BAY ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE

Marx György
az Eötvös Társulat elnöke

Bay Zoltán 1900-ban született, egyidős ezzel a különös 20. századdal. Ősi kínai köszöntés: "Érdekes időket adjanak neked az istenek!" Ilyen szempontból Bay Zoltánt az istenek kegyeltjének kell tekintenünk. Csak legyen, aki kibírja! Ő állta a történelmet. Tettekkel és tanítással fogalmazta meg hitvallását a tudomány céljáról, a tudós társadalmi elkötelezettségéről. Gondolatai merészek voltak itt Magyarországon, a 20. század első felében. A történelem csinált egy ellenpróbát: mi lenne, ha nemet mondana. A történelmi kísérlet nem sikerült. Bay Zoltán ma, 90 évesen, teljes modernségében és gyakorlatiasságában is élő klasszikussá válva megérte, hogy a történelem (Magyarország és a magyar fizika története is) végül is neki adjon igazat.

A dolgok összefüggnek a világban. A téglalap területe az oldalélek hosszának szorzata. Ezért, ha a telek oldalát ölben mérjük, az oldalhosszak szorzata megadja a telek nagyságát négyszögölben.

Gauss elméleti analízise és a Francia Forradalom parlamentjének jogi döntése három független mennyiséget deklarált: a hosszúságot, az időt, a tömeget. Mérésükre három független egységet vezettek be: a métert (ekkora egy embergyerek), a másodpercet (ilyen időközönként dobban az emberszív), a kilogrammot (ennyi ételt eszik meg az ember ebédre). Ezeknek az emberszabású egységeknek tudományos értelmezést adtak. (A méter a Föld délkörének 40 milliomod része. A másodperc a földi nap átlagos hosszának 86400-ad része. Később, a pontosabb meghatározás szerint: a Föld keringési idejének 1/31556925,9747 része. A kilogramm a Földet borító víz 1/1000 köbméterének tömege 4°C-on. Igaz is: a három egységhez járul még a fok, hogy a víz olvadáspontja 0°C forráspontja 100°C legyen a Föld felszínén. Ebből lett a szabatosabb kelvin oly módon, hogy az abszolút zérus hőmérséklettől számítva a víz hármaspontja 273,16 kelvin legyen. Ötödikként bevezették az ampert, ez az eredeti defínició szerint az az áramerősség, amely az ezüstnitrát vizes oldatából elektrolízissel 1 másodperc alatt 0,000001118 kilogramm ezüstöt választ ki.)

A fizikusok azonban már Galilei óta sejtették, Newton óta tudták, hogy a tömeg nem lehet független a téridőtől, hiszen minden tárgy azonos gyorsulással esik. Ezt Newton így fogalmazta át: az F gravitációs erő arányos a test m tömegével. Mivel a tömeg a gravitációs erő forrása is, az M tömegből induló erővonalak száma r távolságra M/r² arányban csökken, így az egyetemes gravitáció törvénye F = -GMm/r². A G newtoni gravitációs állandót meg kell mérni, de mérni nehéz. (Ma is csak öt számjegy pontosságig ismerjük biztosan.)

Eötvös Lorándot elbűvölte a természetnek ez a viselkedése: a gravitáció és a (tehetetlenséget kifejező) tömeg kapcsolódása. Egész tehetségét és egész életét áldozta arra, hogy az egzakt tudomány által kínált legnagyobb pontossággal mérje meg a G állandót, és igazolja az F gravitációs erő m tömeggel való arányosságát. Törekvéséből azután - szinte mellékesen - kibontakozott a geofizika, a földalatti erőforrások feltárásának leghatékonyabb gyakorlata.

A gravitációs állandó legpontosabb mai értéke G = 6,6720(41) x 10^-11 m³ kg^-l s^-2. Ez az adat fejezi ki a kapcsolatot az M tömeg és az általa létesített a gravitációs gyorsulás között: a = -GM/r². Mondhatjuk: 1 kg tömeg a tőle 1 méterre elhelyezett próbatestet az a = 6,6720(41) x 10 ms^-2 mértékben gyorsítja. Vagy 10⁺¹¹/6, 6720(41) kg (mintegy 15 millió tonna) tömegű sűrű golyó létesítene középpontjától 1 méter távolságban bármely testen egységnyi gyorsulást. Már Gauss rámutatott, hogy az anyag mennyiségét a tőle 1 méter távolságban létesített gyorsulással mérhetnénk, ekkor a kg-ban mért M helyett M* = GM lenne a test tömege, amit m³/s² leszármaztatott egységben lehetne kifejezni. Ha így járnánk el, a gravitáció törvénye egyszerűen így hangzanék: a = -M*/r². Nos, ez a tömegmérés (a piacon, a gyárban) nehezen volna realizálható, a 15 millió tonna = 1 köbméter másodpercenként is szokatlanul hangzana. A legfőbb gond azonban az, hogy G értékét (azaz a tömeg leszármaztatott 1m³/s² egységét) technikailag még nem tudjuk olyan pontosan meghatározni, amilyen pontosan ma a tömeget (pl. a kémiában) mérnünk kell. Ezért hordozzuk magunkkal G-t, mint (Newtont, Besselt, Eötvöst és annyi 20. századi fizikust) egyre pontosabb mérésekre késztető természeti állandót.

Ahol tudományosan, műszakilag, gyakorlatilag lehetett, a korábban függetlennek hitt mennyiségek önkényes egységét már kiküszöbölték. Az ampert az általa létesített erővel fejezték ki: 1 amper áram folyik abban a vezetékpárban, amelynek 1 méteres szakaszára a másik (1 méter távolságban, vákuumban) haladó szál 2 x 10^-7mkgs^-2 mágneses erőt fejt ki. Ezáltal a vákuum permeabilitása mérendő természeti állandóból célszerűen definiált váltószám lett: . (Ezután csupa nulla!) Így el sikerült érni, hogy a mkg-s egységekre visszavezetett (abszolút) amper észrevehetően nem tér el a technikában megszokott (nemzetközi) ampertől. (A vákuum permittivitásához a c fénysebesség mért értékét kellett tudnunk továbbra is: )

Annak a gravitációs törvénynek az üzenetét pedig, amelynek tömeggel való arányosságát Eötvös Loránd tárta fel korábban elképzelhetetlen, hét számjegynyi pontossággal, Albert Einstein magyarázta meg az emberiségnek: GM (amit tömegként észlelünk és kilogrammon keresztül mérünk) nem egyéb, mint a téridőnek (a méterben mért távolság és a tőle függetlennek vélt, függetlenül másodpercben mért idő szintézisének) szokatlan görbülete.

1900. július 24. Bay Zoltán Magyarország keleti részén született református lelkész családban. A debreceni Református Kollégiumban tanult, innen eredt Szabó Lőrinccel való barátsága. A kollégiumban az intellektuális szépség tiszteletét szívta magába. Jakucs István tanár úr nevelte a természettan szeretetére. Ifjúkori példaképe Eötvös Loránd volt, a klasszikus mechanika épületének egyik betetőzője, aki pontosságban mindenkit túlszárnyaló kísérleteivel tárta fel a tömeggel arányos gravitáció egyetemességét, az egyetemes érvényben kifejeződő harmóniát. Így Bay Zoltán a budapesti Tudományegyetemre iratkozott be matematika-fizika szakos tanárnak. Eötvössel (annak 1919-ben bekövetkezett halála miatt) nem találkozott, de mint az Eötvös Kollégium tagja, egyik megvalósítója lehetett annak az álomnak, amely a nagy alapítót vezette. Bay Zoltán a Trefort utcai mintagimnáziumban tanított tanárjelöltként, majd a budapesti Elméleti Fizikai Intézetben lett tanársegéd.

Ez már a 20. század! Többé nem a Föld és Ég newtoni testjei azok, amelyek friss szépségek igéretét hordozzák, hanem a molekulák és az atomok. Bay Zoltán doktori értekezését Magnetooptikai jelenségek molekuláris elmélete diszpergáló közegekben címmel 1926-ban védte meg Budapesten. A fiatal doktor Collegium Hungaricum ösztöndíjjal Berlinbe ment, ott négy esztendőt dolgozott.

A fizika nagy esztendeinek volt szemtanúja: kollokviumain Planck, Einstein, Schrödinger, Wigner, Szilárd, Neumann voltak az állandó résztvevők. Ott számolt be az ifjú Bay Zoltán is eredményeiről. Többek közt arról, hogy spektroszkópiailag kimutatta: amit a vegyészek aktív nitrogénként ismernek, az atomos nitrogén.

Az aktív nitrogénre vonatkozó felfedezése elismerést szerzett neki. 1930-ban a szegedi egyetemen lett az elméleti fizika professzora. Itt dolgozott akkor Szent-Györgyi Albert, akivel élethossziglan tartó barátságba és munkatársi kapcsolatba került. Bay Zoltán számára (akárcsak példaképénél, Eötvösnél) az elképzelés igazi szépségét a megvalósítás adja.

1936-ban elfogadta az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumának hívását. A Tungsram Laboratórium volt akkor hazánkban a műszakilag vezető (talán egyetlen) európai színvonalú laboratórium, ahol Bródy Imre, Selényi Pál, Winter Ernő működött.

A kvantumvilágban csodálatos dolgok történnek. Egy atom által kisugárzott fény szétoszolva halad át az optikai rács minden egyes résén, de amint a fotolemezre ér, az egész energia egyetlen atomra összpontosulva jelenik meg a fény teljes lendületével egyetlen elektront lök meg. A fizika óriásai (köztük Einstein és Bohr) töprengtek a fényhullám szétfoszlása és a fénykvantum koncentrált lökése közt rejlő ellentmondáson. Bohr hajlandó volt az energia egzakt megmaradását feláldozni, a Newton-féle pályák után az energiatételnek is csupán statisztikus érvényt tulajdonítva. Az elméleti elképzelést támogatta az amerikai Shankland kísérlete. Szerinte elektron-foton ütközésben nincs pontos időbeli egybeesés a szórt foton és a meglökött elektron között, tehát a Compton-szórás elemi folyamatában nem teljesül egzaktul az energia és lendület megmaradása. Meginogtak a fizika elvi alappillérei...

A német Bethe azonban csakhamar bebizonyította, hogy Shankland mérése hibás: a foton-elektron koincidencia tízezred másodpercen belül teljesül! Ha azonban a természet olyan alapvető törvényéről van szó, mint az energiamegmaradás, a tízezred másodperc hosszú idő. De az atomfizika-számlálók csak ilyen időfelbontást engedtek meg. A számlálók alaptípusa a Geiger-Müller-számlálócső a következőképp működik: a gyors részecske egy gázmolekulát ionizál. A keletkezett iont önmagában nem lehetne kimutatni. Ezért erős elektromos mezővel felgyorsítják az iont, az további gázmolekulákba ütközik, ionizálja őket. Az ionok száma mértani sorozatként növekszik. Amikor az ionlavina eléri a katódot, az áramkörben létrejött áramlökést a műszerek jelzik. Nos, az ionok felgyorsulásához, az ionlavina kibontakozásához egymilliomod másodpercre van szükség!

Minden gyorsabban működne, ha nehéz ionok helyett mozgékony elektronokkal dolgoznánk! - gondolta Bay Zoltán. A fémlapba vágódó gyors részecske (akár foton) elektront vált ki. Az elektron vákuumban nagyfeszültség hatására felgyorsul, egy másik fémlapba csapódva újabb elektronokat kelt. Az elektronok a nagyfeszültségen átfutva mind felgyorsulnak, ismét fémlapba csapódva még több elektront keltenek. És így tovább. A kis tehetetlenségű elektronok lavinája sokezerszerte hamarabb kibontakozhat, mint az ionlavina.

Az elektronsokszorozást Zworikin és Slipian már korábban erősítésre akarta használni a híradástechnikában, de zaj-problémák miatt letettek róla. A fotoelektronsokszorozó viszont, amelyet Bay Zoltán Dallos Györggyel 1930-ban Budapesten kifejlesztett, ezerszeresen megjavította a részecskék kimutatásának időfelbontását! Ma a Bay-féle elektronsokszorozók két budapesti keltezésű példánya a washingtoni Természettudományi Múzeum (Smithsonian Institute) állandó kiállítási tárgya (a 14. terem 2. tárlójában). A sebes elektronsokszorozás által feltárt lehetőségek iránt nem kisebb tudósok érdeklődtek, mint Werner Heisenberg (a kozmikus sugárzás koincidenciáinak mérésére) és Neumann János (a számítógépek működési sebességének fokozására). Az eszköz igazi csúcsteljesítményét mégis Bay Zoltán kezében mutatta be. Ő az elektronsokszorozó sebességét az elektromos jelek futási idejének vezeték-hosszúság által történő szabályozásával kombinálta. Az amerikai George Washington Egyetemen 1955-ben igazolta, hogy a Compton-ütközésben a szórt foton és a meglökött elektron 10^-10 (azaz 0,0000000001) másodpercen belül egyszerre jelenik meg az energia- és lendületmegmaradás által megszabott irányokban. Ez mindmáig a fizika két alaptörvényének legnagyobb időfelbontású igazolása. Méltó arra, hogy a fizikatankönyvek tudományunk alapvető kísérletei közt tartsák számon.

Térjünk vissza Budapestre, a negyvenes évekbe. A második világháború egyre elkeseredettebb eszközökkel folyt. Megindult a városok légibombázása.

A támadó repülőgépek helyzetének bemérése sorskérdés volt a légvédelem számára. Elsőként Anglia építette meg a rádiólokátort, de csakhamar a többi ország is hozzálátott a radarfejlesztéshez. Hazánkban a Honvédelmi Minisztérium az Egyesült Izzót kötelezte a mikrohullámú kutatások elvégzésére, aminek az 1944-ben Magyarország fokozódó háborús részvétele és az erre reagáló amerikai bombázás még külön aktualitást adott. A Bay-csoport az önálló fejlesztésű radart 1944-ben a János-hegyen helyezte üzembe.

Bay Zoltán számára az elvi jelentőségű kitűzés és a szükséges technika megvalósítása mindig együtt járt. Ó már 1944 márciusában megfogalmazta a nagy (háborús eseményeken túlmutató) célt: radarral aktívan el kell érni a Holdat! A háború azonban hazánk területére lépett, a fizikusnak politikai feladatai támadtak, a munkatársakat besorozták vagy elhurcolták, végül háborús jóvátételként a gyárat is leszerelték. 1945-ben mindent újra kellett kezdeni. A számítások szerint a jel (a Holdról visszaverődött radarimpulzus) erősen megközelítette a zajszintet, de az alatt maradt. Akkor az ilyen esetet reménytelennek szokták minősíteni. Bay Zoltán azonban elhatározta, hogy a gyönge jeleket összegzi, így azok végül majd csak kibukkannak a föl-le ingadozó zaj fölé! Elektromos jelösszegzésre nagyon is klasszikus megoldást használt: vízbontást. A fejlődő hidrogén a hajszálcsőben fokozatosan lefelé szorította a vízszintet. Így valósította meg ezer holdvisszhang jelének felösszegezését.

1946 január 10-én John H. Dewitt, az amerikai híradástechnikai törzs ezredese Belmarban direkt úton észlelt radar-visszhangot a Holdról. 1946. február 7-én Bay Zoltán Újpesten jelentette be, hogy a magyarok is észleltek Hold-visszhangot, jelösszegzéssel. Ezen a háborút követő télen váltott át a megfigyelésre korlátozott csillagászat aktív űrkutatásra. A tudománytörténet elismeri az amerikai és a magyar Hold-visszhang kísérlet független sikerét.

1958-ban az amerikaiak radar-visszhangot hoztak létre a Vénuszról, ezt követte a Mars, Merkur, a Ganimédesz nevű Jupiter-hold, a Toro kisbolygó elérése, majd épp napjainkban a felhőtakaróba burkolt Vénusz radar-feltérképezése. A radar az égitestek felületi letapogatása mellett a Naprendszer "geodéziai" felmérésének legfontosabb eszközévé vált. A távoli égitestek gyenge radar-visszhangjainak kimutatására a Bay-féle jelösszegzés modern változatait használják. (Vízbontás helyett erre ma már számítógép szolgál).

A Q hőt kalóriában, a W munkát joule-ban mérték. Mivel a hő (meleg) más, mint a munka (elfáradás), a két egységet egymástól függetlenül értelmezték. A múlt században azután kimutatták, hogy a munka befektetésével hőt lehet termelni, így a Q = eW képletre jutottak. Itt a mérések szerint e = 4,184 cal/J a termikus munkaegyenérték. Néhány évtizeddel később megértették, hogy a munka is, a hő is az energiaközlés egy-egy módja. Ma mindkettőt joule-ban mérjük. A fogalmak megtisztultak, a képletek leegyszerűsödtek.

Tér és idő különböző fogalmaknak tünnek. A teret érzékelem, ha egy kockát nézek némán a kezemben. Az időt tapasztalom, ha lehúnyt szemmel zenét hallgatok. Az időt másodpercekben mérjük (egy másodperc a Cs-133 atom alapállapotában két hiperfinom energiaszint közt végbemenő átmenet során kibocsátott sugárzás periódusidejének 9192631270-szerese.) A távolság egysége a méter. (Egy méter a Kr-86 atom 2p-5d kvantumátmenete során vákuumba kibocsátott sugárzás hullámhosszának 165076373-szorosa.) Rezgési időt (órával) elektronikusan lehet mérni, fel egészen a 10 milliárdos (mikrohullámú) frekvenciákig. Hullámhosszat optikai spektroszkópiával lehet mérni százbilliós frekvenciánál, a látható fény tartományában. A kettő közt 10000-es faktor különbség van. Szinte áthidalhatatlan a szakadék.

Vákuumban a fény c sebességgel terjed. A t idő alatt megtett út s = ct. Itt c értékét függetlennek tekintjük a frekvenciától, függetlennek a vonatkoztatási rendszertől. Einstein elemzése mutatott rá, hogy az események halmazának "térre" és "időre" történő felbontása csak alkalmilag, viszonylagosan végezhető el. Távolság és idő ugyanannak két különböző vetülete csupán. Az s = ct képletben c csupán átszámítási tényező, amely az idő egységét (másodpercet) a történetileg tőle függetlenül értelmezett hosszegységre (méterre) váltja át: c = 299792458 m/s. A csillagászok okosan jártak el, amikor az időt évben (a Föld keringési ideje), a távolságot fényévben (az 1 év alatt megtett út) mérték, hiszen ekkor magától értetődik, hogy a fény terjedését s = ct írja le.

Legpontosabb eszközeink az atomórák: tizenhárom jegy pontossággal lehetővé teszik az idő mérését. Ezért az (emberi viszonyokhoz, szívverés üteméhez igazított) másodpercet a cézium-atom rezgéseinek előírt többszöröseként értelmeztük. A hosszúság ehhez kapcsolódó egysége a fénymásodperc lenne (közel 300 000 km), vagy annak előírt hányada (a fény-méter). Hogy ezt a Planck, Einstein, Minkowski által kitűzött célt megvalósítsuk (hogy a méterdefiníciót a másodperc-definícióhoz hasonló pontosságúvá tegyük), még néhány gyakorlati feladatot kell megoldanunk:

1. El kell érni, hogy órával mérni tudjuk nemcsak a mikrohullámok, hanem a látható fény rezgésidejét is, mert így egy atom által kisugárzott fény (interferenciával pontosan mért) hullámhossza viszonyítható lesz annak (elektronikusan pontosan mért) rezgésidejéhez: a kettő hányadosa épp a távolság/idő váltószám, azaz c.
2. Ki kell mutatni, hogy a fénysebesség tíz számjegynél nagyobb pontossággal független a vonatkoztatási rendszertől.
3. Ki kell mutatni, hogy a fénysebesség tíz számjegynél nagyobb pontossággal független a fény frekvenciájától, tehát valóban egyetemes váltószám.
4. Ki kell mutatni, hogy a fénysebességet nem csupán az oda-vissza kísérletek, hanem a csupán egyirányban haladó fénysugarat használó kísérletek is állandónak adják.

A méter-szabványnak a pontosabban reprodukálható másodperc-szabványra való (relativitáselmélet által sugallt) visszavezetése azonban olyan mérési pontosságot kívánt meg, hogy az ábrándképnek tűnt. Az ábránd realizálását 1965-ben tűzte ki célul Bay Zoltán, az amerikai Szabványügyi Hivatal osztályvezetője. Szaktársai "filozófiailag vonzó célnak" minősítették a javaslatot, amivel azt a véleményüket fejezték ki, hogy az ábránd megvalósíthatatlan.

c egy atom által kibocsátott fény hullámhosszának és periódusidejének a viszonyszáma. Hogy c-t nagy pontossággal meg tudjuk határozni, a periódusidő mérését ki kell terjeszteni a látható fényre, mert ott (interferencia révén) a hullámhossz mérése megoldható. Bay e célból a lézerek monokromatikus látható fényét mikrohullámú rezgéssel modulálta, így megjelentek a különbségi frekvenciák. A frekvenciakülönbségnek a fényfrekvenciához való viszonyát Fabry-Perrot-féle interferométerrel határozta meg. A frekvenciák különbségéből és viszonyából kiszámította magukat a frekvenciákat. Ily módon elektronikus úton (atomórával) mérni tudta a látható fény rezgésidejét! Lehetővé vált a hullámhossz és rezgésidő viszonyítása egyetlen atom sugárzásánál (1965). Bay teljesítette az első követelményt.

Michelson híres kísérlete igazolta, hogy a fény a Földön minden irányba c sebességgel terjed. Azóta már radarral térképezték fel a Naprendszert, mérték ki a távolságokat: egy másodperc időkülönbség egy fénymásodperc útkülönbségnek felelt meg. Hogy a Naprendszer tömegközéppontjához kapcsolt koordinátarendszerben az időkülönbséggel kimért radartávolságok pontosan megegyeztek az égimechanikai úton számított geometriai távolságokkal, azt bizonyította, hogy a fény a szoláris vonatkoztatási rendszerben is mindenféle c sebességgel terjed. Bay Zoltán (maga a radarcsillagászat egyik úttörője) és J. A. White igazolták: c tizennégy számjegy pontosságra független a vonatkoztatási rendszertől (1972). Bay a második követelményt is teljesítette.

A szupernóvakitörésekben keletkező, sebesen pörgő neutroncsillagok elforduló mágneses nyomatéka periódikusan gerjeszti a kidobott ionfelhőt. A pulzárcsillag sugárzásának intenzitása a rádióhullámok tartományában is, a látható fényben is pulzál. Az a tény, hogy a többezer fényévnyi távolságban lévő pulzárok lüktetésének Földről észlelt periódusideje különböző frekvenciákon megegyezik, azt bizonyítja, hogy a fény terjedési sebessége nem függ a fény frekvenciájától. Ilyen és hasonló tapasztalatokat elemezve Bay, Luther és White megmutatták: vákuumban a fény terjedési sebessége húsz számjegy pontosságig független a frekvenciától (1973). Bay a harmadik követelményt is teljesítette.

A negyedik követelmény (amelyet már csak a puristák követeltek) igazolása foglalkoztatta Bay Zoltánt az utolsó évtizedben. Miután ezt is befejezte, teljessé vált a gyönyörű program: a tér és idő egységének nem csupán elméleti, hanem méréstechnikai (mondhatjuk: mérnöki) kiteljesítése.

Két évtizeden át folytatott érvelés, laboratóriumi munka és agitáció után a Nemzetközi Mértékügyi Konferencia 1983. októberében 6 történelmi döntést hozott: 1 méter a fénymásodperc 229792458-ad része, az a távolság, amelyet a fény vákuumban egy másodperc 229792458-ad része alatt megtesz. A fény sebessége ettől a naptól mindörökké pontosan (definíció szerint) c=229792458 m/s; a tizedesponttól jobbra csupa nulla áll. Mivel a radar távolságmérésre használható, mivel Bay Zoltán megtanított arra, hogy a távolságot időtartammal mérjük, most már a távolságmérés is elérheti az időmérés tizenhárom jegynyi pontosságát. A távolság és időtartam egyneműségét a szabvány is figyelembe veszi.

Az amper után tovább csökkent a függetlenül értelmezett alapegységek száma: a méter is leszármaztatott egység lett. Nem kell többé laborban méricskélni értékét. A kelvin, a kilogramm és végül a másodperc ügye (k,G,h mérése) marad az utókorra.

E szavakkal válaszolt Bay Zoltán az Egyesült Izzó vezérigazgatójának, Aschner Lipótnak az ajánlatára, hogy a Műegyetemen rádiótechnikai tanszéket kellene felállítani. Bay Zoltán elérte, hogy helyette az Egyesült Izzó támogatásával létrejött az ország első Atomfizikai Tanszéke (1938). Bay Zoltán a Budafoki úton tíz éven át tanította az atomfizikát és atommagfizikát. Ezek a tantárgyak nem voltak kötelezőek a hallgatók számára, mégis hetente megtöltötték a termet a műegyetemről és a Duna túlsó partjáról, a tudományegyetemről érkező hallgatók. Bay előadásában a modern kísérleteket, az elméleti értelmezést és a gyakorlati hasznosítás lehetőségét olyan egységben kaptuk, amely még manapság is ritka egyetemeinken. Bay Zoltán olyan szinkronban volt a modern fizikával és a modern technikával, amit szinte lehetetlen megérteni. Elérte hazánkat a világháború.

A Trianonban elveszített területek visszanyerésének eufórikus hangulatát lassan felváltotta a keserű belátás: magunkat szomszédainktól elidegenítő politikával csak veszíteni lehet. A németellenes szövetséggel alkudni próbáló magyar kormány egyik utolsó aduját próbálta kijátszani: a magyar tudósokat kérte fel közvetítésre. A Szent-Györgyi Albert-féle misszió működéséhez titkos rádióadóra volt szükség. Bay Zoltán vállalta ennek létesítését. A vezetők ingadozásának azonban végetvetett a német megszállás, majd a nyilas hatalomátvétel. Szent-Györgyi Albert illegalitásba kényszerült. Bay Zoltán a helyén maradt; az Egyesült Izzóban végzett igazgatói tevékenységét így jellemezte Szigeti György: Akkor ismertük meg az ő emberségét, amikor a gyárban a fasizmus idején szabadságát és életét kockáztatva kiállt az üldözöttek mellett. Harcolt a fasiszta hatóságokkal, harcolt a nyilasokkal. Nagyon sokan, akik most itt dolgozunk Újpesten, neki köszönhetjük az életünket (1973).

Egyszer minden háború véget ér. Ma is csodálom, hogy a hirosimai bomba ledobásának másnapján itt, a romba dőlt Budapesten Bay Zoltán hogyan tudta elmagyarázni az addig szupertitkos atombomba működését. Miként tudta a leszerelt gyár falai közt néhány hónapon belül megvalósítani a háború utáni magyar kutatás első nagy tettét: a nagy Hold-visszhang kísérleteket.

A Budafoki úton folytatta atomfizikai előadásait, ha lehet, a hallgatók még nagyobb érdeklődése mellett. Könyveit rongyosra olvastuk. Hiszen Hirosima rádöbbentett: megérkeztünk az atomkorba. Atomfizikusokra volt szükség. Bay Zoltán tanítványai közül nem egy ma az atomfizika, magfizika elméleti fizika professzora.

Bay Zoltán már akkor demokrata volt, amikor ez életveszélyt jelentett. A háború után aktív részt vállalt az ország tudományos életének megszervezéséből. 1948-ban ő lett az Akadémia matematikai és természettudományi osztályának elnöke. A meginduló Hungarica Acta Physica első száma a Hold-kísérlet beszámolóját közölte. Tagja volt a Közművelődési Tanácsnak, elnöke az Elektrotechnikai Egyesületnek. Külföldi egyetemeken előadásaival szerzett megbecsülést a hazánkban művelt tudománynak. Tudományos igazgatóként keltette új életre az Egyesült Izzót. Mindent megtett, hogy a General Electric érdekeltségének életbentartásával a magyar elektronikai ipar modern világszínvonalát biztosítsa. Ez lett a veszte.

A 40-es évek végefelé azonban gyanússá váltak sokan, akik már 1945 előtt demokraták voltak hazánkban. Készült a külföldi tőke érdekeltségű vállalatok államosítása. Bizonyítani kellett, hogy szabotálták a termelést. megindult az olaj-szabotázs per, amelynek egy tudós, a zalai olajmezőket felfedező Papp Simon az áldozata. Folyt már a Standard-per is. Az Egyesült Izzó másik igazgatója, Aschner Lipót már a rendőrség őrizetében volt. Bay Zoltán személyesen megismerte az Államvédelmi Osztály módszereit. 1948-ban menekülni kényszerült.

Bay Zoltán tengeren túl a George Washington Egyetem professzora (1948-55), a Nemzeti Szabványügyi Hivatal osztályvezetője (1955-72), az American University emeritusa (1972) lett. Diadalra viszi az elektronsokszorozó-programot, majd a méter ügyét. Véglegesen beírta nevét a modern fizika aranykönyvébe. Közben mindvégig magyar maradt, épp úgy a baloldalon járva, mint korábban. Amíg itthon a személyi kultusz kitagadta, odakünn háza a magyarság egyik szellemi központja lett. 1973 óta szinte évente jár haza. Levelezését a Magyar Tudományos Akadémia gondjaira bízta.

Tavaly a General Electric visszanyerte részesedését a Tungsramban. A történelem igazolta Bay Zoltánt.

Akadémiánkon levelező tagként az elektronsokszorozóról tartott előadást (1938). Rendes tagként székfoglalójában a Hold-kísérletről számolt be (1946). Amikor Akadémiánk tiszteleti taggá választotta. székfoglalójában a méter-szabvány ügyéről beszélt (1981). Teljesjogú tagságát az Akadémia 1989-ben állította vissza.

Bay Zoltán a XX. század tanúja és alkotó mestere. Magát mindvégig magyar fizikusnak tekintette. Ezt bizonyítandó írta meg visszaemlékező könyvét: Az élet erősebb. Ebből elsőként a Fizikai Szemle közölt részleteket, amit az Eötvös Társulat közgyűlése nívódíjjal tüntetett ki. A teljes könyv 1990-ban Püski-kiadásban önállóan is megjelent. Bay Zoltán igazolta magyarságát. Fogadjuk be mi is magyarnak. Köszönjük a 90 éves tudósnak, amit a mainál kimondhatatlanul nehezebb viszonyok közt hazánk kulturális felemeléséért és elismertetéséért tett, felsőfokon teljesítve az eötvösi célt.