, megszűrtük az 1960-as évektől kezdve gyűjtött és lefagyasztott sporadikus és családi halmozódású agymintákat. Ez alapján fedeztük fel a mutációt szefárd zsidó származású görög CJ betegekben, majd gyorsan megtaláltuk a mutációt a szefárd zsidókban, mind a líbiai, mind az izraeli születésűekben. Az askenázi zsidóknál nem volt ilyen mutáció. Jelenleg a Földközi-tenger partvidékének szefárd zsidó populációit szűrjük, különös tekintettel az ibériai félszigetre, azon belül Spanyolországra ahol 1492-ben Ferdinánd és Izabella nagyszámú szefárd zsidót kényszerített a katolikus vallás felvételére. Ezek egy része elmenekült és Görögországban alakított ki egy szefárd zsidó populációt, akikben meg is találtuk a mutációt. Azok, akik maradtak és áttértek a katolikus vallásra, a 15. században emigráltak az Új Világba. Ma már a Chilében észlelt családi halmozódású esetekben is megtaláltuk a 200-as kodon mutációját.

Az öregedés felgyorsulása

Számos domináns öröklődésmenetet okozó mutációt írtak le, amely a prekurzor molekula aminosavsorrendjét megváltoztatva a gén --> fehérje átírás után bekövetkezett átalakulással amyloid konfiguráció kialakulását, polimerizációját és amyloid fibrillumok formájában különböző szövetekben történő lerakódását idézik elő. Az amyloidológia ezen törvényei meglepően használhatónak bizonyultak a családi CJB, GSSB kórfolyamatának, illetve a normál öregedésben, Alzheimer-kórban és Down-kórban észlelt amyloid lerakódások vizsgálatában.

Ma már tudjuk, hogy az Alzheimer-kórban, normális öregedésben, Down-kórban látott amyloid csomagok, érfalban talált amyloid lerakódás és a neurofibrilláris kötegek hasonló, 42 aminosavból álló alegységekből épülnek fel. Ez a 42 aminosavas alegység akkor is változatlanul megtalálható, ha a családi halmozódású Alzheimer-kóros esetekben 717-es kodon három lehetséges mutációja közül bármelyik létrejön. Minden Down-kóros betegben lehet ilyen típusú lerakódást észlelni a 35 éves kor táján, de ez az amyloid képződés már 20-25 éves korban megkezdődik, és mintegy 15 évet vesz igénybe, hogy kiterjedtté váljon. Ezek alapján nem gondolhatjuk azt, hogy gyors lefolyású Alzheimer-kórban az amyloid lerakódás kevesebb, mint egy évtized alatt alakul ki. Ezt már több évvel korábban észlelhetjük. Találunk minimális - bár esetenként kiterjedt - amyloid lerakódást emberek mintegy 5 %-ban 65 év, 20 %-ban 75 év, 50 %-ban 85 év és szinte minden esetben 90 év felett. Ez jól korrelál azokkal az adatokkal, melyek szerint 75 év felett 10 %, 85 év felett 25 %, és 95 év felett 40 % az elbutult emberek aránya. Ezek a szenilis változások kezdődő, lassan előrehaladó Alzheimer-kórt képviselhetnek.

Az amyloid prekurzor protein (APP) génjén kívül más géneken - nevezetesen a 14. és 19. kromoszómán található géneken - is találtak mutációkat különböző családi halmozódású Alzheimer-kóros családokban. Az APP-n leírt három mutáció mindössze az öröklődő esetek 3 %ért tehető felelőssé. Mindazonáltal az Alzheimer-kóros betegek nagyobb része (80 % felett) sporadikus, azaz nincs mutáció az APP génen.

Fertőzések, toxinok, sérülések, hiányállapotok által okozott nagyfokú APP anyagcsere vezethet béta/A4 amyloid lerakódáshoz anélkül, hogy az APP génjén mutáció lenne. Ma még pontosan nem ismerjük az APP gén pontos funkcióját.

Az amyloid kialakuláshoz vezető fehérje-konfigurációváltozás előidézése gyakoribb esemény lehet az amyloidózisoknál, mint azt eddig tartották. Vajon mindegyik amyloid-gócot képez és elindít egy mintahordozóra épülő, (vírusfertőzésre hasonlító) amyloid képződési láncreakciót? Ha ez így van, akkor más amyloidózisról is kiderülhet, hogy átolthatóak.

Az öröklődő agyvérzés amyloidózissal együtt járó, holland típusú betegségben az érfalban találhatunk amyloid lerakódásokat. Ezek mind a mutáns béta/A4 fehérjét, mind a nem mutáns, normális béta/A4 fehérjét tartalmazzák. Az egyik szülőtől a normális, másiktól a kóros fehérje információját hordozó gént kapó betegek nyilvánvalóan polimerizálják a normális és kóros formát is. Wisniewski és kollégái a mutáns és normális béta/A4 fehérje első 28 aminosavából álló polipeptideket szintetizáltak és tanulmányozták a rostocska polimerizációjának dinamikáját. A 28 aminosavból álló szintetikus polipeptidek közül a mutánst tartalmazó gyorsabban képezett amyloidot. Ha egy oldatba helyezik a két fajta polipeptidet, akkor a mutáns forma felgyorsítja a nem mutáns amyloidrost képződését. Feltehetően ezt látjuk a késői cukorbetegség amyloidózisában, Alzheimer-kórban, Down-kórban és normál öregedésben. Miyazono és kollégái CJB-ben béta/A4-, és CJB amyloid-amyloid kopolimerizációját és kicsapódását mutatta ki. Ez is egy példa arra, hogy egy minta-hordozó amyloid-góc jelenléte amyloidózishoz vezető konfigurációs változást indukál.

Az "amyloid-képződést serkentő faktor" gócként szolgál a rost képződéshez, amely a saját szervezet fehérjéjében idéz elő egy hibás konfigurációban termelő változást. Ezt korábban vírus-replikációval téveszthették össze. Tágítanunk kell a vírusokról alkotott felfogásunkat, ahogyan ezt a komputer-virológusok is megtették.

_______________________