Fizikai Szemle honlap |
Tartalomjegyzék |
Néhány jelentősebb állomás a fekete-fehér televíziózás történetéből:
A televíziós képátvitelnél a kamera által látott képet apró képelemekké, elektromos jelekké (képinformációvá) alakítják, amelyet az átviteli csatornán történő továbbítás után visszaalakítanak. A fekete-fehér kamera elektronsugara adott helyen, adott pillanatban megméri a képpont fényességét, ezt elektromos jellé alakítja és továbbítja a képcsőbe. Az adóállomáson a képbontó csővel keltett képjelekre szuperponálják a sor- és képváltás szinkronizálásához szükséges szinkronizáló jeleket, és az így előálló "összetett videofrekvenciás jellel" modulálják - megfelelő erősítések közbeiktatásával - a televíziós adó (kép-)vivőrezgéseit. (Modulálás során valamilyen kisfrekvenciás jel segítségével módosítanak egy nagyfrekvenciás jelet. A kisfrekvenciás a moduláló, a nagyfrekvenciás a modulált jel, a vivőhullám. A demodulálás során a nagyfrekvenciás jelről leválasztják a kisfrekvenciás jelet.) A videofrekvenciás jel frekvenciatartományát a másodpercenként átviendő képpontok száma határozza meg.
2. ábra. A képelemek, azaz pixelek
A vevőkészülék feladata a jelek visszaalakítása, az eredeti információk megjelenítése. A fekete-fehér készülék blokksémáját mutatja a 3. ábra.
A továbbiakban a képcsőről és a képmegjelenítésről lesz szó. A televízió képcsövének (4. ábra ) belsejében vákuum van, a készülék belsejében lévő végén az elektronágyú a néző felé eső részén a képernyő található. A nyakban lévő negatív katód vezető anyagból készül, és a rajta átfolyó áram hatására melegszik és elektronokat bocsát ki. A katód előtt található egy elektród, amely olyan, mint egy kifúrt konzervdoboz, ez az úgynevezett Wehnelt-henger. (Szerepe hasonló az elektroncsövek vezérlőrácsához.) A hengerre kapcsolt negatív feszültség változtatásával a kép fényerőssége szabályozható, sorugráskor pedig nullára az csökkenti az elektronáramot.
3. ábra. A fekete-fehér tv-készülék blokksémája
A negatív töltésű elektronokat a pozitív feszültségre kapcsolt anód vonzza. A csövekben - típustól függően - kettő vagy esetleg több anód van azért, hogy megfelelő vékonyságú elektronnyalábot kapjunk az egyes képpontok megvilágításához. A középen lyukas anódok "elektronlencseként" funkcionálnak. Az első anód feszültsége aránylag kicsi, néhány száz volt, de a második már igen nagy, több ezer voltos feszültséget kap. A felgyorsult, becsapódó elektronok késztetik fénykibocsátásra a fényporréteg pontjait.
4. ábra. Az elektronágyú felépítése
A elektronsugár mozgatását meg lehet valósítani elektromos vagy mágneses eltérítéssel. A tv-képcsöveknél - főként gyakorlati okokból - általában mágneses eltérítő rendszereket alkalmaznak. Ahhoz, hogy a fénypont folyamatos mozgását fenn tudják tartani, a mágneses tér nagyságát és irányát állandóan változtatni kell. Minimum két pár eltérítő tekercset kell alkalmazni, egy párat az elektronnyaláb függőleges eltérítéséhez és egy párat a vízszintes eltérítéséhez. Ezeket kívülről a csőburára helyezik.
A képcsőben az elektronsugár sorokat ír le, miközben balról jobbra halad. Az egymás után rajzolt sorokból alakul ki a kép (szakzsargon szerint: raszter ). A hagyományos képernyő méretaránya 4/3, egy raszterben 625 sor és 834 oszlop van, és másodpercenként 25 rasztert jelenít meg a képcső. Ahhoz ugyanis, hogy az emberi szem folyamatos mozgásnak érzékelje a képváltozásokat, másodpercenként legalább ennyi váltásnak kell történnie.
A képernyővillogások elkerülése érdekében vezették be a félképek megjelenítését, mely szerint másodpercenként nem 25, hanem 50 (fél)képet kell készíteni (5. ábra ).
5. ábra. A félképes megjelenítés elve
Isaac Newton a XVII. század második felében mondta ki, hogy a fehér fény összetett szín. Egyik legismertebb kísérletében a napfényt egy keskeny résen keresztül sötét térbe juttatta, ezt egy üvegprizmával a szivárvány színeire bontotta, majd egy másik prizma segítségével újra fehér fénnyé alakította. Ma már tudjuk, hogy a gerjesztett (energiát elnyelő) atomok alacsonyabb energiájú állapotba visszakerülésükkor bocsátanak ki meghatározott frekvenciájú (adott színű) fotont, energiacsomagot. Vagyis meghatározott színű és nem pedig fehér fotont. A monokróm például zöld színű monitor működése a fentiek alapján érthető. (A megvalósításhoz ZnS-limofort alkalmaznak.)
Ugyanakkor felmerül a kérdés: hogyan kapunk a fekete-fehér képernyő esetében fehér fényt? A fehér fény nagyon sokféleképpen előállítható. (Az érzékelésben természetesen a szemünk felépítésének komoly szerepe van.) A legtöbb tiszta színhez található egy másik szín, amellyel való keveréskor fehér fényt ad. Ezek a kiegészítő színek. Ahhoz, hogy a képcsövön fekete-fehér képet nyerjünk, a kéken világító lumiforokból és aktivátorokból álló rendszerhez olyan együttest kell hozzákeverni, amely sárga fényt sugároz ki. Ezután a kék és sárga színek "addíciós" színkeverésével fehér fényt kapunk. Tehát a fekete-fehér készülékeknél a hagyományos televíziókép már egy színkeverék.
A 6. ábrán egy tipikus, a televíziós készülékek átviteli tulajdonságainak mérésére szolgáló beállítóábra, a monoszkóp látható.
Mester András
Diósgyőri Gimnázium