BAY ZOLTÁN KITÜNTETÉSE

Nagy megtiszteltetés nekem, hogy szülőhazám magas kitüntetését a Magyar Köztársaság elnökétől vehetem át: és nagy öröm, hogy az elnöki székben a magyarság egyik írója, Göncz Árpád, ül. Ebből a szempontból egyformák vagyunk a csehszlovák köztársasággal: mind két állam kifejezi, hogy a kommunizmustól a többség akaratából való megszabadulás után a kultúrát helyezi előtérbe.

Nekem az is különös öröm, hogy Göncz Árpád egyik irodalmi művében felveti azt a kérdést, mely engem sokat foglalkoztatott a hazulról 1948-ban való eljövetelem óta.

A kérdés: szabad volt-é eljönnöm, vagy inkább vállalnom kellett volna az otthoni sorsot, mely börtönnel, brutálisan elnyomó munkatáborral, vagy éppen kivégzéssel járhatott volna?

Eljövetelem történetét megírtam "Az Élet Erősebb" - című visszaemlékezéseimben, mely nemrég látott nyomdát odahaza. Nem volt könnyű eljönnöm, az volt az érzésem, mintha otthon előbb meg kellene halnom, hogy az életet itt folytathassam. Eljövetelem célja volt, egyrészt, hogy ne segítsem az otthoni szerintem bűnös rendszert tudományos, katonailag is hasznosítható eredményekkel, másrészt, hogy idekinn elmondhassam a rendszer elnyomó voltát és hogy kifejthessem azokat a tisztán tudományos eredményeket, melyek még telnek az életemből. E célokat megvalósították az itteni felvilágosító előadásaim és az a tudományos munka, amit itt elvégeztem, ami az életem munkásságának több, mint felét teszi ki.

Ami az otthoni 40 évig tartó rendszer romboló voltát illeti, az egyaránt megnyílvánult gazdasági és szellemi téren és ezt mi talán innen jobban láttuk, mint az otthoni magyarok.

Hogy a rendszer hogyan tette tönkre az ország gazdasági életét, azt megírtam az említett könyvben az Egyesült Izzó példáját követve, melyben személyesen vettem részt. Gerő Ernő és Vas Zoltán az általuk vezetett minisztériumok és az egyre jobban elhatalmasodó kommunista párt napi sajtója segítségével megakadályozták, hogy az Izzónak a háború által megszakadt amerikai kapcsolatait folytassuk. Könnyű volt látni, hogy az Izzó alul fog maradni a világversenyben, de ennek ész okokkal való feltárása nem használt. Az eredmény mi lett? Az, hogy az Izzót nemrégiben el kellett adni az amerikai General Electric-nek. Ez csak egy példa. Most keserves évtizedekre lesz szükség, míg a magyarság visszanyeri a háború előtti, egyre jobban izmosodó iparát.

De szellemi téren még nagyobb rombolás ment végbe. Itt én csak arra akarok rámutatni, hogy a magyarság nemzeti tudatát, a magyarságtudatot igyekeztek kiirtani a magyar népből.

Mindenekelőtt a magyarságot bűntudatba kergették. Mintha az országnak német megszállása idején a Németországba hurcolt zsidóság sorsáért kizárólag a magyar nép lett volna felelős! Tudtuk, hogy a budapesti zsidóság elhurcolását a magyar hadsereg egyes tisztjeinek bátor kiállása akadályozta meg egészen a nyilas hatalomátvétel idejéig, de erről a kommunista rendszer mélyen hallgatott.

Aztán jött a Rákosi-féle hatalomátvétel és jöttek az úgynevezett "koncepciós perek", csak azt nem tudtuk, mi volt bennük a koncepció? Egyszerű koholt vádak voltak, sokszor a józan észnek ellentmondva, hogy valakit elpusztítsanak. Összeesküvési perek! Mint Göncz Árpád írja: a főpap, aki összeesküdött a jóistennel, a miniszterelnök, aki összeesküdött önmagával, saját maga ellen. Ugyancsak: "A hazugság egy darabig hazugság, aztán csak vicc". Miért volt minderre szükség? Hogy a magyarság nemzeti öntudatát elnémítsák és kiirtsák. Így vezették be megfélemlítéssel és elnyomással a magyarság "legnemzetietlenebb" korszakát.

Megtanultuk a történelemből, hogy a magyarság többször esett át úgynevezett "nemzetietlen" korszakokon. Ezeket a Habsburg dinasztia hozta rá az országra.

Míg fennállott az Erdélyi Fejedelemség, az megvédte a magyarságtudatot és a protestantizmust a Habsburgok ellen. Aztán jött a Rákóczi-szabadságharc elvérzése és utána a feudális főurak véglegesen eladták az országot a Habsburgoknak. Az ezáltal kialakult nemzetietlen kor után az ország magára ébredt Széchenyi és a reform-korszak kezdeményezésével és virágzó magyarságtudatot fejlesztett ki a XIX. század folyamán, mely tetőfokra jutott Arany, Vörösmarty, az Eötvösök, Kemény Zsigmond, stb. működésével. Talán ezt nevezhetjük az új magyar nemzeti tudat legszebb korszakának: nemzeti volt, nacionális, de nem irányult a más nemzetek, fajok nemzeti kultúrájának elnyomására.

Aztán jött a múlt századi szabadságharc leverése orosz segítséggel, utána a Habsburgokkal való kiegyezés, mely maga után hozta a, magyarságtudat elerőtlenedését; így lett az ország az első világháború után a környező népek igazságtalan zsákmánya, mikor a népességi határok helyett milliós magyar tömegek kerültek idegen uralom alá.

Jóslatok keletkeztek, melyek szerint a magyarság elérkezett a nemzethalálhoz. Az ettől való félelemben eminens magyar költők is osztoztak. De a XX. század későbbi folyamán ismét fellángolt a magyarság életereje. Először a zenében, mely akkor lépett a nemzetközi megbecsülés küzdő porondjára és szerzett világraszóló elismerést a magyar népnek.

Aztán következett a második világháború után a kelet-európai népek kommunista elnyomása és a magyarság ekkor is kitünt. Első volt, mely szembe mert szállni 1956-ban. A "Prágai tavasz" csak enyhébb formája volt 12 évvel később a magyar megmozdulásnak és ugyancsak leveretést nyert a nyugati népek segítségének önző elmaradása miatt.

És a legújabb idők eseményeiben is: a magyarság megelőzött más népeket a többségi választások bevezetésével, mely elvetette a kommunizmust Kelet-Európában.

Íme tehát: a magyar nemzet melynek halálát megjósolták, élen jár és megelőz más népeket, mikor az emberiség kultúrjavait és gazdasági életét kell megmenteni egy értelmetlen kommunista ideológiával szemben. A nemzethaláltól való félelmekre e tények hathatósan rácáfoltak.

És mi lesz a világ további sorsa? Visszatérek az említett könyvemre, melynek címe "Az Élet Erősebb" . A könyv alapgondolata, hogy a népek sorsát politikai kisebbségek próbálják minduntalan a maguk javára irányítani, elnyomva a többség akaratát. Ezek a kisebbségek néha papi uralmat vezetnek be; máskor az oligarchia uralmát, mint a feudalizmusban; nácizmust, mely a többi fajokat akarja uralma alá hajtani, vagy kommunizmust, mely egy hamis ideológia által akar a népeken uralkodni; de az élet erősebb és kiküszöböli a politikai kisebbségek hatalmát.

Ezt a gondolatot a természettudományok munkamódszeréből veszem át. A természetvizsgáló mindég a természet bonyolult jelenségeivel találja magát szemben és feladata, hogy a bonyodalmak között észrevegye azt, ami közös a jelenségekben: tehát ami a természet törvénye, mert mindég egyformán nyílvánul.

Nos, miután láttuk a történelemben az oligarchia, legújabban a nácizmus és a kommunizmus kimúlását, azt kell mondanunk: a törvény abban áll, hogy a politikai kisebbségek, melyek uralkodni igyekeznek a többség felett, elveszítik hatalmukat. És, ha elfogadjuk, hogy ez a törvény, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a jövőben is így lesz.

Tehát: ha bármilyen kisebbség próbál bármilyen módszer segítségével uralkodni a többség felett, az csak ideig-óráig sikerülhet. A történelem nagyobb távlatában a többség veszi át a vezetést és olyan uralmat létesít, amilyen a többségnek felel meg: mert az élet erősebb.

Az, hogy a magyar kormány mintegy utánam nyúlt és adja nekem magas kitüntetését, engem azzal a jóérzéssel tölt el, hogy emigrációba jövetelem nem volt könnyelmű választás, mert megengedte, hogy magyar népem érdekében külföldön dolgozhassam.

Fogadja a Szülőhazám ez elismeréséért olyan hálás köszönetemet, amilyen csak telik tőlem.

1990. szept. 15, Washington