Fizikai Szemle honlap |
Tartalomjegyzék |
Gergely Anna
Szent István Múzeum; Székesfehérvár
A Nobel-díjasok kislexikonában Hevesy Györgyről többek közt az alábbiakat olvashatjuk: magyar származású kémikus, Németországban, Dániában, Svédországban működött. 1943-ban neki ítélt Nobel-díját 1944-ben vehette át a kémiai folyamatok kutatása során az izotrópok indikátorként való alkalmazásáért [1].
Palló Gábor 1998-ban, a Magyar múlt tudósai sorozatban megjelent Hevesy György című monográfiájának kezdő fejezetében a Hevesy család történetét a nagyszülőkig vezeti vissza, melyből a 19. század második felétől ívelő asszimilációs sikertörténet bontakozik ki.
Ez a dolgozat arra tesz kísérletet, hogy az addig szórványosan megemlített családtörténeti vonatkozásokhoz szolgáljon újabb adatokkal. Mindez természetesen további kutatásokat igényel, de remélhetőleg az eddigi ismereteinket tovább árnyalja majd. A rendelkezésre álló töredékes levéltári adatok figyelembevétele mellett azt azonban feltétlenül szükségesnek tartjuk elmondani, hogy egy olyan család kiemelkedő egyénisége a Nobel-díjas Hevesy György, akinek története a Fejér megyei Sárbogárdhoz kötődik gyökereiben.
Magyarországra, így Fejér megyébe is a 18. században települtek be zsidók Morvaország és Galícia felől. A ma Sárbogárdhoz tartozó egykori Bogárd és Tinód pusztai zsidóságra vonatkozó első adatok 1781-ből származnak. A két településen összesen 90 zsidó család élt. A II. József-féle első országos összeírás 1785/86-ban Bogárdon 67 főt (az összlakosság 7,67 %-a), Tinód pusztán 43 főt (7,72 %) izraelitát jegyez fel. Ezt az országos átlagot meghaladó arányt (Magyarország összlakosságának ugyanekkor 1,14 %-a tartozik e felekezethez) az uradalmi: központokkal való kedvező kereskedelmi lehetőségek; az egyes földesúri oltalom alatt élő zsidó kereskedők egyre intenzívebben kibontakozó, a mezőgazdaságra alapuló áruforgalma; valamint a Győr-Székesfehérvárhoz kapcsolódó utak közelsége magyarázza [2].
A zsidóság sárbogárdi jelenlétének legkorábbi tárgyi emlékei: a sírkövek, ma is láthatók az egykori temetőkben. E temetőben található Bischitz Salamon síremléke 1788-as évszámmal, Bischitz rabbi, a híres talmud tudós, kabbalista Prágából menekült és az ő nevéhez fűződik a sárbogárdi hitközség megalapítása is.
Az 1850-60-as évektől országosan is kibontakozó vita eredményeképpen az izraelita vallás ortodox és neológ irányzatra szakadt. A sárbogárdi hitközség az ortodoxia mellett foglalt állást, s követte azt 1948-ig. A lélekszámban is gyorsan gyarapodó hitközség 1865-ben alapított elemi iskolát, ahol a kezdettől fogva magyar nyelven oktattak. 1876-ban létrehozták a Jótékony Nőegyletet Brenner Mártonné és Goldner Mórné vezetésével, melyet további vallási és karitatív egyletek sora követett [3]. A templom 1879-ben épült fel, de korábbi adatok is utalnak rá, hogy Tinód-pusztán volt egy úgynevezett "zsidó-ház", amelyben az istentiszteleteket tartották.
A Bischitz családra vonatkozó következő adatot a zsidók 1848-as összeírása szolgáltatja [4]. Név szerint az alábbi családtagokat sorolja fel: I. Bischitz Dávid; 38 éves Sárbogárd, kereskedő. Neje Fuehs Hani. Gyermekeik: (valamennyien Sárbogárdon születtek). 1. Mari (8 éves); 2. Emmi (4 éves); 3: Móritz (5 éves). II. Bischitz Salamon, 40 éves. Sárbogárd, kereskedő. Neje: Deutsch Mari (28 éves, született Szilas-Balhás). Gyermekeik (valamennyien Sárbogárdon születtek) 1. Móricz (10 éves), 2. Zsiga (3 éves), 3. Háni (7 éves); 4. Száli (5 éves); 5. Czilli (4 éves).
A Bischitz család sikertörténete a két igen szorgalmas és tehetséges fivér pályájával indult. Gabona- és gyapjúkereskedésbe kezdtek, s hamarosan a közeli, jó hajózási lehetőségeket kínáló Dunaföldváron létesítettek gabona-és gyapjú raktárakat. Mindketten a kereskedésben és a földművelésben keresték a fölemelkedés lehetőségét. Eltérő szemléletük, életfelfogásuk miatt hamarosan másmás - s hozzá kell tegyük - mindketten egy-egy külön típusú, önmagában is jellemző életvitelt alakítottak ki. 1861-től a Bischitz-testvérek (B. Dávid és Mór, valamint B. Salamon és B. Zsigmond) haszonbérletbe vették az eladósodott Esterházy-Majsai hitbizományt, amely 47 ezer kataszteri hold volt. A család kimagasló vagyonhelyzetét, tőkeerejét jól szemlélteti, hogy az egy évi haszonbérleti díjat, 190 ezer forintot egy összegben ki tudták fizetni. Sőt, a félévi bérleti díjat ezen felül szintén a szerződés megkötésekor kellett átadniuk. A családi összefogás eredményeként megszerzett, akkor elhanyagolt latifundium közel 90 évig (1939. november hó) volt a család és leszármazói kezelésében [5].
I. Bischitz Salamont, a nagyapát, az egyik "pater familiarist" 1894-ben helyezték örök nyugalomra a Kerepesi temetőben. A gyászszertartáson a búcsúztatót, az egykori dunaföldvári múltra emlékezve, dr. Pártos Sámuel főrabbi mondta (1886-tól dunaföldvári rabbi) számos társadalmi kiválóság jelenlétében [6]. A gyökerek tehát még a második nemzedékben elevenen éltek: a dunaföldvári gabonakereskedőt - bármilyen hatalmas utat is járt be, és ott hitközséget alapított - szülőföldje rabbija búcsúztatta.
Bischitz Salamon tizennégy gyermeket hagyott maga után, akik közül az 1848. évi összeírás még csupán ötöt említ név szerint. Hét leánya közül az Egyenlőség című felekezeti lapban megjelent gyászjelentés mint tekintélyes, igen magas rangú családok tagjait említi: dr. Kern Tivadar ügyvéd feleségét, Schultz Vilmos nagykereskedő nejét, valamint Posner Alfréd lovag hitvesét. Ez utóbbi veje, Posner Alfréd (1823-1887) maga is végigjárta a dualizmusi kori zsidóság ragyogó felemelkedésének útját. Az árva zsidó fiú Párizsban tanult, kiváló papírkereskedő, majd papírgyáros lett. 1873-ban nemességet kapott, valamint a világkiállításokon szerzett kimagasló érdemeiért és közéleti tevékenységéért lovagi címet, királyi tanácsosi kinevezést. A Bischitz Salamon ág nőtagjai közül B. Róza férje alapította meg az ajkai üveggyárat, mely szintén világhírnévre tett szert. A család egyetlen élő tagja, Ardó Mária, az ő leszármazottuk.
A Bischitz Salamon ágból a hét leánygyermek mellett hét fiúgyermek is származott. A fiúk közül Bischitz Móricz, híres műgyűjtő lett; Bischitz Zsigmond (1894-ben halt meg) és Bischitz János a majsai gazdaságot vezették rendkívül nagy szaktudással. Bischitz János kiváló lótenyésztőként vált Európa-szerte ismertté, aki a század előn a japán kormánynak hét méncsikót adott el, s amely a japán lótenyésztés alapja lett. Bischitz Salamon fiai közül egyedül Bischitz Artúr nősült meg, akinek házasságából egy leánya (1908-ban, gyermekként meghalt) és egy fia, Bogárdy-Bischitz Sándor, született. Bischitz Salamon unokája, Bogárdy Bischitz Sándor a fasori evangélikus gimnáziumban érettségizett kiváló eredménnyel. Ezt követően végigharcolta az I. világháborút, majd agrártudományi diplomát szerzett a Hochschule für Bodenkulturon. 1926-ban nosztrifikáltatta diplomáját, majd a majsai birtokot igazgatta. Az egykor elmaradott latifundiumot felvirágoztatta, modernizálta, mely még a gazdasági világválság idején is jövedelmező volt. Az időközben nemzetközi hírűvé vált agrárszakember a zsidó törvények miatt kényszerült a majsai uradalom, majd az ország elhagyására. Az Egyesült Államokban különböző egyetemeken vezette az agrárképzést (University of California Los Angeles-i Intézete, San Francisco, Berkley Főintézet) 1943 után az amerikai hadirepülőgépgyártás egyik vezetőjeként a hadiiparban dolgozott. Ezt követően Nixon felkérésére a Marschall-terv fejévé nevezték ki Párizsba. Számos nemzetközi elismerése mellett megkapta a rendkívül megtiszteltetésnek számító francia becsületrendet [7]. Bogárdy-Bischitz Sándort 1981-ben Bécsben, egy család asszimilációs története szempontjából igen figyelemreméltó helyen - a Forgách grófok családi kriptájában helyezték örök nyugalomra.
II. Bischitz Dávid (Sárbogárd, 1811. - Budapest, 1897. II. 3.) - mint említettük - a társadalmi felemelkedés másik útját választotta, amely azonban még magasabbra röpítette az egykori sárbogárdi rabbi kései leszármazottait. A családnak ugyanis ezen ágából származik Hevesy György, Nobel-díjas tudós.
Bischitz Dávid miután megözvegyült 1852-ben feleségül vette Fischer Johannát (Tata, 1829. - Budapest, 1898. III. 28.). A Fischer család történetének bemutatására itt most nincs mód, s nem is ez a célja a dolgozatnak, azonban azt röviden meg kell említeni, hogy a Fischer család karrierjét az atya, Fischer Mór alapozta meg. Fischer Móricz (Tata, 1800. - Tata, 1880.) 1839-ben alapított porcelángyárat Herenden. A herendi porcelángyár már 1842-ben szerepelt az első magyar iparkiállításon, majd 1845-ben a bécsi iparműkiállításon. Fischer Móricz fiai az 1848/49-es szabadságharc katonáiként harcoltak a magyar szabadságért; leánya Johanna pedig otthon ápolta a sebesült honvédeket. A világkiállításokon aratott sorozatos sikerek (London, 1851., 1855; Párizs, 1867.; Bécs, 1873.) révén Európa-szerte híres gyárrá vált Herend. Fischer Móriczot Párizsban a Becsületrend tisztikeresztjével tüntették ki, 1867-ben pedig magyar nemességet kapott, "irsai" előnévvel. Családi nevüket később Farkasházyra változtatták. A családi örökséget a gyáralapító fia, Farkasházy Fischer Vilmos (Tata, 1839. - ? 1921.) folytatta. Gyermekkorától kezdve a kerámia szakmában, a gyárban dolgozott, majd Párizsban tanult. 1867 után Erdélybe tette át a székhelyét és ott létrehozta a herendi porcelángyár fiókvállalatát. Az erdélyi ipar kimagasló személyisége lett. A milleneumi kiállításon ő képviselte Erdély iparát. Farkasházy-Fischer Vilmos mindezen érdemei mellett megalapította a kolozsvári neológ hitközséget, melynek első elnöke volt. Vezetésével épült a hitközség temploma [9]. Fia, a gyáralapító unokája volt Farkasházy Jenő (Székesfehérvár, 1863. - Herend, 1926.) porcelánművész, művészettörténeti író [10].
A Fischer családba nősült Bischitz Dávid. Johannában egy rendkívüli képességű, intelligenciájú, nemes lelkű asszonyra talált. Bischitz Dávidné 1866-ban elsőként az országban létrehozta a Meisel főrabbival [11] együtt a Pesti Izraelita Nőegyletet, melynek a nemes szívű hölgy 1873-tól 25 éven át elnöke volt. Mintájára országszerte alakultak nőegyletek, s nemcsak zsidó felekezetűek, hanem valamivel később katolikus és református egyletek is. Személyes áldozatvállalásával jött létre 1867-ben a zsidó leányárvaház, melyet Erzsébet királyné is felkeresett. 1870-ben nyílt meg a népkonyha, - szintén az ő kezdeményezésére - mely felekezeti hovatartozás nélkül táplálta a rászorulókat. Az 1877-es boszniai háború sebesültjei ápolásában kifejtett tevékenységéért I. Ferenc József császár Bischitz Dávidnét koronás aranyérdemkereszttel tüntette ki. A rendkívül magas kitüntetés mellett a család kimagasló érdemei, társadalmi-szociális munkássága elismeréseképpen 1895. június 9-én nemesi rangot kapott [12]. A Bischitz család a Hevesy előnevet vette fel, melyet 1904. április 13-án Hevesy-Bischitzre, majd 1906-ban Hevesyre változtattak [13]. A névváltoztatásban bekövetkezett fordulat egyértelműen utal az asszimilációs folyamat azon fázisára, amikor már nem tartották fontosnak - több okból is - az egykori Bischitzekre, nevezetesen a sárbogárdi rabbira való emlékezést.
A Bischitz család másik "páter familiarista", Bischitz Dávid 1897-ben hunyt el 85 éves korában. Az Egyenlőség című lap hosszasan búcsúztatta: A néhai sárbogárdi rabbinak, Bischitznek ivadéka, a magyar gazdasági életnek egyik számottevő munkása volt. Azon kezdte, amint egy ifjú korában csaknem minden zsidónak kezdenie kellett: kereskedésen. Később azonban; mikor a magyar zsidó ahhoz a földhöz kötelezte magát, amely "ápol és eltakar" egész tehetségét a föld megmunkálására fordította. Később a nagyipari pályán is szerzett érdemeket. 1811-ben született és a már 1848-ban megülepedett kereskedőt a szabadságharc a csatamezőre szólította. Később a 60-as években a testvérjével és más czégekkel visszavonult hevesi birtokára és azt mintagazdasággá tette. [14]
A jótékonyság nagyasszonyának halála mély részvétet váltott ki a társadalom legkülönbözőbb rendű, rangú és vallású embereiben. Halotti maszkját Telsch Ede mintázta meg, Jókai Mór Hevesy-Bischitz Lajosnak, az elhunyt fiához intézett részvétnyilvánító sorai megjelentek az Egyenlőség című lapban: Nagyságos Uram! Fogadja Legőszintébb részvétem kifejezését kedves édesanyjának elhunyta felett. A megboldogultat mint az emberiség jótevőjét minden igazak siralma kíséri a sírba. Az Ég áldása szálljon derék utódjára. Mély tisztelettel maradok szerető híve. Dr. Jókai Mór. [15]
Bischitz Dávid és Fischer Johanna házasságából hét gyermek származott. A legidősebb fiuk, Hevesy-Bischitz Lajos korán megözvegyülvén feleségül vette tornyai Schossberger Eugénia (Jenny) bárónőt. A Schossberger család története - immár sokadik családtörténet e családtörténetben - Schossberger Lázár rabbinikus tudással megáldott kereskedő pályájával kezdődött. A Morva melletti Nyitráról betelepült kereskedő, fiával Schossberger Vilmos Simonnal együtt gabonakereskedőként kezdett dolgozni. Az 1850-es években bekapcsolódott a dohánytermelésbe. Schossberger Vilmos 1863-ban nemességet kapott, amely a társadalmi rangon túlmenően rendkívül nagy dolog volt, hiszen ő volt a középkor óta az első át nem tért zsidó nemes. 1867 után a Schossberger család Pest leggazdagabb kereskedői közé tartozott. Az 1880-as években a Béccsel és a kormánnyal való jó kapcsolataik révén bekapcsolódtak a cukoriparba, s ezzel a hazai cukorgyártás alapjait rakták le.
Schossberger Lázár unokája Schossberger Zsigmond a Budapesti Kereskedők és Gyáriparosok Egyesületének elnöke volt, 1890-ben bárói címet kapott, amely Magyarországon az első át nem tért izraelita bárói cím volt [16].
A Hevesy-Bischitz Lajos és Schossberger Jenny házasságából öt fiúgyermek származott. McCagg tanulmánya a Schossberger családnak tulajdonítja a 20. század egyik legkimagaslóbb tudósának, Hevesy Györgynek a születését. Mint láthatjuk, azonban a kérdés ennél jóval összetettebb, bár meg kell jegyeznünk, hogy számos hasonló vonást fedezhetünk fel a két család történetében, mely e házasságban kapcsolódott össze.
Hevesy Bischitz Lajos legidősebb gyermeke Hevesy Vilmos (1877-1945) villamosmérnök volt. Párizsban a Blériot cég gyárigazgatójaként működött, és részt vett annak a repülőgépnek a tervezésében, amellyel Blériot átrepülte a csatornát [17].
A második fiúgyermek Hevesy Andor, azaz André de Hevesy (1879-1955) jeles író volt. Párizsban, Brüsszelben élt és kitűnő monográfiákat jelentetett meg francia nyelven, többek közt Mátyás király korvináiról. Felesége, Marie-Henriette D'Aspremont-Leyden grófnő kimutathatóan kapcsolatban volt II. Rákóczi Ferenc családjával [18].
A harmadik fiú, Hevesy Ödön (1881-1963), atyja munkásságát folytatta. Érdemei közé tartozott több olyan bánya megnyitása, melyet az ókor óta nem műveltek.
Hevesy-Bischitz negyedik fia, Hevesy Pál (Budapest, 1883. április 9. - Kitzbühel, 1991.) kiváló diplomata [19]. A budapesti piarista gimnáziumban kezdte tanulmányait, majd Münchenben, Freiburgban, Párizsban, Londonban folytatta azokat. 1908-ban lépett diplomáciai szolgálatba. Az Osztrák-Magyar Monarchia diplomáciai képviseletét látta el Isztambulban, majd a Közel-Keleten, Dél-Amerikában és Londonban. 1942-ben kilépett a külügyi szolgálatból és Angliába települt, ahol állampolgárságot kapott. Az első világháború után Apponyi Alberttel együtt képviselte Magyarországot a Népszövetségnél, majd ragyogó karriert futott be Briand mellett párizsi ügyvivőként. E kimagasló államférfi volt egykor az angol Mária királynő, Qeen Mary francia tanára, de szoros barátságba került Chaplinnel és a 20. század számos államférfijával, vezető személyiségével.
Első könyve 1929-ben jelent meg, amely a gazdasági világválság idején arra hívta fel a figyelmet, hogy a felhalmozódó feszültségek egy második világháborúhoz vezetnek. Lord Butler, angol külügyminiszter ezért a könyvért béke Nobel-díjra javasolta. Később a diplomata az alábbi szellemes megjegyzést fűzte mindehhez: Szüleim minden gyermeke "normális" volt, kivéve György öcsémet, aki 1943-ban megkapta a kémiai Nobel-díjat. Milyen érdekes lett volna két Nobel-díjas egy családban. [20]
A legkisebbik fiú Hevesy György (Budapest, 1885. augusztus 1. - Freiburg im Breisgau, 1966. július 5.), a Nobel-díjas tudós, aki életművével maradandó értékeket hozott létre az egyetemes emberi kultúra történetében. Kimagasló tudományos munkásságát szakirodalmi munkák, monográfiák tárgyalják részletesen, - önéletrajza is ismert - ezért sem tárgyalhatjuk e cikkben még csak vázlatosan sem életművét. Feladatunknak azt tartottuk, hogy a család közel 200 éves történetén keresztül reprezentáljuk: a 19. századi Magyarország gazdasági fellendülése és a tudományos lángelmék megjelenése között összefüggés van. Mindez a sok egymásba kapcsolódó családtörténet-töredékből egyértelműen kiderül. McCagg már idézett tanulmánya mutatott rá a fenti kapcsolatra, mellyel Hevesy György, Franz Alexander, T'eller Ede, de az általa nem említett, székesfehérvári születésű Lánczos Kornél életműve is összefügg.
Készült az OTKA T-25911 támogatással.