Jon Ogborn
professzor emeritus
Londoni Egyetem Oktatási Intézete

Jól emlékszem, amint Marx Györggyel állunk Visegrádon, ahol a Duna egy nagy kanyarral dél felé indul, és átnézünk az akkori Csehszlovákiára. Gyuri ezt a történelmi helyet választotta a második Duna-szeminárium helyszínéül. Ez volt Magyarországon az első a számos Duna-szeminárium közül, amelyek a fizikaoktatásról szóltak. Miért Duna-szeminárium? Marx György azt akarta, hogy a szovjet blokkba fagyasztott kelet-európai országok találkozzanak, közösen fejlesszenek ki új gondolkodásmódot az iskolai fizikaoktatásról. Ezt a tüzet úgy akarta meggyújtani, hogy a gyújtólángok a világon akkor legjobb és legmodernebb munkák és gondolatok legyenek. Én a gyufaszálak egyike voltam Gyuri gyufásdobozában.

1975-ben egyáltalán nem volt kézenfekvő ilyen összejövetelek megszervezése. Kelet-Németországból, Lengyelországból, Jugoszláviából szabadon jöhettek a résztvevők Magyarországba, de szinte semmi pénzük nem volt. Az angoloknak viszont nemcsak vízumra, de "elővízumra" is szükségük volt, hogy a vízumot megkaphassák. Gyuri eltökélt erőfeszítései minden problémát megoldottak. Csak egyet nem: az egyszer megvett magyar forintot nem lehetett visszaváltani angol fontra. Mindet Magyarországon kellett elkölteni. De Gyuri bőkezűsége miatt semmit sem kellett költenünk! Használhatatlan pénzünkkel mentünk haza! Talán ez is terveinek része volt: valószínűbbé tette, hogy vissza akarjunk jönni.

Az első Duna-szemináriumot Roman Sexl szervezte Bécsben, 1974-ben, a kvantummechanika tanításáról. A második, 1975-ös visegrádi találkozó témája a statisztikus mechanika iskolai oktatása volt. A két szeminárium anyagát tartalmazó, "Atomok az iskolában" könyv bemutatta az atomok szerkezetének, természetének különböző tanítási változatait, és azt, hogy az anyag molekuláris hipotéziséből következő statisztikus szemlélet hogyan használható az oktatásban. Már itt észlelhető volt Marx György mély meglátása: a fizikatanítás reformjához először a modern fizika lényegével birkózzunk meg. Oldjuk meg a nagy és bonyolult témákat, a kisebbek majd azokból következnek.

Azután jött sok további Duna-szeminárium. A harmadik, "Lendület az iskolában" a newtoni mechanika tanításával foglalkozott. Erről a szemináriumról a tejből és sós kenyérből álló reggeli ízére emlékszem, amit egy vasútállomáson vettünk, és arra, hogy megtanultam magyarul a "három" számot. Gyuri összeismertetett Tóth Eszter kollégájával, aki budapesti iskolájában éppen statisztikus mechanikát tanított. Még sötétben, reggel ötkor indultunk el Eszterrel Visegrádról, hogy idejében érkezzünk Budapestre az első óra megtartására. Ezen az úton ettem azt a bizonyos finom reggelit. Eszter és osztálya - az általunk Angliában kidolgozott ötleteket is felhasználva - azt tárgyalta, hogyan oszlanak el a molekulák egy üres doboz két felében. Kockadobással választottak ki a (műanyagból készült, megszámozott) hat "molekulából" egyet, s az átment a doboz egyik feléből a másikba. A tanulók hamar felismerték, hogy az a legvalószínűbb eloszlás, amikor 3 molekula van a doboz egyik felében is, meg 3 molekula van a doboz másik felében is. A gyerekek folyton azt mondták "harum-harum". És akkor leesett a húszfilléres. Végre kettőnél tovább tudtam számolni - magyarul!

Az 1979-es "Anyagszerkezet az iskolában" szeminárium már valóban nemzetközi volt; az előadók Ausztráliából, Ausztriából, Bulgáriából, Csehszlovákiából, Dániából, Kelet-Németországból, Finnországból, Hollandiából, Olaszországból, Lengyelországból, Japánból, az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és a Szovjetunióból jöttek. Egy csárdában tartott vacsorán az oroszok felszólítottak bennünket, hogy minden résztvevő országból hangozzék el egy népdal. Idegesen fészkelődtem: én voltam az egyetlen angol. "Énekeljek?" - kérdeztem Gyuritól. "Ha egy szuperhatalom mondja, hogy »énekelj«, akkor énekelj!"- volt a válasza. Hát, elég rosszul, de énekeltem.

A magyar fizikatanítás gyors fejlődésnek indult. 1977-ig a Magyar Tudományos Akadémián Marx György vezetésével kidolgozták a természettudományok reform tantervét az általános- és középiskolák számára. Követve Gyuri vízióját a tanterv széles természettudományos világképen alapult, és megmutatta, hogyan fejlesszük a tárgyak lényeges elemeit az összes természettudományos tantárgy koordinált tanításában. Egy nemzetközi konferencián az előadásomban az egyik írásvetítő fólián a világ vezető természettudományos nevelői angol és amerikai zászlót lobogtatva futnak elől, hátrafelé nézve integetnek a többi országnak "Minket kövessetek!". Hátrafelé néznek, ezért nem látnak előre. Azután levettem a takaró papírt a fóliáról, ahol még előrébb egy kis piros-fehér-zöld zászló szaladt, és azt mondtam: "Nem kellene észrevennünk ezt a kis országot, Magyarországot? Ő a saját programjaival az élen fut." Gyuri nagyon büszke volt erre a bókra.

Ezeken a Duna-szemináriumokon és a későbbi magyar rendezvényeken tanultam meg Gyuritól a magyarok jókedvű élénkségét. A szemináriumok magas színvonalúak voltak, de komolyságuk minden formális ünnepélyességet nélkülözött. Gyuri előadásai a logikus szellem és ugyanakkor világos érthetőség remekművei voltak. Esténként táncoltunk és énekeltünk, Gyuri ebben is élenjárt. Akinek a születésnapja a konferencia idejére esett, szerenádot kapott a cigányzenekartól. Mindannyian csodáltuk, hogy Gyuri honnan a csudából tudja ilyen jól mindenkiről, mikor van a születésnapja. Nagyon egyszerűen intézte: úgy küldte el a teljesen hivatalosnak látszó regisztrációs űrlapot, hogy a résztvevő kénytelen legyen beleírni születésének dátumát.

A nyolcvanas évek elejére Marx György szoros kapcsolatot alakított ki a Tiszta és Alkalmazott Fizikai Unióval (IUPAP) és a Fizikaoktatás Nemzetközi Bizottságával (ICPE), amelyek támogatni kezdték az egyre szélesebb körű Duna-szemináriumokat. 1981-ben Balatonfüreden rendezték az "Atommagfizika, atomenergia" szemináriumot. Ugyanebben az évben jelent meg a "Kvantummechanika az iskolában" cikkgyűjtemény, amelybe Gyuri olyan tudósoktól is hozott írást, mint Sir Nevill Mott és Victor Weisskopf.

A "Rendetlenség az iskolában" ravaszul megfogalmazott című 1983-as kiadvány szintén konferencián elhangzott anyagokat közölt a statisztikus mechanikáról, de ezen túlmutatott. Marx György - a világ minden tájáról származó, eklektikus érdeklődési körű barátaival és kollégáival elsőként figyelt fel arra, hogy a komplex rendszerekben végbemenő önszerveződés (self-organisation) elvei igen csak fontosak lehetnek az iskolai nevelésben is. Ott, a Balaton mellett tartott konferencián hallottam először és rögtön félre is értettem az "autopoiesis" (önteremtés) szót.

A későbbi konferenciákon egyre jobban elénk tárult Marx György természettudományok tanításáról való gondolkodásának sokirányú gazdagsága. Elsők között értette meg, hogy a mikroszámítógép-forradalom milyen fontos szerepet tölt be a természettudományos nevelésben. Ebben a témakörben a Fizikaoktatás Nemzetközi Társaságának (GIREP) alelnökeként szervezett nemzetközi konferenciát, ismét a Balaton mellett, ott, ahol az ő kis nyaralója is volt. Este a kertben, tűz mellett látott vendégül, és mi a jövő bizonytalanságára gondoltunk. Számára azonban már régen világos volt a számítógépek fontossága. Korábban egy Duna-szemináriumon összeismertetett Tóth Eszter egyik gimnazista tanítványával, aki Gyuri ösztönzésére - sajátépítésű kisszámítógépén - beprogramozta a "kvantumbolyongás" (quantum shuffling) játékot. ¹ Ezt először mi csináltuk Angliában, hogy szimuláljuk az energiakvantumok Boltzmann-eloszlást az Einstein-kristály atomjai között. Gyuri szerint ez a diák amellett, hogy megépítette számítógépét, hexadecimális kódban megírta rá a programot is. Az igazat megvallva, én ezt nem hittem el. Észrevettem, hogy elkövetett egy kis hibát az átlagolásnál (ebbe a csapdába mi is beleestünk). Két óra múlva a diák visszatért a kijavított és helyes(!) programmal. Megtanultam, hogy Marx György nem magányos elszánt, magabízó, ragyogó magyar tehetségében.

A mikroszámítógépek használatában Gyuri gondolatai mindig a körül forogtak, hogy modelleket gyártson, amelyekkel bepillanthat a Természet viselkedésébe. Ezek a gondolatai tükröződnek abban a kedves és nagyon széles körű példagyűjteményben, amelyet "A Természet játékai" címen gyűjtött össze.

Néhány szó még Marx Györgynek a GIREP-ben és az ICPE-ben betöltött szerepéről. A GIREP-et W. Knecht professzor alapította 1966-ban, Belgiumban. A GIREP tulajdonképpen a fizikaoktatás javítása iránt érdeklődők kis európai "klubjaként" indult. Tagdíja nagyon csekély volt, az új belépőknek nyitva állt, összejövetelei pedig informálisak voltak. Ez volt az a hely, ahol középiskolai és egyetemi oktatók tanárok egyenrangú félként beszélgethettek. Marx György, mint a GIREP elnöke 1992 és 1995 között gondoskodott arról, hogy ez a barátságos légkör megmaradjon. Paul Black, a GIREP előző elnöke emlékszik, amikor a kétévente tartott GIREP-találkozók egyikének terve meghiúsult, Gyuri villámsebesen közbelépett, és maga szervezett meg abban az évben Magyarországon egy kitűnő GIREP-konferenciát.

Az ICPE-vel való kapcsolata hosszabb ideig tartott. 1978 és 1981 között a Bizottság tagja, majd 1987 és 1993 között alelnöke volt. (Az anyaszervezetnek, a IUPAP-nak 1993-tól 1997-ig volt alelnöke.) Eredetileg ő javasolta, hogy az ICPE alapítson díjat azok jutalmazására, akik a fizikaoktatás terén nemzetközi szinten értek el kiváló teljesítményt. Később, 1997-ben a Bizottság Marx Györgyöt tüntette ki ezzel az éremmel, a következő indokolással:

1987-ben az ICPE és a GIREP támogatásával Marx György újabb konferenciát szervezett a Balaton mellett most a nem-lineáris jelenségekről. És megint az ő víziójának mélysége túllépett a fizikaoktatásban akkor szokásos gondolkodásmódon. Legtöbben akkor még fel sem fogták, de ő látta: a nem-lineáris jelenségek és a káosz, valamint ezeknek az önszerveződéssel és talán az élet természetével való kapcsolata óriási kihívás a természettudományos nevelés számára. Most is kétértelmű címet talált a konferenciának: "Káosz Magyarországon". Ebből aztán lett egy jó történet. Néhány hónappal a konferencia után magas rangú biztonsági tiszt hívta fel telefonon Gyurit. Előadta, hogy egyes kelet-németek, feltehetően felforgató elemek Berlinben, olyan táskákkal járnak, melyeken a "Chaos in Hungary" felírás olvasható. Bizonyos források úgy tájékoztatták, hogy Marx professzornak köze volna a dologhoz. Gyuri rövid csönd után elnevette magát a telefonba. Aztán a vonal másik végén is kis szünet, s a biztonsági tiszt is nevetni kezdett. Gyuri azt mondta nekem; számára ez volt az egyik világos és konkrét jele a politikai rendszer küszöbön álló megváltozásának.

1989-ben a magyar államelnök és az UNESCO főigazgatója nyitott meg a GIREP, IUPAP, ICPE, UNESCO és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség támogatta újabb konferenciát. A téma egészen más volt, de persze most is Marx György érdeklődésének középpontjában. Ez volt "Az energia és kockázat az oktatásban". Az 1986-os csernobili baleset után a közvélemény élesen szembefordult az atomenergiával. Gyuri mély meggyőződése volt, hogy ez a reakció bár teljesen érthető, de nem a tények való megértésén alapul. Nagy benyomást tett rá, hogy Magyarországon - az iskolák tanterv szerint foglalkoznak az atomenergiával (!) - kevésbé voltak hajlamosak az emberek a pánikra, mint a környező országokban. Gyuri látta. hogy milyen fontos az iskola támogatása mind a nukleáris energia, mind a kockázat fogalmának értelmezése és megértése szempontjából. Kitartóan foglalkozott ezzel a témával. Az angliai Physics Education folyóiratban "Life in the Nuclear Valley" (Élet a nukleáris völgyben) címmel jelent meg cikke abból az alkalomból, hogy a fizikaoktatás terén kifejtett kiemelkedő munkájának elismeréséül kitüntették az Egyesült Királyság Fizikai Intézetének Bragg-érmével. (Ez volt utolsó írása a Physics Education-ben) A cikk bemutatta, milyen fontos szerepet játszanak a nukleáris folyamatok az egész életben, beleértve az élet keletkezését és a túlélést. A "nukleáris völgy" potenciálvölgyet jelent, ami a neutronok és protonok minden lehetséges kombinációjából képzett atommagok kötési energiáját ábrázolja. Gyuri ezt a völgyet már egy régi Duna-szemináriumon is előadta. Nagyon örült, hogy Angliában átvettük ezt az elgondolást, és borzongott az élvezettől, amikor egy háromdimenziós számítógépe szimulációval átrepültünk az "ő völgye" fölött.

Később, 1992-ben rátalált egy kis magyar falura, Mátraderecskére, ahol egyes házakban igen magas a természetes radonkoncentráció. És íme, itt volt egy hely a nagyon is gyakorlati nukleáris nevelésre, ami közvetlenül érinti az emberek életét. Gyuri Tóth Eszterrel és tanítványaival mérési és nevelési programot dolgozott ki. A diákok a lakosokat tanítva tanultak. Az 1995-ben, az Egerben tartott utolsó, "Kezünkben a Föld, kezünkben az atom" elnevezésű Duna-szemináriumon számoltak be ezzel kapcsolatos tapasztalataikról.

Marx György fizikaoktatásban vitt nemzetközi szerepét nem érthetjük meg anélkül, hogy ne értenénk az ő minden máson átható és lelkes magyarságát. Megmutatkozott ez minden szavában és tettében. A legmarkánsabban nyilvánul meg a "The Voice of the Martians" könyvében, amelynek címe talán Isaac Asimov egy sorára vezethető vissza: "Úgy mondják, hogy a Földön két értelmes fajta létezik: az emberek és a magyarok." Vagy talán onnan származik, hogy Fermi egy kérdésére: vannak-e már földönkívüliek a Földön, Szilárd Leó azt válaszolta: "Köztünk vannak, de magyaroknak hívják magukat."

Marx György könyvében számos példát hoz fel a "magyar marslakók" tudományos szerepére, akik egy senki más által nem értett nyelven beszélnek, behatoltak, sőt, legtöbb esetben meghódították a tudomány és technika jelentős területeit, és még új tudományoknak is elvetették a magját. Gyuri nagyon büszke volt a magyar írók, költők, zenészek és művészek alkotásaira. Még büszkébb volt arra, hogy mennyi Nobel-díjas van a magyar tudósok között, és milyen jelentősek a tudományos eredményeik. A szíve mélyén azt érezte, hogy ezek az emberek abból a szempontból voltak nagyon különlegesek, hogy mindannyian a kiválóság szerinte speciálisan magyar vonását hordozták. Hitt abban, hogy mint magyar, kötelessége és kiváltsága, hogy minden lehetségest megtegyen a jövő nemzedék tehetségeinek felvirágoztatására. Ez a kis nemzet a múltban sokszor fordította meg a történelem kerekét, Gyuri azt akarta, hogy ez a jövőben is így legyen.

Nagy hibát követ el, aki azt gondolja, hogy hite Magyarországban és a magyarokban - ami abban is megnyilvánult, hogy míg sokan mások elmentek, ő ott maradt és ott dolgozott, - valamiféle szűklátókörű nacionalizmust jelentett. Mint a legkiválóbb fizikusok egyike, Marx György erősen internacionalista volt. Kapcsolatai voltak a világ minden táján élő fizikusokkal és oktatókkal, mindig készen állt, hogy tanuljon tőlük, élvezte, ha ő adhatott nekik valamit. Örömet okozott neki, hogy meghívhatta Magyarországra Richard Feynmant, Wigner Jenőt, Victor Weisskopfot, Kürti Miklóst és másokat. A legjobban két magyar tudóst csodált: Neumann Jánost és Szilárd Leót. Törekvéseiben ugyanaz vezette, ami Eötvös Lorándot a Fizikai Társulat megalapításakor: a magyarok nem tudnak világra szóló eredményeket elérni, ha nem ismerik és nem törekszenek mélyen megérteni, amit más népek legjobbjai létrehoznak. Ez a látásmód (ami nyilvánvaló a fizikában, de nem figyelhető meg mindenütt) vezette Gyurit, hogy mások kultúráját, vallását és életmódját megismerje. Gyuri mindenkitől tudott tanulni. Agyának nyitottsága és mindent-megértése kiterjedt a japán zöldteától a kínai kultúra szellemiségének elfogadásáig. A szovjethatalmat gyűlölte, de tisztelte és tanult nagy fizikusaiktól, különösen tisztelte Jakov Zeldovicsot. Zeldovics gondolatából indult ki Marx György és Szalay Sándor, amikor azt vetették fel, hogy az Univerzum "hiányzó anyagát" egy kicsiny neutrínótömeg magyarázná. Ha a neutrínók tömege csak egy kicsivel is nagyobbnak adódott volna, megkapták volna a Nobel-díjat. És ha így lett volna, akkor Marx György büszkén ültetette volna el saját fácskáját abban a kertben, ahol minden Magyarországra hívott Nobel-díjas egy fát ültetett.

Egy valami volt, amiben Marx György sohasem hitt, az, hogy a kreatív kiválóság kulcsa a nyugodt élet. Biztos volt benne, hogy a zivataros történelmi idők, amit a magyaroknak túl kellett élniök, stimulálták eredetiségüket, briliáns gondolkodásukat. Emiatt kereste mindig izgatottan a következő új dolgot, minden új eszmét és kihívást. Ez tartotta életben.

Marx Györgynek a különböző kultúrák iránt megnyilvánuló érdeklődése és tisztelete lehetővé tette számára, hogy különleges és széles áttekintése legyen a tudomány fejlődésébe szerte a világon, végig az emberiség történelmén. 1994-ben a "Shortcut to the Future" (Egyenest a jövőbe) címen irt fejezet a fizikaoktatás egyik nagy egyénisége, Eric Rogers emlékére kiadott kötetbe emlékezetesen széles áttekintést ad a tudás történelmébe és földrajzába. Gyuri ebben az írásában tisztelettel adózott annak a kulturális örökségnek, melyet Kína, India, Izrael, az Iszlám, Európa, Japán és az Egyesült Államok hagyott ránk. Végül feltette a kérdést, hogyan lehet ezt az örökséget életben tartani és átmenteni a posztindusztriális társadalomba.

Óriási látóköre és mindenkit megértő toleranciája miatt volt képes Marx György bíztatón segíteni India, Japán, Kína és Afrika tudósait és oktatóit saját jövőbe vezető ösvényeik kitaposására a természettudományok tanításában.

A nyolcvanas, kilencvenes években Gyuri sokszor látogatott Kínába, Japánba és Afrikába. 1984-ben elment Indiába. Az 1983-as hosszú kínai látogatását több másik követte, mivel újra meg újra visszahívták. Ez már önmagában bizonyítéka annak, hogy a kínaiak mennyire becsülték gondolatait és tapasztalatait. Hasonló látogatások sora Japánba 1986-ban kezdődött. Gyuri minden alkalommal kifejtette a természettudományok oktatásáról vallott elképzeléseit, amelyeket nagyon mély és általános tudományos világképének elveire alapozott, és hangsúlyozta minden diák kreativitásának és tehetségének fejlesztését.

Emlékszem, amikor Gyuri Londonban volt nálunk, az első Kínában tett látogatása után. Bámulattal beszélt arról, mekkora probléma az oktatás az egymilliárdnál is nagyobb lakosságú országban. A tízmilliós Magyarországon az összes középiskolai tanárt össze lehetne gyűjteni egy nagy csarnokban, esetleg stadionban, és beszélni velük új elképzelésekről. De Kínában bármi változtatás tanárok millióit érintené, nem ezreit. Gyuri szoros kapcsolatban volt kínai barátaival, akikkel gyakran talált összekötő kapcsokat (néha megdöbbentőeket) Kína és Magyarország között.

Marx György ázsiai munkásságának egyik leggyümölcsözőbb eredménye 1992-ben történt, amikor több, mint 50 japán tanárt hozott Jászberénybe, Magyarországra. Ezen a találkozón a japán és magyar tanárok sziporkázó ötletességgel és hihetetlen baráti hangulatban cserélték ki tapasztalataikat a fizika tanításáról. Gyuri 1997-ben Sopronban rendezett újabb konferenciát "Kreativitás a fizikatanításban" címmel, ahová meghívta a Kínai Fizikai Társaságot és a Japán Természettudományos Nevelés Társulatát. Sok szempontból Gyuri most éppúgy nyitotta meg a határokat az ázsiai országok tanárai előtt, mint annak idején tette a kelet-európai tanárokkal.

1987-től a barátja, Abdus Salam által vezetett Nemzetközi Elméleti Fizikai Központ támogatásával Marx György műhelysorozatot szervezett a mikroszámítógépek alkalmazásáról a természettudományok és a matematika tanításában. 1987 és 1993 között eszméit, melegszívűségét megismerték Szudánban, Egyiptomban, Etiópiában, Kenyában, Ghánában, Zimbabwében és Ugandában. Gyuri sohasem csak tanítani jött. Mindenek fölött azt próbálta elérni, hogy minden egyes résztvevőben az az érzés maradjon: önálló alkotásra is képes vagyok.

Vele voltam az első ilyen látogatáson, Szudánban. Arra kérték, hogy vezesse a csoportot, amely bemutatja a számítógépek alkalmazását az oktatásban. Nem kis nehézségek árán jutottunk át az elektronikus felszerelésünkkel a szudáni vámosokon. Előadásokat tartottunk, gyakran improvizáltunk. De a legemlékezetesebb számomra a kirándulás volt a szudáni sivatagban. A teherautó persze beragadt a puha homokba, nekünk kellett kiásni. Csak a semmi volt, ameddig csak elláttunk, vagy ameddig képzeltük, hogy látunk. Az igazat megvallva én nagyon megrémültem. De Gyuri számára az új és idegen sohasem volt ijesztő. Állandó kalandérzékével élvezte a helyzetet, annak minden pillanatát, mint mindig az új tapasztalatot.

Remélem, hogy sikerült bemutatnom, mennyire lelke mélyéről eredt Marx György hozzájárulása a nemzetközi tudományos oktatáshoz. Az új gondolatok kalandjaiért élt. Antonio Machado egyik rövid versével fejezem be, azzal, amelyet Gyuri is választott az Eric Rogers méltatására írt fejezet végére: