Kroó Norbert
a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára

Több vezető európai kutatási intézmény, a CERN, az Európai Űrkutatási Ügynökség, valamint az Európai Déli Obszervatórium 2000-ben egy olyan programsorozatot indított, amelynek célja a modern fizika eredményeinek a társadalom minél szélesebb köreivel való megismertetése, a fizika jelentős társadalmi szerepének tudatosítása.

Ebbe a folyamatba illeszkedik az MTA Fizikai Tudományok Osztályának és az Eötvös Loránd Fizikai Társulatnak idei “Fizika Hete" című rendezvénysorozata is. Engedjék meg, hogy az ehhez kötődő “A fizika és közgondolkodás" címet viselő előadóülés megnyitójaként néhány gondolatot megosszak Önökkel.

A 20. századot sokan - joggal - a fizika századaként határozzák meg. Egy sor olyan, a tudomány fejlődését, de mindennapi életünket is alapvetően meghatározó felfedezés született ugyanis, amelyet a fizikához köthetünk. A relativitáselméletek, a kvantumfizika, vagy a részecske- és magfizika, továbbá az anyagtudományok, energetika, az információs technológiák, az elektronika, a lézerek, vagy az utóbbi évtizedek nanofizikája és az ezeken alapuló technológiák közismerten e felfedezések talán legfontosabbjai és joggal lehetünk büszkék arra - mint ahogy erről a Nature című folyóirat ezen évszázadi első száma is megemlékezett -, hogy Budapest e fejlődésben meghatározó szerepet játszott.

A Második Világháború után, részben a tudománynak és ezen belül elsősorban a fizikának a háború eldöntésében játszott szerepe miatt, a társadalom minden problémájának megoldását a tudománytól várta, és ez az általánosan elfogadott nézet a hidegháború idejének első szakaszában is fennmaradt. Ezt a filozófiát Vannevar Bush

“Science, the Endless Frontier" című könyve fogalmazta meg, amely ebben az időben az amerikai (de talán az egész világ) tudománypolitikájának alapjává vált.

Hamarosan kiderült azonban, hogy a tudomány nem képes minden felmerülő probléma azonnali megoldására, sőt a társadalom egy sor újonnan megjelenő problémát, mint a nukleáris katasztrófák és háború veszélye, a környezetszennyezés vágy a globalizációhoz kötődő problémák sora, a tudomány számlájára írt. Ezt tetézte az a gyakorlat is, hogy a tudományos kutatás növekvő költségeinek előteremtése érdekében a kutatók olyan eredményeket is ígértek, amelyeket nem tudtak beváltani. Az erősödő társadalmi gyanakvás természetesen presztízsveszteséghez és ennek folyományaként a kutatási költségvetések megcsonkításához is vezetett.

A fizikát ez a folyamat az átlagosnál is jobban érintette, egyrészt azért, mert azok a tudományos eredmények, amelyek a társadalmi kiábrándulást táplálták jelentős részben a fizikához kötődtek, másrészt általánosan elterjedt, hogy a fizika napja leáldozóban van, a jövő tudománya a biológia.

Mivel a fizika szép, de nehéz diszciplína, és a kutató aktív periódusában állandó tanulást-képzést igényel, és így nem ígér könnyű életet, de meggazdagodást sem, az ifjúság körében vonzereje rohamosan csökken. Ezen a tendencián jövőnk, a társadalmi fejlődés érdekében változtatnunk kell és érdemes. Ezért a szépség (és hasznosság) bemutatása mindannyiunk nemes feladata.

De térjünk át most jelenünkre és jövőnkre, a 21. századra. Sok mindent másképp kell csinálnunk, mint korábban, és ez igaz a tudományos kutatásra is. Megváltoznak a prioritások, de ugyanez igaz a tudományos munka jellegére is. Az alapvetően diszciplináris kutatásokat inter- és multidiszciplináris munka, problémaorientált kutatások váltják fel. Mindez igaz a fizikára is, amely egyre inkább egy diszciplínából egy, a tudományos problémákat megközelítő alapeszközzé, a többi természettudományok alapjává válik, gondolkodási formává, amely a tudományos kutatásokon kívül, a társadalmi tevékenység más területein is eredményesen használható. Ennek ellenére meg vagyok győződve arról, hogy a 21. század fizikája is tartogat számunkra a múlt századéihoz hasonló jelentőségű felfedezéseket. Néhány esetben - mint például a gravitációnak a többi ismert erővel (gyenge és erős, továbbá elektromágneses kölcsönhatás) való integrációja - a probléma már világosan megfogalmazódott, és a megoldás sem tűnik túl távolinak. Az alapvető kérdés azonban mégis az, hogy milyen hasznos lesz a fizika a többi diszciplína számára.

Még egy gondolat, amiről nem szabad elfeledkeznünk. A 20. század gazdaságában alkalmazott technológiák kimerülőben vannak. A további fejlődéshez új, mégpedig elsősorban “tudásalapú" technológiákra van szükség, amelyek kevésbé nyersanyag és energiaigényesek, és az általuk létrehozott termékekben a tudásalapú hozzáadott érték a döntő. Ehhez új ötletek kellenek, melyek döntően a kutatásoktól, ezen belül jelentős mértékben az alapkutatásoktól, és reményem szerint sok esetben a fizikától várhatók. Ez a folyamat a gyakran hangoztatott tudásalapú társadalom és gazdaság alapja, egyúttal a fenntartható fejlődés, sőt az emberiség túlélésének egyetlen útja. Az idő tehát a tudománynak, nekünk kutatóknak dolgozik.

Mivel még mindig jelentős mértékű értetlenség tapasztalható a társadalom részéről a tudományos kutatás jelentőségét illetően, nemcsak érdekünk, hanem kötelességünk is a tudományos oktatás és felvilágosítás, a tudományos gondolkodás terjesztése. Nem egy tudományágért mondjuk a fizikáért - hanem általában a tudományért, annak társadalmi fontosságáért kell meggyőző ismeretterjesztő tevékenységet folytatnunk. Meg kell magyaráznunk, hogy mit és miért kell kutatnunk, de nem szabad olyan eredményeket ígérnünk, amelyek teljesíthetősége erősen kétséges.

Az oktatás természetesen a fizikai gondolkodás terjesztésének leghatásosabb eszköze, amit a közép- sőt általános iskolában kell a diákok minél szélesebb köreibe beoltani. Fontos ez azért is, mert - mint már említettem ez a gyakorlati élet szinte minden területén hasznos lehet mind az egyén, mind a kisebb vagy nagyobb közösség számára is. Jó fizika nélkül azonban nincs jó fizikaoktatás. Ezért is fontos nálunk, Magyarországon a színvonalas kutatómunka mind az egyetemeken, ahol az oktatókat, tanárokat is képezik, mind az erre hivatott professzionális kutatóintézetekben, ahol a kutatásban, kutatással való képzés a mindennapi tevékenység szerves része.

Az ismeretterjesztés pedig az oktatásból már kinőtt rétegeket célozza meg. Feladata a tudományt nem művelőknek segítséget nyújtani a csúcstechnológiai eszközökkel zsúfolt, bonyolult világunkban való eligazodásban. Meg kell magyaráznunk az adófizető polgároknak, hogy mire költi a tudomány adóforintjaikat, és ebből rövid és hosszú távon milyen haszna származhat a társadalomnak. Támogatás ugyanis csak értő közösségektől várható.

Erről szól ez az ülésszak, amelyhez minden előadónak és résztvevőnek sok sikert, illetve sikerélményt kívánok.

______________________